Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1980-05-22 / 119. szám, csütörtök

A NÉP JELÖLTJE Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága keddi ülésén egyhangúlag Gus­táv Husák elvtársat javasolta a köztársasági elnök tisztségé be. Ügy mint öt évvel ezelőtt, amikor Husák elvtárs először tette íe az elnöki esküt, pár­tunk Központi Bizottsága ma is meg van győződve a javaslat helyességéről és újból főtitká­rát jelöli az államfői tisztség be. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága tudatosítja, hogy az egész cseh­szlovák nép egyetért a javas­lattal, mivel tiszteli Husák elv­társat, emberi tulajdonságaiért, államfői bölcsességéért, kom­munista eivhííségéért és mind­azért, amit államunk felvirá­goztatásáért, a dolgozók jólété­ért és boldogságáért, a Szovjet­unióhoz fűződő barátságunk megszilárdításáért és fejleszté­siéért tett. A Szovjetunióval folytatott sokoldalú együttmű­ködésünkben és szövetségünk­ben látjuk nemzeti létünk, álla­mi függetlenségünk, szocialista jelenünk és jövőnk szilárd zá­logát. Egész életútja egyértelműen Husák elvtárs érdemeiről tanús kodik, fiatal korában összekö­tötte életét a kommunista párt' tál, a munkásosztály és a többi dolgozó igazságával. A kommu­nisták és a pártonkíviiiiek, ősz szes állampolgárunk mélyen tisztelik azért, hogy a nehéz élet sem törte meg Husák elv- társ kommunista meggyőződé­sének szilárdságát, mindig be­csületes ember, lelkes hazafi és internacionalista maradt. Husák elvtársat nemcsak nemzeteink tisztelik és becsü­lik, hanem nagy tekintélye van a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban is. A szocialista közösség testvéri nagy családja olyan párt és or­szág legfelsőbb vezetőjeként ismeri el, amely vezetésével te­kintélyt és tiszteletet szerzett következetes marxista—-leninis ta politikájával, szilárd osztály- szempontjaival, proletár- és szó cialista internacionalizmusával. Közismert és nagyrabecsült Hu­sák elvtárs személyes hozzája rulása a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom egységé­nek megszilárdításához, a de mokráciáért, a szociális igaz­ságért, a haladásért és a világ békéért küzdő erőkkel folyta­tott együttműködés fejlesztésé hez. Husák elvtárs szinte megtes tesíti a legnagyobb barátunk, a Szovjetunió iránti kapcsolatunk mélységét és meghonthatatlan- ságát. Nagy személyes érdeme, hogy az új pártvezetőség meg­választása óta — amelynek élén a CSKP KB 1969 áprilisi ülése óta áll — ezek a kapcsolatok állandóan mélyülnek a két or­szág nemzetei érdekeinek meg felelően. Őszinte, személyes ba­rátság, tisztelet és szeretet fűzi Leonyid Iljics Brezsnyev elv­társhoz, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a szovjet állam legfelsőbb képviselőjéhez. A szovjet kommunisták és az egész szovjet nép hű és odaadó barátja. Minden állampolgárunk tud­ja, hogy Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Köz ponti Bizottsága elnökének tisztségében minden erejét, ké­pességét, tudását, gazdag élet- tapasztalatait, Csehszlovákia Kommunista Pártja és a szocia­lista állam politikája megvaló­sítására fordítja. Az emberek szeretik közvet­lenségéért, amellyel megoldja a problémákat, szeretik azért, hogy mindig érdeklődik az egyszerű állampolgárok vágyai, .örömei és gondjai iránt, gon­doskodik szükségleteikről. Tud­ják, liogy igényes önmagával és másokkal szemben, bogy nem tűri a kompromisszumot, da ugyanakkor érzékeny, figyel­mes és valóban humánus. A CSKP KB, a Nemzeti Front KB, a Szövetségi Gyűlés ós a CSSZSZK kormánya Gustáv Hu­sák alvtárs életjubileuma al­kalmából nagyra értékelte élei útját és emberi magatartását: „Üjból megemlítjük gyönyörű tulajdonságaidat, fáradhatatlan Ságodat, munkaszeretetedet, ki­tartásodat. Lelkesedésedet, igé­nyességedet. Mélyen tiszteljük alkotó szellemedet és harcos kommunista szívedet. Mi, akik személyesen ismerjük politikai munkádat, nagyra értékeljük tervszerűségedet, céltudatossá­godat, valamint az emberek iránti figyelmes és érzékeny viszonyodat.“ Ilyen az a jelölt, akit kom­munista pártunk Központi Bi­zottsága az elnöki tisztségre ja­vasol. A most befejeződő öt­éves időszakban számtalan ta­nújelét adta államfői bölcsessé­gének, megfontoltságának, tiszt­ségét a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság és népe érdekei­vel összhangban töltötte be. Husák elvtárs személyisége, a párt és az állam vezető tiszt­ségeiben kifejtett politikai tevé­kenységének eredményei szava­tolják, hogy továbbra is fele­lősségteljesen betölti a7. állam fői tisztséget. A kommunista párt javaslatot terjeszt elő. Az a párt, amely­nek nevével összekapcsolódnak népünk furradalmi küzdelmei. Az a párt, amely fennállása óta védte a dolgozók érdekeit, a munkásosztály és a többi dol­gozó élén állt a kizsákmányo­lok ellen folytatott harcban, a nemzeti felszabadító front élén állt abban az időben, amikor a náci megszállás fenyegette köztársaságunkat és 3948 feb­ruárjában népünket a reakció felett aratott győzelemhez ve­zette. Mindehhez személyesen is hozzájárult Gustáv Husák elvtárs. Pártunk és társadal­munk az ő vezetésével tudta leküzdeni a válságot, visszaver­ni a szocialistaelleues erők el­lenforradalmi támadását, kon­szolidálni a helyzetet, egyesíte­ni a pártot és a népet és a XIV-, valamint a XV. párlkongresszu son kidolgozni a fejlett szocia- lista társadalom építésének programját, amelyet most az egész ország törekvésével és munkájával valósítunk meg. A kommunista párt, e hatal­mas egységes, internacionalista politikai erő soraiba tartozik Gustáv Husák elvtárs és ő pár­tunk legfőbb tisztségviselője. Tekintélyének, megbecsülésé­nek, az iránta való tiszteletnek fő forrása az, hogy azt a pártot képviseli, amely évtizedeken keresztül kitartóan a nép bol­dogságáért és jólétéért, a szo­cializmus felvirágoztatásáért küzdött, annak a pártnak a ve­zetője, amely nemcsak szavak­kal, hansm mélységesen humá­nus tetteivel és forradalmi te­vékenységével vívta ki, szerezte meg a csehszlovák dolgozók el­ismerését, szereíetét, hűségét és odaadását. A milliós töme­gek a pártban látják vezető erejüket, győzelmeink kezdemé­nyezőjét, megvalósítóját és szer vezőjét. Es ezek a győzelmek nem ki csínyek, ezek valóban történél mi jelentőségű győzelmek, Hu­sák elvtárs vezetésével Cseh Szlovákia Kommunista Pártja és a csehszlovák nép valóban ki­váló eredményeket ért el. Ezek­nek az eredményeknek az érté­két növeli az a tény, hogy nem könnyű úton, a forradalmi küz­delmek útján haladunk, számos akadályt kell leküzdenünk, sok bonyolult problémát kell meg­oldanunk. Ezért is rendkívül je­lentős számunkra, hogy a bél­és külpolitikai életben előttünk álló bonyolult küzdelmek idő­szakában éppen Husák elvtárs áll pártunk és államunk élén. Kommunista pártunk ereje a népért és a néppel megvalósí­tott politikájában, a marxizmus —leninizmus, a proletár és a szocialista internacionalizmus iránti hűségében, a dolgozókról való gondoskodásában, azoknak a feltételeknek a megteremté­sében rejlik, hogy békében ál- líthassák elő az anyagi és szel­lemi javakat, fejleszthessék sze­mélyiségüket és gazdag tarta lommal tölthessék meg életü­ket. Mivel pártunk ilyen politi­kát folytat, nemcsak egyetér­tésre, megértésre talál, hanem a széles néprétegek aktív támo­gatását is élvezi, népünk azono­sul a kommunizmus eszméivel és sajátjának tekinti a párt programját. Az emberek, tekin­tet nélkül politikai hovatarto­zásukra, felekezetűkre, nemze­tiségükre, részt vesznek a kom­munista párt által megfogalma­zott program megvalósításában, az egész Nemzeti Front, népünk döntő többsége magáénak vall­ja ezt a programot. A tapasztalatok bebizonyítot­ták, hogy a párt milyen helye­sen, lenini módon oldotta meg az olyan bonyolult és érzékeny problémát, mint a nemzetiségi kérdést. Államunk ina közös hazája, valódi otthona a cse hek és szlovákok egyenjogú nemzeteinek, a magyar, lengyel, ukrán és német nemzetiségű ál­lampolgárainknak. A köztársa ság szövetségi rendezése jelen­tősen hozzájárult a csehszlovák államiság megszilárdításához, az ország mindkét része fej lesztését, az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgo­zóinak érdekeit szolgálja. Gustáv Husák elvtárs jelölé­sének első visszhangjai is azt tanúsítják, hogy a kollektívák és a dolgozók az egyes mun­kahelyeken, városokban, köz­ségekben, egész hazánkban őszintén egyetértenek a javas­lattal. Ok is megflrősítik, hogy a jelölt kiválasztása helyes volt, megfelel népünk akaratának. Május 22 én, csütörtökön, a prágai vár Ulászló termében összeülnek a Szövetségi Gyűlés két kamarájának képviselői, hogy döntsenek szocialista ál­lamunk új elnökéről. Annak tu­datában lépnek az urnához, hogy mint a nép képviselői a nép kívánságát és akaratát fe­jezik ki. Rp Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev 1976. november 3-án Moszk­vában (ÖSTK-felvétel) Gustáv Husák 1079-ben Hradec Královéban a csehországi arató- ünnepségen Gustáv Husák 1979 heti a mutéjovicei Barátság Egységes Földmű* vesszövetkezetben Gustáv Husák 1979 ben a prágai várban csehszlovákiai pionírok küldöttségének fogadása közben 1980. V. 22. Gustáv Husák a KlaÜnói Egyesült Acélművekben (ČTK — archívumi felvételek) Gustáv Husák 1979 ben Banská' fíystricában a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának ünnepségein

Next

/
Thumbnails
Contents