Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-29 / 125. szám, csütörtök
Hagyományok és változások Oktatásról és olvasásról a Rozsnyói Gimnáziumban A Rozsnyói (Rožňava) Gimnázim régi, masszív épületben van. Cereoka Emil né igazgatóhelyettes 16 éve tanít itt. s mivel jó messziről, Felsőszeliből (Horné Saliby} került ide, sajnálatomra nem tudja megmondani, milyen múltra tekint vissza a gimnázium. Igaz, az elkoptatott kőlépcsők láttán annyit megállapíthatok: a tanintézet legelső diákjai közül aligha van már életben valaki. Immár 10 éve halott Fábry Zoltán is, aki 190H tói 1915-ig ebben a gimnáziumban töltötte diákéveit. ~ — A férjem orvos — mondja Cerevkáné —, kerületi ösztöndíj kötötte Kelet-Sziovákiá- hoz, ezért nekem is ide kellett jönnöm. Gimnáziumunknak most 416 diákja van. Szlovák és magyar fiatalok tanulnak itt egy igazgatóság alatt. A magyar diákok száma jelenleg ilü fő. Az első osztályba évente 24—26 gyereket vehetünk fel. Túljelentkezésről nem beszélhetünk, hiszen járásunkban már mindössze 4 magyar tanítási nyelvű alapiskola van. Amikor ide jöttem tanítani, végzőseink közül csak 2—3-an mentek tovább tanulni Tavaly a végső magyar osztályból 13-an kérték felvételüket főiskolára és 11-et közülük fel is vettek. Čerevka Emilnét igazgatóhelyettesi teendői eléggé lekötik, de mivel vérbeli pedagógus, szívesen vállalta a magyar osztályokban a szlovák nyelv és irodalom oktatását. Tapasztalatait így foglalja össze: — Másfél évtizeddel ezelőtt a hozzánk kerülő tanulók szlovák nyelvtudásában még voltak hiányosságok. Ennek oka nyilván összefüggésben volt az alapfokon tanító kollégák fel- készültségével, s azzal a ténynyel, hogy a falvakban — tiszta magyar környezetben — a gyerekeknek nem volt kivel gyakorolniuk a szlovák nyelvet. Mostani első osztályosainknak a szlovák nyelvvel már nincsenek különösebb nehézségeik. Az alapokat jól elsajátítják és a szókincsük is szépen bővül. Én arra törekszem, hogy minél többet beszéltessem őket. Iskolánkban gyakorlattá vált, hogy az év elején 8—10 féle szlovák könyvet megveszek a gyerekeknek. Ezeket aztán szétosztom és megegyezünk, hogy afféle szemináriumokat fogunk tartani, melyeken ők elemzik a műveket. A szlovák irodalom oktatását az író—olvasó találkozók és a színházlátogatások is elősegítik. — író—olvasó találkozókat a szlovákiai magyar írókkal, költőkkel is rendezünk — veszi át a szót Tamás Éva, magyar-matematika szakos tanárnő, aki néhány perce jött be az irodába. — Duba Gyula, Roncsol László, Gál Sándor, Batta György, Török Elemér, Lovicsek Béla és más író látogatott el hozzánk az utóbbi években. Ügy tapasztalom, ezeknek a találkozásoknak nagy jelentőségük van. Elgondolkoztató, amit Tamás Éva mond, de mielőtt tovább fűznénk a gondolatsort, kíváncsian kérdezem tőle, hogyan került a magyar nyelvhez a matematika, mert ez így elég szokatlan párosítás? — Nem akartam magyar szakos pedagógus lenni — mondja nevetve. — A matematika és a fizika érdekelt, de mivel a Komenský Egyetemen akkor ilyen párosítás nem volt, nem tehettem mást, a matematikához a magyar nyelvet kellett választanom. — Úgy tűnik nekem, hogy erzt sajnálattal mondja. Talán megbánta? — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem a magyar nyelvet, viszont az is tény, sohasem gondoltam, hogy tanítani fogom. A magyar nyelvből a nyelvtan áll közelebb hozzám. Természetesen érdekel az irodalom is, de mivel tanítására elég kevés óraszám jut, egy-egy író munkásságát mélyrehatóan nem tudjuk átvenni. Meg aztán a tananyag is sok. A legrégibb irodalomtól a kortárs szerzőkig bizony széles a skála. Arra törekszem, hogy a tanulókat rászoktassam a rendszeres olvasásra. Azt tartom: aki legalább egy olyan művet elolvas, amely mélyen megérinti, a?, minden bizonnyal egy életen át szeretni fogja a könyvet. — És a rozsnyói gimnázium diákjai szeretik a könyvet? — kérdezem Tamás Évát. — Győződjön meg róla! Melyik osztályba kíván bemenni? —'Mondjuk.!, a harmadikba. Az osztályba 24 tanuló jár. Az