Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-16 / 166. szám, szerda
A hidaskürti Aranyfácán éttermet a széles környéken ismerik Étel, ital az aratóknak A galántai Jednota fogyasztási szövetkezet felkészült a nyárra Jó tapasztalatokra alapozhat a galántai Jednota fogyasztást szövetkezet a nyári mezőgazdasági munkálatok során a mezőgazdasági dolgozók étellel és itallal történő ellátásában. Jó eredményekkel dicsekedhetnek az idegenforgalmi létesítmények fejlesztése terén is. Az idén 119 vendéglátóipari létesítményünkben 10 177 vendéghely, 3 szállodájukban 362 szálláshely várja a turistákat. A nyári idényre való felkészülésről František Pivko, a galántai Jednota vendéglátőipari és idegenforgalmi osztályának vezetője tájékoztatott. — Az idegenforgalmi idényre alaposan felkészültünk. Sikerült növelnünk a kifőzdék számát új létesítmények építésével 47-re. A legnagyobb gondot a raktárak szezon előtti feltöl- .tésére fordítottuk, hogy elegendő üdítő itallal, az ételek készítéséhez szükséges nyersanyaggal rendelkezznek nemcsak a turistaközpontokban, hanem a mezőgazdasági övezetekben is. Feltételezzük, hogy a tervezett hús-, baromfi-, hal-, tojás-, tej-, sör- és üdítőitalmennyiség, de a zöldség és és más élelmiszertermék is elegendő lesz a nyári hónapokra, még a szeptembert is beleszámítva. — S hogyan készültek fel a mezőgazdasági dolgozók ellátására a nyári munkák, főleg az aratás idején? — Természetesen az előző évek tapasztalatait e téren is felhasználjuk. Még emlékszem, 1961-ben az aratóknak több mint 186 000 adag főételt főztünk. Tavaly már lényegesen kevesebbett, csak 2500 adagot. Manapság ugyanis már csaknem minden mezőgazdasági üzem saját konyhával rendelkezik. Ezt az idei szerződéseink is tükrözik, ugyanis csak négyet kötöttünk, azt is főleg üdítő italok szállítására. A galántai járásban is megkezdte munkáját a járási aratási bizottság, melynek tanácskozására a Jednota képviselőjét, mint a vidéki ellátás szava tolóját is rendszeresen meghívják. Annak ellenére, hogy az idén a fogyasztási szövetkezet a mezőgazdasági dolgozók étkeztetésére csak minimálisan kötelezte magát, közétkezteté si egységei a nyári mezőgazda- sági munkák idején bővítik az ételek választékát és mennyiségét. A járásban gazdálkodó 17 mezőgazdasági vállalat széklmKeller Sándor, a Kis Duna étterem vezetője helyettesével, Keller Klárával naponta ellenőrzi a raktáron levő áru mennyiségét (A szerző felvételei) lyét az ellátás során előnyben részesítik. Mint említettük, az idén csak négy mezőgazdasági vállalat veszi igénybe dolgozói étkeztetéséhez a Jednota szolgáltatásait: a Vágtarnóci (Tmo- vecj Állami Gazdaság a szelő- cei étteremmel, a Sellyei (Šaľa) Egységes Földművesszövetkezet a helyi Central szállóval, a a Nádszegi (Trstice) Efsz helyi étteremmel, a Hidaskürti (Mostová) Efsz szintén a helyi étteremmel kötött szerződést. Hogyan készültek íei ezek a létesítmények a szerződésben vállaltak teljesítésére, arról Hidaskíirtöu és Nádszegen érdeklődtünk A hidaski'irti Aranyfácán étterem a példás vendéglátóipari létesítmények köze tartozik. A mezőgazdasági dolgozok élelmezésében is vannak már tapasztald fai. Felkészültségükről Deák Júliának, az üzemegység' vezetőhelyettesének kíséretében győződtünk meg. — Tavaly az aratás idején naponta 500 üveg málnát, 300 üveg sört, 200 íiveig ásvány és szódavizet szállítottunk a Vörös Csillag Efsz nek. Az idén megközelítően ugyanilyen mennyiségre lesz szükség. Szerződést kötöttünk arra is, hogy még az aratás befejezte után egy hónapig körülbelül 30 dolgozó egész napi ellátásáról gondoskodunk. A nádszegi Kis Duna éttermet szintén šokan ismerik a járás