Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-19 / 195. szám, kedd

LÉTSZÁMNÖVELÉSSEL NEM OLDHATOK MEG A GONDOK A bratislavai Matador válla­lat székháza egyik helyiségé­nek ajtaján ez a felirat olvas­ható: Tervlebontás és adatelő­készítés, fölötte 36-os szára lát­ható. A helységbői fiatal lány futott ki a folyosóra. Körülné­zett. rámvetett egy pillantást, majd visszarohant. — Maga nekem ellenszenves — tört ki belőle, majd mielőtt még az ajtó becsapódott volna, a helyiségből a megállapításra választ is kaptam hosszan tar­tó nevetés formájában. Nem tu­dom pontosan, milyen játék volt ez, de jó sokáig tartott. Amikor beléptem az egyik szomszédos helyiségbe, bogy összegyűjtsem a szükséges ada­tokat, a szórakozás már tető­fokára hágott, a beszélgetés és a nevetés hangja athatolt a vékony spanyolfalon. Teljesen véletlenül lettem ennek tanú­ja, s a nevetés megkezdése után azonnal el sem kezdtem az időt stoppolni. Rövidesen távoznom kellett, de a szom­szédos helyiségben a szórako­zásunk még akkor sem szakadt vege, s nem csökkent inten­zitással legalább 25 percig tar­tott. A bratislavai Matadornál szerzett tapasztalatomból nem akarok megfontolatlan követ­keztetést levonni, de az eset mégis felkeltette a figyelme­met. A Szlovák Statisztikai Hivatal Bratislavai Városi Igazgatóságá­nak és Ladislav Aroaynak, a Matador gazdasági igazgató-he­lyettesének adatai szerint a munkaidő kihasználás a válla­latban nem éppen pozitív. A vállalat dolgozói az idei első negyedévben a munkaidőt 89,5 százalékban hasznosították, ami kéttized százalékos rosszabbo­dást jelent. E téren negatívan hatott a megbetegedések szá­mának növekedése, amely 1979 első negyedéhez képest 0,9 szá­zalékot tett ki. Mindez annak ellenére, hogy a balesetek okozta munkakiesés, amelyet egybe számítanak a betegség miatti távolmaradásokkal, csak a munkanapok 0,4 százalékát tette ki, s a múlt év azonos időszakához képest 0,1 száza­lékkal csökkent. A tavalyi év első felében a Matador vállalatban 32 üzemi baleset történt, amelynek kö­vetkeztében a dolgozók 1016 munkanapja veszett. Az idei év azonos időszakában 24 baleset történt, 672 munkanap kiesést okozva. Ezzel sikerült megállí­tani az évek óta tarló kedve­zőtlen tendenciát. 1976 ban 69, egy évvel később 75, 1978-ban pedig már 91 üzemi balesetet regisztráltak. 1978-ban a vál­lalatnál ellenőrizték a munka- védelmi előírások megtartását, éspedig a Szövetségi Gyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács kép­viselői. Ladislav Arvay közölte, a képviselők számos javaslatot tettek a munkavédelemmel kap­csolatban, s ezeket a vállalat uifig is valósította. — Nehéz megmondani — te­szi hozzá Viliam Pavlik, a Ma­tador munkavédelmi osztályve­zetője —, mi eredményezte leg­inkább az üzemi balesetek szá­mának csökkenését. Talán az, hogy 1979-től kezdve nagyobb mértékben tettük érdekeltté az üzemegységek vezető dolgozóit a balesetek számának csökken­tésében. Ugyancsak tavaly óta közös Intézkedéseket tettünk az üzemi orvossal, amelyek jól be­váltak. Ha most valamelyik dolgozónk az üzemi orvoshoz megy, mii vezetőjétől olyan la­pot kap, amely lehetővé teszi az üzemi balesetek nyilvántar­tását és megakadályozza azt, aminek a múltban