osztálykönyvből megtudom, hogy négyen hiányoznak. Húsz diáktól kérdezhetem tehat, ki jár közülük könyvtárba? Mindnyájan felnyújtják a kezüket. Ugyancsak a magasba emelkednek a kezek, amikor azt kérdezem: kinek van otthon 20-nál több könyve? Később kiderül, 70 könyve csak egy tanulónak van. A legtöbb könyve — több mint 200 — pedig az almási Künko Róbertnak van, de amint mondja, elég gyakran kénytelen könyvtárba is elmenni. Éppen tegnapelőtt kölcsönözte ki Fábry Zoltán egyik könyvét, az Európa elrablását. Az osztály többi tanulójának átlagosan 100—150 könyve van otthon, jóleső érzéssel írom ide azt is, hogy két lány: Szappanos Zita Hárs- kűton. Balázs Erzsébet pedig Görgőn a népkönyvtár vezetését Is magára vállalta ... Ha megbízom a húsz tanuló őszinteségében, akkor azt is el kell fogadnom, hogy mindnyájan rendszeres olvasók, bár ez a szüléikről már nem mondható el. Csak hat tanuló szülei szeretnek olvasni! Ugye, milyen nagy ez a különbség? De ha a fiatalokra gondolunk, örülnünk kell: íme, mit köszönhetnek az iskolának. Ám hadd jegyezzem meg: azért ez még nem jelenti azt, hogy mar teljesen elégedettek lehetünk. A húsz tanuló nagyobb része ugyanis leginkább Jókait, Mik- száthot és Berkesit olvas. Tájékozatlanok a kortárs magyarországi irodalomban is. A világirodalomból is csak a legismertebb klasszikusok egy egy művét olvassák, leginkább kötelező olvasmányként. Ennek ellenére én mégis örülök, mert ezek a fiatalok már ráléptek arra az útra, mely törvényszerűen odavezet, hogy olvasmányaik megválasztásában idővel igényesebbek legyenek. ‘ Hiszem: ráébrednek, hogy gépészmérnökként, kibernetikusként vagy akár orvosként is csak úgy lehetnek müveitek, ha annyit fognak olvasni, mint iskolájuk egykori diákja, Fabry Zoltán tette. SZÁSZAK GYÖRGY FELEJTHETETLEN MŰVÉSZI ÉLMÉNYEK A Prágai Tavasz hangversenyeiről A Prágai Tavasz az idén is Smetana (hat szimfonikus költeményből áll) Hazám című ciklusával kezdődött. A cseh nép haladó hagyományai, a cseh föld szépségét a zene kifejezőeszközeivel megjelenítő mű tolmácsolása megtiszteltetés minden hazai szimfonilkus zenekar számára. Az idén Zdenék Košler érdemes művész vezényletével a Cseh Filharmónia zenekara részesült ebben a megtiszteltetésben. Előadásában a hangszíneknek a mondanivalóhoz alkalmazkodó árnyaltsága révén kiválóan érvényesült a mű gondolati mélysége és zenei szépsége. Az egész világon magas művészi színvonalú, nem múló szenzációkra törekvő versenyként tartják számon a prágai nemzetközi fesztivált. A fesztivál népszerűségét bizonyítja, hogy 15 ország csaknem negyven ifjú művésze (korhatár 30 év) vett rész a Dvoráik tiszteletére meghirdetett idei csellóversenyen. A múltban sok fiatal előadóművész számára éppen a Prágai Tavasz versenyében elért helyezés jelentette a nemzetközi elismerést, a művészi karrier (kezdetét. A Prágai Tavasz idei, sorrendben immár 8. csellóversenyének eredményei a cseh gurdonkaiskola magas színvonaláról tanúslkodnak. A Prágai Zeneakadémián tanult az első helyezést elért svéd Mikael Ericcson, s ugyancsak a Prágai Zeneakadémia növendéke a második díjat nyert bratislavai Ľudovít Kanta is. A bíráló bizottság a harmadik díjat a szovjet Siergej Roldugin és Jirí Hősek, a Prágai Zeneművészeti Főiskola hallgatója között osztotta meg. A győztesek Pauer, Martinű és Dvorák műveinek színvonalas előadásával együttes koncerten mutatkoztak be a fesztivál közönségének. A fesztivál első hetének nagy eseménye volt a Drezdai Állami Zenekar, a híres Staatska- pelle két fellépése. Ez az opera* és hangversenyzenekar több mint 400 éves múltra tekint vissza, s nagy tapasztalatai vannak a német zene interpretálásában. A zenekar a svéd Herbert Blomstedt vezényletével Siegfried Matthus zenekarra írt hangversenyét adta elő felszabadultan, a zenemű kontrasztjait hangsúlyozza. Kifogástalan előadást nyújtott a zenekar neves szólistája, Peter Damm (az 1962-es Prágai Tavasz győztese) is. Könnyed, virtuóz játéka, dallammintázásának szépsége magával ragadta a