Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-06 / 132. szám, péntek

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. június 6. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXNI. ÉVFOLYAM 132. szára Ára 50 fillér Gustáv Husák elvtárs vendégével beszélget (ČSTK felvétel] GUSTÁV HUSÁK FOGADTA ANDRE) ZABINSKIT A CSKP KB üdvözlő levele Kultúra - Miiénél Kulturális és művészeti ese­ményekben rendkívül gazdag ez a mostani tavasz is. Nem mú­lik el hét, hogy az ország vala­melyik pontján, vagy több pont­ján egyszerre, ne zajlana vala­milyen rendezvény, járási, ke­rületi, országos vagy nemzetkö­zi seregszemle. Hétről hétre ezer ineg ezer hivatásos és amatőr művész lép közönség elé ■— színpadon, hangversenyte­remben, tárlaton, filmvásznon. Nagy tehát a mozgás, és nagy erő sugárzik belőle, szórakoz­tatván, művelvén az embert, a dolgozó tömegeket. Nemzetiségi kulturális éle­tünk viszonylatában is gazdag­nak mondható ez a tavasz, alig ér véget az egyik rendezvény, már kezdődik a másik, még­hozzá magasabb színvonalon, gördülékenyebb, alaposabb szer- «rezesben rendezésben (hogy er­ről sem feledkezzünk meg), mint az elmúlt években. És ezt jó látni, jó megállapítani, mert azt is jelenti egyúttal, hogy egy­re többen akarnak és tudnak — itt és most — igényesen dolgoz­ni. A kritika is magasabbra ál­líthatja a mércét, nincs szüksé­ge kozmetikai eszközökre. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kultúra, a művészet olyan ütemben, olyan mennyi­ségben és minőségben jut el a tömegekhez, s ezen belül az if­júsághoz, amilyenben szeret­nénk. Sok még a tennivaló min­denütt ott, elsősorban, ahol a szűkösnél is szűkösebbek a le­hetőségek. Hiba lenne ezt nem figyelembe venni, mór csak azért is, mert a legtöbb esetben szubjektív okok játszanak köz­re az áldatlan helyzet kialaku­lásában. A valóban szép példák mellett számos olyan is van, mint amilyenről az egyik levél­írónk számolt be a minap, „el­veszett helynek“ nevezvén vá­rosát, noha „sok minden létre­jött itt a 35 év alatt“. „Egyvala­mi változatlan. A kultúra hely­zete. Magyarázat?“ És sorolja a példákat, vázolja a helyzetet; hiába teszik szóvá a fogyatékos­ságokat, nincs, aki meghallgat­ná őket. Az importált kultúrából is kevés jut a városban élők­nek. „Irigylem azokat a járáso­kat, ahol olyan emberek van­nak, akik szívügyüknek érzik az emberek művelődését“ — teszi hozzá levélírónk, és megjegyzi, ők maguk mindent elkövetnek a jobbért. Mi pedig azzal egészítjük ezt ki — nem először —, hogy a jobbért elsősorban azok tegye­nek ezen a téren, akikre társa­dalmunk rábízta a szocialista kultúra építésének, a kulturális­művészeti értékek terjesztésé­nek, közkinccsé tevésének az ügyét — minden szinten. Sokan éppen azért maradnak, reked­nek a kulturális életen kívül, nem kapcsolódnak be aktívan a munkába, mert nincs, aki felka­rolja, egybefogja őket, aki meg­felelő körülményeket teremtene a számukra. Jobb esetben ma­rad a lelkesedés, amely fontos, de nem egyetlen feltétele a mi­nőségi munkának. Nem ért még véget az évad, további jelentős kulturális-mű­vészeti események állnak előt­tünk, sok ezer embert — sze­replőt és nézőt — mozgósíta­nak még mielőtt beköszönt a nyár. Az eredmények, a sikerek fényében azonban a háttérről, a hátterekről se feledkezzünk meg, hogy még többet, jiibbat hozzon a jövő évad. BODNÁR GYULA (ČSTK) — Gustáv Husák, ft CSKP Kö főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában Miloš Jakečnek, a CSKP KB Elnöksé­ge póttagjának, a KB titkárá­nak jelenlétében fogadta And rzej Zabinskit, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bi­zottságának titkárát, aki a na­pokban munkalátogatáson tar* tózkodik hazánkban. A baráti és szívélyes légkör­ben lezajlott találkozó résztve­vői nagyra értékelték a két párt szüntelenül elmélyülő sokolda­lú együttműködését. Ezzel ősz* szefüggésben rámutattak a két testvérpárt képviselői munka­Baráti beszélgetés (ČSTK) — Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Kö titkára tegnap fogadta Krishan Kumar Shibsinbji Ranát, az In­diai Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. Baráti beszélgetés keretében megvitatták a csehszlovák—in­diai politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődé­nek kérdéseit. (ČSTKJ — fán Janik, az SZLKP KB Elnöksége tagja, a KB titkára, Ján Jauovic szlovák mezőgazdasági és élelmezés- ügyi, valamint Vladimír Marge­tin szlovák erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter rész­vételével tegnap Ipolyszakálla- son (Ipeľský Sokolec) reszort- közi koordinációs tanácskozást tartottak az Ipoly folyásának, vízgazdálkodásai és talajvíz sza bályozási munkálatairól. Az Ipoly hossza 247,5 kilomé­ter, ebhői 141 kilométer a cseh­szlovák— magyar határ. Árterü­lete 5000 négyzetkilométer, éh­ből 3522 négyzetkilométer jut Szlovákia területére, éspedig a losonci, a rimaszombati és a lévai (Lučenec, Rimavská Sobo- la, Levice) járásra. Az áradások különösen a tavaszi hónapok­ban akadályozzák a földalap optimális felhasználását. A víz­szabályozási program értelmé­ben ebben a térségben több mint 33 000 hektárt kell lecsapolni és 45 600 hektárt öntözhetővé ten­ni. Eddig csaknem 17 500 hek­tárt csapoltak le, és nem egé­szen 4100 hektárt tettek öntöz­hetővé. Az Ipolyt szabályozzák, gátaikat és szivattyúállomásokat építenek. 1979 végén erre a cél­ra csaknem 480 millió koronát fordítottak. A 7. ötéves tervidőszakra ki­dolgozott program további 6500 találkozóinak és kapcsolatai­nak, valamint a pártmunka kü­lönböző kérdéseiről folytatottt tapasztalatcseréinek fontosságé ra. Részletesen foglalkoztak a két ország mezőgazdaságának és élelmiszeriparának fejleszté sével kapcsolatos kérdésekkel. A fogadáson részt vett Július Varga, a CSKP KB osztályveze­tője és Jan Mitrega, Lengyel ország prágai nagykövete Jan Főjük Amszterdamba utazott (ČSTK) — Jan Fojtik, a CSKP Központi Bizottságának titkára tegnap Amszterdamba utazott, ahol részt vesz a Holland Kom­munista Párt XXVII. kongresz szusán. Prágában a repülőtérien Fojtik elvtárstól JindHch Poledník, a CSKP KB titkára, Vasil Bejda, a CSKP KB propaganda- és ági- tációs osztályának vezetője, va­lamint Vladimír Jankü, a CSKP KB nemzetközi politikai osztá­lyának vezetőbelyettese búcsú­zott, hektár lecsapolását, tűzi ki cé­lul, ebből 5000 hektár jut a lo­sonci járásra. 191 millió korona ráfordítással 17 800 hektárt tesznek termővé. Az Ipoly men­tén a savanyú talaj termővé té­telére 168 000 tonna mésztartal­mú anyagot használnak. 1981 és 1985 között 8100 hektárt tesz­nek öntözhetővé, ebből 4600 hektárt bocsátanaik a mezőgaz­daság rendelkezésére. (CSTKj — június 3-ától 5- éig Berlinben tanácskoztak a szocialista országok kommunis­ta és munkáspártjai központi bizottságainak a pártszervezési feladatokkal megbízott titkárai. Az értekezleten részt vettek: a Bolgár Kommunista Párt ré­széről Georgi Atanaszov, a KB titkára; Csehszlovákia Kommu­nista Pártja részéről Mikuláš Benő, a KB titkára; a Kubai Kommunista Párt részéről Lio­nel Soto Prieto, a KB Titkársá­gának tagja; a Laoszi Népi For­radalmi Párt részéről Phounla- louk Phaly; a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt részéről Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára; a Mongol Népi Forradalmi Párt részéről (CSTK) i— Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága a Holland Kommu nista Párt XXVII. kongresszusá­nak Üdvözlő levelet küldött. Eb­ben nagyra értékeli a párt har­cát a neutronbomba és az arne* rikai militarista körök azon tö­rekvései ellen, hogy új típusú tömegpusztító fegyvereket tele­pítsenek Nyugat Európában. Jelenleg, amikor a béke meg­védésére és az európai feszült ség enyhítésére tett közös erő Bemutatkozó látogatások (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára teg­nap bemutatkozó látogatáson fogadta Dzsenju Enevet, a Bol­gár Népköztársaság új brattsla vai főKonzulját. Jozef Lenárt elvtárs szívélyes légkörben tájékoztatta a bol­gár vendéget a szocialista épi tés sikereiről, valamint a XV. pártkongresszus programja megvalósításának Időszerű fel­adatairól. Az új bolgár főkonzul ezután Peter Coloťkánál, a CSKP KB Szampilijn Dzsalan-Adzsav, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára; a Német Szocialista Egységpárt részéről Horst Doh lus, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára; a Lengyel Egye sült Munkáspárt részéről Zdí slaw Zandarowski, a Politikai Bizottság póttagja, a KB titká­ra; a Román Kommunista Párt részéről Constantin Dasculescu, a Politikai Végrehajtó Bizottság tagja, a KB titkára; a Szovjet­unió Kommunista Pártja részé­ről Ivan Kapitonov, a KB titká­ra és a Vietnami Kommunista Párt részéről Dang Huu Khiem, a KB szervezési osztályvezetője. Berlinben tegnap közzétették az értekezletről szóló záróok mányt. a politikai tömegmunka színvo­nalának emelésével. A járási pártbizottság elnök­ségének beszámolója megálla­pította: a járás pártszervezetei sokrétű ideológiai és eszmei-« nevelő munkát végeznek, amely elősegíti a dolgozók Irányítás­ban való részvételének növelé­sét, valamint a munkakezdemé­nyezés fejlesztését. A beszámo­ló elhangzását követő vitában Cudovft Pezlár is felszólalt. (Tudósítónktól) — Az SZLKP Nitrai Járási Bizottsága tegna­pi tanácskozásán az eszmei-po­litikai nevelő munka kérdései­nek átfogó elemzésére összpon­tosította figyelmét. A beszámo­lót Rudolf Bajzík, a járási pártbizottság titkára terjesztet­te elő. Hangsúlyozta: a gyakor­lati politikai munkában nagy jelentősége van annak, hogy az alapszervezetekben milyen az ideológiai munka színvonala, mennyire segíti a konkrét fel­adatok megoldását. Az ülés je­lentős eredményként értékelte, hogy a pártpropaganda külön­böző formáinak és lehetősé­geinek átgondoltabb felhaszná­lásával tovább javult a kommu­nisták elméleti-politikai felké­szültsége. Az Ipoly szabályozásáról tárgyaltak VÉGET ÉRI A TESTVÉRPÁRTOK K8 TITKÁRAINAK BERLINI TANÁCSKOZÁSA Jozef Lenárt szívélyesen üdvözli Dzsenju Enevet (Š Petráš — ČSTK felvétele) Napirenden az ideológiai munka feladatai Járási pártbizottságok tanácskozása (ČSTK) — Ľudovít Pezlár­nak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának rész vételével plenáris ülést tartott tegnap a Spišská Nová Ves-i já­rási pártbizottság. Foglalkozott a CSKP KB 15. ülésén elfogadott határozatok megvalósításával, valamint az ideológiai munka és feszítéseink új szakaszba lép* tek, a Holland Kommunista Párt nagy kezdeményezést fejt ki annak a NATO-döntésnek a visszavonására, hogy fij ameri­kai közép-hatótávolságú ráké tékát gyártsanak és telepítse­nek földrészünkön. Ebben a küzdelemben — ál­lapítja meg az üdvözlő levél —< számíthatnak a csehszlovákiai kommunisták és egész népünk teljes szolidaritására és támo­gatására. Elnöksége tagjánál, szlovák' mi­niszterelnöknél tett bemutatko­zó látogatást, s itt a sokoldalú csehszlovák—bolgár együtttmű ködéa megszilárdításáról ős együttműködéséről tanácskoz­tak, Dzsenju Enevet Viliam Sal- govifi, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a Szlovák Nemze­ti Tanács elnöke is bemutatkozó látogatáson fogadta, s tájékoz­tatta őt arról a tevékenységről, amelyet a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi időszakában a Szlovák Nemzeti Tanács fejt ki.

Next

/
Thumbnails
Contents