Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1980-07-26 / 175. szám, szombat

VILÄ6 PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. július 26. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 175. szám Ára 50 fillér EMELKEDETT A TÁRSADALMI TERMELÉS SZÍNVONALA A Szlovák Statisztikai Hivatal jelentése az SZSZK gazdaságának 1980 első felében elért fejlődéséről és a félévi tervfeladatok teljesítéséről Az első félévben elért eredmények bizonyítják, hogy az állami végrehajtási tervben rögzített feladatok túlnyomórészt megvalósulnak. Ez főleg a dolgozók száma növekedésének és szakképzettségük színvonala emelésének, továbbá a munkafo­lyamatok műszaki ellátottsága növelésének, a munkaszervezés tökéletesedésének, valamint hazánknak a szovjet hadsereg ál­tali felszabadítása 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenynek köszönhető. E tények hozzájárultak ah­hoz, hogy az elmúlt félévben emelkedett a társadalmi terme­lés színvonala valamennyi alap­vető népgazdasági ágazatban. Mindemellett a növekedés üte­mére hatással voltak a múlt év­ben elért gyengébb eredmé­nyek. Néhány tartós probléma kö­vetkeztében a tervezett felada­tokat nem valósítjuk meg min­denütt egyenletes ütemben és a kívánt szerkezetben. Több ipari szervezet nem teljesítette feladatait valamennyi tervmu­tató viszonylatában, főleg az exportfeladatok teljesítésében és néhány fontos termék gyár­tásában volt lemaradás. Az épí­tőiparban túlteljesítették a ja­vítási és egyéb munkák terve­zett terjedelmét, lemaradás volt viszont a beruházások kivite­lezésében, főleg a befejezés előtt álló építkezéseken. Ked­vezőtlen a helyzet a kutatás és fejlesztés eredményeinek gya­korlati alkalmazását illetően is. A munkatermelékenység rész­aránya a termelés növelésében Is alacsonyabb a tervezett szintnél. Ezek és a további té­nyezők megkívánják, hogy a második félévben még nagyobb igényességgel kell eljárnunk feladataink teljesítésében. I. AZ ALAPVETŐ TERMELÉSI ÁGAZATOK FEJLŐDÉSE Ipar A központilag irányított ipar­ban a feladatokat egészében véve teljesítettük. Az ipari vál­lalatok a belkereskedelem szá­mára a múlt év első feléhez viszonyítva 4,2 százalékkal több árut szállítottak. Főleg a gumi- és üvegipari termékek, továbbá a bútor-, textilipari termékek, valamint a tartós fo­gyasztási cikkek szállítása nö­vekedett. Jelentősen növekedett az ex­portra termelt áruk szállítása is- {6 százalékkal, nagykereske­delmi árakban számítva). Ked­vezően alakultak a Szovjetunió­ba irányuló exportszállítások, Minden dolgos kézre szükség lesz Jól kezdődött az aratás Bátkán 0 Kelet-Szlovákiában még kényszerpihenőt tartanak a kombájnok (Tudósítónktól) — Az idei tavasz és nyár minden szeszélyét boldogan elfelejtenék a Bátkai Állami Gazdaság dolgozói, ha az időjárás végre megemberelné magát. A kasza alá érett ga­bonatáblák ugyanis az utóbbi esztendők legnagyobb terhei alatt roskadoznak, ha éppen nem dőltek már meg a gyakori esőzések, viharos szelek következtében. Hubay elvtárs, a nö­vénytermesztési üzemág vezetője talán mégsem csupán „hiva­talból" optimista, amikor az előttük álló feladatok felől ér­deklődünk. zetők is tanácskozást tartottak, a legközelebbi napok, hetek feladatait beszélték meg. — Néhány nap múlva el sze­retnénk kezdeni a kenyérgabo­na begyűjtését is, bár a leg­utóbbi határszemlénk alkalmá­val úgy láttuk, liogy az árpa valamivel érettebb — folytatta az agronómus — így elképzel­hető, hogy ennek begyűjtését részesítjük előnyben. Elmond­hatom, hogy a felkészülés az idén igen jól sikerült, 17 kom­bájn üzemképes, s szükség ése­I Folytatás a 2. oldalon/ — A harminc hektáron ter­mesztett őszi árpát már beta­karítottuk, 51 mázsás átlagho­zamot értünk el, ami nem várt jó eredmény, hiszen 17 mázsá­val több a tervezettnél. Repcét 320 hektáron termesztünk, s bár a betakarítás kissé elhúzódott, a tervezett hozamokat ebből a növényfajtából is minden bi­zonnyal túlteljesítjük. Bátkai látogatásom alkalmá­val éppen szemerkélt az eső, a gazdaság arató-cséplői így nem folytathatták a munkálatokat. A kényszerpihenő alatt a ve­KÖLCSÖNÖS ÉRDEK A SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS TOVÁBBI ELMÉLYÍTÉSE Ulánbátorban befejeződtek a csehszlovák—mongol külügyminiszteri tárgyalások (CSTKJ — Bohuslav Chfiou­pek csehszlovák külügyminisz­ter és Mangalin Dügerszüren monger! külügyminiszter tegnap Ulánbátorban aláírta az 1981— 85-re szóló kulturális megálla­podáshoz kapcsolódó jegyző­könyvet, valamint a két ország külügyminisztériumának meg állapodását. Ulánbátorból való elutazása előtt Bohuslav Chfioupek Inter­jút adott a mongol televízió­nak. Kiemelte a 'két szocialis­elsősorban a textil- és gépipari termékeket illetően. A feladatok teljesítésére több vállalatban az egyenetlenség volt jellemző. Ennek következ­tében a késztermékek terme­lőknél felhalmozott készlete gyorsabban növekedett a ter­melésnél. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva az ipa­ri vállalatok készletei — főleg a közszükségleti iparban, a ko­hászatban és az általános gép­iparban — 11,5 százalékkal vol­tak nagyobbak. A múlt év hasonló időszaká­hoz viszonyítva a központilag tervezett iparban a termelés 4,8 százalékkal növekedett, s a tervteljesítéssel az éves fel­adatok 48,9 százalékát végez­tük el. Tervfeladatait 35 válla­lat nem teljesítette, ami 381 millió korona kiesést jelent. A tervteljesítésben a legtöbb nehézséggel a nehéz- és az ál­talános gépipari vállalatok, az elektrotechnikai, valamint a cellulóz- és papíripari vállala­tok küzdöttek. A termelési fel­adatok egyenlőtlen teljesítése kedvezőtlenül hatott a szerke­zeti és minőségi mutatók telje­sítésére is. A szénbányászatban 3 011 ezer tonna barnaszenet és lig­nitet jövesztettünk, teljesítve ezzel az éves tervnek csaknem a felét. A szénjövesztési terv teljesítését nehezítették az egy­re rosszabb bányatechnikai fel­tételek, amelyek növelték a jö­vesztési költségeket is. A népgazdaság ellátása vil­lamos energiával folyamatos volt. Az év első felében 8,1 mil­liárd kilowattóra villamos ára­mot termeltünk (az üzemi vil­lanyerőművek teljesítménye nélkül), ami 13,5 százalékkal több, mint a múlt év első fe­lében, s az éves terv 55,3 szá­zalékos teljesítését jelenti. Ez a nagyarányú növekedés 75 szá­zalékban a Jaslovské Bohuni­ce-i Atomerőmű áramtermelé­sének köszönhető. A nagyfo­gyasztók energiafogyasztása a múlt év első feléhez viszonyít­va 5,4 százalékkal növekedett. A kohászatban az ércbányá­szat és -dúsítás, valamint a magnezittermelés 1,6 százalék­kal növekedett. íFolytatás az 5. oldalon) Jókívánságok Kubába (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Lubomír Strougal szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókívánságait Fidel Castrónak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Állam- és Minisztertanácsa elnökének az ország nemzeti ünnepe, a nemzeti felkelés 27. évfordulója alkalmából. A távirat szőve« ge a következő: Kedves Castro Elvtárs! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság kormánya és népe nevében, va­lamint saját nevünkben is forró elvtársi üdvözletünket és jókí­vánságainkat küldjük Űnnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Állam- és Minisztertanácsá­nak és a testvéri kubai népnek, a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a nemzeti felkelés 27. évfordulója alkalmából. A kubai nép legjobb fiainak a Moncada-laktanya ellen indí­tott hősi támadása, amely a kubai forradalom fontos szakaszát kezdte meg, örökre bevonult a kubai nép által a szabadságért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi változásokért vívott harc történetébe. A kubai forradalom győzelme lerakta az amerikai földrész első szocialista államának alapjait, és világszerte jelen­tős mértékben megerősítette a leigázott népeknek a szabadsá* gért és a társadalmi igazságért folytatott imperialista-ellenes küzdelmét. A kubai nép a kommunista párt vezetésével rövid idő alatt országát sikeresen fejlődő szocialista állammá fejlesztette, amely a szocialista közösség szilárd láncszeme. Ezek az eredmények a Kubai Kommunista Párt következetes politikájának köszönhetők. A párt a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján aktívan hozzájárul a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és együttműködésének erősítéséhez s a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal együtt a világbékéért és a nemzetközi haladá­sért vívott harchoz. Világszerte nagy elismerésre tesz szert Ku­ba konstruktív külpolitikája, amely elvhűségével és internacio« nalista szolidaritásával támogatja a fejlődő országok népeit, é» felbecsülhetetlen értékű segítséget nyűjt a szabadságért, vala­mint a független politikai és gazdasági fejlődésért folytatott küz­delmükhöz. E szerep ehsmerése az is, hogy Kubát megválasztot­ták az el nem kötelezett országok mozgalmának elnökévé, mely mozgalom pozitív nemzetközi befolyása és szerepe állandóan nő. IFolytatás a 2. oldalon) Ismét négyesben az ürhomplexumon A szovjet—vietnami legénység az összekapcsolódás után átszállt a Szaljut—6-ra # Leonyid Brezsnyev és Le Duan jókívánságai (CSTK) — A Szojuz—37 űr­hajó csütörtökön moszkvai idő szerint 23 óra 02 perckor összekapcsolódott a Szaljut—6 —Szojuz—36 tudományos űr­komplexummal. Miután az űrhajósok ellen­őrizték, hermetikusan záródik-e a két űrhajó, a szovjet—vietna­mi legénység, Viktor Gorbatka űrhajós és Pham Tuan kutató űrhajós átszállt a Szaljut—6-ra, ahol találkozott Leonyid Po­povval és Valerij Rjuminnal. A négytagú nemzetközi le­génység végrehajtja azt a tu­dományos kutatóprogramot, amely technológiai kísérleteket, vizuális megfigyeléseket, a földfelület fényképezését, va­lamint orvosbiológiai kísérlete­ket ölel fel. A fedélzeti rendszerek nor­málisan működnek, az űrhajó, sok jól érzik magukat. XXX Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára távirat­ban fejezték kl jókívánságai­kat a Szaljut-6—Szojuz-36—Szo­juz-37 szovjet—vietnami űrre­pülés sikeres megkezdése al­kalmából. Ez az űrrepülés a Szovjet« unió és Vietnam sokéves barát­ságának és gyümölcsöző együtt­működésének az eredménye. Meggyőződésünk, hogy hozzá­járul a szovjet és a vietnami nép egységének további meg­ÍFoli/tatás a 2. oldalon) KÖVETKEZETESEN ÉRVÉNYESÍTJÜK A HELSINKI KONFERENCIA ALAPÉI ""T Bohuslav Chfioupek interjúja a Záróokmány aláírásának 5. évfordulója (CSTK) — Augusztus 1-én lesz öt éve annak, hogy Helsin­kiben 33 európai állam, az USA és Kanada legfelsőbb képvise­lői aláírták az európai biztonsági és együttműködési értekez­let Záróokmányát. Ebből az alkalomból a Csehszlovák Sajtóiroda beszélgetés­re kérte fel Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminisztert. ta ország együttműködésének hagyományosan magas színvo­nalát, és megköszönte a szívé­lyes fogadtatást. A látogatás végén Bohuslav Chfioupek és mongol kollégája csehszlovák—mongol közös közleményt írt alá. A közle­mény megállapítja, hogy a két ország külügyminisztere köl­csönösen tájékoztatta egymást a CSKP KB XV. kongresszusa, valamint a Mongol Népi Forra­tFolytatás a 2. oldalonj KÉRDÉS: Az 1975. évi helsin­ki értekezlet és az ott elfoga­dott Záróokmány történelmi határkő az európai fejlődésben. Miniszter elvtárs hogyan érté­keli az európai helyzetet öt évvel a Záróokmány aláírása után? VÁLASZ: A helsinki konfe­rencia, mint ismeretes, megerő­sítette az 1945. évi területi és politikai realitásokat, elismer­te a háború utáni fcatárok sért­hetetlenségét, jóváhagyta a részt vevő államok közötti kap­csolatok alapelveit, kidolgozta a politikai, gazdasági és kultu. rális együttműködés konkrét formáit kontinensünkön, kizár­va a más államok belügyeibe való beavatkozást. Megterem­tette az alapvető feltételeket a katonai enyhüléshez is Euró­pában, és a legmagasabb szin­ten egyértelműen magáévá tette a legfőbb elvet — a közös törekvést a nemzetközi feszült ség enyhítésére. Az enyhülés — ez a „hideg­háború" felett aratott győze­lem, ez az áttérés a normális és a rendszeres államközi kap­csolatokra, ez a képesség, hogy kölcsönösen figyelembe vegyék a másik fél jogos érdekeit — azonban nem véletlen jelen­alkalmából ségként merült fel a hatvanas és a •hetvenes évek fordulóján. Ellenkezőleg: az objektív való­ság — az osztályerők új világ­aránya beleértve a szocializmus és a kapitalizmus között elért katonai-stratégiai egyensúlyt is — volt az, amely előidézte a nemzetközi helyzet enyhülésé­nek irányzatát, és a békés egy. más mellett élés elvéből ki­Induló politika keretében ked­vező lehetőségeket teremtett konkrét lépések megtételéhez a kapcsolatok javítására, a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok közötti együttműködés fejlesztésére. A részt vevő or­szágok többségének politikai képviselőit a mindent megsem­misítő termonukleáris háború veszélyének tudatosítása vezet, te el a békés egymás mellett élés platformjára. (Folytatás a 3. oldalon]

Next

/
Thumbnails
Contents