határain lúl is. Itt ugyancsak áruval teli raktárba kalauzolt bennünket Keller Sándor üzletvezető. — Már évek óta gondoskodunk a mezőgazdasági dolgozók ellátásáról, s nemcsak az aratás idején. Elsősorban két büfé révén, amelyeket a szövetkezet területén üzemeltetünk. Az aratás alatt növeljük az üdítő italok szállítmányait: naponta 400 üveg málna, 400 Pito és 230 üveg ásványvíz fogy el. Ha szüksé ges, még ezt a mennyiséget is növelni tudjuk. A szövetkezet műhelyei közelében üzemelő büfé nyitvatartási idejét is módosítjuk, azt is mondhatnám, látástól vakulá- sig. Az éttermünkben is bővítjük a választékot, annak ellenére, hogy a szövetkezetnek saját étkezdéje van A hallottakhoz František Pivko csak any- nyit fűzött hozzá, hogy az aratás idején az ő osztályukon is hosszabbított ügyeletet tartanak, hogy a rendkívüli megrendeléseket is gyorsan intézhessék. JOZEF SLUKA LÉPÉST TART AN 1 A FEJLŐDÉSSEL A Nadeau járás eredményekben gazdag 35 éve Szemet gyönyörködtető táj a Kysuca folyó völgye, a íad cai járás. Az átutazó ember ma már nem is gondol arra, hogy a felszabadulás előtt az itt élő embereknek a szegénység, a nélkülözés jutott ősz tályrészül Látástól vakulásig dolgoztak. Aki belefáradt, vet te a vándorbotot, drótosként bejárta az egész országot, vagy pedig a tengerentúlon próbált: szerencsét. Az irtványosi tanyákon élő családok sok eset bén hiába várták haza a családfőt, a férjet, édesapát. Ilyen vôl* a járás lakosainak 35 év előtti élete — A jelszabadulás élőn csak kis műhelyek és néhány jü résztelep volt a járásunkban — mondja Michal Cyprich, a Jnb elnöke. — Ezekben vagu 800 an dolgoztak. A többiek favágásból, fuvarozásból éltek. Nem egyszer idegenben kerestek munkát Az itteni földeken ugyanis nem tudták megtör melni a mindennapi betevő fa latot. Mindez már a múlt keserű emléke, mert az 120 000 lakosú járás, főleg .i hatvanas évek ben az iparosodás útjára lépett, Kysucké Nové Mestoban Golyóscsapágygyár, Čadcán Au tógyar épült. Krasnon a Drevina, Turzovkán a Slovenka, Pod vysokán a Tesla üzem stb ad munkalehetőséget. Ma a szó cialista szektorban 32 834 em bér dolgozik. S hogy az iparosodás terén a fejlődés tovább folytatódik. .ízt az is bizonyítja, hogy a 6. ötéves tervidőszakban az ipari termelés S3 sza zalékkal növekedik. — A foglalkoztat ott sáq a lakásépítés nagyméretű növekedését hozta magával — veszt át a szót jozef Gajdošík mérnök, a jnb titkára. — A fel- szabadulás óta eltelt időszak ban 19 5L6 lakás épült fel, ebből 12 230 egyéni építkezés ke rét ében. lilt unt a faházak nagy része. A járás lakásainak 70 százaléka 1945 után épült. Az építkezés irányítása nem kis gondot okoz, mivel három város és 38 község mellett 82Ö kjsebb-nagyobb település, illetve tanya van a járásban. Van, ahol egy két, de van ahol 50 —60, sőt több család is él Főleg az idős embereket nehéz rábírni, hogy a központi falukba költözzenek, olt házat építsenek. A fiatalokkal már sokkal kedvezőbb a helyzet. S hogy mi lesz a tanyák elnéptelenedése után? Egyeseket lebontják, másokat idegenforgalmi célok ra alakítanak át, de lesznek olyan faházak, épületek, amelyek tájmúzeumba kerülnek. — A Kysuca mentén 35 évvel ezelőtt sok volt az írástudatlan ember. Kevés volt az iskola és távolestek a szétszórt tele- pülésektől — folytatja az elnök. — Ezt is orvosolnunk kellett. Az 1951 —1979 es években 23 alapiskolát, 12 egy kéi lan A Számítástechnikai és Szervezési Szolgáltató Vállalat 081-es számú üzeme megegyezés alapján felvesz: — nödolguzúkat adatbevitel előkészítésére (alapiskolai végzettség ), — nődolgozókat ellenőrzési munkakörbe (szakközépiskolai végzettség), — adatelőkészítési technikust (teljes elektrotechnikai szakközépiskolai végzettség), — nődolgozút sokszorosítógép kezelésére (alapiskolai vagy szakközépiskolai végzettség), — anyagkezelő munkást (nőt). Fizetés az érvényes rendelet szerint. Az érdeklődők a 081-es számú üzem személyzeti osztályán jelentkezhetnek a következő címen: Poč’ovnícka a organizačná služba, závnd OBI, Phihnvá 2, Bratislava. (Bejárat a Vajnori (Vajnorská) utca (elől.) Toborzási terület: Bratislava. ÜF 82 P A NEMZETKÖZI NŐNAP Vállalat 01-es és 02-es számú üzeme felvesz: — nőket és férfiakat kétműsza- kos textilipari munkakörbe, — üzemi és gépkarbantartókat, — géplakatosokat, — esztergályosokat, — üzemi tűzoltókat, — üzemi őröket, — szakácsokat (nőket), — kisegítőket az üzemi konyhába, — 15 éven felüli lányokat és fiúkat munkaviszonyba, — személygépkocsi-vezetőt a 02- es számú üzembe, — gimnáziumot vagy gazdasági, illetve gépipari szakközépiskolát végzetteket. A hajadonok vagy nőtlenek részére vállalatunk korszerű munkásszállójában biztosítunk szállást. Házaspároknak lehetővé tesszük a lakásszerzést. Étkezni az üzemi étkezdében lehet A fonodái nődolgozók a következő előnyökben részesülnek: — toborzási jutalék 1 évi kötelezettség esetén 500 korona — toborzási jutalék 3 évi kötelezettség esetén 2000 korona. — naponta 8 korona különélés! pótlék. Az érdeklődők a két üzem személyzeti osztályán jelentkezhetnek a következő címen: Závody MDŽ, závod 01, Páričková 13, Bratislava, Závody MDŽ, závod 02, Trnavská G, Bratislava. Toborzási terület: Bratislava, Nyitra, Diinaszerdahely (Dunajská Streda), Galánta, Zvolen, Prievidza, Prešov. Q F-77 ■I A Magyar Területi Színház Thália Színpada azonnali belépéssel felvesz: — önálló szervező titkárt (teljes középiskolai végzettség, hajtási jogosítvány személyautóra), — színpadtechnikai dolgozókat, — tehergépkocsi-vezetőt (AVIA 30) Fizetési feltételek az érvényes rendelet alapján. Az érdeklődők a következő címen jelentkezzenek: Scéna Thalia Maďarského oblastného divadla, Košice, Tajovského č. 12, telefon: 258 66. Toborzási terület: košicei járás. ÜF-80 R! A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának főszerkesztősége, Zochova ul. 1, Bratislava (3. cm.) állandó alkalmazásra — férfi bemondót keres. Feltétel: fő- vagy középiskolai végzettség. Az idegen nyelveket tudók és a Bratislavában lakók előnyben részesülnek. A hangpróbára személyes jelentkezést kérünk a szerkesztőségben szombat kivételével — naponta 8.00 és 15.000 óra között. ÚF-85 H 36/170 vegyészmérnöknő szeretne megismerkedni olyan békés otthonra vágyó, lehetőleg turisztikát is kedvelő 35—40 év körüli, intelligens, városi férfival, kinek esetleg a gyermeknevelésben Is segíteni tudna. Jelige: Neru mindenáron. * 0-845 ■ 44/161 nőtlen, üz'emi munkás, falun lakó, berendezett űj lakással — egyedülálló, megértő nőt keres mielőbbi élettársul. Jelige: Lilla. 0-847 KÖSZÖNTŐ H B a f f y Lászlódénak, Rimaszombatba (Rimavská Sobota), 50. születésnapja alkalmából hosz* szán tartó, boldog életet, erőt, egészséget és nagyon sok boldog névnapot kíván szerető férje, fia, Józsika, menye, Rózsika és kis unokája, Gabika sokszor csókolja a nagymamát. 0-846 MEGEMLÉKEZÉS ISMERKEDÉS ■ 27/180 barna hajú legény vagyok — hozzámillő lánnyal szeretnék megismerkedni — házasság céljából. Szeretem a természetet és a sportot. Fényképes levelekre válaszolok, jelige: Piros tulipán. 0 842 ■ Fájó szívvel emlékezünk drága halottunkra. Szabados Jánosra, Kameničná, aki életének 74. évében, 1979. július 1-én váratlanul elhunyt. Akik ismerték és tisztelték, emlékezzenek rá szeretettel ezen az első évfordulón. Gyászoló felesége, fiai. lánya, menyei, veje, unokái, a kis dédunoka és Erlkáék. 0-843 termes iskolát építettünk. Ma már van három gimnáziumunk, közgazdasági és gépészeji szakközépiskolánk, valamint szakmunkásképző intézetünk. Ebben a járásban régtni idegen fogalom volt az óvoda. Ma 48 cal rendelkezik és 25 é)»í- tése pedig folyamaiban van. Rég elmúlt már az az idő, amikor két körzeti orvos gondoskodott a járás lakosainak egészségéről. Ma 30 körzeti rendelőben 238 orvos dolgozik. A nemrég felépített kórházban 408 fekvőbeteget tudnak elhelyezni. Az egészségügyi létesítmények építése folytatódik. Cadcáu három körzeti, Kysucké Nové Meston, Turzovkán és Skalitnán egy-egy körzeti egészségügyi központ épül, nagyrészt társadalmi munkával, 7 akció keretében. — A régi időben a kocsma volt az egyetlen szórakozási lehetőség. A felszabadulás utáni években mindössze nyolc kulturális célokat szolgáló helyiség és három mozi volt. Ma minden községben van művelődési ház, illetve erre a célra alkalmas helyiség — vonja a mérleget a titkár. — A járási székhelyen idén szeretnénk átadni rendeltetésének a 37 millió korona beruházással épülő művelődési központot. Lényeges fejlődést — noha sok még a behozni való — értek el a szolgáltatások fejlesztése terén is. Ebben az ötéves tervidőszakban a helyi gazdálkodási üzemek 120 új, korszerű, nagyteljesítményű gépet és 18 millió korona értékű {lerendezést kaplak. Ezzel lényegesen javultak a lakossági szolgáltatások. A háztartási gé pék nagy részét ma már a helyszínen megjavítják. A mozgó begyűjtők — amelyek 19 községet látogatnak — a fehérneműn és a felsőruhán kívül az elektromos gépeket is átveszik javításra, majd vissza is szállítják — A jnb és a hnb képviselői, funkcionáriusai mindent meg tesznek azért, hogy a lakosság segítségével és támogatásával teljesítsük a választási programot — szögezi le Michal Cyprich. — Abból a 26 építkezésből, amelyet ebben az ötéves tervidőszakban kellett átadni, vagy építését megkezdeni, 21 realizálódott, illetve folyamat* ban van. Többek között a járási székhelyen elkészült az autómosó, a III. lakótelepen a mosoda, a villamosgépek, a rádió és televízió javítók. Skalita bútorszerelő csarnokkal, s több község ravatalozóval gyarapodott. Sajnálatos tény azonban, hogy az építkezések egy része az építők miatt csigalassúsággal halad, az átadási idő gyakorta módosul. Cadcán például a mosodát és a ruhatisztítót még 1978-ban át kellett volna adni, de kérdéses, hogy elkészül-e az év végére. A čadcai járás az egyik leg; sűrűbben — 50 százalékát erdő borítja — lakott a közép-szlovákiai kerületben. Egy négyzetkilométeren 125 ember él. Ez a tény és az egyre növekvő idegenforgalom arra készteti a járás vezetőit, hogy nagy gondot fordítsanak a környezetvédelemre. A Kysuca vize első osztályú, helyenként szennyezett, de csak kis mértékben. Az illetékesek figyelemmel kísérik a vizet és levegőt szeny- nyező üzemeket és azokat szigorúan megbírságolják. Tavaly 274 000 koronát kellett büntetésként fizetniük. A megoldást azonban abban látják, hogy tökéletesíteni kell a gyárak szűrőberendezéseit és több szennyvízderítőt kell építeni. — Cadcára és járásunkra azt szokták mondani, hogy Ostrava elővárosa. Oda, Žilinára és az ország különböző részeibe járásunkból még ma is több mint 20 ezren járnak munkába. Van aki naponta, van aki hetente jár haza — mondja az elnök búcsúzóul. — Sok ez, de már jóval kevesebb, mint három évtizeddel ezelőtt volt. A jövőbeni fejlődést a jelenlegi üzemek fejlesztésében látjuk, no meg abban, hogy több könnyűipari létesítményt és szaküzletet építünk. Ügyelünk arra, hogy a járás levegője és vizei tiszták legyenek NÉMETH JÁNOS 1980 VII. <r j ÄLLÄS fii