tanúi lehet­tünk. Az történt, hogy az em­berek a művezető tudomása nélkül munkahelyen kívül el­szenvedett baleset miatt men­tek az orvoshoz, s az orvos munkaképtelenné nyilvánította őket, persze, üzemi baleset miatt. A vállalat vezet őség at tál en­gedélyezett távoliét, a fizetett szabadság és az igazolatlan tá­voliét következtében kiesett munkanapok száma a Matador vállalatban az idei első negyed­évben a tavalyi első negyedév szintjén maradt. Komoly fogyatékosság vi­szont, hogy a tavalyi 1,393-ről az idei eisó negyedévben 1,348- re esett vissza a műszakszám. Ebben az a szembetűnő, hogy bár a legfelsőbb part és álla­mi szervek szüntelenül hang­súlyozzák, hog> meg kell állí­tani a műszakok számának csökkentését és növelni kell a műszakszámot, a Matador gaz­dasági vezetői (beleertve a gaz­dasági igazgatóhelyettest, vala­mint a káder- és személyzeti osztály vezetőjét) nem tudtak válaszolni arra a kérdesre, hová tűntek a második és a harma­dik műszakban dolgozók. A statisztikai adatokban csak a munkások szerepelnek, a mű­szaki-gazdasági doJgozók nem. — A munkásoknak úgy 90— 95 százalékát — mondotta La­dislav Arvay — vállalatunkban a normák teljesítése szerint értékeljük. Tehát ha a munkások nem dolgoznának, nem használnák ki maximálisan munkaidejüket, nem keresnének. Hogy áll a helyzet a műszaki-gazdasági dolgozókkal, akiket órabérben fizetnek? A Matador gazdasági ered­ményeit elemző évi jelentések­ben például így indokolják a viszonylag nagy számú túlórát: „Már az előző években megnő- vekedett a túlórák száma, még­pedig főként a munkaerőhiány miatt. A munkaerőállomány ter­vét sohasem a szükségletekből kiindulva állították össze, ha­nem a felettes szerv határozta meg, tekintetbe véve az előző év szintjét.“ Hasonlóképpen szabták meg a műszaki-gazdasági dolgozók számának keretét Is. Persze, munkájukat nagyon nehéz'nor­mával megszabni. Az lenne a logikus, ha műsznki-gazdasági dolgozókat a munkások számá­nak bizonyos arányában ven­nének fel. Hogyan lehet meg­magyarázni azt, hogy 1979-ben 1978-hoz képest 28-cal nőtt a gazdasági dolgozók száma, pe­Cigaretiaszimet cs tábla szélén 19H0 vTn 19. Erdőktől csipkézett dombvi­dék, erősen lejtős halárrészek. Egy mondatba sűrítve ilyen ta­lajviszonyuk között gazdálko­dik a Nevericei Efsz, ahol au­gusztus második hetében tett látogatásomkor még javában folyt a gabona betakarítása. — Utolsó mohikánok? — él- celődtem PÚCHOVSKÝ fÖZSEF rangidős kombájnossal, aki vál­tótársának köszönhetően le­szállt a gép nyergéről és a tabla végén kijelölt helyen rá­gyújtott az elmaradhatatlan ci­garettájára. — Az mn! — szólalt meg miután néhányat szippantott a cigarettából. — Mi azok közé a szövetkezetek közé tartozunk a nyitrui járásban, ahol rend­szerint mindig ilyentájt érik kasza alá a gabona. — Kooperációban nem bizto­sítottak kombájnokat az aratás meggyorsítására? — Dehogynem, viszont az időjárással nincs szerződése senkinek, éppen ezért most igyekszünk, amikor még jó az idő. Egyébként a mi vidékün­kön nincs könnyű dolga a kom- bájnosoknak, traktorosoknak, mert hepe hiipás, de ezzel együtt azt mondhatom: min­dent megtettünk, ami tőlünk tellett, hogy sima talajon dol­gozhassanak az arató cséplőgé pék. Közben gomolygó felhők tor­nyosultak az égbolton, s gyak­ran eltakarták a tűző Nap su­garát. A kombájnos az eget kémlelte, s óvatosan a földbe taposta égő cigarettáját. — Megyek váltani — búcsú­zott és a második fordulónál ismét felugrott gépére. Az E — 512-es lassú ütemben haladt, szinte úszott a kalásztengerben. A tarló magasságáról és a kom­bájn után hátrahagyott szalma minőségéről egyaránt meg le­het állapítani, hogy a népszerű József igazi mestere szakmájá­nak, izmaiban legalább huszon­öt aratás aazdag tapasztalata feszül. SZOMBATH AMBRUS dig a munkásoké 56-tal csök­kent? Ugyanakkor időközben a vállalat egyetlen új osztályt sem létesített, ahová műszaki- gazdasági dolgozók kellettek volna. — Már harminc éve vagyok a vállalatnál — mondja Anion Kubíöek, a káder- és személy­zeti osztály vezetője — és meg­szoktam, hogy például az ellen­őrző osztályon csak egy em­ber dolgozik. Es az az ember mindent elvégzett. Most ott négyen vannak. Ugyanez a helyzet a munkavédelmi osztá­lyon; most ott hárman vannak és van titkárnőjük. Nem, nem lesz meglepetés «zerfi leleplezés. Anton Kubíöek nem vetette a vállalat vezető gazdasági dolgozóinak a sze mére, hogy úgy növelik osztá­lyaik számát, hogy ugyanazt, vagy egy kevéssel több mun­kát sokkal több emberrel vé­geztetnek. Inkább arra figyel­meztetett, hogy „felülről“ igye­keznek új műszaki-gazdasági dolgozókat elhelyezni, néha még a vállalat akarata ellenére is. Erre több példa van. A Ma tador középfokú szaktanintéze­tében a Szlovák Oktatási Mi­nisztérium közbelépésére a pe­dagógusok számát főművezető­vel növelték.. Ezt a tisztséget állítólag függetlenített állásban kell betölteni, nem pedig úgy, mint eddig az egyik szakokta­tónak munkája mellett. Állító­lag a főművezetőnek módszer­tanilag kell irányítania a mes­tereket. Ezt eddig a tanintézet szakoktatással foglalkozó igaz­gatóhelyettese végezte. Ez az előírás nyilván helyes olyan tanintézetekben, amelyek több száz szakmunkástanulót oktat­nak. A Matador tanintézetében az elsősök száma azonban csak mintegy 60. A szövetségi kormány az idei állami költségvetés tervezeté nek megvitatása során foglal­kozott azzal a feladattal, hogy 2—10 százalékkal kell csökken­teni az adminisztrációs, vala mint a műszaki-gazdasági dol­gozók számát. A kormány ezzel a lépéssel nemcsak gazdasá­gosabbá és ésszerűbbé akarja tenni az adminisztrációs és irá­nyító munkát, hanem e munka teljesítményét is növelni akar­ja. E dolgozók számának csök­kentését az irányítás minden szintjén 1980. december 31-ig akarják elérni. A Matadorban az intézkedés 19 műszaki-gaz­dasági dolgozót érint. Egyrészt tehát csökkenteni akarjuk e dolgozók számát, másrészt a felettes szervek a növelést akarják elérni. A munkaidő gazdaságos ki­használásához a dolgozók meg­fontolt elosztása, elhelyezése is hozzátartozik. A dolgozók szá­mának növelésével, azzal, hogy többen végeznek annyi mun­kát, amennyit kevesebben is el tudnának végezni, nem járu­lunk hozzá a munkaidővel való gazdálkodás javításához. Rossz szokás, hogy a munkaidő ki­használásának tartalékait min­dig a termelésben dolgozóknál keressük. így elkerüli még az ellenőrző szervek figyelmét is az, ahogyan a munkaidővel gazdálkodnak a vállalatok, a vezérigazgatóságok, az állami hivatalok, vagy akár a minisz­tériumok adminisztrációs mun kaheiyein. JOZEF KRŠKO Épülő iskolák Kelet Szlovákiában nagy a lemaradás az iskolaépítés, ben $ Kevés örömet szerez a Poprádi és a Kassai (Ko* šice) Építőipari Vállalat $ A poprádi építők körzeté­ben hét helyett csak három £ A michalovcei járásban két új iskola épül Ha abból indulnánk ki, hogy az új iskolaév megkezdéséig Szlovákiában az alapiskolák számára 460 tantermet, az óvodák számára 234 tantermet, a középiskolák számára pedig hozzá­vetőlegesen 70 et kell átadni, s ha ezt a számot beszorozzuk harminccal, kijön a végeredmény: az új iskolaévet körülbelül 23 000 gyermeknek kellene úi tanteremben kezdenie. Sajnos tudjuk, hogy a tervet nem teljesítik mindenütt, a szándék marad, de az is tény viszonyt, hogy épp a mostani napoktól, hetektől függ, mennyire közelíti meg a valóság a terveke A Poprádi Építőipari Vállalat­ban gyakorlatilag rosszul. — Vállalatunknak szeptem­ber elejéig 7 iskolaépületet kell befejeznie: Két bölcsődével ösz- szekapcsolt ovodát a Poprad- Dél lakótelepen, egyet Tatran­ská Lomnicán, a negyediket Kežmarokon, az Észak lakóte­lepen, egyet pedig Rozsnyón (Rožňava), a Šafárik lakótele­pen. Ezenkívül az évnyitóig Spišská Nová Vesen 22 iskolai tantermet a Béke lakótelepen és 9 tantermet a Tatranská Štrba-i lakótelepen épülő alap­iskolában — tájékoztat Žipaj mérnök, a Poprádi Építőipari Vállalat termelési igazgatóhe­lyettese, és folytatja: — Közü­lük az első félévben egy óvo­dát és bölcsődét adtunk át Poprádon a Dél lakótelepen. Bi­zonyos, hogy augusztus végéig 22 tantermet adunk át Spišská Nová Vesen a Dél lakótele­pen és ugyancsak átadjuk a második bölcsődével összekap­csolt óvodát a poprádi Dél la­kótelepen. — Mi lesz a további 4 iskola- épülettel? — Mivel az építőipari kapa­citást az állami terv kiemelt feladatai teljesítésére összpon­tosítottuk, az üzem nem tudja biztosítani ezek terv szerinti be­fejezését — válaszolja Žipaj mérnök, majd arról beszél, hogy a Tatranskú Lomnica-i óvodát és bölcsődét december­ben, a rozsnyói óvodát és böl­csődét pedig 1981 novemberé­ben fogják befejezni. A Tatran­ská Štrba-i kilencéves alapis­kola tantermei építésén nem is dolgoznak. Az épület befejezé­sét 1981 augusztusára tervezi a vállalat. A poprádi építők mun­kájából tehát az idén igazán kevés örömük lesz az iskolá­soknak. Ezt a véleményt tá­masztják alá a rozsnyói járás­ban is. Itt a Šafárik lakótelep óvodájának és bölcsődjének be­fejezésével már nem is szá­molnak, de sürgetik a revúcai 13 osztályos kilencéves alapis­kola munkálatainak befejezését az új iskolaév megkezdéséig. Az elmúlt hónapokban átalakí­tott épületben hoztak létre egy óvodát Slavošovcén, melynek üzemeltetését a SlavoŠovcei Pa­pírgyár biztosítja. Kényszer­megoldáshoz folyamodtak Rozs­nyón is, amikor lakásból ala­kítottak át egy kétosztályos óvodát. Ezt a legközelebbi he­tekben át is adták a Tatrasvit üzemben dolgozók gyermekei­nek. Kecsöben (Kečovo) az óvoda céljaira megvásároltak egy családi házat, amelyben egész napos ellátásban részesí­tik a gyermekeket. Spišská Nova Vesen a mar említett 22 osztályos alapisko­lán kívül 95 gyermek számára épül egy bölcsődével összekap­csolt óvoda, a Geológiai Kuta­tó Intézet dolgozói építik saját gyermekeik számára, s szep­tember elsejéig szeretni be­fejezni. Poroő községben Z-ak­cióban 4 osztályos alapiskola és óvoda épül. Utánanéztünk, milyenek a ki­látások Kassán. Átadják-e az új iskolaépületeket? Nincs mi­nek örülni. Minden eredeti, a gazdasági szerződésekben fel­tüntetett, a városi nemzeti bi­zottság tanácsa által jóváha­gyott határidőt meghosszabbí­tottak, de az építőipari szerve­zetek ezeket sem tartják be — tájékoztat a Kassai Városi Nemzeti Bizottság iskolaügyi osztályának vezetője, Fedoreč- ko elvtárs. Az év kezdetétől a Tatrasvit vállalat egy kétosz­tályos óvodát és egy bölcsődét rendezett be lakásokban alkal­mazottai gyermekeinek. Z-akcio- ban épült a kétosztályos Ale­jová utcai óvoda is. Ennek üze­meltetéséről a Zdroj vállalat gondoskodik. A lakótelep-építés keretén belül a kassai építők egy bölcsődét és óvodát adtak át az Ovruőská utcában. Ta­valyi tartozást törlesztenek, ha szeptember 1-ig átadják azt a 18 osztályos iskolát a Dargovi Hősök lakótelepén, melynek át­adási határidejét már kétszer módosították. A Kassai Építő­ipari Vállalat az iskolaépületet tornaterem és fürdőmedence nélkül adta át. El kellene ké­szülnie a Turgenyev utcában egy bölcsődével összekapcsolt óvodának, de a reális tényeket tekintetbe véve nincs rá re­mény, hogy határidőre befejez­zék. A Szlovák Magnezit Művek vállalati építkezés keretében átalakítással hoz létre hét óvo­dai osztályt. Mi a helyzet a Kassa vidéki (Košice-vidiek) járásban. Itt új, iskolai célokat szolgáló helyi­ségek csak rekonstrukcióval létesültek. Csécsen (čečejovce) bölcsődével összekapcsolt 4 osztályos óvoda épült, Hýlovon pedig 70 gyermek számára épült étterem a napközi otthon mellett. Maradjunk még Kelet-Szlová­kiában, s nézzük meg, milyenek az új oktatási intézmények át­adásának kilátásai a michalov­cei járásban. A michalovcei építőipari vállalatnak két isko­laépületet kell átadnia Micha- lovcén — tájékoztat Estok elv­társ, a Michalovcei Járási Nem­zeti Bizottság iskolaügyi osz­tályának vezetője. Az egyik a michalovcei lakótelep új, 22 tantermes iskolája, a másik egy 18 tantermes alapiskola Sobra- necon. Július elejétől, nyújtott műszakban dolgoznak mindkét iskola építésén, de segítenek a a középiskolás diákok és a főiskolai hallgatók is. A mi­chalovcei építők eddig az is­kolákat határidőre és jó minő­ségben adták át, hisszük, hogy így lesz most is — foglalja ösz- sze tapasztalatait és kívánsá­gait Eštok elvtárs. Z-akcióban a michalovcei járásban több óvodát kell átadni az új isko­laév kezdetén. Kéttantermes óvodát Iňačovcén, Remetské Hámren és Slavkovcén, egytan- termeseket Veľké Revišié-n, Bánovce nad Ondavou-n és 80 gyermeket befogadó iskolai ét­termet a Jovsai Kilencéves Alapiskola mellett. JAROSLAV MEŠK0 A brno-Líšeňi Zetor traktor gyárban az üzemi szabadsá­gok idején is folynak az elő­készületek a Z-5011, Z 6011 és a Z-7011 típusú Zetor traktorok tökéletesített vál­tozatai sorozatgyártásának megkezdésére, valamint ezek módosított, Z-6045 és Z-7045 típusainak gyártású ra. Felvételünkön Z-6045 és Z-7011 típusú traktorok lát­hatók (CSTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents