Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-16 / 140. szám, hétfő
V t t A G PROLETÁRJA t, EGYESÜLJÉTEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. június 16. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 140. szám Ára 50 fillér HÄROM kontinensről... Három kontinensről érkező küldöttségek tárgyalásainak «zékhelye lesz hazánk fővárosa: holnap kezdi meg munkáját Prágában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXIV. ülésszaka. Az előző Ülésszakokhoz hasonlóan a mostani is nagy jelentőséggel bír nemcsak a szocialista közösség gazdasági növekedése szempontjából, hanem világpolitikai szempontokból is. A XXXIV. ülésszak szintén leszögezheti, hogy a szocialista gazdasági közösség a bonyolult feltételek mellett, a tőkés világ tartós válságjelenségeiből eredő problémák ellenére tovább szilárdult, megerősítette a világgazdaságban elfoglalt helyét. Ezzel szemben például nem volt sikeres a Közös Piac múlt hét végén befejeződött velencei csúcstalálkozójának az az igyekezete, hogy a politikai nézeteltéréseik ellenére legalább a gazdasági kérdéseket illetően megőrizzenek némi látszategységet. S bár nem kívánunk e helyütt párhuzamot vonni a két gazdasági tömörülés tanácskozása között — hiszen az egyikről nem teljes, csak kiszivárgott adatok állnak rendelkezésünkre, a másik pedig csak holnap kezdi iminká- jál —, mégis rá kell mutatni egy fontos tényezőre: az egységre, az összehangoltság kérdésére. Ez az, amit a Közös Piac nélkülöz, s ez az, ami szilárdítja a KfiST t. A szocialista internacionalizmus elvének következetes érvényesítése az a hatalmas erő, amely a KGST-t fennállásának 31 éve alatt a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasági erejévé kovácsolta. Elevenítsünk fel a múlt évi jubileum alkalmából közzétett adatok közül egyet-kettőt. A három évtized alatt a KGST-tagországok ipari termelése megtízszereződött, a fejlett tőkés országokban pedig csak 3,6-szeres voll ez a növekedés. A nemzeti jövedelem ugyancsak a tízszeresére nőtt a tagországokban. Ezek az arányok — s itt sorolhatnánk még a számokat a külkereskedelemről, az olyan fontos termékek, mint az acél, a cement, a műtrágya gyártásáról, a szén- és kőolajtermelésről stb. — egy másik sokszor felvetett kérdésre is választ adnak: arra, hogy a KGST keretéb«n kedvezően alakul a különböző fejlettségi szintről indult államok kieigyenlítödésének, közelítésének a folyamata. Szemben a tőkés világ országai között tapasztalható széthúzással, aránytalanság-mélyüléssel. A fejlődés üteme, a testvéri szocialista országok közös céllal a gazdasági kapcsolatokban is új, színvonalasabb munka módszereket igényeltek. Az 1971-ben elfogadott Komplex Program lehetővé teszi azoknak a követelményeknek az elérését, amelyek az egyes országokban a fejlett szocialista tár «adatom építéséből adódnak. Kedvező feltételeket teremt a «Bociul ista nemzetközi munkamegosztás elmélyítéséhez, a sokoldalú gazdasági, kereskedelmi és tudományos-műszaki együttműködés bővítéséhez. Szintén e célokat követve ölelik fel az egyes leigfontosabh együttműködési feladatokat a célprogramok. Hazánk felszabadulása 35. évfordulójának központi ünnepségein is hangsúlyozták, milyen nélkülözhetetlen népgazdaságunk számára a Szovjetunióval és a testvéri szocialista országokkal folytatott együttműködés. Amilyen mértékben a KGST erősíti a csehszlovák népgazdaságot, természetesen nekünk Is úgy kell hozzájárulnunk a szocialista közösség erejének szilárdításához. Ezt is szem előtt kell tartanunk, amikor a hatékonyságról és a minőségről beszélünk, amikor a gazdaságirányítás és a tervezés tökéletesítését tűztük ki célul. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy ma már nemcsak a tőkés piac, hanem szocialista partnereink is szigorú, nemzetközi mércével mérik a csehszlovák termékeket, éppúgy, mint ahogy mi Is megköveteljük a minőséget. Az pedig saját érdekünk, hogy minél olcsóbban állítsunk elő jó minőségű árut, mert nemcsak az államháztartás érzi meg a hanyagságot, tudatlanságot és pazarlást, hanem mindnyájunk zsebe is. Egyébként ez volt érezhető a múlt bélen a Szövetségi Gyűlés tanácskozásán, amikor a képviselők alapos elemzés után jóváhagyták az 1979. évi állami zárszámadást. Rámutatva, hogy bár összességében pozitívan értékelhető az elmúlt időszakban gazdálkodásunk, sok nagyon fontos részfeladat megoldásával nem lehetünk elégedettek. Így például a hatékonyság fokozása és a munkatermelékenység növelése terén nem értük el a tervezett ütemet Ez pedig rávilágít arra, hogy egész társadalmunknak, s elsősorban az irányító szerveknek, felelős gazdasági dolgozóknak, kommunistáknak mire kell a jövőben nagyobb ínyeimet fordítaniuk, hiszen — szinte már közhely, annyiszor elmondták — az exlenzív fejlesztés lehetőségei kimerültek. A parlament tanácskozása mellett a múlt héten másik fontos eseményre is sor kerüli Moszkvában aláírták a Csehszlovákba és a Szovjetunió 'SRI—19R5. évi néoeazdr>S'»g- fejlesrtési tflrvei egyeztetésének eredményeiről szóló dokumentumot. Ennek kidolgozásakor tekintető« vették a hosszú távú csehszlovák—szovjet gyérlásszakosításl és kooperációs programot, a Komplex Programot és a KGST-tagországok hosz- szti távú. több oldalú együttműködési célprogram jail. Említési érd*!m ?l. hogy az elkövetkein öt évben a csehszlovák—szovjet árucsere-forgalom megközelítői«)? fill'J milliárd korona lesz, ami 3« százalékos növekedést jelent az előző ötéves tervidőszakhoz képest. Leszögezhetjük t"hát. lutgv a Szovjetunióval folytatott együttműködés a 7. ötévns tervidőszakban is külgazdasági kaocsolataink alapra marad \ VXX1V. ülésszakra, mint már említettük, bonyolult nem- ze'közi politikai viszonyok közeli kerül sor. Eredménytelenek voltak a nemzetközi és főlep az amerikai imper'alizmus szovjet és szocialista ellenes támadásai ami annak is kössön hetű. hogy a KGST fennállásának három évtizede alatt megnőtt a szervezet nemzetközi tekintélye, Pgvre fokozódik az érd iklődés tevékenysége iránt Hiszen ma már tíz tagországot számlál, részt vesz munkájában Jugoszlávia, együttműködik Finnországgal, Irakkal, Mexikóval stb. s számos fejlődő ország is részt vesz megfigyelőként egyes szerveinek munkájában. Mindez egyben hozzájárulás az enyhülésért, a békéért folytatott harchoz, a kelet—nvueati kapcsolatok javításához, s M?drid előtt hangsúlyozni k~l": a hels*”ki Záróokmány szellemének gyakorlati megvalósítását jelen?* MALINAK ISTVÁN A szénhidrogéné*. vegyipari jel- használásával foglalkozó litví- novi kutatóintézet munkatársai sikeres együttműködést fejtenek ki a hasonló moszkvai ku~ tatóintézettel g nagy oktánszá mú benzinfajták összetételének optimalizálása terén. Közös munkájuk célja, hogy csökkent sék e benzinfajták ólomtartal mát és ezzel hozzájáruljanak a környezet védelméhez. A képen: Pavel fíiréák a benzingyártás katalizátorainak szerkeze tét méri (J. Vrabec felvétele — ČTK) a jókívánságokért (ČSTK I — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára több ezer üdvözlő levelet kapott abból az alkalomból, hogy újból köztársaságunk elnökévé választották. A jókívánságok a pártszervektől és szervezetektől, a Nemzeti Front szerveitől, az állami szervektől, nemzeti bizottságuktól, különféle intézményektől, üzemek, egységes földművesszövét- kezetek munkaközösségeitől, iskoláktól, a néphadsereg alakulataitól, a Belügyminisztérium és a népi milíciák képviselőitől és számos polgártól érkeztek. A levélben a dolgozók tájékoztatták köztársaságunk elnö két munkaeredményeikről s azokról a kötelezettségvállalásokról, melyekkel a szocialista társadalmi rendszerünk iránti őszinte viszonyukat juttatják kifejezésre. Mivel a számos üdvözlő levélre és táviratra nem tud egyenként válaszolni, ezért Gustáv Husák ezúton mond őszinte köszönetét mindenkinek a jókívánságokért és Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának támogatásáért. lÓKfVÁNSÁGOK Etiópiába és Algériába (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke üdvözlő táviratot küldött Mengisztu Haile Mariamnak, az Etióp Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács elnökének, a Szocialista Etiópia Minisztertanácsa elnökének az Etióp Dolgozók Pártja (COPWEI első kongresszusa alkalmából. A távirat szövege így, hangzik: Tisztelt Elvtárs! A CSKP Központi Bizottsága, valamennyi csehszlovák kommunista és a magam nevében elvtársi üdvözletem és jókívánságaimat küldöm Önnek és az Etióp Dolgozók Pártja (COPWE) első kongresszusa résztvevőinek. Üdvözöljük az oly jelentős lépést, mint a munkások, parasztok, katonák és haladó értelmiség első politikai pártjának megalakulását, a marxizmus—leninizmus tanításával és a proletár internacionalizmus eszméivel felvértezett párt létrehozását. Ez az örömteli esemény a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a világ haladó és békeszerető erőinek megerősödését jelenti. Az etióp nép életében pedig történelmi határkő, és fontos lépés a forradalom alapjainak megszilárdításában és továbbfejlesztésében a szocializmus felé. Az etióp forradalom ezáltal hatalmas erőre tesz szert, s az Önök országának népét a társadalmi haladás útján a szocialista építéshez és a boldog jövőhöz vezeti. Örülünk, hogy ebből az alkatúmból megállapíthatjuk: az orsxá- gaink közötti kölcsönös kapcsolatok eredményesen szélesednek népeink javára. Őszinte óhajunk, hogy a pártjaink közötti elvtársi kapcsolatuk és együttműködés is terebélyesedjen a két ország népe érdekében. Az etióp népnek tiszta szívünkből további sikereket kívánunk országa építéséhez, a világbéke megszilárdításáért és a haladásért kifejtett törekvéséhez. » • « Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üdvözlő levelei küldött az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság Népi Felszabadítást Front Pártjának rendkívüli kongresszusa alkalmából. A levél többek közt megállapítja, hogy a csehszlovák nép, mely mindig az algériai nép pártján állt a gyarmatosító elnyomás elleni, a szabadságért és függetlenségért vívott igazságos harcában, őszinte elismeréssel és forradalmi szolidaritással figyeli az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság építő törekvéseit és fi* gyelemreméltó sikereit a függetlenség útján. A fejlett szocialista társadalmat építő csehszlovák nép számára közeliek azok a célok, melyek elérésére az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság Nemzeti Felszabadításl Frontja törekszik. Meggyőződésünk — tartalmazza a továbbiakban a levél —, hogy a kongresszus jelentősen hozzájárul az igényes feladatok meg* valósításához, melyeket az Önök pártja jelölt ki. Hisszük, hogy a két ország, népeinek és politikai pártjainak barátsága és sokoldalú eredményes együttműködése sikeresen tovább mélyül és fejlődik a világ béikéjének és haladásának érdekében. Kerületi békeünnepség Brnóban Szocialista fejődésünk, békés életünk biztosítéka MILOŠ JAKEŠ ELVTÄRS BESZÉDE (ČSTK) — Brnóban, a Gottwald-völgyben tegnap hagyományos kerületi békeüunepséget tartottak. A dél-morvaországi kerületi rendezvényen löbb mint 100 ezer résztvevő kifejezésre juttatta támogatását Csehszlovákia Kommunista Pártja pulitíkája, a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa béketörekvései iránt, valamint hűségét a csehszlovák— szovjet barátsághoz. František Bartek, a CSSZBSZ kerületi bizottságának elnöke a nagygyűlésen üdvözölte Miin* Jakest, a CSKP KB Elnökségé nek póttagját, a KB titkárát, valamint a CSKP kerületi bí A velencei közöspiaci csúcs eredménye Közel-keleti nyilatkozat - szépséghibákkal (ČSTK) — Velencében befejeződött a Közös Piac állam- és kormányfőinek kétnapos csúcs- értekezlete. A tanácskozás egyedüli eredményének az a Közel- Kelettel kapcsolatos nyilatkozat minősíthető amelyben a ,,ki lencek“ első ízben ismerik el, hogy a közel keleti békés ren dezésbe be kell vonni a Palesz tin Felszabadítás! Szervezetet. Sőt, a nyilatkozat megfogalmazása szerint „a palesztin népnek teljes mértékben élnie kell önrendelkezési jogával, ugyanakkor Izraelnek fel kell hagynia új telepítések létrehozásával a megszállt arab területeken". A Közös Piac különbizottságot hoz létre, amely kapcsolatba lép a közel keíeti konfliktusban érdekelt valamennyi féllel. Az elfogadott nyilatkozat azonban hangsúlyozza, hogy nem kívánják zátonyra futtatni az USA védnökségét élvező egyiptomi—izraeli különtárgya- lásokat az ún. palesztin autonómiáról A kilenc közöspiaci állam és kormányfő ezenkívül elfoga doti egy meglehetősen szovjet ellenes hangvételű Afganisztán nal kapcsolatos nyilatkozatot, amelyben ismételten javasolják egy független Afganisztán lét rehozását, ugyanakkor ellenzik a szovjet egységek jelenlétét, tekintet nélkül arra, hogy azok az afgán kormány ismételt ké (Folytatás a 2. oldalonj zottságának küldöttségét Karéi Noubert vezető titkárral az élen. Ott voltak politikai és társadalmi életünk képviselői Is. \ résztvevők szívélyesen üdvözölték Vaszilij Malavkot, a Szovjetunió brnói főkonzulját és a voronyezsi testvérkörzet küldöttségét. Ünnepi beszédet Miloš jakéi, elvtárs mondott. Bevezetőben említést tett a Gottwald-völgy- ben megtartott békeünnepségek forradalmi hagyományairól. Az első összejövetel 42 évvel ezelőtt volt, amikor Klement Gottwald ezen a helven egységre szólított fel a német fasizmus ellen, köztársaságunk védelmében A mostani ünnepség felszabadulásunk 35. évfordulója legyében zajlott le. A rendezvény jó alkalom arra, hogy ismételten hangsúlyozzuk: a SzovjetfFolytatás a 2 oldalonI Üdvözlő távirat I ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök üdvözlő táviratot küldött Jósé Lopez Portilla mexikói elnöknek 60. születésnapja alkalmából. .