Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-13 / 111. szám, kedd
A rendező kulcsszerepe KI SSZIN PADJAINK IDE» MŰSORAIRÓL Az amatőr művészeti mozgalom egyik sajátossága a szüntelen mozgás és cserélődés. Neves rendezők és csoportok hagyják abba a munkát, helyükre újak lépnek. Kisszínpa- di mozgalmunk életképességét vélem igazolódni abban is, hogy a cserélődés az idén sem okozott nagyobb törést, sőt színvonalcsökkenést sem. A kevésbé ismert, most már az élvonalba törő együttesek nem az alapoknál tartanak — mint azt évekkel ezelőtt több csoportnál észleltük —, hanem igyekeznek felzárkózni a legjobbakhoz s ezzel együtt saját utakon is járnak, új színfolttal gazdagítják mozgalmunkat. A kerületi seregszemlék egyik tanulsága az is, hogy még mindig több szakember, elsősorban rendező kerestetik. Többször leírtuk már, hogy tehetségekben egyetlen gimnázium és szakközépiskola sincs híján, sok rátermett fiatal szeretne a kisszínpadokban dolgozni, ha lenne, aki megfelelő mederbe terelné a spontán lelkesedést, tartalmat és formát adna az ösztönös munkának. Beszédes példaként említem a tornaijai (Šafárikovo) kisszínpad esetét. Tavaly szép sikerrel szerepeltek a Jókai- napokon, a rendezőjük azonban az Idén elköltözött a városból s hiába a tehetséges szavalók, hiába a lelkesedés és a tenniakarás: a csoport új műsora széteső, olykor pedig rendezői sablonokból, már sokszor látott, itt és most funkcíótlan megoldásokból készült. Nagyjából hasonló okok miatt nem jutottak élőbbé más közép-szlovákiai kisszín- padok sem. jórészt rendezői hibák, üresjáratok okozták az újonc, de ambiciózus tósnyá- rasdi (Topolnica) kisszínpad műsorának hullámzó színvona* löt is. A hozzáértő rendezés, ha nem is hibátlan, de mindenesetre már értékelhető műsort eredményezett a rozsnyói (Rožňava) és az ógyallai (Hurbanovo) csoportnál. Műsorukon érződött Havasi Péter, illetve Varga Róbert munkája, habár néhány gyengébb szereplő, máskor pedig a már túlontúl ismert rendezői beállítások hullámzó színvonalat, üresjáratokat idéztek elő. Évről évre visszatérő probléma, hogy rendezőink egyné- melyike kellőképpen nem tisztázott elgondolásokat igyekszik megvalósítani — jórészt nem művészi eszközökkel. A zavaros, még szavakkal is nehezen kifejezhető és nem is érthető rendezői elképzelések következtében — funkciótlan beállítással, rekvizitumokkal és fényhatásokkal megtűzdelve — természetszerűen eklektikus, követhetetlen előadásokat hoznak létre. Olyanokat például, amilyeneket az idén az egyébként tehetséges előadókból álló királyhelmeciektől (Kráľovský Chlmec) láttunk. Sajnos, Molnár László, a rendezőjük, a fent említett hibákat követte el, és érzésem szerint elsősorban emiatt siklott ki a műsoruk. A sort több okból is a kassai (Košice) Szép Szó Irodalmi Színpaddal kezdem. Ettől a csoporttól ugyanis több kiváló szereplő vált meg az elmúlt idényben. És idei műsoruk, koszovói leányka ugyanolyan nagy hatású, gondolatainkat és érzelmeinket felkavaró volt, mint korábbi produkcióik. Ez az örvendetes tény elsősorban Gágyor Péter rendező szakmai és pedagógiai munkáját dicséri. A kassai csoport előadásai túlnőttek amatőr mozgalmunk keretein és színvonalán s nem túlzás, amikor azt állítjuk, hogy színjátszásunkat is sajátos értékekkel gazdagítják. Kisszínpadi mozgalmunk idei évadában a leggazdagabb termés kétségtelenül a komáromi járásban volt. Innen négy csoport jutott el az idei Jókai- napokra. A hetényi (Chotín) Csokonai Színpadról eddig országos viszonylatban még keveset hallottunk. Igen ötletes, Itteni színjáték című műsoruk, amelyet Kiss Péntek József Irt és rendezett, nagy sikert aratott. Remélhetően Komáromban a szellemes szöveg minden esetben ugyanilyen színvonalú rendezéssel is párosul s akkor egységes, vérbő előadásnak tapsolhatunk. Tulajdonképpen ugyanezt mondhatjuk el az érsekújvári (Nové Zámky) járást képviselő párkánynánai iStú- rovo-Nána) együttesről is, Ahány ház, annyi szokás című műsorukban a sok ötlet és jól megoldott jelenet mellett a céltudatosabb, minden jelenetet gondosan kidolgozó rendezést hiányoltuk. A rendezőként sikeresen debütáló Dániel Erzsébet megoldja ezeket a problémákat is. A marcel házai (Marcelová) Jókai Mór Kisszínpad az emberi életet uniformizáló, érték- rendszerünket silányító tendenciák veszélyeiről vallott — sajátos eszközökkel. Az egységesebb előadáshoz, a jó értelemben vett nagyobb hatáshoz még csiszoltabb színészi játék s a dramaturgiailag jobban előkészített befejezés kívánatos. Soóky László bátran kísérletező rendezése Komáromban is minden bizonnyal megkülönböztetett figyelemben részesül. Hosszú idő után ismét hallat magáról a búcsi Lant Kisszínpad. Az idén vérbő humorral fűszerezett, Szobi Eszter és Szobi Kálmán ötletes rendezésével színezett várási játékot, A lónak vélt menyasszonyt adják elő Komáromban is. Üj arcokat látunk két neves gimnáziumi irodalmi színpadunkban, a komáromiban és az ipolyságiban (Šahy) is, de ez nem érződik a két csoport előadásainak színvonalán. A verselő színpad útjain járó társaság az idén magával ragadó, kimunkált előadással örvendeztette meg a nézőket s ez elsősorban Gáspár Tibor és Vas Ottó pedagógiai munkásságát dicséri. Természetesen még korai lenne az alaposabb értékelés. A kerületi versenyek kapcsán mindössze bizonyos jelenségekről, és feltételezésekről számolhatunk be. Az általános érvényű megállapításokat majd a Jókai-napok után vonhatjuk le, hiszen a fesztiválra érnek be legjobb együtteseink műsorai. SZILVASSY JÓZSEF V f ALTOZNI ' w ALT0ZTATN1 Szerkesztőségünk két kérdéssel fordult kulturális és oktatási intézményeink vezetőihez. 1. Sóját munkakörében milyen szempontból tartja jelentősnek a CSKP KB 15., valamint az SZLKP KB legutóbbi ülését? 2. Az ülések anyaga és határozatai alapján Önök mit tesznek munkájuk eszmei és esztétikai színvonalának emeléséért. Megvannak-e a feltételeik a határozatok eiedményes megvalósításához? BODA PÁL mérnök, a kassai (Košice) Magyar Tanítási Nyelvű Középfokú Ipariskola igazgatója: 1 Mindkét ülést nagy jelen- • töségűnek tartom, mert az Ideológiai munka jelentőségét hangsúlyozta szocialista társadalmunk fejlődésében. Rámutatott arra Is, hogy az eszmei-politikai munkát sokkal nagyobb szakértelemmel, meggyőzőbben és hatékonyabban kell végezni. Az iskolában folyó nevelőmunka elsőrendű célja, hogy kialakítsa a tanulókban a szilárd marxista—leninista világnézetet, elmélyítse a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség érzetét, és nem utolsósorban formálja erkölcsi arculatukat, egyéniségüket. Az iskola és Iskolánk eme célok érdekében sokat tesz. Szükséges, hogy ezek az elvek érvényesüljenek társadalmi életünk valamennyi területén. Csalódik az a fiatal, aki az életbe lépve az iskolában tanultakkal ellentétes tapasztalatokat szerez. 2 Elsősorban tárgyilagosan • elemezzük az eszmei-politikai nevelésben elért eredményeinket. Feltérképezzük azokat a területeket, amelyek elmaradnak az elvárásoktól. Módosítjuk és kiegészítjük nevelési terveinket, s nevelőmunkánkat úgy irányítjuk, hogy az eddiginél hatékonyabb és eredményesebb legyen. Ennek érdekében mozgósítani kívánjuk az összes nevelő hatást és tényezőt (oktatás, nevelés, ifjúsági mozgalom, szülői munkaközösség stb.), összehangoljuk tevékenységünket, illetve szorgalmazzuk együttműködésüket iskolai pártszervezetünk vezetésével. A nevelőmunkában a következő mozzanatokra irányítjuk figyelmünket: a nevelési célok konkretizálása a nevelési feladatok világos megfogalmazásával, részletes helyzetelemzés alapján; a nevelöhatások megtervezése, amelyek magukba foglalják a tevékenységi formákat, a rendezvényeket, a meghatározott célt szolgáló pedagógiai intézkedéseket és bánásmódot. Fontos, hogy nevelési terveink rugalmasak legyenek, hogy a nevelési folyamat új és új jelenségeivel számot tudjunk vetni és szükség esetén képesek legyünk változtatni a korábban kialakított elképzeléseken. Tudjuk, hogy a nevelési terv a tervezésnek és ezáltal a nevelésnek is csak támasza. Csak az a terv ér valamit, amely a nevelési folyamatban megvalósítható, amelynek eredményeképpen valóban tervszerűbbé, illetve célratörőbbé és sikeresebbé válik a nevelőmunka is. Elsődleges feladat tehát, hogy a CSKP KB 15. ülésének anyagát alaposan áttanulmányozza az iskola minden pedagógusa. Ez az egyik feltétele annak, hogy eszmei-politikai nevelőmunkánkat évről évre igényesebb szinten és nagyob hatékonysággal tudjuk végezni. A tanulók személyiségének kibontakoztatása során a kommunista nevelés valamennyi tényezőjének (értelmi, erkölcsi, világnézeti, esztétikai, munkára nevelés, testnevelés) kellő figyelmet szentelünk. Ezen kívül az Iskola több mint 100 éves hagyománya szellemében fontosnak tartjuk a szakma megszerettetésére való nevelést. Hiszen a gépészet és az elektro- energetika a legszebb szakmák közé tartozik. Jól felkészült szakemberekre pedig szocialista társadalmunknak nagy szüksége van. Az iskola az élet minden területével érintkezik. Ténykedése az ismeretnyújtás, de alakítja a tanulók szemléletét, munkához való viszonyát, a szocialista társadalomépítés igénylését. Ezért nevelőmunkánkban tovább kívánjuk bővíteni kapcsolatainkat az üzemekkel és más társadalmi intézményekkel. Iskolánknak megvannak a jó anyagi, tárgyi és személyi feltételei a CSKP KB 15. ülése határozatainak sikeres teljesítésére. Az oktató-nevelő munka szaktantermekben és jól felszerelt tanműhelyekben, laboratóriumokban folyik. A tantestület túlnyomó többsége fokozatosan bevezeti a korszerű tanítási módszereket. Többen eredményes munkát végeznek mint tankönyvszerzők, -fordítók, módszertani jegyzetek szerzői. ÖT ESTE (szovjet) öt estéjét, sorsfordulóját láthatjuk a Tómnak becézett Tamara Vaszíljevnának Nyikita Mihalkov filmjében. Tom brigádvezető egy gyárban, otthon anyahelyettes nagynéni. Az öt sorsfordító este során kiderül, hogy egykori vőlegénye híradás és magyarázat nélkül nem tért hozzá vissza a háború után, mert kudarcnak érezte az életét. Az első estén, majdnem húsz év múltán, váratlanul beállít a férfi. Megkopott hetykesége mögött szomorkás báj lappang. A nő nem vesz észre semmit, elhiszi a hencegést, de ridegen, férfias keménységgel, lomposan fogadja őt: posztópapucsban, pizsamanadrágban, férfias házikabátban és csavarókkal a hajában. Még csak kendőt se tesz a fejére, még csak tükörbe se néz; körülöttük egy népes társbérlet minden nyomorúsága: a közös telefon, a mindig rosszkor besündörgő szomszédok, akik itt tévéznek. Ez „a lehető legrosszabbkor“ az oly nehezen oldódó légkör, a nehezen alakuló meghitt kapcsolat, megértés félbeszakítását jelenti. S amikor a férfi az első összekapás után elmegy, a nő szinte fájó gesztussal nyúl a homlokához — és rátapint a hajcsavarókra, amelyekről elfeledkezett, s amelyeket már évek óta nem takar el, mert ugyan kiért lenne bár egy kicsit is kacér? S az addig merev, rezzenéstelen arc most hirtelen megváltozik. Nyikita Mihalkov, a szovjet filmművészet harmadik nemzedékének egyik legtehetségesebb és legeredetibb képviselője Alekszandr Vologyin drámája (Alekszandr Adabasjan forgatókönyve) alapján készítette a filmet. A mű az ötvenes években a moszkvai Szovremennyik színház talán legtöbbet játszott darabja volt. Retro-film? A félmúlt nosztalgikus felidézése? Az is, de Nyikita Mihalkovot elsősorban az emberi kapcsolatok, maga az ember és legbensőbb énje izgatták, amikor a darab után nyúlt. Mert filmje nemcsak arról szól, hogy Iljin és Tamara az öt estén miként keresték az egymáshoz vezető utat, hogyan találtak egymásra, hanem legfőképpen arról, hogyan találtak ismét Önmagukra s merték vállalni saját magukat — képmutatás, önáltatás nélkül. Tamara ridegsége, túlzott magabiztossága ugyanis csak póz volt, valamiféle védekezés a külvilággal szemben, menekülés az emlékektől, a csaló dásiól, boldogtalanságának, magányérzetének leplezése; és az volt Iljin nagyképűsége is, amikor főmérnöknek mondta magát és sikereiről beszélt, hogy így palástolja fiatalkori sérelmét, kudarcait. Tamarának és Iljlnnek is tehát az álarctól kellett megszabadulnia, hogy szembe nézhessen önmagával és ismét nyíltan egymás szemébe nézhessenek. Tamarát az egyik legpikán- sabb bájú szovjet színésznő, Lfudmila Gyurcsenko, Iljint a vonzó Sztanyiszlav Ljubsin játssza. Ragyogó alakításuk határozott erénye és értéke az alkotásnak. Szép, kivételes művészettel, láttató képzelettel megformált mű az öt este. Érdemes felfigyelni formai különlegességére: a záró jelenetre. Amikor a nő már feloldódott, magára talált, a férfi pedig végre őszintén és egyszerűen meg tudja hajtani a fejét, amikor a deresedő fej a nő ölébe hajol, akkor értjük meg, hogy a nagy formaművész, Nyikita Mihalkov miért volt ezúttal ilyen önmegtagadó és miért forgatott fekete-fehér filmet színes filmszalagra, amelynek kékje fel-felvlllant olykor a vetítősík legszélén. A felvevőgép szeme elfordul a két szomorú— boldog arcról, hogy ifjú képmásukat keresse a falon: szokványos régi fényképeket látunk, fekete-fehérben, de a képkeret már barna, a bútorok is, halvány fények derengenek fel a falon — megszínesedik az élet. Félénken, szerényen — de * kései reménység üzenetével. Az ötlet nem éppen eredeti, hiszen az élettárs-keresésről már számos film — főleg vígjáték — készült. Különösen az olaszok kedvelik ezt a témát. Jaroslav Papoušek filmje is vígjáték, csak nem a sikerültebbek közül való. Három férfi a film főszereplője, s legnagyobb gondjuk, hogy ideális asszonyt találjanak, olyan nőt, aki az egyiknek jő felesége, a másiknak megértő sógornője, a harmadiknak, a legkisebbnek pedig szerető anyukája lenne. Megkezdődik a hajsza a megfelelő hölgy után... s közben feltárulkoznak az emberi gyengék és gyarlóságok. A rendező éles szemű megfigyelő, aki sok fonák helyzetet lesett el az élettől, de megértően mosolyog az emberi hibák felett. Vállalkozása ennek ellenére nem mondható sikeresnek, mert nehezen bontakozik ki a cselekmény és a film nem áll össze kerek egésszé. S az eredményen nemigen tudott változtatni a tehetséges szereplőgárda Karéi Hermá- nek, Ladislav Frej, Jitka Molav- cooá, Regina Rázlová, Nad'a Konvalinková, Lenka Korínková, Dáša Veškrnooá — sem. (tölgyessyJ Ladislav Fref, a cseh jilm egyik főszereplője ÜJ FILMEK Ljudmila Gurcsenko a szovjet film főszerepében HÁRMAN EGYRE (cseh)
