Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-30 / 152. szám, hétfő

A rendezésről és szervezésről A csehszlovákiai magyar népművészeti és amatőr művé­szeti mozgalomnak .nem volt még ilyen mozgalmas tavasza, soha annyi országos fesztiválja egyhuzamban, mint az elmúlt két hónapban. És mégis győz­tük erővel és kedvvel, bár meg- megjegyeztük olykor, talán ag­gódván is a következő rendez­vény színvonaláért, hogy sok ez egyszerre, őszre is hagyhatnánk a sorozatból. A sokat főként azok érezték, akik a mozgalom­ban több területen is jelen van­nelemkönyve", mely bizonyá­ra fölfogta volna, hogyan ala­kult, vagy hogyan nem, a vers* és prózamondás, a színjátszó és kásszínpadi mozgalom helyzete az egyes időszakokban, milyen gondokkal kellett megküzdeni. Sok ember szólalt meg a Vissz­hang négy számában, mely — reméljük — az eljövő eszten­dőkben még színvonalasabb, még hasznosabb — és nélkü­lözhetetlen —- újsággá válik. Akárcsak a Fürge Irka, a Duna­menti Tavasz lapja, mely egy­idős a gyermekfesztivállal. En­nek a fesztiválnak egyébként az Idén volt először műsorfü­zete, igen ízléses kiállítású, jól tájékoztató. Hol voltak íróink, költőink, művészeink? Beleremeg a papírom, úgy lö­ki rá magát s kérdés, nem először. Nem (csak) Bébi Tibortól tu­dom, mi az említettek dolga, elsősorban. Mégis — vagy: ép­pen ezérti — furcsállom, hogy a csehszlovákiai magyar írók, költők, művészek — néhány ki­vételtől eltekintve — kívül ma­léshez szükséges feltételeket, az objektíveket és szubjektive­ket egyszerre. Mert jól tudják például, hogy hiába az intéz­mény, az ultramodern kulturá­lis létesítmény, ha nincsenek szakemberek, olyanok, akik hi­vatásuknak és szívügyüknek te­kintik a nemzetiségi — és egy­ben anyanyelvi — kultúra fej­lesztését, mind több ember kul­turális igényének a kielégítését. És megtanultak itt még egyet: tanulni. És még egyet: nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a kulturális szférában is okosan gazdálkodni a munkaerővel. Ablakot nyitni Mozgalmunknak van kapcso­lata a szlovák, a cseh és a ma­gyarországi amatőr művészeti mozgalommal, nem is minden haszon nélküli. De ahhoz, hogy gyümölcsözőnek is mondhas­suk, sokat kell még tennie min­den „félnek“, alkalmi jellegét állandóra változtatni. Egyaránt vonatkozik ez az együttesek és a szakemberek cseréjére, ven­dégszereplésre, tanfolyamok kölcsönös látogatására és veze­tésére, a szakirodalom rugal­Somodi képek Feljegyzések - a fesztiválok margójára nak. És mégis ők is győzték erővel és kedvvel. A rendezők, szervezők úgy­szintén. Az elmúlt esztendőkben több­ször szóvá tettük — mert szó­vá kellett tennünk! —, hogy ezeknek a fesztiváloknak néme­lyikét annyira amatörül rendez- ték-szervezték meg, annyi volt a dilettantizmusra, hanyagság­ra, következetlenségre, esetle­gességre utaló jelenség a lebo­nyolításban, hogy az újságíró, a kritikus alig tudta visszafog­ni tollat, nehogy arról csúnya szavak kerüljenek a papírra. Nem akarom azt mondani, hogy az idén minden simán ment, nem bosszantotta az embereket egy s más, ami jobb odafigye­léssel elkerülhető lett volna. De az észrevehető volt már, hogy a CSEMADOK Központi Bizottsága, a Népművelési Inté­zet nemzetiségi osztálya, a já­rási és helyi szervek, intézmé­nyek, ezek számos lelkes és hozzáértő képviselője nagyobb felelősséget érez a rendezvé­nyek iránt, a formára és tarta­lomra egyaránt gondol már. Nemcsak, szavakban, szónokla­tokban lett számukra fontos az amatőr művész, a közönség — az ember. Ügy láttam az idén, hogy a mozgalom élvonalának szintjét el-eléri már is rendezés-szerve­zés is. Fesztiválújságok A Jókai-napok történetében az időn először jelent meg íesz- tiválújság, Visszhang címmel. Ojralapozgatván négy számát, akaratlanul is felötlik az em­berben, milyen kár, hogy az előző tizenhat seregszemlének nem volt ilyen — az eseménye­ket nyomban rögzítő, eszmecse­rére lehetőséget kínáló, véle­ményeknek helyet adó, önisme­retet gyarapító, a fesztiváli hangulat kialakításához már a megjelenésével Is hozzájáruló — lapja. A Jókai-napok króni­kája is lehetett volna egyúttal, tanulságokkal szolgáló „tőrté­radnak a szóban forgó cseh­szlovákiai magyar kulturális eseményeken, amelyekhez nem két-három embernek, de töme­geknek, szellemi találkozások­ra, jó szavakra vágyó ezreknek van közük; érthetetlen számom­ra, mennyire nem érzik szemé­lyes és közösségi hasznát a közvetlen jelenlétnek, súlyuk­nak és tekintélyüknek — ilyen keretek között is. Jobbára csak azok lépnek el asztaluk mellől és tűnnek föl egyik-másik fesz­tiválon, akik a zsűriben sze­repelnek. Persze, a mozgalom él, az események lezajlanak nélkülük is. Távolmaradásukkal mégis minden alkalommal ve­szítünk, nem pusztán a mozgal­mat tekintve, hanem szellemi életünk egészét is. És veszíte­nek ők maguk, holott nyerhet­nének — többek között olvasó­kat, közönséget. Ogy tetszik, a csehszlovákiai magyar író, köl­tő, művész közömbös az iránt, hogy kihasználatlanul marad­nak a közreműködésével szé­pen kihasználható — sőt, bővít­hető — lehetőségek. Beszélni, panaszkodni köny- nyebb. Egy járás győzelmei A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) és a dunaszerdahelyi járásban működő amatőr művé­szeti csoportok több fesztivá­lon is sikeresen és példamuta­tón szerepeltek, annyi díjat, mint az idén, talán még ők sem gyűjtöttek be spha. Minek köszönhető ez a szembeötlő föllendülés és hát az, hogy ál­talában jó eredményeket mutat­hat föl a járás a kulturális élet területén is? Nem elsősor­ban annak, hogy csaknem tel­jes egészét magyarok lakják. Hanem, hogy a járási párt- és állami szervek, kulturális intéz­mények, a Járási népművelési központ, a Dunaszerdahelyi Vá­rosi Művelődési Ház közös aka­rattal és erővel, céltudatosan és következetesen teremtette és teremti meg a korszerű kul­turális munkához és közműve­masabb fordítására, kölcsönös közvetítésére, cikkek publiká­lására. Könnyen elérhető közelség­ben van még Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió. Ha má­sért nem, hát tapasztalatokért oda is el-eljárhatnánk. Nagyobbra kell tárnunk ab­lakainkat. A színpad pedig játszótér Gyönyörűséges látvány volt, amikor a színpadon több mint hatszáz gyermek sorakozott föl szorosan egymás mellé, népvi­seletben és egyenruhában, hogy közös énekléssel zárják be a gyermek és ifjúsági énekkarok negyedik központi seregszemlé­jét, a Csengő énekszót. Beszé­des és megindító látvány volt, ahogy ott álltak, egy tömeg­ben. Zene volt már ez is, egy kis pátosszal: színek és arcok zenéje. Aztán fölcsendültek a dalok. Hangot vártam, falakon túl is zengőt, hatalmasat, de visszafogott, a vártnál jóval halkabb volt az éneklés, a kö­vetkező, friss ritmusú, vidám dalocska ugyanúgy. Ennyi gyer­mek, és csak ilyen hangzás?! Nem, több van bennük — mondta később zenetudós bará­tom —, csak az a helyzet, hogy évekkel korábban hibaként rót­tuk fel, ha túl hangosan éne­keltek, most meg átestünk a ló másik oldalára. Tudnának . tehát erőteljeseb­ben is, úgymond, ki tudnák magukat énekelni a karvezető által irányított kórusban is. Mint ahogyan kijátszhatnak magukat a színjátszó gyerekek is, akiket a rendező helytelen utasításokkal bénává tevő ska­tulyákba présel, meggátolván így, hogy önmagukat adhassák a színpadon, hogy úgy érezzék magukat, mintha játszótéren lennének. A játszótéren, utcán, iskolaudvaron, réten, ahol olyan határozottak, magabiztosak, szabadok tudnak lenni. BODNÁR GYULA O N_ CJ >+­<D «> N 'O —3 o ü) c o A CSEMADOK Kassa-vidéki (Košice-vidiek) járási bizottsá­ga és járási nemzeti bizottsá­gának kulturális osztálya az idén immár huszonhatodszor rendezte meg a járási dal- és táncünnepélyt a somodi (Drie- novec) fürdőben. A rendezvény június 15-én zajlott le, hazánk felszabadulása 35. évfordulójá­nak tiszteletére. Ezúttal az idő is kellemes volt; mintegy öt­ezren jöttek el, szórakozni, fel­üdülni, gyönyörködni a népmű­vészetben. Ez a találkozó ünnepnapnak számít a Bődva mentén, mond­ták már róla: „Olyan ez, akár egy kis Gombaszög“. # # » A csak tiszta forrásból esz­méjét jól szolgálja a már ha­gyományossá vált néprajzi ki­állítás. Ezúttal egy csereháti konyhát szemlélhettünk meg, és a kenyérsütés, valamint a tej feldolgozása során egykor használatos eszközöket. A tali- gakeréknyi parasztkenyerek, lepedőnyi kenyérlángosok és a sok-sok gondos kéz által meg­őrzött tárgy engem is vissza­vitt a gyermekkoromba. Teljes akkor lett a kép, amikor a kö- püléssel is megpróbálkozhat­tunk, megkóstolhattuk a fris­sen készült írót, amivel sem­milyen frissítő nem vehette fel a versenyt. Évek óta nagy-nagy szakértelemmel és lelkesedés­sel vesz részt e kiállítások megrendezésében Köteles Er­zsébet, Tóth Ibolya és Weiszer Eszter. » « » A délelőtt a gyermekeké volt. Az idén is nagy sikert arattak a szepsi (Moldava nad Bod- vou), a tornai (Turnianske Podhradie) és a szinai (Seňa) iskolák magyar és szlovák tánccsoportjai. Hiányoztak vi­szont a zsarnói (Žarnov) és a buzitai (Buzica) gyerekek. A délelőtti műsor méltó kicsúcso- sodása volt a kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad Mese a klska- kasról című összeállítása, Gá- gyor Péter rendezésében. A kö­zönséget zömében már a szün­idő felé kacsingató gyermekek alkották. Sajnos, hogy ezt az igényes műsort csak kevés fel­nőtt tekintette meg. # * « Délután a járás legjobb tánc­csoportjai mutatkoztak be, köz­tük az llosvai, a Rozmaring, a Bódva és a CSEMADOK somodi helyi szervezetének tánccso­portja, valamint a szepsi Tes­lában működő folklór csoport. A Dallal, tánccal... című blok­kot a szepsi, a buzitai énekkar, valamint a kassai Csermely kó­rus nyitotta meg. Fellépett to­vábbá a vychodnái népművé- szeti együttes és a KISZ KB úttöröegyüttese és rajkózene­kara. Szólnom kell a járás folklór csoportjainak szereplér séről. A Cserháti új kenyér cí­mű összeállítással második he­lyen végeztek a Tavaszi szél országos döntőjében. Jómagam háromszor láttam ezt a műsort és minden alkalommal újabb é$ újabb szépségekkel ajándéko­zott meg. A rendezvény igazi népünne­pély volt. A RAJ vállalat dol­gozói hosszú évek után először hiánytalanul gondoskodtak éte­lekről és italokról. Csak a hí­res somodi perecből nem jutott mindenkinek. * # # Ez a rendezvény valamikor a