Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)
1980-08-27 / 202. szám, szerda
„Fülöncsipett“ veszteségek ll. — Ha a takarékosság fogalmát ma az energetikában a teljesség igényével vizsgáljuk, rá kell jönnünk, hogy ebben az ágazatban az alapvető technológiai berendezések felépítése és működtetése megoldott. Ebből az is következik, hogy nagyobb méretű, hatékonyabb újítás e téren elméletileg kizárt. Néhány évvel ezelőtti önmagunkkal ellentétben viszont ma már valljuk, hogy ha vannak még tartalékaink, azok az eddig lényegtelennek vélt szakaszokon találhatók —, magyaráz Marián Karaffa mérnök, a Szlo vák Műszaki Főiskola elektrotechnikai kara kutató részlegének munkatársa. Óriási csarnokban csupa különleges be rendezés látható. Figyelmemet legjobban a nagyfeszültségű kisülést utánzó szerkezet köti le. Ennek is legérdekesebb része a fejem fölött jó tíz méternyire, acélkaróra felszerelt két hatalmas rézgömb. (Eszembe jut elemi iskolás koromban látott parányi hasonmása, a fizika órákon oly előszeretettel hajtott rozogácska Van de Graaff-generátor.) — Nem is olyan régen még a nagyfeszültséget szállító vezetékeknél használt tartókapocs is a figyelmen kívül rekedt elemeik közé tartozott. Arra sem gondoltunk, hogy esetleg kiértékeljük a ikapcsokat. az ál- taluik előidézett veszteségek szempontjából. Végül is a gyártó Üzem fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy vizsgáljuk meg számára ezt az elemet. Egyfelől jobban szerette volna ismerni a mechanikai adatait, más felől többet szeretett volna tudni a világosság közvetítő tulajdonságairól. Bennünket annyira megfogott ez a feladat, hogy ráépítettünk egy kutatóprogramot. — Mi újat tudtak meg ennek keretében a tartókapocsról? — Először is fölidéztük a régebbi ismereteinket, A kapcsok feladatából indultunk ki, miszerint ezeknek úgy kell vinniük a vezetéket, hogy a huzalt az érintkezési ponton nem szabad megszakítani, hanem ennek érintetlenül kell továbbfutnia. Ekkor kezdtük meg a méréseket és a kísérletezést. Kipróbáltunk többféle változatot. Változtattuk a formáját és anyagát, de végül is számunkra ugyancsak meglepetéssel ért véget ez a kísérlet. Kiderült, A bal felső sarokban a két pár szigetelő végén láthatók az új tartókapcsok is. (A szerző felvétele) hogy forma szempontjából az eddigi használt változat a legideálisabb. Jobbítani anyag cserével sikerült. Egy újfajta öntvényt fejlesztettünk ki, ami aztán bevált. Ezt bizonyítják a mérési eredmények is. Míg az eredeti kapcsok 690 ampér erősségű árammal 170 voltam- pér veszteséget mutattak, az új kapcsok esetében ugyanolyan megterhelésnél tízszer alacsonyabb volt a veszteség. —■ Hogyan reagált erre a gyártóüzem? Vállalta az új kapcsokat is? — Hát perszel Már csak azért is, mert forma szempontjából minden a régi maradt, így gépi berendezésein sem kellett változtatnia. Az meg számára igazán mindegy, hogy milyen fémkeverékből önti ki ezután a kapcsokat. Persze, a takarékosság ténye is segítette az új kapcsok vállalását. A gyártóüzem egyébként az Elekt- rovod kremnicai üzeme. — Próbáljuk meg a már bevált négyszáz kilovoltos vezeték százkilométeres szakasza példáján konkrétan is bizonyítani a nyereséget. — Egy ilyen szakaszon mintegy kétezer tartókapocs van. Tehát: ha a régi típusú kapcsok esetében a veszteség 100 volt- ampér volt, akkor az új kapcsok bevezetésével ez a veszteség mindössze 10 voltampérra csökken. XXX Hazafelé már csak azon töprengtem, hogy vajon milyen példával lehetne még közérthetőbben megközelíteni a takarékosság és a veszteség tényét. Feleségem — ilyen nemű példáim első bírája, — aki igazán nem mondható szakembernek, az alább idézettet