Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-06 / 106. szám, kedd
LEVELEZŐINK ÍRJÁK A FELSZABADULÁS TISZTELETÉRE Gondoskodnak roiuk ÉRTÉKES VÁLLALÁSOK A galántai járás községeiben működő tüzoltószervezetek értékes kötelezettségvállalásokkal köszöntik a felszabadulásunk 35. évfordulóját. Vállalták, hogy idén 300 új tagot szereznek — köztük húsz nőt — a tűzvédelem számára. Társadalmi munkában elvégzik a tűzvédelmi ellenőrzést a lakóházakban, üzemekben, üzletekben, és 18 ezer órát dolgoznak Z-akció keretében. A tűzoltó- csapatoik versenyében 40 csoportot, a Láng mozgalomba 35 ifjúsági tűzoltórajt kapcsolnak be. SZÉP EREDMÉNYEK A Csehszlovák Tudományos és Műszaki Társaság üzemi szervezete Galántán az AGRQSTAV vállalatban a napokban tartotta évzáró gyűlését. Felix Meštrák, a szervezet elnöke beszámolójában elmondta, hogy a tagok 1600 órát dolgoztak társadalmi munkában a különböző feladatok teljesítésében. Szemináriumokon vettek részt, s közösen megtekintették a nyitrai (Nitra 1 mezőgazdasági kiállítást. Hazánk felszabadulása 35. évfordulójának tiszteletére a tagok felajánlották, hogy ezer órát dolgoznak társadalmi munkában, s részt vesznek tudásuk gyarapítása céljából a műszaki- tudományos értekezleteken. A szervezet minden támogatást megkap a vállalat vezetőségétől, hogy a tagok kötelezettvállalásaikat teljesíthessék. Száraz Pál Tevékeny fiatalok Eredményesen dolgoznak a CSEMADOK nagyidat (Velká Idaj szervezetének tagjai. Kiveszik részüket a választási program teljesítéséből, társadalmi munkában sok órát dolgoztak a szövetkezetben és az állami gazdaságban. A vezetőség nagy figyelmet szentel a klubmozgalomnak és a műkedvelő népművészeti tevékenységnek. A szervezet színjátszói jelentős kulturális tevékenységet fejtettek ki már eddig is. A napokban nagy sikerrel mutatták be Szilágyi Margit rendezésében a Fele sem tréfa című vidám darabot. Hagyományossá vált már a CSEMADOK-bál megrendezése is. A szervezet fiatal tagjai előszeretettel ápolják a népművészetet. Folklóregyüttesük fellépett a járást, a kerületi, sőt az országos versenyen Is. Szereplésük mindig színvonalasabbá teszi a község egyes rendezvényeit. Raskó fa «ui« Ünnepi felajánlások A Lévai (Levice) Járási Egészségügyi Intézet dolgozói a májusi ünnepeket 192 közös és 178 egyéni szocialista köteleSzívvel-lélekkel dolgoznak A zsitvabesenyői (BešeňovJ SZISZ-szervezet tagjai esztrád- műsorral lepték meg a kultúrát szerető közönséget. Szép sikert arattak, hiszen szívvet- lélekkel tanulták, gyakorolták a műsort. Jelenetekből, énekszámokból, táncból és szavalatokból színes csokrot állítottak össze. A legnagyobb sikert a cigánytánc aratta. Mint minden évben, ez idén is ellátogattak műsorukkal a kovácspataki (Kováčov) nyugdíjasotthonba. Boldogok volt k, hogy örömet szerezhettek az otthon idős lakóinak. Az esztrádműsor összeállításán a legtöbbet Gubó Józsefné, .Vas Gyula, Gubó József és Pin- tes Terézia dolgozott. Neikik és a lelkes szereplőknek köszönhető az elért szép siker. Szulár Katalin zettségvá Hatással köszöntötték. A város szépítésén már kétezer órát dolgoztak társadalmi munkában. A Vefký llúr-i Győzelmes Február Efsz az év első három hónapjában terven felül az ünnepek tiszteletére '18 552 liter tejet, 28 mázsa húst adott el. Felszabadításunk 35. évfordulójára 849 000 korona értékű munkafelafáulást tettek a dől gozók. A Szlovákiai Kőbányák lévai üzemének szocialista munkabrigádjai a Baszov és Zlobin mun kamódszer nagyobb mérvű alkalmazására tett ígéretükkel fogadták májast. Ötszáz ember keze alatt égett a munka. Nagytakarítást rendeztek a közterületeken — a Báti (Bátovce) Hnb, az efsz és a tömegszervezetek kezdeményezésére —, hogy a község és a hozzá tartozó Jabloiiovce és Peóenice települések lakosai a májusi ünnepeket méltóan köszönthessék. Rendbe hozták a zöldterületeket és kiültették a tavaszi virágokat is az útmenti ágvásokba. Az alapiskola tanulói összeszedték a papírdarabokat, vashulladékot és egyéb szemetet az utcákon. Gabriela Horečná A cigánydolgozók részére aktívát rendezett a Čierna nad Tisou-i átrakóállomás vezetősége a párt- és a szakszervezeti bizottsággal karöltve. Megvitatták a 221 cigányférfi és 14 cigány nő munkaeredményeit, életkörülményeit, s megoldásokat kerestek azokra a problémákra, amelyek még előfordulnak a munkahely és a munkatársi kapcsolatban. A munkás- vándorlás és igazolatlan mulasztás elleni küzdelemben már kézzelfogható eredményeket értek el. Tovább folytatják a harcot az alkoholizmus ellen Is, mert ez-még elég sok gondot okoz. Az arra érdemes cigánymunkások megkapták igyekezetük jutalmát. Az állomás vezetősége más ösztönző módszereket is alkalmaz. Nemrégen 43 családot lakáshoz juttattak, és több mint 7Ü dolgozó kölcsönt kapott lakásépítésre. családi háza javítására, illetve lakásberendezésig. Sivák Béla Új mosodát ksj. a járási székhely A galántai szolgáltató vállalat jelentős segítséget nyújt a lakoságnak. A mosoda és vegytisztító részleg dolgozói az utóbbi években szüntelenül javítják * munkájuk minőségét. Növelik az átvevőhelyek számát. Jelenleg 2700 személyre jut egy átvevőhely, ami szlovákiai méretben is nagyon jó eredmény. Az eredmény és a dolgozók igyekezete dicséretreméltó, mert igen kedvezőtlen körülmények között végzik munkájukat, de 30 millió korona befektetéssel már készül az új korszerű mosoda és vegytisztító üzem, amelyben naponta majd üt tonna fehérneműt moshatnak és két tonna ruhát tisztíthatnak ki. Krajcsovics Ferdinand Fedeles Valéria a galántai gyorstisztító egyik kiváló dolgozója munka közben EGY JÁRÁS ÉLETÉBŐL A Kassa (Košicej-vidéki járás földművesszövetkezeteiben a dolgozók kevesebb takarmány felhasználásával Igyekeznek egyre jobb eredményeket elérni. A csécsiek (Cečejovce) a csirkenevelésben érnek el említésreméltó eredményeket. A csirkék egy kilogrammos súlygyarapodásához a múlt évben 0,23 kilogramm, s egy tojás kitermeléséhez pedig 0,03 kilogramm abraktakarmánnyal kevesebbet etettek meg mint az előző évben. Az évi megtakarítás 642 mázsa. A Pelegrin Mihály vezette tizenhat tagú állattenyésztő munkacsoport egy liter tej termeléséhez 0,03 kilogrammal — a tervezettnél — kevesebb abrakot, s így egészében 61 mázsával kevesebbet használt fel. Miközben az 1,8 millió liter tej 97,4 százalékát elsőosztályúként vették át. * * * A járás szövetkezeteiben számos ésszerűsítő csoport dolgozik. Kiváló eredményeket érnek el a Vyšná Myšía-i borjú- neveidében tevékenykedők Gejza Andrea mérnök Irányításával. 2,82 százalékkal csökkentették az elhullást és 10 százalékkal az orvosságfelhasználást. • * « A mezőgazdasági üzemek célja, hogy Idén 13 százalékkal több állati eredetű terméket állítsanak elő. Ehhez megfelelő mennyiségű takarmányra van szükség, ezért az évelőtakarmány termőterületét a termőföld 11 százalékáról 15,5 százalékra fogják emelni. Nagy gondot fordítanak a zöldségtermelésre Is. Az Idény ben 657 hektárról 11 042 tonnát adnak majd el. Idén már negyven hektáron termelnek zöld séget fóliasátrak alatt. # * * Trstené pri Hornáde község lakossága vállalta, hogy idén 1,3 millió korona értékű társadalmi munkát végeznek el. Az utcákon és tereken 5030 díszcserjét, fát és virágot ültetnek el. Önköltséges alapon játszóteret építenek az iskola mellett és óvoda, valamint bölcsőde építéséhez fogtak. A hauiskai vasútállomásra naponta több vonatszerelvény érkezik, amelyek vasércet hoz nak a Szovjetunióból a Keletszlovákiai Vasművek részére. A vagonok folyamatos ki és berakásáról gondoskodó dolgozók nyolc kollektívája versenyez a Szocialista munkabrigád címért. « « * A Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke serlegéért Makrancon (Mokrance) megrendezett tűzoltók kerületi versenyén átütő sikert értek el a járást képviselő férfi és női csapatok. A makranci férfiak az első és a beniakovcei nők a harmadik helyre kerültek. Védett területté nyilvánították a Herlany (Herlany) hidegvizű gejzír környékét. A 404 méter mélyből feltörő víz már 105. éve szökik 36 óránként harminc percig 30—40 méter magasba. A ritka természeti je lenség csodájára mindig számos hazai és külföldi turista érkezett és érkezik. Iván Sándor Az örökbefogadás teltételei Sz. !.: Családi Törvénykönyvünk (63—77. §) kétféle örök- befogadást ismer: az egyszerű és a fel (jem bontható örökbefogadást. Az örökbefogadó szülök és a gyermek között olyan rokonsági viszony keletkezik, mint a vérbeli szülök és gyermekeik között, és lényegében ugyanolyanok kötelezettségeik is a gyermekkel szemben. Az örökbefogadással egyet kell értenie a gyermek törvényes képviselőjének. Az ilyen beleegyezés nem szükséges akkor, ha a szülők legalább egy éven át nem érdeklődtek és nem törődtek úgy gyermekükkel, mint azt tőlük el lehetett volna várni, valamint abban az esetben, ha előre, az örökbefogadó szülők személyére való tekintet nélkül beleegyezésüket adták az örökbefogadáshoz. Ebben az esetben a bíróság által kinevezett alkalmi gondnok beleegyezésére van szükség. Az örökbefogadási eljárás megindítása előtt az örökbefogadó szülőknek legalább 3 hónapon át a gyermeket gondozásba kell venniük a jnb gyermekvédelmi osztályának beleegyezésével. Az örökbefogadásról ítéletében a járásbíróság dönt. Előzőleg megvizsgálják a szülők és a gyermek egészségi állapotát. A gyermek az örökbefogadó szülök nevét veszi fel. Az egyszerű örökbefogadást rendkívüli nyomós okok alapján ugyancsak a bíróság szüntetheti meg ítéletében. Nem lehet viszont felbontani a fel nem bontható örökbefogadást. Ennek feltételei azzal is szigorúbbak, mert csak 1 évnél idősebb gyermeket lehet örökbefogadni. Az örökbefogadások iránt sok, főként gyermektelen házaspár érdeklődik. Ajánljuk, hogy forduljanak a jnb gyermekvédelmi osztályához, nekik van nyilvántartásuk a gyermekekről. Önt, mint örökbefogadó anyát ugyanolyan jogok illetik majd meg, mint a vérbeli anyát. Polgári segítségnyújtás F. R.: Polgári Törvénykönyvünk 385. §-ának érteimében igénye van célszerű kiadásainak megtérítésére. Ha abban állapodtak meg, hogy az ön munkájáért ismerőse pénzbeli térítést nyújt és ha követelése -összhangban van a nyújtott kisegítés jellegével és az ön tevékenységével, követelését a munka befejezésétől számított 3 éven belül perelhetné a járásbíróságon beadott keresettel. Szabadságpénz kiszámítása S. J.: Mivel 1979 folyamán egészségi állapota miatt alacsonyabb alapfizetésű munkahelyre helyezték ál, ezen alapfizetés-csökkentés időpontjától számítva kell a most már lényegesen alacsonyabb kereset alapján a Munkatörvénykönyv 1975/54 számú végrehajtási rendelete 32. §. 5. bekezedése szerint az átlagbért kiszámítani. Ha átlagkeresete az utolsó hat hónapban egyharinaddal csökkent, részleges rokkantjáradékot igényelhet. Rokkantság elismerése D. M.: Egy évig tartó beteg- állománya után részleges rokkanttá nyilvánították azzal, hogy keressen magának köny- nyebb munkahelyet. Ilyet nem tudott kapni, különösen továbbtartó lábfájdalmai miatt. Fellebbezésével a bíróság is foglalkozott. Újabb felülvizsgálat alapján 1979. december 1- től teljes rokkantnak ismerték el. Nehezményezi, 'hogy 11 hónapon keresztül csak részleges rokkantjáradékot kapott. A teljes rokkantjáradékát megállapító végzés kézbesítésétől számított 30 napon belül fellebbezhet a végzés megállapításai ellen, hogy csak 1979. december 1-től számít teljesen rokkantnak. A fellebbezésről a kerületi bíróság döntene újabb bizonyítás alapján. Egyébként a társadalombiz-. tosítási törvény végrehajtásáról szóló 1975/128 számú hirdetmény 136. §-a értelmében „elhelyezkedés előtti“ hozzájárulás iránt folyamodhatott volna a jnb szociális osztályán. A most tírt éves felesége, aki semmiféle járadékot nem kap, az 1975/121 számú társadalombiztosítási törvény 43. §-a értelmében feleségjáradék iránt folyamodhat. Ennek összege 100—300 korona lehet havonta a család szociális körülményei szerint. Igény öregségi nyugdíjra T. Z.: Felesége részleges rokkant. Ennek megállapítása után már nem dolgozott, így az öregségi nyugdíjhoz szükséges 25 ledolgozott éve nincs meg. A részleges rokkantság idejét 1957. január 1-től csak akkor lehet az 1975/121 számú törvény 11. §-ának i) pontja értelmében beszámítani, ha elhelyezkedés előtti 'hozzájárulást kapott. Felesége tehát továbbra is csak részleges rokkantjáradékot fog kapni. A földadóról és a mezőgazdasági jövedelmi adóról szóló 1974/103 számú törvény 30. íjának 2. bekezdése értelmében az adózó kérelmére az adót kezelő hnb a kivetett adót legfeljebb 50 százalékkal csökkentheti, ha az adózó több mint 65 éves, vagy akkor, ha ugyan fiatalabb, de csökkent munkaképességű. Hasonló rendelkezést tartalmaz a lakosság bevételeiről szóló 61/145 számú törvény 13. §-a. Beruházás a közös tulajdonba N. A.: Családi házban laknak, amelyből 6/10 rész édesanyját és 4/10 rész a négy testvért illeti. Édesanyjuk elhalálozása után a hagyatékot képező tulajdonrészt a halál időpontjához viszonyítva kell majd újból értékelni. A nagyobb beruházáshoz (új padló, fürdőszoba építése stb.) a többi társtulajdonos hozzájárulását kérjék ki és ajánlatos megállapodniuk abban, 'hogy az esetleges beruházások maradékértékét az édesanyjuk utáni hagyatékból elszámolják. Lehet, hogy az újabb beruházások miatt a Házat magasabb értékelési osztályba kell majd sorolni. Feltehető, hogy meg tudnak majd egyezni olyan értelemben, hogy Önök vennék át az édesanyjukat megillető részt is a társörökösök kifizetésével. Igény táppénzre Gy. G.: Unokája saját autójával, amelyet ittasan vezetett, belehajtott az árokba és sérülései következtében kórházban ápolják. Kérdt, kap-e majd unokája, aki nős és két gyermekről gondoskodik, táppénzt. Az 1956/54 számú betegbiztosítási törvény 24. §-a értelmében nem jár táppénz annak, aki munkaképtelenségét szándékosan okozza, aki verekedés közben elszenvedett sérülések miatt vált munkaképtelenné, ha a munkaképtelenség ittasság következménye, annak, aki olyan szándékos bűncselekményt követ el, amelyre a törvény egy évnél magasabb szabadságvesztés-büntetést szab ki. Ha a dolgozónak családtagjai vannak, akkor a KNP bizottság engedélyezheti az egyébként neki járó táppénz 3/4 részének kifizetését. Ezt a családtagoknak kérniük kell. Unokáját ittasság miatt a büntetőtörvénykönyv 201. §-a alapján egy évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel, vagy egy évig terjedő javító-nevelő büntetéssel, vagy foglalkozási tilalommal, esetleg pénzbüntetéssel sújthatja a bíróság. A szabadságvesztés-büntetést a vádlott eddigi jó hírnevére és büntetlenségére való tekintettel feltételesen próbaidőre való felfüggesztéssel is kimondhatja a bíróság. Dr. F. J. 1980. V. 6. ff O