mezőgazdasági szaktanintézet udvarán zajlott le, most már a somodi fürdő tágas rétje is kicsinek bizonyul. A járási párt- és állami szervek jelen­levő képviselői elmondták, min­dent megtesznek annak érde­kében, hogy jövőre elkészüljön az állandó színpad. Képzele­tünkben közben rajzolódtak is a felépülő pódium körvonalai. Ha méreteiben szerényebb is lesz, mint a Sajó-völgyi, mégis még közelebb hozza majd So- modit Gombaszöghöz. MÁTÉ LASZLÖ Fiatalok zenéje A hetvenes évek imásodiik fe­lében ügy látszott, hogy a magyarországi popzene szép csendesen nagyobb feltűnés nél­kül éli napjait. Egy-két kivétel­től eltekintve kommersz, igény­telen, semmitmondó zene ural­ta a könnyűzenei piacot. Ogy látszott, hogy csak személycse­rék kavarhatják fel az állóvi­zet. Aztán 1976-ban váratlanul berobbant a Piramis és a si­kerre áhítozó zenészek új va­rázsigét tanultak meg: rock. Sok tényezője volt a Piramis sikerének, melyeket most nem érdemes részletezni, inkább nézzük a következményeket. A Piramis megjelenésével na­gyobb keletje lett a rocknak, melyet eddig csupán szűk kör­ben ismert zenekarok játszot­tak. Ezek közül a legjelentő­sebb a P. Mobil, amely széles közönségsikerre tett szert, de sajnos ez volt minden. Az MHV egy-két kislemez erejéig észre­vette őket, de nagylemezt már nem adott ki tőlük. Ez a két együttes volt véleményem sze­rint a nemrégiben lezajlott ze­nei frontáttörésnek a kezdemé­nyezője. Zenéjüket valóban a kemény rock jellemezte, és ke­resetlen, őszinte szövegeikkel hamar megnyerték a közönség rokonszenvét. A közönségnek az Ilyen zene valóságos felü­dülést jelentett a sok szirupos, giccses, dal után. E két együt­tessel egyidőben lett népszerű a Mini is, de ők másfajta ze­nét játszanak. Mint minden si­kert hozó stílusnak, ennek is rögtön rengeteg utánzója akadt. Egyre-másra tűntek fel a rockot játszó együttesek. Ezeknek egy része már régeb­ben is ezt a zenét játszotta, de nem tudtak betörni a nagyok közé. A többiek, akik ezzel a zenével akartak sikert elérni, már rutinos zenészeknek szá­mítottak. Csoportjukból kívál« tak és újakat alakítottak. Egy, kisebb rész pedig, eredeti felál­lításban, egyszerűen stílust változtatott. Ezek közé tarto­zik az East, tagjai progresszív instrumentális zenével kezdtek, majd ők is a rockhoz pártol­tak. Ez a nagy számbeli gyara­podás azonban óhatatlanul is a mozgalom felhígításához és egysíkúvá válásához vezetett. Az együttesek mind „kőke­mény és kristálytiszta“ (eset­leg színtiszta) rockot játsza­nak, szövegeik „őszinték, és a fiatalokhoz a fiatalokról“ szól­nak. Nem kétséges, hogy né­hány együttes esetében ez va­lóban így is van. A szövegek őszintesége azonban a legtöbb zenekarnál csupán mesterikélt­ség. (Főleg azoknál, amelyek más stílusból váltottak). Saj­nos, minden haladónak induló irányzat sorsa az, hogy elvesz­ti eredeti töltését, kényelme­sebb, de sikerhez vezető út lesz mások számára. Számtalan pél­dát lehetne ennek bizonyításá­ra felsorolni. A rocik kétségtelenül nagy szerepet játszik a mai fiatalok tudatának és gondolkodásának formálásában és amint látjuk, a magyar popzenei életre gyako­rolt hatása sem lebecsülendő. Félő azonban, hogy elsekélye- sedik és csupán egyszerű di­vattá válik. Ha így történne, ez a nagyon ígéretes zenei mozgalom sajnálatos végét ie lentené. GYUROVSZKY LÁSZLÓ 1980. vi. Fekete Zoltán: Pásztor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents