Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1980-07-30 / 178. szám, szerda

A bírálót és önbírálat néhány kérése A SEGÍTSÉG FORMÁJA, A MUNKA JAVÍTÁSÁNAK MÓDSZERE IRTA: MILOSLAV BOOS, AZ SZLKP KÖZPONTI ELLENŐRZŐ ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSMM ELNÖKE Párttörténetünk meggyőzően igazolja azt a lenini gondolatot, bogy a bírálat és önbírálat a gazdasági és kulturális építés pártirányításának egyik legfontosabb elve, a hiányosságok kiküszöbölésének és elkerülésének, a munkastílus tökéletesítésének bevált módszere. Mai életünkben következetesen jut érvényre a szocialista demokrácia fejlesztésének, a párt- és az állami fegyelem megszilárdításának erőteljes eszközeként, a káderek nevelésének fontos módszereké nL becsületessen, elvhűen, kommunistához méltóan juttassa érvényre a bírálat és önbírálat elvét, küzdjön az azt elnyomni akaró törekvések ellen, tárja föl a fogyatékosságokat, igyekezzen azokat kiküszöbölni, s hívja fel rá a pártszervek figyelmét. Célunk — a fogyatékosságok kiküszöbölése Pártunk a gazdasági fejlődés jelenlegi igényes feltételei közepette egyre több és bonyolultabb feladattal küzd. A gazdálkodás intenzívebb módszereiért, a nagyobb hatékonyságért, a jobb minőségért folyó küzdelemben egyre nagyobb a bírálat és önbírálat szerepe. Ennek lényege, hogy az új feltételekben a szervezés, a tisztségviselő vagy a dolgozó tevékenységének valamennyi összetevőjét objektívan értékeljük, sokoldalúan elemezzük az előforduló fogyatékosságokat s kiküszöböljük azokat, ne tűrjük ezekkel szemben a liberális hozzáállást, sem azokkal szemben, akik e fogyatékosságokat okozták. A bírálat egyre növekvő jelentőségét fokozza az a tény is, hogy a munkamegosztás és a termelés sokoldalú és gyors korszerűsítése jelenlegi feltételeiben az egyes hibák és fogyatékosságok nagyobb károkat okoznak társadalmunknak, mint a múltban. 'A hibás döntés hatalmasabb termelési potenciált érint, a feladatok nem teljesítése, a szervezetek szélesebb körét érinti. Ezért mindinkább érvényes: „Nem lehet jó dolgozó az, akinek nincs elég türelme, hogy meghallgassa a bíráló észrevételeket, nem tud ezekre helyesen reagálni, nem képes önbírálóan megítélni saját munkáját" — mondta a XV. kongresszuson Gustáv Husák. Helytelen irányzatok Eredményeket csupán ott érhetnek el, ahol kedvező légkört tudnak teremteni a követelmények, észrevételek nyílt kinyilvánítására, ahol figyelembe is veszik a bírálatokat, ahol ezeket intézkedések követik. Arról van szó, hogy valamennyi munkahelyen, munkakollektíván belttl helyesen értelmezzük a bírálat és önbírálat építő jellegét. Egyes munkahelyeken, néhány dolgozó esetében még nem jut érvényre a bfrálat és önbírálat lenini értelmezése, pedig ez sürgős követelmény, amelyre pártvezetésünk céltudatosan törekszik. Egyes helyeken pedig téves nézetek ütötték fel fejüket ezen elv érvényre juttatásával kapcsolatban. A gyakorlatból Ismerünk eseteket, hogy egyes dolgozók nem szívesen hallják az őszinte bíráló szavakat, mindenképpen meg akarnak szabadulni a „nemkívánatos" emberektől, azoktól, akiknek saját véleményük van, sőt bátorságuk is, hogy nyíltan kimondják vagy megírják az igazságot a hibákról. A bírálat elfojtásának bürokratikustechnokratikus irányzataival is találkozhatunk, követői arra hivatkoznak, hogy a kritika „nem építő", „felelőtlen", „egyoldalú a negatív jelenségek általánosításában", . „lelkiismeretlen", vagy egyszerűen nem is reagálnak a bírálatra. A bírálatra fennhéjázva reagálnak az összeférhetetlen dolgozók, akik meg Támogatni a segítőkészséget Az ellenőrzések során arra a következtetésre jutottunk, hogy a bírálat és önbírálat, főként az alulról jövő kritika legfontosabb feltétele a pártbizottsági ülések, a taggyűlések, a pártaktíva ülései jobb gyakorlati előkészítése, a névre szóló bírálat, amelynek feladata, hogy felfedje a hibákat. Ügyeljünk arra, hogy a pártalapszabályzat értelmében az ülések és taggyűlések tárgyilagosak legyenek, olyan légkört teremtsenek, hogy a kommunista önmagával és másokkal, a választott pártszervekkel szemben Ss igényes legyen. A beszámolók legyenek elvszerűek és önkritikusak, leplezzék le a hibákat és előidézőiket. Érvényt kell szerezni az alapszabályzat azon részének, amely kimondja: ne legyünk megalkuvók azokkal szemben, akik közvetlenül vagy közvetve zaklatnak, üldöznek az elhangzott bírálatért. A pártszervek nem tűrhetik meg, hogy a legkisebb mértékben is elfojtsák a bírálatot, sem azt, hogy befeketítsék azokat, akik bíráltak. Másrészt ügyelniük kell arra, hogy a jő dolgozók „a bírálat" leple alatt Nem azt mondjuk, hogy az érintettek szeressék a bírálatot. Ez nem ts reális. Arról van szó, hogy helyesen viszonyuljanak a bírálathoz, felül tudjanak kerekedni a pillanatnyi érzéseken, s a bíráló észrevételekre úgy tekintsenek, hogy azok az ügyet segítik. A sajtókritika mozgósító erő A bírálat mint a segítség formája, a munka tökéletesítésének és javításának módszere, egyre szilárdabb helyet kap napjainkban, a pártirányítás elválaszthatatlan részévé válik. Egyre inkább előtérbe kerül az a követelmény, hogy mindenkinek joga, sőt kötelessége bírálni nemcsak azokat, akik hibáznak, hanem azokat is, akik nem használják ki a lehetőségeket, hogy teljes felelősséggel és jól dolgozzák ki a terveket, megszervezzék azok teljesítését, túlszárnyalását, fejlesszék a termelést, kezdeményezően lépjenek fel. A negatív jelenségek nyílt bírálatának fontos társadalompolitikai szerepe van. Kedvezően befolyásolja a politikai és gazdasági döntések elfogadását, pontosítását a gyakorlati tapasztalatok révén. Neveli a kádereket. A vállalatok és más szervezetek, amelyek tudatosan alávetik magukat a bírálatnak, és tevékenységük tökéletesítésével válaszolnak rá, növelik népszerűségüket és szélesebb körű társadalmi támogatást nyernek. A bíráló észrevétel nyílt kinyilvánításának lehetősége a terv jobb teljesítésére mozgósítja a bírálók energiáját. Az eddigi tapasztalatok alapján nyilvánvaló, hogy a bírálók nagy része a problémák megoldásáért érzett felelősséggel mondja el véleményét. Közös felelősséget éreznek a feladatok teljesítéséért — s ez a társadalmi aktivitás különösen értékes motívuma. A bírálat és önbírálat kibontakoztatásában a pártszerveknek és -szervezeteknek nagy segítőtársa a pártsajtó és a többi tömegkommunikációs eszköz. A CSKP XV. és az SZLKP kongresszusa után (főleg azután, hogy az SZLKP KB Titkársága 1979 februárjában megtárgyalta és elfogadta a bírálat és önbírálat fejlesztésének elveit a pártsajtó számára] a pártsajtó jobban általánosította és propagálta a pozitív tapasztalatokat, nemcsak a hazaiakat, hanem a legjelentősebbeket a Szovjetunióból és a szocialista tábor többi országából. Következetesebben küzdött az újért és a haladóért a termelésben, a munka hatékonyságának növeléséért, a minőség javításáért. Szót emelt annak érdekében, hogy a tudományos-műszaki forradalom vívmányait minél gyorsabban alkalmazzák a gyakorlatban, bíráló igényességgel lépett fel a gazdaságosság, a minőség, a szervezés elve ellen vétőkkel szemben, a bürokratizmus, a pazarlás, a párt- és állami fegyelmek, a szocialista törvényesség megsértői ellen, azok ellen, akik viszszaéltek beosztásukkal és mások rovására gazdagodtak. A bíráló, névre szóló cikkek kedvező visszhangot váltottak ki az olvasók körében. Ez bizonyítja, hogy a szakavatóttan megírt cikkeknek nagy a tekintélye a lakosság körében. A sajtó potenciális ereje főleg abban rejlik, hogy az a közvélemény alakításának fontos eszköze. Ebből adódik a szerző és a szerkesztőség nagy felelőssége nemcsak minden szó megbízhatóságáért és igazáért, hanem a téma megválasztásáért és feldolgozásáért is. Talá-* lóan szólt ezekről a kérdésekről Vasil Bifak, a CSKP KB 15. ülésén: „Ha azt akarjuk, hogy a bírálat betöltse fontos küldetését, nem szabad alábecsülnie a becsületes munkát, felületességhez vagy olcsó szenzációhajhászáshoz vezetnie. A kritika célja, hogy ösztönözze azoknak az új utaknak alkotó keresését, amelyek előmozdítják a fogyatékosságok felszámolását, a minőség javítását, megsokszorozzák a munka hatékonyságát. Minden egyes esetben látni kell a bírálat társadalmi következményeit. Ezért tekintetbe kell venni a kritika formáját is. A bírálat fő kritériuma, hogy konkrét, konstruktív és főleg igaz legyenl" Meggyőződtünk róla, hogy a pártsajtóban megjelent bíráló cikkek tanulságul szolgálnak, segítenek a hibák és fogyatékosságok okainak feltárásában. Egyben mozgósítják a dolgozókat munkafeladataik teljesítésére. Ezek a cikkek az olvasók pártszervezetekhez vagy szerkesztőségekhez beküldött levelel, panaszai, esetleg az ellenőrzések alapján íródnak. A bírálat elfojtása politikai kérdés vannak győződve saját tévedhetetlenségükről, tökéletes képességeikről, tudásukról. Az ilyen dolgozók igyekszenek a bírálókat fokozatosan eltávolítani a kollektívából, esetleg lejáratni, nevetségessé tenni őket. Alkotó, : őszinte hozzáállásra képtelenek az olyan emberek, akik beosztásukat féltik, akik nem biztosak intellektuális és szervezőképességeikben. S fordítva, az, aki tudatában van saját értékeinek, s készséggel aláveti magát a vizsgának, többnyire segítőkész a bíráló, nyílt megnyilvánulásokkal szemben, a nyugodt és tárgyilagos véleménycserét támogatja. A jelenlegi sokkal magasabb műveltségi szint fokozza az elégtelenségek bíráló megítélésének a képességét, a nyílt, szakavatott bíráló vélemény kinyilvánítását (például a párttagok és -jelöltek számának csaknem 70 százaléka közép- vagy főiskolai végzettségű). Előrelépésünk attól függ, hogy a tömegek öntudatosan, aktívan és alkotó módon bekapcsolódnak-e az építésbe. S ebben a folyamatban megengedhetetlen és káros mind az egyén és kollektíva, mind a társadalom számára a bírálat korlátozása és elfojtása, nem engedhető meg a merevség, a fogyatékosságok iránti elnéző magatartás, az eredmények kritikátlan értékelőse. Különösen káros és elvetendő, hogy megtorolják, megbosszulják a bírólatot. ne váljanak a demagógok, a lusták és aljasok ügyeskedéseinek áldozatává. Figyelmeztetni kell azokat, akik öncélúan bírálnak. A kritika csak akkor teljesíti küldetését, ha azt nem egoista célok vezérlik, hanem a dolgozók mély belső meggyőződése diktálja, hogy segítségére legyen az ügynek. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy számos pártszervezetben javítani kell a bírálat és önbírálat helyzetén. Számtalan esetben túlságosan általános a beszámolókban elhangzott bírálat, nem törekszik az adott probléma tárgyilagos elemzésére, a hiányosságok okait, sem az ezeket okozó dolgozók, vezetők felelősségét nem tárja föl elég világosan, nem mutat utat, nem ad javaslatot, hogyan lehetne változtatni a helyzeten. Hasonló gyakorlattal általában ott találkozunk, ahol a pártbizottságok nem törődnek a kollektívák döntő fontosságú feladataival, nincs erejük, tapasztalatuk, sok esetben bátorságuk, hogy foglalkozzanak velük. A pártalapszabályzat mindenkit kötelez, hogy A vállalatok, szervezetek, egyének nagy része a pártsajtóban megjelent bírálatra őszinte önkritikával reagál. A vállalatokban — alapos elemzésnek alávetve —, megvitatják a problémákat, s hatékony intézkedéseket foganatosítanak, majd tájékoztatják a nyilvánosságot, hogyan sikerült leküzdeni a fogyatékosságokat Az SZLKP KB Illetékes osztályaival és az alacsonyabb szintű pártszervekkel együttműködve figyelemmel kísérjük, milyen a reakció a pártsajtóban megjelent bírálatra. Elmondhatjuk, a többség hozzáállása a kővetkező: nem éppen kellemes dolog, de a fogyatékosságok, hibák kiküszöbölésének elengedhetetlen eszköze. Az önbírálat értéke éppen az őszinteségből, a szándékból ered, hogy a hibákat, fogyatékosságot felszámolják. Van persze másféle nézet, magatartás ís, amely a következőképpen jellemezhető: ha dicsérni nem akarnak, bírálni nem hagyjuk magunkat. Hogyan bújnak ki a sajtóban közlendő bírálat alól? Igyekeznek kétségeket támasztani a panaszos szavainak hitelessége, becsülete, erkölcsi tulajdonságai felől, az ellenőrzés során, esetleg befejeztével, főleg ha kiderül, hogy a vizsgálat eredményéről bíráló cikk jelenik meg. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a bírálatot elutasító hozzáállásra bírják a pártbizottságot, a szakszervezeti üzemi bizottságot, a felsőbb szervek néhány vezetőjét, dolgozóját. Semmivel alá nem támasztott panaszokat, névtelen leveleket írnak az ellenőrzést végrehajtók vagy a cikk írői ellen. Próbálnak megfélemlíteni. S ha már megjelent a cikk, egyszerűen félreállnak, nem figyelnek oda a bírálatra, nem foganatosítanak intézkedéseket, pedig a CSKP KB 15. ülése ismételten hangsúlyozta, hogy valamennyi szerv és intézmény köteles reagálni a sajtóban megjelent bírálatra, s főként gondoskodni a fogyatékosságok kiküszöböléséről. El kell mondanunk, hogy a fent említett módszerek a bírálat szándékos elfojtására törekszenek, ami komoly politikai kérdés. Mert minden fogyatékosság, mulasztás, vétség fékezi a feladatok sikeres teljesítését, s nemcsak a munkakollektívát, hanem egész társadalmunkat sújtja. E mesterkedések elleni küzdelem sikere attól függ, hogy a fogyatékosságokat észlelt helyeken energikusan lépnek-e föl a pártszervezetek és -bizottságok, levonják-e a következtetéseket a bírálat elfojtásából, s a dolgozókat a sajtóban megjelent s a többi tömegkommunikációs eszközben elhangzott kritika helyes értelmezésére ösztönzlk-e. Az a fontos, hogy a dolgozók elengedhetetlennek tekintsék a tények gondos felülvizsgálását, s készségesen reagáljanak a bírálatra. Ne formális levélben, amely semmit-. sem old meg, hanem konkrétan, okosan, tárgyilagosan. E küzdelem sikere attól is függ majd, mennyire sikerül legyőzni a bírálat és önbírálat lenini érételmezésének a hatvanas évekből származó elferdüléseit. Ezek szerint a bírálat lo< vat ad ellenségeink alá, árt a vezetés, a vezető népszerűségének, a szocializmus ügyének. Elegendő tapasztalatra . tettünk szert a válságidőszakban, hogy elmondhassuk: semmi nem árthat jobban a szocializmus ügyének, mint saját fogyatékosságaink elkendőzése. Aki nem értékeli kellőképpen a bírálatot, aki az említett érvekkel kivonja magát alóla, aki igyekszik elfojtani — az saját magát ítéli sikertelenségre. Átkeli hidalni az olyan elképzeléseket, hogy a bírálat — főleg a sajtóban megjelent — előjáték a bírált tisztségéből való felmentéshez. Ez téves nézet, amely abból a feltételezésből indul ki, hogy a vezető dolgozónak tévedhetetlennek kell lennie, mindent ismernie és tudnia kell, nincsenek hibái, akinek a kollektíva vagy a beosztottjai semmiben nem adhatnak tanácsot, nem lehetnek segítségére. Márpedig ilyen emberek nem léteznek.. Épp ezért az életben fogyatékosságok is felmerülnek, a jövőben ís lesznek. Viszont az a fontos, milyen légkört tnd teremteni az illetékes vezető dolgozó ezen fogyatékosságok bírálatára, menynyire képes elfogadni a kritikát, kamatoztatni saját s az általa vezetett kollektíva munkájának javítására, kihasználni a bírált jelenségek gyors eltávolítására. A józan elemzések, a tudományosan alátámasztott számítások, a dicsekvések, a mutatós húzások, a tervteljesítés során mutatkozó fegyelmezetlenségek, az ajacsony realizációs képesség ellen vívott küzdelem időszakában sokszorosan nő a bírálat és önbírálat jelentősége. E forma fejlesztéséért — a CSKP KB és az SZLKP KB határozatainak szellemében — sokat tettek a pártszervek s a pártszervezetek nagy többsége Is. Nagy lépést tett előre főleg a pártsajtó. Előttünk most az a feladat áll, hogy a pártmunkát e jó alapokon továbbfejlesszük, hogy a bírálat és ön bírálat a bajok elevenébe vágjon. Csak így valósíthatjuk meg a CSKP XV. kongresszusának irányvonalát, az SZLKP kongresszusának határozatait, s csak így járul hozzá a kritika a dolgozók aktivitásának, kezdeményező- 1980. készségének fokozásához a hatodik ötéves terv utolsó évi feladatainak teljesítésében, s teszi lehetővé, hogy tökéletesen előkészítsük és megvalósítsuk a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő intézkedéseket. T VII.