Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-16 / 193. szám, szombat

I ciMSfirt tonwMlstik szava JÓL TELJESÍTIK FELADATAIKAT 0 A POLITIKAI AGITÄCIÖ A NEVELÉS LEGHATÁSOSABB ESZKÖZE # HANYAG MUNKÁNAK SELEJT A VÉGE 1980 VIII. 18. Sénkinek sem kell nálunk foltos vagy eltaposott sarkú ci<- pőben járnia. Egyrészt gyártó­iparunk eddig nem tapasztalt ütemben felgyorsította a terme­lést, másrészt pedig kereseté­ből ma már mindenkinek fut­ja új cipők vásárlására. Jólle­het hazánk lakossága évente — egy főre számítva — 4,7 pár cipőt használ el, a keres­kedelem mégsem tudja kielégí­teni az egyre növekvő igénye­ket a divatos, jobb minőségű áruk iránt. A fogyasztók általában a pu­hább nyersanyagból készült ké­nyelmesebb lábbelik főleg a gyermekcipők hiányát pana­szolják, de ugyanakkor a szak­boltok pultjain porosodó cipők méretnagyságának összetételé­ben nincs megfelelő választék. S ebből nem kívánatos feszült ségek keletkeznek, melyeik vég­eredményben kedvezőtlenül be­folyásolják a vásárlók közérze­tét, és rontják a dolgozók han­gulatát. Ezt a tényt emelte ki a CSKP KB 7. ülése, amely a lakosság anyagi szükségleteinek kielégí­tésével kapcsolatosan a XV. kongresszus határozatainak tel­jesítésével foglalkozott. Hang­súlyozta: „Piacunk mai problé­máinak megoldásával kapcso­latban kiemeljük azt a felada­tot, hogy lényegesen javítanunk ikell az árukínálat választékát, és meg kell szüntetnünk az egyes árufajták hiányát. A dol­gozók folyamatos ellátásának elválaszthatatlan része a terme­lés részéről az, hogy állandóan gondoskodjon a fogyasztási cik­kek jó minőségéről, gyors fel­újításáról és állandó korszerű­sítéséről.“ A fentiek nyomán indultam el a partizánskéi Augusztus 29. Cipőgyárba, hogy meggyőződ­jek: mit tettek a vállalat kom­munistái azért, hogy a hazai piac kielégítésével kapcsolatos 'kongresszusi határozatokat, a hatodik ötéves tervidőszak fel­adatait maradéktalanul teljesít­sék? A vállalat 13 alapszervezeté­ben tevékenykedő közel 1500 kommunista nevében Ján Caban, az üzemi pártbizottság elnöke mondta el véleményét: — Amikor a hatodik ötéves tervidőszak tennivalóit gyáregy­ségeink feltételeire lebontottuk, számoltunk a pártonkívüli dol­gozókkal is, akik mindenütt többségben vannak, s akiknek támogatása, lelkiismeretes mun­kája nélkül nem tudtuk volna elérni gazdaságpolitikai céljain­kat, amelyek között olyan mu­tatók szerepeltek, mint az áru­termelés 18,9 százalékos növe­lésének biztosítása, a hazai pi­ac ellátása, az igényes export* tervek teljesítése. Négy év alatt a bruttó termelés tervét 21,8 százalékkal sikerült túlteljesí­tenünk, a szocialista államok­ba irányuló kivitelünket ez idő alatt 27,6 százalékkal, a tőkés országokba pedig 2,2 százalék­kal teljesítettük túl, —- Vállala­tunk az ország áruellátásá­ban is jelentős feladatokat tel­jesít, főleg a divatos és luxus­kivitelezésű lábbelik szállításá­val, ami — csupán a múlt év­ben — termelésünk 22,6 száza­lékát tette ki. Természetesen ebben sokat segített az is, hogy a kommunisták személyes pél­damutatásával együttesen al­kalmaztuk a jó munka anyagi és erkölcsi ösztönzését, fejlesz­tettük minden egyes cipőipari dolgozóban a saját munkája iránti büszkeséget, felelőssé­get. Jó politikai munkával el­értük, hogy a vállalati érdek valamennyi dolgozónk becsü­letbeli ügye lett. Ezután Ján Šintončič, a vál­lalat minőségirányítási osztá­lyának vezető előadója vette át a szót. —■ Tudom, hogy a vásárlók mind az áruházakban, mind pe­dig a szakboltokban jogosan keresik a divatos, tartós, ké­nyelmes és a luxuskivitelezésű lábbeliket. De ez a gyártásfej­lesztés további kérdése, mely­nek megoldásán most is sokat fáradozunk. Hogy közelebbről megvilágítsam a kérdést, el­mondom, hogy gyártmányain­kat három kategóriába sorol­tuk. Az elsőbe az alapkollek­ciók, a másodikba a divatúj­donságok, a harmadik csoport­ba pedig a luxuscipők tartoz­nak. Az egyes csoportokhoz tartozó mintapéldányból típu­sonként 7000 párat készítünk, de állítólag ez kevés, távolról sem elégíti ki a keresletet. Nekünk szintén ez a meggyő­ződésünk. Ám egyelőre nem segíthetünk a bajokon, mivel a keresettebb lábbelik megfelelő nyersanyagának beszerzési le­hetőségei, sőt a tömeggyártá­suk is eléggé korlátozottak. — Vagyis? Csak addig nyúj- tózkodhatunk, ameddig a taka­rónk ér. Ezt a fogyasztók is megértik. De ez már sehogy sem fér a fejükbe, hogy a talp rendszerint idő előtt leválik a cipőfelsőrészről, a lábbeli rövid használat után elveszíti színét és eredeti formáját, — sokszor a luxuskivitelezésű, drágább cipők esetében is. Mivel indo­kolja ezeket a hibákat Alojz Zámečník. a vállalat termelés­előkészítő műszaki osztályának vezetője? — Semmi egyébbel, mint a hanyagul elvégzett, felületes munkával, ami a selejtnek egyik forrása. Csak természe­tes, hogy mi ennek nem örü­lünk, s akik selejtet készí­tenek, azokat anyagilag is bün­tetjük. Ezenkívül az anyaválla­lat gyárudvarán a készítő ne­vének megjelölésével közszem­lére tesszük a hibás gyártmá­nyokat. — Alkalmas-e önmagában ez a módszer a gyártási hibák ki­küszöbölésére? — A hibák előfordulásának megelőzésére az említett eljá­rás önmagában távolról sem le­het elegendő. Éppen ezért, ami­kor a minőségirányítás komp­lex kísérleti rendszerének ér­vényesítésére három évvel eze­lőtt áttértünk, egy évvel ké­sőbben ugyan, de a gyártás minden folyamatában megszi­gorítottuk az ellenőrzést. Min­den folyamatnál észlelt, anya­gi, műszaki, személyi fogyaté­kosságot azóta a Hibanapló- ftlzetben rögzítünk. Az ellenőr­zést rendszeresítettük. Az ered­mény? Növekedett az anyag- takarékosság és az első osztály­ba sorolt gyártmányok aránya. A múlt évben például 159 ezer pár lábbelivel készítettünk töb­bet a tervezettnél. — Az rendjén van, hogy nem nézzük ei * hibákat és szankcionáljuk a hanyagul vég­zett munkát — kapcsolódott a beszélgetésbe Josef Holý, az üzemi pártbizottság tagja. — De alapszervezteinknek, a kommunistáknak a párt moz­galmi módszereivel, a dolgo­zók eszmei-politikai nevelésé­vel, meggyőződéssel kell hatni­uk az emberekre. Ugyanezt az utat kell követniük a vállá­runknál működő társadalmi szervezeteknek is, amelyek gyáregységeinek 11500 dolgo­zóját tömörítik soraikban. — Van-e a kommunistáknak külön pártmegbízatásuk az agitáció és a politikai tömeg­munka végzésére? — Alapszervezeteinkben a pá r t m eg b í za t á soknak rendkívül széles skálájuk van. Egyikük- másikuk sajátos képességeket, rátermettséget és felkészültsé­get igényel. Van azonban a pártmunkának egy fajtája, ame­lyet — megbízatáson túl is — minden kommunistának végez­nie kell: a párt gazdaságpoli­tikájának népszerűsítése, har­cos védelme és cselekvő tevé­kenység minden olyan jelen­ség ellen, amely szemben áll pártunk politikai céljaival, er­kölcsi felfogásával, nem utol­sósorban a cipőgyár érdekei­vel. A végén Rudolf GaSparík mérnök, a vállalat igazgatója summázta az eredményekét: — Féléves tervünket dolgo­zóink helytállásával jól telje­sítettük, de ez nem jelenti azt, hogy most már pihenhetünk babérjainkon. Van gondunk, ba­junk még elegendő, hiszen ezekben a napokban tárgyalnak pártalapszervezeteink a hete­dik ötéves tervidőszak még igényesebb feladatainak bizto­sításáról.- A cél ismeretes, első­sorban is teljesíteni az éves tervet, jó minőségű árut szál­lítani az elárusítóboltok pol­caira,. megvédeni gyártmánya­ink jó hírnevét mind a hazai, mind pedig a külföldi piaco­kon. E törekvéseinket segítik a dolgozó kollektívák kötele­zettségvállalásai, . melyek a nagy létszámhiány ellenére nagy önfeláldozással, felelős­ségérzettel igyekeznek elvé­gezni « rájuk háruló feladato­kat. SZOMBATI! AMBRUS AZ EMBEREKKEL - AZ EMBEREKEßT „A CSKP KB 15. ülésének határozata szellemében növeljük az ideológiai munka színvonalát, hatékonyságát" A CSKP Központi Bizottsága 15. ülésén elfogadott határo­zatot a politikai nevelő és ideo­lógiai munka továbbfejlesztésé­ről, hatékonyságának fokozá­sáról a losonci (Lučenec) járá­si pártbizottság megtárgyalta, ős következetes megvalósítása érdekében konkrét s ellenőriz helő intézkedéseket foganatosí­tott. Ezek azt szorgalmazzák, hogy az alsóbb fokú pártszer­vek és szervezetek, értékelve a kongresszusi határozatok telje­sítését, a politikai- nevelő és ideológiai munkát összekapcsol­ják szervezési tevékenységük­kel, a mindennapi élettel. E célból több olyan szervezési intézkedést fogadtak el, ame­lyet a párttagsággal is beható­an megtárgyaltak. A feladato­kat konkretizálták, teljesítésük­kel megbízták a kommunistá­kat és kidolgozták az ellenőr­zés tervét is. Úgy, ahogy azt a járási pártbizottság határoza­ta június végéig előirányozta, a pártszervezetek nagy több­ségében a felsőbb pártszervek vitaanyagával és határozatai­val megismertették a dolgozó­kat. A több mint 170 nyilvános pártgyűlésen közel húszezer dolgozó és állampolgár vett részt. A résztvevők közül töb­ben nyilvánítottak véleményt és tették meg észrevételeiket az ideológiai munkával kapcsolat­ban, kiemelve, hogy minden területen szükséges tovább fo­kozni a nevelés hatékonyságát. A losonci járási pártbizottság plenáris ülése megállapította, hogy az ideológiai munkáról szóló kongresszusi határozatok teljesítése az utóbbi években minden vonalon eredményes volt. Járásunkban tovább szi­lárdult a párt vezető szerepe, a dolgozók erkölcsi egysége, céltudatos munkaaktivitása, en­nek köszönhető az is, hogy az ötödik ötéves terv feladatait járásunk teljesítette, sőt 59 millió koronával túlteljesítette. Ebben az évben is arra Irányul nálunk a politikai tömegmun­ka, hogy elősegítsük a terv­feladatok egyenletes teljesíté­sét minden mutatóban. A köz­pontilag irányított ipari válla­latok és üzemek az első félév bruttó tervét 100,7 százalékra teljesítették. Az árutermelés tervét vállalataink 100,8 száza­MA IŠ IDŐSZERŰ 45 évvel ezeíőtl hívtak össze a Kommunista Internacioimálé VII. kongresszusát 1935. július 25-e és augusz­tus 21-e között a világ első szocialista államának fővárosá­ban került sor a Kommunista Internacionále VII. kongresszu­sára, amely fontos mérföldkő a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom történetében. A Kommunista Internacionálé ab­ban az időben a nemzetközi kommunista mozgalom legje­lentősebb központja volt a vi­lágon, a soraiba tartozó 76 po­litikai párton kívül a világ ha­ladó embereinek milliói támo­gatták politikáját. A Kommunista Internacioná­lé VII. kongresszusa kidolgoz­ta a nemzetközi kommunista mozgalom stratégiájának és taktikájának alapelveit. A Georgi Dimitrov által elő­adott kongresszusi beszámoló rámutatott a fasizmus osztály­jellegére, leleplezte annak szörnyűségeit. A fasizmust úgy jellemezte, mint a nagytőke legreakciósabb, legsovinisztább imperialista elemeinek diktatú­ráját. Dimitrov beszámolójában mélyrehatóan elemezte a par­lamenti burzsoá demokrácia és a fasizmus közötti különb­séget, a kommunista pártok munkájára vonatkozó megálla­pításai rendkívül hasznosak a marxizmus—leninizmus elméle­te és gyakorlata számára. A Kommunista Internacionálé jelentése továbbá hangsúlyoz­ta, hogy a fasizmus ellen foly­tatott harc, a világ demokra­tikus és haladó erőinek egysé­géért vívott küzdelem szem­pontjából elsődleges jelentősé­gű a munkásfront egysége. „A proletariátus nemzeti és nem­zetközi méretű akcióegysége — mondta Georgi Dimitrov — ha­talmas fegyver, amely nemcsak sikeres védelemre teszi képes­sé a munkásosztályt, hanem a fasiszmus, az osztályellenség elleni sikeres támadásra is.“ Di­mitrov megfogalmazta és elmé­letileg megokolta azokat az el­engedhetetlen feltételeket, ame­lyek a munkásosztály egységes politikai pártjának megalakulá­sához szükségesek: a szociál­demokrácia teljes elszakadása t burzsoáziától, a két párt közöt ti akcióegység ideiglenes meg­teremtése, a proletárdiktatúra elismerése, a támogatás meg­vonása a burzsoáziától az im­perialista háborúban, a de­mokratikus centralizmus alap­elvein felépülő párt megterem­tése. A széles népfront létrehozá­sának politikáját Lenin tanítá­sa alapján dolgozták ki. Ez a politika azon alapult, hogy egyesítse a lakosság nagy ré­szét — a munkásságot, a pa­rasztságot, az iparosokat, a vá­rosi kispolgárságot, a dolgozó értelmiséget, sőt még a bur­zsoázia fasisztaellenes rétegeit is —- a fasizmus ellen folyta­tott harcban. A kongresszus nagy figyel­met szentelt a nemzeti felsza­badító mozgalom problematiká­jának. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti felszabadító harc dön­tő szakaszához érkezett és az imperialistaellenes front jelen­tős erejévé nőtt. A VII. kong­resszus legfontosabb jelszóként a békéért folytatott harcot tűzte ki. E harc sikere számá­ra új lehetőségeket hozott az osztályerők tekintetében be­állt változás, növekedett a Szovjetunió politikai és gaz­dasági potenciálja, erősödött a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom ereje. A fasiszta agresszió nemcsak a Szovjetuniót, hanem Európa más országait is veszélyeztet­te. Az elfogadott felhívás leszö­gezte: amennyiben az imperia­lista hatalmak, támadást intéz­nek bármelyik kis ország el­len, a -kommunista pártoknak a nemzeti függetlenségért foly­tatott harc első sorában a he­lyük, kötelességük a végsőkig a felszabadító harc élén állni, s megakadályozni, hogy a bur­zsoázia megegyezhessen a tá­madó hatalmakkal saját hazája érdekei ellen. Amint azt a ké­sőbbi események igazolták, a kommunisták egy emberként kiálltak nemzeteik védelméért s mindvégig ott voltak a fa­sizmus ellen folytatott harcban. A Kommunista Internacioná­lé VII. kongresszusának hatá­rozatai rendkívüli jelentőségű­ek voltak a nemzetközi kom­munista mozgalom további küz­delmeiben, valamennyi haladó erőnek a fasiszmus és a világ­imperializmus ellen vívott har­cában. A kongresszus megfo­galmazta a forradalmi mozga­lom további útjának alapelve­it a szocializmusért és a béké­ért folytatott küzdelemben. A marxista—leninista pártok ál­landóan visszatérnek a VII. kongresszus anyagához, hatá­rozataihoz, tanulmányozzák gazdag elméleti hagyatékát, amely a kommunista és mun­kásmozgalom tevékenységének taktikájában és stratégiájában a lenini elvekből indui ki. G. JANAKIEV lékra teljesítették, kivéve hat üzemet. Közülük a legjobb eredményt a losonci Béke Bú­torgyár, az Ipolymenti Tégla­gyár és a Losonci Csempegyár érte el, amely árutermelési ter­vét 102,4, exporttervét pedig közel 137 százalékra teljesítet­te. Járásunkban az Ipolymenti Téglagyár losonci kisegítő üze­me június 30-ával teljesítette a hatodik ötéves terv feladata­it a bruttótermelésben, az áru­termelésben és a munkaterme­lékenység fokozása terén. Me­zőgazdasági üzemeink a tojás­eladás kivételével egyenlete­sen teljesítették, sőt túlteljesí­tették az állati termékek el­adási tervét A tervfeladatok teljesítésé hez a fennálló problémák és nehézségek ellenére, nagymér­tékben hozzájárult a szocialista munkaverseny, amelybe a dol­gozók több mint .90 százaléka kapcsolódott be, valamint ön­tudatos munkakezdeményezé­sük. A szocialista kötelezettség­vállalásokat az iparban 89,7. a mezőgazdaságban pedig 66 szá­zalékra teljesítették. A terv­feladatok teljesítéséhez hozzá­járult a „Munkaaktivitás hete“ és a „Munkabecsület szombat­ja“, amelyek keretén belül kö­zel 16 millió koronának meg­felelő értéket állítottak elő .« dolgozók. Az első félévben el­ért eredmények eléréséhez « szocialista munkabrigádok és az újítómozgalom is hozzájá­rult, mivel a beadott 370 újí­tási javaslatból 173 megvaló­sult, s ez több mint 3 466 OOffl korona megtakarítást jelentett. Továbbra is arra törekszünk minden területen, hogy az ideo­lógiai munka még hatékonyabb legyen és újabb eredményeket hozzon az emberek gondolatvi­lágának formálásában, öntuda­tos tevékenységre ösztönözze őket, a tervfeladatok teljesítés« érdekében. Tovább fokozzuk a politikai tömegmunka, a poli­tikai agitáció és a gazdasági propaganda hatékonyságát, amelyből aktívan kiveszik ré­szüket a Nemzeti Front szerve­zetei, az agitációs központok, valamint a kulturális és műve­lődési intézmények is. Az em­lített szervek és szervezetek az utolsó három évben 6076 elő­adást, 360 előadássorozatot és egyéb kulturális-népművelő rendezvényt szerveztek. Járá­sunkban 304 népi akadémia mű­ködött, ezeket 9763 állandó hallgató látogatta. Most a CSKP Központi Bizottsága 15.. ülése után, a kidolgozott szervezési intézkedések és eljárások alap­ján még céltudatosabba» mozgósítjuk a járás dolgozóit a tervfeladatok teljesítésére, sőt túlteljesítésére, valamint a vá­lasztási program sikeres meg­valósítására. Ennek érdekében a tömegpolitikai és ideológiai munkát, annak egy';s formáit a munkához és a szocialista tu­lajdonhoz való szocialista vi­szony további szilárdítására összpontosítjuk az egyes mun­ka- és lakóhelyeken, valamint a munkakollektívákban. Ezt a munkát többnyire az agitációs központok, az agitációs kollek­tívák és agitátorok végzik, de kiveszik belőle részüket az ideológiai aktíva többi tagjai is. Konkrét tevékenységet ké­rünk a Nemzeti Front szerve­zeteitől is elsősorban a nem­zeti bizottságoktól és a forra­dalmi szakszervezetektől. Az elfogadott intézkedések szellemében az ideológiai mun­ka rendszerének tökéletesíté­sével, hatékonyabb munkamód­szerek alkalmazásával akarjuk következetesen teljesíteni a CSKP KB 15. ülésének határo­zatát. Tudatában vagyunk an­nak, hogy az emberekkel s az emberekért végzett munka min­dig is lényeges része volt kom­munista pártunk tevékenységé­nek. Éppen ezért járási pártbi­zottságunk továbbra is első­rendű feladatának tekinti a tö­megek között végzett munkát, mivel ez a biztosítéka a járási pártszervezet és a járás lakos­sága egységének, újabb ered­mények elérésének. TANKINA ISTVÁN, az SZLKP Losonci Járási Bi­zottságának titkára

Next

/
Thumbnails
Contents