Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-28 / 203. szám, csütörtök

Történelmi mérföldkő (Folytatás az 1. oldalról) Szervezett és megvalósított po­litikáját. Egyedül a kommunis­ta párt értelmezte helyesen és támogatta népünk azon óhaját, hogy új körülmények között akar élni. Az antifasiszta harc széles alap volt, amelyen a párt anti­fasiszta frontba tömörítette a munkásságot, a parasztságot és a haladó értelmiséget. Megala­kult a Szlovák Nemzeti Tanács, amelyben a döntő szerepet a kommunisták töltötték be, köz­tük Karol Šmidke, Gustáv Hu­sák és Ladislav Novomeský, akik egyúttal Szlovákia Kom­munista Pártjának ötödik ille­gális vezetőségét képezték. A Szlovák Nemzeti Felkelés kifejezésre juttatta a szlovák és a cseh nép közös harcát a náci elnyomók ellen, kifejezte azon közös forradalmi törekvé­seiket, amelyeket a dolgozók jogaiért vívott harcban fejtet­tek ki. A partizáncsapafokban és a felkelő hadsereg egysé­geiben harcot indítottak a .szo­ciális szabadságért, az új, ha­ladó Csehszlovák Köztársasá­gért. Az SZLKP szervező munkájá­nak köszönhetően már a Szlo­vák Nemzeti Felkelés idején, a felszabadított területen mélyre­ható politikai és szociális vál­tozásokat valósítottak meg. A néphatalom forradalmi szervei­nek létrejötte a munkásosztály .vezetésével, a nemzeti bizottsá­gok megalakulása a Szlovák' Nemzeti Felkelés legnagyobb vívmányai közé tartozik. Slapka elvtárs a továbbiak­ban hangsúlyozta: a szocializ­mus építésének eddigi eredmé­nyei meggyőzően bizonyítják, ®8y az 1948 februárjában végbement szocialista forrada­lom szabaddá tette a nép óriá­si alkotó erejét, fellendítene a társadalmi élet minden terü­letét. Csehszlovákia a világ el­ső államai közé sorakozott fel nemcsak az anyagi termelés döntő ágazataiban, hanem a személyi fogyasztás, a szociál­politika, az egészségügy, a tu­domány, és a kultúra területén is. A legfontosabb eredmény azonban a dolgozók megszaba­dítása a kizsákmányolástól, a szocialista demokráciának, a dolgozók szabadságának és’ jo­gainak fejlődése, a nép élet- színvonalának állandó emelke­dése. Sikereink lényege uz, hogy a kommunista párt vezet­te munkásosztályé a hatalom, szüntelenül szilárdul a munkás­ság, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség szövetsége, tartósan elmélyül a párt és a nép egysége. Államunk jelentős ereje nemzeteink és nemzetisé­geink egysége, valamint testvé- ri együttműködésük és közele­désük a szocialista internacio­nalizmus elvei alapján. Minden sikerünk egyik fő forrása az a tény, hogy támaszkodhatunk a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország barátságára és szi­lárd szövetségére. Kizárólag en­nek a szövetségnek köszönhető hogy több mint 35 éve békében élünk és dolgozunk. A szocialista társadalom ed­digi építése során dolgozó né­pünk áldozatkész erőfeszítései­vel a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet minden terü­letén kimagasló eredményeket értünk el. Slapka elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta: a stabilitás meg­őrzése, valamint dolgozóink lét- és szociális biztonságának to­vábbfejlesztése szempontjából döntő feltétel az egész népgaz­daság tartós előrehaladása és dinamikus fejlődése. A 6. ötéves tervidőszak hátralevő hónapjai­ban szükséges, hogy minél di­namikusabban növekedjen a nemzeti jövedelem. Minden erőnkkel azon kongresszusi irányvonal maximális megvaló­sításán kell fáradoznunk, amely a munka