közönséget. Művészi teljesítmény volt Beethoven 7. szimfóniájának előadása is, Beethoven stílusának minden árnyalatát lelkes, tiszta játék, a zenekar valamennyi tagjának teljes összpontosítása jellemezte. A drezdaiak második fellépésükön Schubert 6. és Brahms filozófiai mélységű 4: szimfóniáját tolmácsolták. Az idei jubileumi, 35. Prágai Tavasz programjában jelentős helyet foglal el a cseh és szlovák kortárs zene. Mintegy harminc mai zeneszerző műve kerül bemutatásra (köztük hét ősbemutató lesz). Elsőként Josef Ceremuga Csehszlovákia felszabadításának 35. évfordulójára komponált második hegedűversenyét mutatta be a Csehszlovák Rádió szimfonikus zenekara Jaromír Noheji vezényletével. Az igényes, ugyanakkor mindenki számára érthető alkotás eszmei mondanivalója az életöröm, a közösség érdekében végzett munka öröme. A mű interpretálásában fontos szerepet kap a szólóhangszer. Ce- nék Pavlík, egyik legtehetségesebb hegedűművészünk teljes azonulással, minden vonatkozásban kiválóan szólaltatta meg a kortárs zenemű értékeit. Két világhírű külföldi szólista is bemutatkozott a prágai közönségnek a fesztivál első harmadában. A gitárzene nagy virtuóza, a kubai Leo Brouwer szerzőként és előadóművészként lépett a közönség elé. Saját szerzeményei mellett Váplav Kučera Ernesto Che Guevarra emlékére komponált ciklusának színvonalas előadásával nyerte el a közönség tetszését A fiatal amerikai zongorista, Garrick Oh lásson már több alkalommal részt vett a Prágai Tavasz nemzetközi fesztiválon, s a főváros közönségének egyik kedvence. Az idén a Dvorák-te- remben Beethoven 2. zongora- versenyének és Schubert c-moll zongoraszonátájának szép tolmácsolása. de főleg Bartók és Liszt etűdjeinek igazi művészi élményt jelentő pompás előadása győzött meg újra Ohlasson mesteri tudásáról invenciógaz- dagságáról. MOLNÁR ANGÉLA Könözsi István felvétele A NÉP ÍRÓJA A napokban a sajtóirodák vi lággá röpítették a hírt, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Mihail Solo- hovot Lenin renddel és — mi sodízben — a Sarló és Kalapács Érdemrenddel tüntette ki. A Nobel díja* szovjet író a kitüntetéseket i szovjet irodalom fejlődése érdekében kifejteit tevékenysége e I i s m er é s eké nt, 75. születésnapja alkalmából kapta. A szó szoros értelmébe« a nép írója Solohov, falun szülhetett, a népből jött az irodalomba. Akkor sem hagyta el szülőföldjét, amikor világhírű íróvá lett. Ma is Vesenszkoje faluban él a nép, írásainak hősei között. Ez a közvetlen kapcsolat feltétlenül szerepet játszott a sajátosan solohovi nyelv, az ízes, népi szólásokat tartalmazó kifejezőeszközök kialakulásában. Már korai írásaiban megcsillant későbbi nagy erőssége, kitűnő, beszéltető készsége, to mör, plasztikus nyelve. Solohov első elbeszélésével (Az anya/egy) nagyon fiatalon, tizenkilenc esztendősen jelentkezett. Két év múlva kiadja első elbeszéléskötetét Doni elbeszélések címen. Ezekben az írásokban polgárháborús élményei- l«»l merített, s a végletekig kiélezett osztályharc erős konfliktusait öntötte művészi formába A húszas évek végén Solohovban felmerült egy. Tolsztoj Háború és békéjéhez hasonló nagyepikai mű terve. Szerette vol na megírni a kozák - ság huszadik századi eposzát. Először csak polgárháborús élményét, a kozákok ellenforradalmi felkelésének bukását tervezi papírra vetni, de hamaro san rádöbben, hogy a hitelesebb, mélyebb ábrázoláshoz meg kell mutatnia a kozákság forradalom előtti életét is. hiszen enélkül a kozákságról alkotott ikép nem lenne teljes, így lát hozzá a Csendes Don megírásához, melynek első kötete 1928 ban látott napvilágot. A nagyszabású mű, további kötetei 1929-ben, 1930-ban, majd 1940-ben jelennek meg, a kozákság legdöntőbb életfordulóját, a világháború és a polgár- háború ellentmondásos éveit mutatva be. A Csendes Don nem könnyen talált utat az olvasóhoz. A nagy sodrású regényfolyam írása közben Solohov életét eléggé megkeserítette a kritikusok és nem egy írótársa értetlensége, akik súlyos hibául rótták fel, hogy Solohov oly nagy teret szentelt az ellenforradalmi erők ábrázolásának. Kortársai nem értették többek között, hogy miért ír Solohov a parasztságról, amikor a forradalom fő ereje a munkásság volt. Ö viszont regényében főhősként — mégpedig nagyon is rokonszenves főhősként — a küzdő felek közt tévelygő kozákot választ. Egyenesen árulásnak vélték. hogy az író belülről — ráadásul rendkívül aprólékosan és nagy lélektani precizitással — ábrázolja a fehérekhez csatlakozott középparasztot. Veres Péter a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő prózaírója, a paraszti élet kitűnő ismerője így látta a Csendes Dont: „Nekünk a Csendes Don nemcsak Grigorij Melehov története, nemcsak a Melehov kozákcsalád életsorsa, mégcsak nem is csupán egy kozákfalu rajzában az orosz falu rajza, hanem — amellett, hogy mindez megvan benne — a forradalomban győzelmes nép is. Hogyan győzhet és milyen emberekkel győzhet egy mai forradalom a szocialista fórra dalom? — ez volt a rnt nagy kérdésünk, és erre adott vá lasz a Csendes Don" Solohov a harmincas évek elején a faiu újjászületésének problémáit feszegető legényt ak.ir írni, olyat, amelyben meg mutathatja a kozák faiu múltját és jelenét s azt, hogy az új eszmények hogyan változtatják meg a földhöz annyira ragaszkodó don-vidéki parasztság gondolkodását. Megírja a Fel tört ugar című regényét. Ennek első kötete 1932-ben, a második viszont csak 1960-ban jelenik meg. Ha felfigyelünk rá. hogy Solohov 1943-ban hozzálát A hazáért harcoltak című újabb regénveposzának írásához, melyben ä Nagy Honvédő Háború eseményeit örökíti meg, s mely mindmáig nem készült el, látható, hogy Solohov sokáig írja műveit. A Csendes Don is másfél évtizedig készült. Ez abból adódik, hogy a nagy szovjet író műveiben igyekszik hiteles, íróikig alaposan kidolgozott jellemeket adni. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Tizenöt évig írtam a Csendes Dont, és nem sajnálom. Inkább azt. sajnálom, hogy nem húsz évig írtam. írás' közben mindig vigyáznom kell, hogy az igazság, amelyet megragadok, ne legyen egyoldalú — teljes igazság legyen, nem pedig »igazság« idézőjelben, amelyből az egyes részleteket kiszakítva és általánosítva elrajzolódik az Egész nek a képe.“ Solohov számára az egyén és a történelem egyaránt fontos és jelentős. Nemcsak a polgárháborúban, de a kollektivizálás — sok szempontból talán még bonyolultabb — küzdelmei idején is, amelyeket a Feltört ugarban írt meg. A szovjet katona német hadifogságában sem bomlik meg az ember és sorsa, az ember és a történelem, az ember és a társadalom egysége, egyensúlya. Ez jól nyomon követhető az Emberi sors című remekművében, melynek napjainkban is oly nagy a világirodalmi kisugárzása. Solohovról bízvást elmondhatjuk, hogy ő a nemes és igényes igazság művésze. Hőseit, emberi sorsuk bonyolult voltában rajzolja meg, nem hallgatja el hibáikat, tévedéseiket, örömüket és szenvedésüket, de mindig meghagyja nekik a jövő, a boldogság reményét. Az író nemegyszer kifejezte, hogy hisz az írásmű társadalmi hatásában, ha az nem is következik be egyik napról a másikra. Az olvasóival írói pályájának kezdete óta rendkívül szoros a kapcsolata. És tud is hatni rájuk. Legfőbb vágyát egy alkalommal így fogalmazta meg: „Azt szeretném, ha könyveim segítenének az embereknek abban, hogy jobbakká váljanak, tisztább legyen a szívük, s felkeltenék az emberek iránti szeret etiiket, azt a törekvést, hogy tevékenyebben harcoljanak a humanizmus eszményeiért, az emberiség haladásáért.” Mihail Solohov ismert és elismert író az egész világon Világméretű elismerése volt az 1965-ben neki ítélt Nobel-dí| is. Alkotásairól elragadtatással szólt Ernst Hemmingway Romain Rolland és a világirodalom több más tekintélyes művésze is. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban hogy művei újra és újra — mind odahaza mind külföldön — nagy pél dányszámban jelennek meg Csupán a Szovjetunióban több mint 50 millió példányban ju tottak el könyvei ar olvadók hoz. KÖVESDI JÁNOS I9BU
