Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-03 / 155. szám, csütörtök
Amíg megtörik a csend Látogatás a losonci magyar tanítási nyelvű gyógypedagógiai alapiskolában Ismerőseim a minap lelkendezve újságolták, hogy micsoda boldog és felejthetetlen pillanathoz érkezett életük: az első szót hallottük kisgyermekük ajkáról,! Az ilyen, igazi ünnepnek számító családi eseményt minden esetben a kisdeddel folytatott sok-sok beszélgetési kísérlet előzi meg. A szakemberek szerint a kisgyermek akkor kezdi érteni a beszédet, amikor utánozni képes a környezetében leggyakrabban ismételt szavakat. Mi történik azonban, ha a gyermek nem reagál a hangokra, a lakás, vagy az utca zörejeire? A szülők, amint rádöbbennek arra a kegyetlen valóságra, hogy gyermekük säketnémának született, szinte a világot érzik összeomlanl a fejük fölött. De vajon azt is jelenti-e a szomorú tény, hogy az ilyen tragikus sorsú gyermek élete szűkre szabott határok között, teljes elszigeteltségben folyik majd? A süketnéma és beszéd-, illetve hallássérült gyerekek oktatásával foglalkozó losonci (Lučenec) alapiskolában, hazánk egyetlen erre szakosodott magyar tanítási nyelvű gyógypedagógiai intézetében mi üdesok padjába ... Az a körülmény is nagy kihatással van a tanulmányi előmenetelre, hogy az idekerülő gyermekek egy része szellemi fogyatékos is egyben. Rendkívül türelemmel, odaadással és nem kevesebb szeretettel kilenc pedagógus, tizenhárom képesített és négy, éjszakai szolgálatokra beosztott nevelőnő oktatja, neveli az iskola tanulóit. Szinte valameny- nyien külön gyógypedagógiai szakképesítéssel is rendelkeznek. Közülük a legtöbben már törzsgárdatagnak számítanak a régi épületben. Ježek Jaroslav- né, Tanóczky Pálné, Gallo Viola, Rajszi Ferenc 25, illetve 26 éve, Križo Jánosné 21 éve. Mag Zoltán, Rigó Ferencné, Szűcs Éva és Dirbák Pál né pedig ugyancsak hosszú évekkel ezelőtt állt a gyógypedagógia szolgálatába. Bármelyiküket is kérdezem, egyformán mondják, hogy egyikük sem tudna már elmenni innen. A süketnéma, a beszéd-, illetve hallássérült 5—15 éveseknek személyük nemcsak a tanítót, vagy a nevelőt jelenti. A gyerekek szinte határtalan ragaszkodása, a sze- retetet kérő tekintetek, olykor még görcsös száj- és kézmozdulatok és a kívülállónak többnyire érthetetlen artikuláció erős kötelek a maradáshoz. — Figyeljetek rám. Mondjátok szépen utánam. — Tanóczky Pálné biológiaórát tart a nyolcadik osztályban (A szerző felvétele) nekelőtt erre keresem a választ. — Hazánknak a süketnémák- ről, a beszéd-, illetve hallássérültekről való gondoskodása világhírű és egyike a legeredményesebbeknek — tájékoztat Ježek Jaroslavné, az iskola igazgatója. — Speciális intézetünk szervesen beleilleszkedik az egységes csehszlovák szocia lista oktatási rendszerbe. Tizenhét szlovák, illetve cseh tanítási nyelvű hasonló alapiskolával együtt az a feladatunk, hogy a hozzánk kerülő gyermekeket a lehető legsokoldalúbban felkészítsük a későbbi önálló életre. Tanítványaink a kilencedik osztály elvégzése után szinte valamennyien szakmát tanulnak, családot alapítanak és társadalmunk értékes, megbecsült tagjaivá válnak. Losoncon 26 éve működik ez a bentlakásos iskola. A süketnémák és a hallássérültek szervezett oktatásának azonban már hatvanéves múltja van hazánkban. Számunkra 1920-ban Jolsván (jelsava) nyitották meg az első magyar tanítási nyelvű gyógypedagógiai iskolát. Egy évvel később pedig Komáromban létesült hasonló intézet, ahol Miskei Károly igazgató vezetésével kilenc tanító foglalkozott a speciális oktatással. Losoncra Komáromból telepítették át az iskolát. — Tanítványaink Szlovákia déli járásainak legkülönbözőbb vidékeiről kerülnek ide — folytatja az igazgató. — Jelenleg hét osztályban — a harmadik és negyedik, valamint az ötödik és a hatodik összevont osztály — 43 tanulónk van. Tantervűnkben bár csökkentett mennyiségben, de minden tantárgy szerepel. 1955 óta évenként átlagosan 6—7 tanuló fejezi be az utolsó osztályt. Sajnos nem egyformán kielégítő eredménnyel. Ugyanis vannak olyan szülők, akik nem tudnak az iskola működéséről, de az sem ritka, hogy csak késve hozzák el gyermeküket. Legutóbb például az egyik tanulónk 11 évesen ült be az elsőAz osztályokban képekkel és betűkártyákkal teleaggatott ♦áblák borítják a falakat. A legkisebbeknél a hangképzés számít a legfontosabb tantárgynak. Mindenekelőtt azt kell megtanulniuk, hogy a pedagógus ajkáról pontosan leolvassák a nyomatékos szájmozdulatokkal és tagolással kiejtett szavakat. A tanítók és a nevelők minden betűt, illetve szó- tagot bizonyos ujj- és kézmozdulatokkal is ábrázolnak. — A legkisebbek közül sokan még megszólalni sem tudnak, amikor elhozzák őket otthonról — magyarázza a délutáni osztályfoglalkozás közben Gallo Viola, az elsősök nevelője. — Itt kell elsajátítaniuk a legfontosabb fogalmakat, megismerniük és megérteniük a legalapvetőbb számtani összefüggéseket, egyszóval mindent, ami akár a legkisebb mértékben is elősegíti a kapcsolatfelvételt a környezetükkel. — Nálunk az akusztikai tényező hiánya rendkívül megnehezíti a tanulást — egészíti ki az imént hallottakat Tanóczky Pálné pszichológus. — Ezért különleges módszereket és segédeszközöket használunk. Az osztályokban csoportos hallókészülékek vannak. A hangerősség minden fejhallgatón külön-külön szabályozható. Ennek persze csak a nem teljesen süket tanulók esetében van jelentősége. A többiek vizuális úton sajátítják el a tananyagot. — Milyen eredménnyel? — Az az általános szakvélemény, hogy a süketnémáknak mintegy 80 évig kellene iskolába járniuk ahhoz, hogy mindazt megtanulják, amit a hallók már 15—18 éves korukban tö kéletesen tudnak Viszont a mi tanulóink számára előírt tananyagot egy két súlyos szellemi fogyatékos gyermek kivételével rendszerint valamennyien kellő szinten elsajátítják a kilencedik osztály befejezéséig. Ezt követően tanítványaink a kremnicai, vagy a bratislavai gyógypedagógiai szakiskolában szereznek megfeleiő képesítést a szabó, a varrónő, az asztalos, az autólakkozó, a szobafestő, a könyvkötő, vagy a kertész szakmára. A süketnémák és a hallássérültek kézügyessége közismerten fejlett, így a munkában jól érvényesülnek. Számos olyan esetről van tudomásunk, hogy volt tanítványainkban a szakma kiváló mestereit ismerik és tisztelik az egészséges munkatársak. A süketnéma, a beszéd- és hallássérült gyermekek oktatásában, nevelésében fontos tényező az osztályon kívüli tevékenység. Losoncon különböző, jó eredményekkel működő szakkörök adnak erre lehetőséget. A pionírszervezet szinte már hagyományosan a járás legjobb iskolai szervezetei közé tartozik. Az ügyes kezek körében készülő figyelemre méltó alkotások az épület csaknem minden falán, helyiségéljen elfoglalnak kisebb nagyobb helyet. Sokan leveleznek a Füleki (Fiľakovo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóival, akikkel két éve egy közös sítanfolyamon ismerkedtek, barátkoztak össze. — A biológia mellett testnevelést is tanítok — mondja később a hattanulós nyolcadik osztályban Tanóczky Pálné. — örömünkre szolgál, hogy tanítványaink a sportban is jeleskednek. Az utóbbi hetekben a süketnéma és hallássérült tanulók lö. országos versenyére készülődtünk a testnevelési órákon. A lányok főleg a kézilabdát, a fiúk a labdarúgást kedvelik. Viszont el-eljárunk a zvoleni fedett uszodába is. Tanítványaink ügyességüket különböző versenyeken rendszeresen összemérhetik a többi losonci iskola tanulóival. A legutóbbi járási tanuló-sportbajnokságon például az egyik kilencedikes, Kalocsai Róbert, súlylökésben az első-, távolugrásban pedig az ötödik lett valamennyi induló közül. A nemzetközi gyermeknap alkalmából megrendezett városi aszfaltrajzversenyben pedig egy tőlünk való kislány is a díjazottak között volt. Nekünk mindig sokáig emlékezetesek maradnak az ilyen boldog pillanatok. Tanulóinknak pedig a sikerélmény különösen fontos és rendkívül sokat jelent a személyiség fejlődésében. Főleg, ha valamiben többet is bizonyítanak. mint a halló gyerekek! Az iskolában persze korántsem csak az ilyen rendkívüli „események“ számítanak sikerélménynek. A pedagógusoknak a leggyakrabban sok százszor kell idő- és türelemigényes felelősséggel újra,, meg újra elismételniük a kezdetben csak néhány szótagos kérdés-feleleteket, amíg a makacskodó ajkakról elhangzik a megfelelő képhez tartozó, vagy a betűkártyára nyomtatott szó. Még ha nem is egészen tisztán és világosan, de érthetően. Köteles Marikának, aki pad- szélső a nyolcadik osztályban, már aránylag könnyen megy a beszélgetés. Az órán már nem is használja a kerek mondatokká formáló szavakat kísérő ujjmozdulatos jeleket. Élénken reagál a katedráról egymást követő kérdésekre. A felszólításokat hibátlanul leolvassa az ajak mozgásáról. Válaszai egyértelműek és pontosak. — Var-ró-nő le-szek — mondja búcsúzóul, boldogságot sugárzó tekintettel. A csengetés után Ježek Jaroslavné helyénvaló büszkeséggel mutatja a volt tanítványoktól rendszeresen érkező leveleket. Szépírásos sorokkal telerótt lapok, hálából emlékbe küldött családi fényképek tudósítanak a tragikusnak indult sorsok későbbi alakulásá ról. Nem ritkán, gondosan címzett borítékban esküvői értesítőt, meghívót is hoz a postás. A legutóbbit Dunaszerdahe- lyen keltezték. Annak a kislánynak a lakodalmára szól, aki sokadmagával együtt a lelkes és nemes hivatást végző losonci pedagógusoknak köszöni, hogy neki sem jelent már többé szigorúan szűkre szabott határfalakat a csend. LALO KAROLY Kilimletés egy iskolának A Nagymácsédi (Voľká Mača) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kiegyensúlyozott, növekvő igényességgel munkálkodó pedagógus-kollektívája méltó elismerésben részesült a minap: megkapta a CSSZSZK kormányának és a Szakszervezetek Központi Tanácsának elismerő oklevelét. A kitüntetést az 1979-ben elért kiváló eredményekért kapták, de az eredmények nem máról holnapra születnek, így a kitüntetés a többéves, folyamatos munka jutalma. Az ünnepségen tiszta öröm sugárzott az iskola valameny- nyi alkalmazottjának arcáról. Elnéztem őket. Valamennyiüknek jólestek az elismerő szavak, amelyeknek hiányát gyakran érzi az ember. Ha valakinek, akkor a pedagógusnak szüksége vau ilyen elismerésre, hiszen nevelőmunkája során gyakran érik gáncsoskodások, s az akaraterő mellé nagy szüksége van az ösztönző „jól csinálod“-ra. Hétköznapokon, „két csöngetés között“ igényli ezt legjobban és nemcsak a várt és megszokott pedagógusnapokon. Az ünnepséget követő napokban nagymácsédi szülőket kérdeztem meg, mi a véleményük az iskola pedagógusairól. Elismerő, dicsérő szavakkal szóltak gyermekeik oktatóiról, nevelőiről. „Barátságosak, előre köszönnek az embernek.“ „Szigorúak. igényesek, sokat segítenek a faluban“ — szedtem össze szét folyó „értékelésük“ lényegét. „Magyar iskolából jutottak el odáig, hogy mérnökök, orvosok lettek gyermekeinkből.“ A szülői munkaközösség elnökének az ünnepi gyűlésen elhangzott szavai jutottak eszembe. Számok sorával érzékeltette a nagymácsédi tanulok eredményes életútját. A szülők és a pedagógusok jó kapcsolatáról tanúskodik az a tény is, hogy a társadalmi munkában a szülőkkel részt vesznek a pedagógusok is, s a szülők „nem félelemből mennek“ dolgozni. A Nagymácsédi Alapiskola szakszervezetének 28 tagja van. I Pedagógusok, nevelők, szakácsnők, takarítónők, fűtő, gondnok.) Tevékenységükkel mindannyian hozzájárulnak a sikerhez — hangsúlyozta Rátz Zoltán iskolaigazgató. Jó műn; kát végeznek a „Mindenki szó* cialista módon“ versenyben, eredményesen alkalmazzák az új módszereket, jól dolgoznak az egyes tantárgybizoltságok- ban, sikerrel készítik fel a la- nulókat az olimpiákra, szava- lóversenyekre, amelyekben tanulóik a kerületi és országos versenyekig is eljutnak. A szak- szervezet az elmúlt évben — közösen a szülőkkel — töbt» tanulmányutat szervezett s a jövőben is terveznek közös kirándulást az ismeretszerzés gyarapítása és a még jobb közösségi szellem kialakítása érdekében. A helyi nemzeti bizottság elnöke és titkára is nagyra értékelte a pedagógusoknak a tömegszervezetekben, illetve a község kulturális életében végzett sokrétű munkáját. Hasonlóan vélekedtek a járási pártbizottság és nemzeti bizottság képviselői is. Az iskola baráti kapcsolatokat ápol a csehszlovák néphadsereg egyik alakulatával, amelynek tisztje elismerően szólt a nemzetiségi iskolákból a hadsereghez, il< lelve katonai iskolákba került tanulók helytállásáról, érve-* nyesíiléséről. FunoR Kunoi.r A MAGASABB FOKÚ KÉPZETTSÉGÉRT Magyar szakos tanárok országos továbbképző tanfolyama Június 30 án kezdődött Kassán (Košice) az általános és középiskolai magyar szakos tanáraink egyhetes országos szakmai továbbképző tanfolyama, melyet évenként megrendez a Bratislavai Központi Pedagógiai Továbbképző Intézet az illetékes kerületi pedagógiai intézetekkel együttműködve. A mostani egyhetes tanfolyam „házigazdája“ a Prešovi Kerületi Pedagógiai Intézet. — Mi a tanfolyam célja és gyakorlati haszna? A kérdést Szatlunáry Józsefnek a Prešovi KPI magyar nyelvi kabinettje vezetőjének, az idei tanfolyam felelős irányítójának tettük fel, aki így válaszolt: — A tanfolyamot, amelyen mintegy kilencven pedagógus vesz részt, fölöttébb fontosnak tartom magyar szakosaink szakmai továbbképzése, látókörének tágítása szempontjából. A legfőbb haszna talán az, hogy ma- gyarszakos pedagógusaink számos igen értékes módszertani ismeretre tehetnek szert, melyet majd jól hasznosíthatnak a gyakorlatban. A szakmailag magas színvonalú tanfolyamon neves hazai és magyarországi pedagógiai szakemberek adnak elő. A program igen gazdag és változatos. A magyar szakos tanárok — különböző szekciókban — értékes előadásokat hallhatnak az irodalmi művek korszerű elemzési lehetőségeiről, az anyanyelvi nevelés megújításának főbb kérdéseiről, a beszédtechnikáról, a beszéd- művelés feladatairól, az élőszó és a reproduktív beszéd gondjairól, az osztályozás és értékelés módszereiről és új lehetőségeiről, a komplex esztétikai nevelés alapelveiről és gyakorlati céljairól, az új tankönyvek használatáról stb. A tanfolyam műsorán egyébiránt Karinthy-est és irodalmi kirándulás is szerepel. (kövesdiJ R Ä D 1 Q FÖLDRE HOZNI A CSILLAGOS EGET Bödök Zsigmond kezdte valahogy így egyik mondatát a Csehszlovák Rádió magyar adásának múlt szombaton sugárzott Ifjúsági magazin című műsorában, majd valahogy úgy folytatta, hogy: ez a csillagászok munkája, ezt próbálják meg újra és újra. Szépen hangzó mondat volt. mint ahogyan szépen hangzó és tartalmas a többi is; mindjárt megfogtak, lekötöttek Egy része már lement a műsornak, amikor egészen véletlenül hallgatójává szegődtem. Már a fiatal nagymegyeri (Čalovo) amatőr csillagász beszélt, akitől a riporter jóvoltából is — nemcsak azt tudtuk meg, hogy a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Ház csillagászati körének a vezetője, hogy levelező hallgatóként csillagászatot tanul a Komenský Egyetemen, hogy párját ritkító távcsövet állított föl kertjükben, hogy havonta százával érkeznek hozzá levelek. Nem frázisok, nem száraz életrajzi adatok, szokványos nyelvi fordulatok hangzottak el a szájából, hanem olyan gondolatok, amelyek csak az övéi — kiskorában ébredt szenvedélyéről, régóta makacs kitartással végzett és fölfigyeltető eredményeket hozó csillagászati tevékenységéről. Még egykét kedves történettel is megszínezte válaszait. Ha nem sértő, úgy mondom, ahogy mondani szokás: értelmesen beszélt. A nem mindennapi témáról egyszerű hangon, közérthető szavakkal szólt Bődök Zsigmond. Hasonlókat mondhatnék Gál Lajos geológusról is, a harmadik nyilatkozóról. Az elsőt, mint jeleztem, nem hallottam, de el tudom képzelni, hogy az ő mondandója, nyelvezete is oly természetesnek hatott, mint két alkalmi társáé. Már csak azért is, mert a három szereplő által egyúttal három, különféle táborozásra invitáló műsor szerkesztője egy és ugyanaz a személy volt: Dusík Éva. — bor 1980 VII. 3.