első hallásra megértette. Lássuk csak. Minden veszteség, ami a vezetékben keletkezik, valahol hiányzik majd, mert ha már szállították, akkor nyilván megvolt a címzettje is. Tehát, hogy a megrendelő megkapja a ikívánt árammennyiséget, a veszteséget pótolni kell. így érthetően újat kell termelni. Ehhez viszont szenet, vagy egyéb tüzelőt használunk fel, ami fogyó készleteink mellett nem is olyan kívánatos. Ésszerű következtetéssel ínég tovább is elmehetnénk. Fölszámolhatnánk a szénfejtés költségeit, beleértve a bányászok bérét,.. stb. Mennyivel egyszerűbb, és gazdaságosabb a veszteségek címben foglalt „fülöncsípése“. Ez legyen tehát számunkra más és más hasonló esetekben is az egyetlen járható út. RESZELI BÉLA Kommentáljuk AZ ALKATRÉSZHIÁNY - FÉKEZŐ ERŐ Habár Szlovákia északi járásaiban a mezőgazdasági üze mek dolgozói még aratnak, a déli körzetekben már teljes ütemben folyik a felkészülés az őszi munkákra. Mindazon üzemek, vállalatok, intézmények és a különböző fokozatú párt és állami szervek, amelyek befolyásolhatják a nagy erőfeszítéseket igénylő munkák végzését, üléseiken a ko lábban szerzett tapasztalatok alapján felmérik, hogy milyen állapotban vannak a silókukorica, a szemes kukorica, a eukorrépa és a burgonya betakarításához szükséges gépek, s lesz e elég vetőgép. Lényegesen jobb feltételeket akarnak teremteni a gépek javításának meggyorsítására. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium nyári munkákat irányító bizottságának ülésén ugyanis nemrég olyan bírálat is elhangzott, hogy az illetékes szervek nem biztosítottak elegendő alkatrészt a kombájnok megjavításé hoz. így a szükséges gépek közel tíz százaléka üzernkép telen volt. Most, amikor már csak pár nap van hátra az őszi munkák megkezdéséig, indokolt hatékony intézkedések meghozatala annak érdekében, hogy az emberek és gépek később a le hető legnagyobb teljesítményt nyújtsák. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha minden lehetőség kihasználásával üzemké pessé teszik a meglevő gépsket. A felmérések azt bizo ■ nyitják, hogy a mezőgazdasági üzemek az idei őszön 5(1 százalékkal kevesebb fogast, ekét és más talajelőkészítő gépet kapnak, mint a múlt év hasonló időszakában. A meg rendelt trágyaszóróknak csak a 60 százalékát vásárolhatták meg. Több száz vetőgép hiányzik éppen azokban a kör zetekben, amelyekben már a napokban megkezdték a rep ce vetését és készülődnek a rozs és a búza vetésére is. Amint az adatok is bizonyítják, a mezőgazdasági üzemek gépi ellátottsága nem felel meg a nagy követelményeknek. Nincs más megoldás, úgy kell szervezni a munkát, hogy a javítóműhelyek dolgozói az esti órákban is javítsák a gé peket. Mivel azonban a szerelők egy része Észak-Szlová kiában és a cseh országrészekben segít a még lábon álló gabona betakarításában, nincs elég munkaerő a műhelyek ben. Ezért most rendkívül nagy szükség van a patronáló üzemek szakembereinek segítségére, akik néhány nap alatl is sok gépet javíthatnak meg. Még hatékonyabb az olyan segítség, amikor a meghibásodott gép egyes alkatrészeit a patronáló üzem műhelyében újítják fel, vagy pedig újat szállítanak a rászoruló mezőgazdasági üzemnek. A hidaskürti (Mostová) Vörös Csillag Efsz-nek már évek óta nagyon jó kapcsolatai vannak a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat galántai üzemével, amelynek szakemberei, ha szükséges, a lehető leggyorsabban üzemképessé teszik a traktorokat és egyéb berendezéseket is. Más vállalatok üzemei is hasonlóan segítik elő a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak munkáját. Napjainkban a mezőgazdasági üzemeket a felsőbb szer vek és a vállalatok tehát úgy segíthetik a legjobban, ha hatékony intézkedésekkel minél több gépet és gépi berendezést biztosítanak a munkák végzéséhez. Jól kijavított és nagy teljesítményű gépek és berendezések nélkül a föld művesek feladataikat nem tudják teljesíteni. Valószínű, hogy a felsőbb szervek intézkedéseinek és közbenjárásának eredményeként a mezőgazdasági üzemek még újabb gépeket és a javításhoz szükséges alkatrészeket vásárolhatnak. Ugyanis jó néhány gép- és traktorállomás, ipari üzem már megkezdte a leggyakrabban hiányzó alkatrészek gyártását. Ez azért valósulhatott meg, mert egyre jobban háttérbe szorul az az elmélet, amely szerint a mezőgazdasági üze mek indokolatlanul sok alkatrészt vásárolnak. Habár erre is akad szórványosan példa, mégsem általánosítható. Az illetékes szerveknek és a gépgyáraknak tudatosítaniuk kell, hogy a mezőgazdasági üzemek pénzért vásárolják, tehát nem ingyen kapják az alkatrészeket, és ezért semmi okuk felhalmozásukra. Ha ebből a szemszögből ítélik meg a hely zetet, akkor a jövőben kedvező változás történhet az alkat részellátásban. BALLA JÓZSEF Gyakran merül fel a kérdés: az ezredfordulón lesz-e mit ennie a világ lakosságának? A helyzet nem olyan veszélyes, mint ahogyan azt sok szakértő leírja — állapította meg a közelmúltban a FAO, az ENSZ keretében működő nemzetközi élelmezésügyi szervezet egyik szakbizottsága. Az természetes, hogy az emberek az életszínvonal emelkedésével nemcsak ruházkodásra, lakásra, autóra, de élelmiszerekre is sokat költenek. A fokozott húselőállításhoz azonban mind több fehérjére van szükség, és éppen ebből a fontos nyersanyagból van egyre kevesebb a világon. Kelettől nyugatig megindult a hajsza a fehérje után. Minden ország arra törekszik, hogy az ipar és a mezőgazdaság lehetőségein keresztül teremtse meg a szükséges takarmányfehérjéket. Mit mutat a húsfogyasztás Hazánkban tizenöt évvel ezelőtt kb. 47—50 kilogramm volt az évi húsfogyasztás. A XV, pártkongresszus egyik igen jelentős határozati pontja volt az állati eredetű élelmiszerek előállításának állandó fokozása és minőségének javítása. Az elmúlt évben az egy személyre eső húsfogyasztás 82—85 kilogramm körül mozgott. Az élettan tudósai szerint, a felnőtt ember napi fehérjeszükséglete 100—120 gramm között mozog. Ez a mennyiség azonban csak akkor teljes értékű, ha felét állati eredetű fehérjék szolgáltatják. Eszközeink, anyagi javaink gyarapodásával nő az igény az MIBŐL VAN Ä HŰS? állati eredetű táplálékok iránt. Lehet, sőt bizonyos, eljön majd az idő, amikor a magas értékű fehérjéket az ipar állítja elő. Ma még mindenki szívesebben fogyasztja el a prágai sonkát. A növényi eredetű táplálékaink is tartalmaznak fehérjéket, különösen a hüvelyesek (pl. a szója teljes értékű fehérjéket tartalmaz). Az állati eredetű táplálékokban azonban koncentráltabban található meg az emészthető fehérje, és ami még ennél is lényegesebb, az állati eredetű fehérjék rendszerint teljes értékűek, bennük az ún. nélkülözhetetlen aminosavak aránya kedvezőbb. Mégis: mi a fehérje? Az aminosavak a fehérjék alkotórészei. Szerepük az emberi és állati szervezet anyagcseréjében különböző. Az élő anyagot felépítő szerves vegyülete- tek közül mennyiségi és élettani szempontból egyaránt a legfontosabbak. Nélkülük nincsen élet. Persze, nemcsak fehérjén él az ember, de ha a hiányos táplálkozásról beszélünk, akkor világméretben is fehérjehiány, ezen belül pedig az állati eredetű fehérjehiány kerül az első helyre. Csehszlovákiában 3—5 év múlva 80 gramm körüli állati fehérjével kell számolni lakosonként naponta. Ha több állati fehérjét akarunk fogyasztani, fejlesztenünk kell az állat- tenyésztést. Oj telepekre, új istállókra lesz szükség, s nem utolsósorban a takarmányok fehérje-tartalmát kell fokozni, mert — mint az közismert — a takarmányok fehérjeértéke erősen befolyásolja a tej, a hús, a tojás termelését. Fehérje csak fehérjéből? A lehető legsürgősebb tennivaló a mezőgazdaságban a mindenkor megtermő fehérjék megmentése. Keserű szájízzel, de tudomásul kell vennünk, hogy az évelő takarmányok begyűjtésekor a fehérjék jelentős százaléka veszendőbe megy: a szántóföldön marad vagy a tárolás során vész el. Több korszerű megoldás ismert, amelyek segítségével gyakorlatilag megszüntethető a veszteség. Ezek között szerepel a zöldlucerna- lisztkészítés és a pogácsázás. A szárított lucernalísztnek keverék-takarmányokban történő felhasználása világszerte mindinkább fokozódik. Préselt formában a kérődzők részére is nagy értékű takarmány. Ismeretes, hogy az állattenyésztés költségeinek 60—85 százaléka a takarmányokra fordított költség. A fehérjetermelést tehát legnagyobb mértékben a takarmányok hasznosításának, értékesítésének növelésével tehetjük olcsóbbá. Egy hektár lucerna évi terméshozamát hatvan mázsa szénára becsül* jük (országos átlag), ezzel 480 kilogramm emészthető fehérjét nyerünk. A fehérjeproblémánk enyhítése szempontjából a zöld- lucernaliszt gyártása fontos szerepet tölt be. Forrólevegős szárítással a hektáronkénti 480 kilogramm emészthető fehérje helyett 780—800 kilogrammot nyerünk. Természetesen öntözéssel a hektárhozamok lényegesen növelhetők, s így jelentős mértékben növekszik az emészthető fehérje mennyisége is. A gabonaféléknél is fokozható a fehérjemennyiség. A kukoricatermelés fokozása a szemes takarmányok közül, s egyáltalán a keveréktakarmánygyártás alapanyagai közül, a legnagyobb jelentőségű. Abban az esetben, ha a közeljövőben országos mértékben elérjük a hatvan mázsás hektárbozamot, úgy igen nagy lépést teszünk előre a növényi eredetű fehérje-ellátás területén. Mit adhat az ipar A mezőgazdaság területén kívül is ígérkeznek olyan lehetőségek, melyek a hazai takarmányfehérje-ellátást lényegesen elősegítik. Az egyik legrégibb ilyen iparilag előállított fehérje-alapanyag a karbamid. Az ország területén sok állami gazdaságban és mezőgazdasági üzemben etetik sikerrel, azonban csak szakszerűen és pontos adagokban szabad adagolni, a pontatlanság mérgezést is okozhat. ' Oj útja a fehérjetermelésnek a kőolaj, illetve az ebből kiinduló élesztőelőállítás. Az élesztőgombák több mint 50 százalék nyersfehérjét tartalmaznak. A világon több országban a folyékony parafinon alapuló élesztőgomba termelése már bevált. A Slovnaftban is foly- nak ilyen kísérletek. A melasz alapanyagon alapuló élesztőtermelés már korábban megoldódott. Cukorgyártásunk magas szintű, így a melasz mint melléktermék értékes alapanyagul szolgálhat a feliérjegyártásboz. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) cukorgyár a tervek szerint legkésőbb 1982-ben megkezdi az említett takarmány gyártását. A vegyipar a lizin termelésével is sokat segíthet a jövőben az állattenyésztés fehérjegondjain. A li^in egyike az életfontosságú aminosavaknak. Egy tonna lizin segítségével 10 — 12 tonna fehérje takarítható meg. A kutatók tarsolyában bizonyára még több olyan megoldás van, amely az egész világon, s nálunk is hozzájárul a takarmányozás szükséges fehérjemennyiség biztosításához. Egyelőre azonban a meglevő lehetőségeket kell kihasználnunk. A tudomány már számtalanszor bebizonyította, hogy mindenre képes. Ezért várhatjuk joggal, hogy a közeljövőben olyan fehérje-alapanyagok gyártása indulhat meg, amelyek teljes mértékben helyettesíthetik majd a hagyományos fehérjeforrásokat. K. MOLNÁR FERENC ÚJ sző