hatékonyságának szün­telen növelését és minőségének állandó javítását tűzte ki célul. Sürgető feladat, hogy követ­kezetesebben hasznosítsuk a tu- dománvos-műszaki haladás eredményeit, hatékonyabban nö véljük népgazdaságunk export- képességét, határozottabban küzdjük le a beruházási prob­lémákat. Ugyancsak nagy fi­gyelmet kell szentelni a belső piac stabilitása további szilár dításának. Rendkívül nagy gon­dot kell fordítani a fűtőanyag és energiaipar valamint a köz­lekedés problémáinak megoldá­sára. Szüntelenül emelni kell az irányító munka színvonalát, éspedig úgy, hogy megfeleljen a jelenlegi feladatok igényes­ségének. Nagy lehetőségeket biztosít népgazdaságunk számá­ra, s garantálja hosszú távon a gazdasági stabilitást és a gaz­dasági élet dinamikus fejlődé­sét a KGST-tagországokkal, fő­ként a Szovjetunióval való együttműködés. Nemsokára sor kerül Cseh­szlovákia Kommunista Pártjá­nak XVI. kongresszusára, amely értékeli az elmúlt ^időszakban végzett munkát, kidolgozza a 80-as évek első felére szocia­lista társadalmunk fejlesztésé­nek irányvonalát, s ezzel egy­idejűleg meghatározza a társa­dalmi fejlődés orientációját a további időszakra. Mindannyian elvárjuk, hogy Csehszlovákia számára ezek az esztendők a fejlett szocialista társadalom további építésének, a társada­lom egysége elmélyítésének, a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országai való összetar­tás és együttműködés megszi­lárdításának évei lesznek. Eb­ben találja meg társadalmunk sokoldalú fejlődésének fő for­rását és békés életének fő biz­tosítékát. Mindaz, amit szocia­lista hazánkban eddig elértünk, kedvező feltételeket teremt ah­hoz, hogy a 80-as évek is a fej­lett szocialista társadalom épí­tésének jelentős időszakává váljanak. Erre kötelez bennün­ket a CSKP megalapításának 60. évfordulója, amelyről a jövő év májusában emlékezünk meg. A fejlett szocialista társada­lom építése feladatainak sike­res teljesítése szorosan össze­függ a nemzetközi politikai helyzettel és a békés élet távla­taival. A dicső Szlovák Nemzeti Felkelés mai, 36. évfordulója alkalmából is megemlítjük azt a határozott küzdelmet, ame­lyet a Szovjetunió és kommu­nista partja folytat a béke meg­őrzéséért és a társadalmi hala­dásért. A szovjet népnek, az SZKP-nak és Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének érdeme, hogy következetesen megvaló­sul a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. és XXV. kong­resszusán elfogadott békeprog­ram. Ez a nemzetközi feszültség tartós enyhítéséért, a lázas fegyverkezési hajsza korlátozá­sáért, a leszerelésért, a háborús tűzfészkek felszámolásáért ví­vott harc programja. A nemzetközi helyzet az utóbbi időben újra bonyolultab­bá vált. Az Amerikai Egyesült Államok nyílt áttérése az erő­politikára, a szocializmus és a kapitalizmus globális erőegyen­súlyának felbillentésére tett törekvése, a szocialista orszá­gok ellen elrendelt gazdasági blokád, amelyet ideológiai fel­forgatással kombinálnak, vala­mint a haladás és a béke erői eszmei és akcióegységének leomlasztására irányuló törek­vés súlyosan rontja a nemzet­közi légkört. Ezért jelenleg nincs annál fontosabb feladat, mint a béke megőrzéséért, a nyitott nemzelközi kérdések békés úton való rendezéséért vívott harcis e cél elérése ér­dekében mozgósítani kell az egész emberiséget. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunióval és a többi szocia­lista országgal testvéri együtt­működésben, áldozatkész mun­kánkkal, Csehszlovákia Kom­munista Pártjának vezetésével — amely párt megalapításának 60. évfordulóját a jövö évben ünnepeljük meg — további si­kereket érünk el a fejlett szo­cialista társadalom építése te­rén. Jozef Lenárt elvtárs a galántai járásba látogatott (CSTK) — főzet Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára teg­nap nninkalátogatást tett a ga­lántai járásban. Ivan Knotek- nek, a járási pártbizottság ve­zető titkárának és Gabriel Mac­kónak, a Bratislavai Tejipari Tröszt vezérigazgatójának tár­saságában tájékozódott az új Sererfi Tejfeldolgozó Üzem próbaüzemeléséről. A kombinát évente 27 000 tonna takarmány- keveréket és tápot gyárt 155 millió liter tej feldolgozásával. Június 27-én megkezdődtek az új berendezések próbái, azóta 600 tonna tejport is előállítot­tak. ___________ Le nárt elvtárs ezután a Se- retfi Nikkelkohóba látogatott, amely hazánk egyedüli nikkel- gyártója. A vállalat, amely ma ünnepli megalapításának 20. év­fordulóját, eredeti tervezett ka­pacitását 50 százalékkal túl­szárnyalta, s eddig minden év­ben teljesítette tervét. A nik­kelgyártást 1963 augusztusában kezdték meg a Szlovák Nemze­ti Felkelés 19. évfordulója tisz­teletére. A vállalat vezető dolgozói iň. jékoztatták Lenárt elvtársat a nikkelkohó bővítésének tervei­ről és a íiuiladékanyagok fel­használ ásának lehetőségeiről. TELJESÍTIK A KONGRESSZUSI HATÁROZATOKAT Ülésezett a Szlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetségének Központi Bizottsága (ČSTK) — Ülést tartott teg­nap Bratislavában a Szlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövet­ségének Központi Bizottsága. A résztvevők megemlékeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés 36. évfordulójáról, és elemezték, hogyan teljesítették a szövet­ség szervei és szervezetéi az elmúlt időszakban a Szlovákiai és a Csehszlovákiai Antifasisz­ta Harcosuk Szövetségének kongresszusi határozatait. Jelen volt az SZLKP KB kül­döttsége Villiam Šalgovičnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjá-* nak, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének vezetésével. A dele. gáció további tagjai voltak: Da­niel Futej, az SZLKP KB osz­tályvezetője és Fedor Gulla, a Szlovák Nemzeti Front KB al­elnöke. Ott volt Anatolij Ovsu- jannyiknv, a bratislavai szovjet főkonzulátus konzulja. Peter Dudáš, a Szlovákiai Anjifasisz- ta Harcosok Szövetsége Közpon­ti Bizottságának ügyvezető al-* elnöke jelentésében méltatta a felkelés dicső történelmi nap­jait. A továbbiakban megálla­pította, hogy a szövetség kong­resszusi határozatainak telje­sítése előmozdította a szövet­ség politikai és szervezési megerősödését. A jelentést követő vitában Fedor Gulla elvtárs is nagyra értékelte a szövetség munká­jának eredményeit. NAPIRENDEK A TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK GYAKORLATI FELHASZNÁLÁSA Tanácskozott a bratislavai városi pártbizottság (ČSTK) — A tudományos és a kutatási dolgozóknak a 6. öt­éves tervidőszakban elért ered­ményeiről és ismereteik gya­korlati felhasználásáról tanács­kozott tegnap a bratislavai vá­rosi pártbizottság. Jelen volt Miloslav Hru&kovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára. Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi NYÁRBÓL AZ ŐSZBE - PIHENŐ NÉLKÜL (Folytatás az 1. oldalról) tdlajon nem végzik el a lehe­tő legrövidebb időn belül a hengerezést, símítózást és ez­zel kiteszik a talajt a kiszára­dás veszélyének. Ennek pedig- dig negatív hatásai lesznek az őszi csúcsmunkák, főleg a ve tés idején. A nyári és az őszi mezőgaz­dasági munkák között az idén nincs pihenés, hiszen alighogy lekerül a földről a gabona, máris készítik elő a talajt az őszi vetések alá. Dél-Szlovákia mezőgazdasági üzemei a hét elejéig 1559 hektáron vetették el az őszi repcét. Akadozik a búza- és az ár­pavetőmagnak a mezőgazdasá­gi üzemekbe történő szállítása, pedig a jó minőségű vetőmag szakszerűen elő van készítve a Slovosivo raktáraiban. A bizott­ság határozatot hozott a vető­magellátás javítására. Rövidesen megkezdődik a si- lókukprica betakarítása is. A bizottság felhívta az illetékesek figyelmét, 'hogy külön ügyelje­nek szakszerű tárolására. Min­denütt olyan személyekre bíz­zák a konzerválását, akiknek már tapasztalataik vannak a si. lókészítésben. —k v— pártbizottság vezető titkára megállapította: 1976 óta a szlo­vák fővárosban a tudományos kutatási alap dolgozóinak szá­ma több mint 12 százalékkal nőtt, az alap állóeszközeinek értéke pedig csaknem 300 mil­lió koronával. A pozitív eredmények ellené­re a tudományos-műszaki fej­lesztés üteme nem felel meg a tudományos kutatási alap és a bratislavai vállalatok lehetősé­geinek, és nem elégíti ki tel­jes egészében a város cs a tár­sadalom szükségleteit. Gejza Slapka rámutatott arra, hogy meg kell gyorsítani és hatéko­nyabbá kell tenni a tudomá­nyos és a technikai eredmények gyakorlati felhasználását. A vitában Miloslav Hrusko- vic elvtárs is felszólalt. Nagy­ra értékelte azokat a sikereket, amelyeket a szlovák főváros tudományos kutatási alapjának dolgozói az elmúlt években el­értek. Egyidejűleg rámutatott a tudományos ismeretek fel­használása területén fellelhető jelentős tartalékokra. LEONYID BREZSNYEV ALMA ATÁBAN . (ČSTK) — Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke Moszkvából tegnap Alma Atába utazott, ahol részt vett a Ka- zah Szovjet Szocialista Köztár­saság és Kazahsztán Kommu. nista Pártja megalakulása 60. évfordulójának ünnepségein. Az alma-atai repülőtéren Leo­nyid Brezsnyevet a Kazah SZSZK vezető képviselői, az ün­nepségekre Moszkvából, Lenin- grádból és a szövetségi köz­társaságokból érkezett küldött­ségek tagjai és további elvtúr- sak fogadták. Győzelmes Február Érdemrend átadása (ČSTK) — Josef Kŕepelkának, a tovaőovi Üj Élet gazdasági egység elnökének 60. születés- napja alkalmából sokéves és jelentős közéleti és politikai tevékenységéért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Ér­demrendet adományozta. A ma­gas kitüntetést tegnap Ostravá* ban Miroslav Mamula, a CSKP KB tagja, az észak-morvorszá- gi kerületi pártbizottság titkára adta át a jubilánsnak. MARTIN DZÚR FOGADTA A KATONAI FŐISKOLÁK LEGJOBB VÉGZŐSEIT (ČSTK) — Mariin Dzúr had­seregtábornok, nemzetvédelmi miniszter tegnap Prágában ta­lálkozott a katonai fuiskolák legjobb végzőseivel. Jelen vol­tak a nemzetvédelmi miniszter helyettesei, a csehszlovák nép­hadsereg vezető tisztségviselői. Ott volt Dinitrij Litovcev vezér- ezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának rangidős csehszlovákiai képviselője. Be­szédében Martin Dzúr rámuta­tott a katonai káderek képzett­sége szüntelen növelésének fontosságára és arra, hogy « fiatal tisztek nagy szerepet töl­tenek be néphadseregünk har­cászati és politikai felkészült­ségének növelésében. Sok si­kert kívánt a végzetteknek az egységekben és az alakulatok­nál kifejtendő tevékenységük­höz. Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Alois Indra, ft CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke teg­nap fogadta Slavomír Novákot abból az alkalomból, hogy ki­nevezték hazánk egyiptomi nagykövetévé. Indra elvtárs Ján llusákot, hazánk újonnan kine­vezett finnországi nagykövetét is fogadta. A VILÁGGAZDASÁGI KAPCSOLATOK ELVÁLASZTHATATLANOK A NEMZETKÖZI POLITIKAI LÉGKÖRTŐL (Folytatás az í. oldalról) Kenneth David Kaunda Brnóban (Folytatás az 1. oldalról) tartottak a dolgozók a zambiai vendégek részvételével. A nagygyűlésen Zdenék Váv- ra elvtárs mondott beszédet. Köszöntötte Zambia képviselőit a dél-morvaországi kerület és Brno párt- és állami szervei nevében, s tájékoztatta őket a kerület fejlődéséről. Körvona­lazta dél-morvaország iparának és mezőgazdaságának fejlődé­sét. s végezetül hangsúlyozta, hogy mindez a nép életszínvo­nalának emelését szolgálja. Válaszában Kenneth Kaunda elnök tolmácsolta a zambiai nép testvéri üdvözletét. A to­vábbiakban nemzetközi kérdé­sekkel foglalkozott, majd kö-. szönetet mondott a kedves fo­gadtatásért. A vállalatnál tett látogatása végén Kenneth Kaun­da beírta nevét az emlékkönyv­be. Oldŕich Klíčník, a CSKP KB tagja, a brnói városi pártbizott­ság vezető titkára díszebéden látta vendégül a Zambiai Köz­társaság elnökét. A találkozón Oldŕich Klíčník és Kenneth Kaunda pohárköszöntőt mon­dott. hetetlen alapfeltétele a béke és biztonság légkörének megterem­tése, az enyhülés irányvonalá­nak megőrzése a nemzetközi politikai életben. Az utóbbi időben, sajnos, a NATO orszá­gok részéről épp az ellenkező irányú törekvések kerekednek felül. A harmadik világ országai­nak gazdasági helyzete a leg­utóbbi 1975 ben megtartott rendkívüli gazdasági ülésszak óta nem javult, sőt egyes tér­ségekben rosszabbodott. Mint­egy 800 millió ember él teljes nyomorban, 700 millió az írás- tudatlan, 1,5 milliárd nem ré­szesül semminemű orvosi gon­doskodásban, és a fejlődő or­szágokban 50 millió a munka­nélküliek száma. Ezen orszá­goknak nyújtott segítségnek jószándékúnak kell lennie, s a segítség szó mögött nem hú­zódhatnak meg olyan politikai törekvések, melyek végső cél­ja a fejlődő országok gazdasá­gi kizsákmányolása lenne. Korparancs, hogy mielőbb véget vessünk a lázas fegyver­kezési hajszának, s az ilymódon felszabaduló százmilliókat gaz­dasági fejlesztésre fordítsuk. A Szovjetunió támogatja a fej­lődő országok arra • irányuló törekvését, hogy maguk dönt­senek gazdasági és szociális fejlődésük irányairól. Ugyan­akkor viszont elítéli azokat a mesterkedéseket, melyeknek az a céljuk, hogy a fiatal függet­len országok továbbra is a tő­kés országok nyersanyagszállí­tói legyenek, s hogy a fejlett kapitalista országok ,,a kölcsö­nös függősig“ ürügyén a fejlő­dő országokban saját monopó­liumaik tevékenysége számára teremtsenek kedvező feltétele­ket. Ugyancsak nagy érdeklődés előzte meg az újonnan felvett Zimbabwe miniszterelnökének, Robert Mugabenak felszólalá­sát. Többek között kijelentette: épp Zimbabwe példáján okul­hatnának az elnyomó rezsimek, s tudatosíthatnák; hogy a vég telenségig nem tudják elnyom ni a népek szabadság utáni v*3 gyát. New Yorkban az ENSZ palo­ta előtt ünnepélyesen felvon ták a Zimbabwei Köztársaság zászlaját, amelyet, mint már közöltük, hétfőn vettek fel 153. tagként a világszerve­zetbe. 1 1980. Vili. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents