Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-17 / 115. szám, szombat
T/"TC IVlo rr NYELVŐR RÉSZT VESZNEK AZ IDEI JOKAI-NAPOKON Szenvedélyt kívánó cselekvéssel Ha a színjátszást és Király- helmecet (Kráí. Chlmec) együtt emlegetjük, akkor lehetetlen, hogy e két fogalomhoz oda ne tegyük Kassai Béla nevét. Úgy érzem, minden fenntartás nélkül ide írhatom: elsősorban az ő érdeme, hogy e bodrogközi városkában már évek óta szép sikereket felmutató színjátszó csoport működik. Arra most nincs hely, hogy eredményeiket felsoroljam, azt viszont meg kell említenem: az 1980- as esztendőt rendkívül nagy sikerrel kezdték. Siposs Jenő Bumeráng című vígjátékát hétszer telt ház előtt mutatták be Királyhelmecen, s ugyancsak ilyen sikert arattak Kis- kövesden (Malý Kamenec), Szi- nyérben (S vinica), Leleszen illetve Szentesen (Plešany). Mindez, gondolom, válasz is lehet azoknak a tamáskodóknak, akik az utóbbi időben azt próbálták szajkózni, hogy a műkedvelő színjátszásra már nincs szükség. — Tény, hogy legalább az alapvető színházi ismeretek elsajátítása nélkül műkedvelő színjátszást nem szabad csinálni — mondja Kassai Béla. — Én hiszek az amatőr művészetben, az emberi akarásban, a problémák felvetésében, azok kihordásában. Azt tartom, hogy az amatőrködés szenvedélyt kívánó cselekvés, s egyben szeretettel teli cselekvés is. Nekünk most nagyon jó gárdánk van. Szeretik, amit csinálnak, noha a próbákra való járás, az emberek mai elfoglaltsága mellett, megerőltető. Kiss Gabi például a színjátszó csoporton kívül tagja a Vox Humana Irodalmi Színpadnak, a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkarának, a kassai Csermely Kórus összpontosításaira és jelentősebb fellépéseire is eljár, táncol a Bodrogközi Népi Együtt tesben, koreográfusi tanfolyamra jár, a nővére gyermekével tanulja a spartakiád-gyakorla- tot, s mindenekelőtt óvónő Bacskában. Vagy itt van Köblös Katalin. Neki is sok elfoglaltsága van. Mint egyetlen szülésznő a városunkban, egyedül látogatja a kismamákat, havonta egyszer előadásokat szervez nekik. A CSEMADOK-ban és a Nőszövetségben is igen aktív. Nemegyszer megtörtént, hogy a próbáról volt kénytelen hazatelefonálni a férjének és két gyermekének, hogy mit vacsorázzanak. Kulisszatitkok ezek, mégis Jóleső érzéssel hallgatom, mert azt a bizonyos szenvedéllyel való cselekvést igazolják, amit az előbb Kassai Béla már megfogalmazott. Ehhez azt tenném hozzá, úgy tapasztaltam, ez a szenvedély a színjátszó csoport minden tagjában megvan. Hogy a Bumeráng ... leköti a nézők figyelmét, hogy élvezik a színpadon történteket, az a végig jó ritmusú előadásból, a szereplők egyenletesen jó teljesítményéből adódik. — Hazai szerző művét akartuk játszani — mondja Kassai Béla. — Ezért is esett a választásunk Siposs Jenő darabjára. Végigolvastuk az 1978 drámapályázat díjazott alkotásait, s mi ezt találtuk a legmegfelelőbbnek. Igaz, menet közben sokat kellett változtatni az eredeti művön. Voltak részek, amelyek vontatottá tették volna a cselekményt, ezért kihúztuk, viszont voltak helyek, ahol hiányérzetünk volt és ezért hozzá kellett írnunk. Az; igazsághoz tartozik, hogy ezzel a darabbal már tavaly szerettünk volna eljutni a Jókai- napokra, de sajnos, akkor két szereplőnk megbetegedett és így erről szó sem lehetett. — Ami késett, nem múlgtt. Az idén ott lesznek Komáromban. — Igen. A mi előadásunkkal kezdődik a színjátszók országos fesztiválja. Szlovákia négy legjobb magyar színjátszó csoportjával mérjük össze tudásunkat. Mit is mondhatnánk? Szeretnénk a nevünkhöz méltóan helytállni. Hisszük, hogy a jó előadás mindenütt leköti a nézőt, s reméljük nem fogunk szégyent vallani. — Hallhatnánk valamit a felkészülésről is? — Egy-egy bemutatóra heti két-három próbával készülünk. Helmecen, a premier előtt, három diákelőadást szerveztünk. A gyerekek nagyon jó hírmondók. Ha nekik tetszik valami, akkor a szüleik, a felnőttek érdeklődését is képesek felkelteni. Bizonyítja ezt, hogy három felnőtt előadást és még egy diákelőadást kellett tartanunk. Az előadás előtt mindig tartunk próbát, hiszen nekünk minden előadás egyformán fontos. Erre nagy hangsúlyt fektetünk. Vidéki előadásainkat ezerötszáz koronáért adjuk. Ez az összeg buszköltségre és vacsorára elég. Számunkra végül Is nem a pénzösszeg, hanem az erkölcsi siker a mérvadó. Az összeget főleg azért kérjük, hogy a rendező szerveket érdekeltté tegyük a közönségszervezésben. Ha ügyesek, nyerhetnek is rajtunk. Derűlátás, jókedv, bizakodás, tervezgetések — ez jellemző a királyhelmeci színjátszókra. No, meg a türelmetlenkedés isi Nem tagadják, kíváncsian várják, hogyan vélekedik majd műsorukról a komáromi közönség, és hát a zsűri... SZÁSZAK györgy Lorcával töltött hónapok 1980 V. 17. Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) — sok más, gyermekeket és felnőtteket egybefogó, gyermekeknek és felnőtteknek jót nyújtó, jót nyújtani akaró amatőr művészeti csoport mellett — két színjátszó együttese van. Az egyik a CSEMADOK városi szervezetének és a városi művelődési háznak a keretén belül működik, a másik a járási népművelési központhoz kötődik. Mindkét együttes szerepel a ma kezdődő Jókai-napokon, helyet azonban csak az utóbbi együttes bemutatásának szentelhetünk ezúttal, kezdvén a tavalyi esztendővel, amely a megalakulás és a sikeres fellépések esztendeje volt: a Vörösmarty—Görgey—Stark Handa- basa, avagy a fátyol titkai című darabbal győztek a Jókai- napokon, díjakat hoztak el a Nagysurányban (Šurany) megrendezett szlovákiai szemléről, ahol a C-kategóriás mezőnyben, egyedül ők képviselték a csehszlovákiai magyar amatőr színjátszást, nagy tapsot kaptak a környező falvakból (is) egybe- gyűlt közönségtől, ami ugyancsak közrejátszott abban, hogy kedves emlékekkel tértek vissza szűkebb hazájukba, ahol több helyütt fölléptek a darabbal. Minderről és a mostani előadásról Jarábik Imrével, a jnk népművészeti osztályának vezetőjével beszélgetek, aki egyben a színjátszók vezetője is. Jelen van kolléganője, Kiss Ágnes, az együttes egyik tagja. Erről az osztályról egyébként még ketten szerepelnek Lorca A csodálatos vargáné című komédiájában, Szabó Jolán és Érsek Rudolf. Ez a színjátszó kisközösség tulajdonképpen abból a Fókusz kisszínpadból alakult, amely Ja- rábikné Trúchly Gabriella vezetésével több éven keresztül emlékezetes műsorokat hozott létre. A tavalyi darabban még Jarábikné is szerepelt, az idén, egyebek között, a Kisfókusz gyermekcsoporttal foglalkozik. Kiss Katalin viszont maradt. Bla- zsek Valéria, a somorjai (Samo- rín) Üzenet-ben dolgozott. Ro• manovics Lívia nemcsak a Lor- ca-darabban lép fel az idei Jókai-napokon, hanem a pozsony- eperjesi (Jahodná) együttes szereplőjeként és rendezőjeként is, ök ketten új tagok. Rácz Márta, Török Mária, dr. Varga Béla és Varga Tibor viszont, a fennebb említettekkel együtt, már tavaly is játszott — a saját maga, az együttes és százak örömére. Jókedvű társaság, olykor túlságosan is, ahogy Kiss Ágnes mondja mosolyogva, elhatározták azonban, hogy „jövőre megjavulnak.“ Persze nem úgy, hogy visszafogják ifjúi lendületüket, nem úgy, hogy száműzik munkájukból a nevetést, a derűt, hanem úgy, hogy „fegyelmezettebbek lesznek“, pontosabban járnak majd a próbákra, ami ugyan nehezen elképzelhető, hiszen nemcsak a munkahelyi és családi kötelezettségek miatt nehéz mindenkinek megfelelő időpontot találni, hanem azért is például, mert az együttesnek szinte valamennyi tagja énekel a városi énekkarban. Azt azonban tudják, hogy ímmel-ámmal dolgozni, félmunkát végezni nem érdemes, még az amatőr színjátszásban sem, vagy különösen ott nem, hiszen a színpad fórum: fóruma a gondolat, az érzelem kifejezésének, a szónak és az anyanyelvnek — ezért szombatokon és vasárnapokon napi 10—12 órát is próbáltak, nem beszélve arról, hogy az utóbbi hetekben a járás több helységében tartottak előadást, csiszolódjék, tökéletesedjék. Közönségük van, Jarábik Imre úgy tapasztalja, tetszik az előadás, melynek létrehozásában, akárcsak a Handa- basáéban, Konrád József is részt vett, művészeti tanácsadóként. A díszletek a MATESZ műhelyében készültek, Kopócs Tibor elképzelése szerint, ő tervezte a jelmezeket is. — Rendezőnek nevezhetnénk az egész csoportot — mondja Jarábik Imre, aki A csodálatos vargánéhoz Érsek Rudolffal közösen szerkesztette a zenés részeket, spanyol művekből. — Konrád beállította a jeleneteket, aztán a csoport próbált, miközben a szereplők maguk is sok jó ötlettel jöttek elő, ezek nagy része be is épült az előadásba. Most már biztosak a szövegben is. A Handabasában bármit be lehetett dobni, Lorca szövegét nem lehet másképpen mondani. Mindjárt a Jókai-napok után ki akarjuk választani azt a darabot, amelyet a jövő évadban mutatnánk be. Szóba került tehát a jövő, vagyis az, hogy az együttes, melynek a színpadon (darabon) kívüli vidám játékában, játékosságában a nagymegyeri Varga Tibor játssza a főszerepet, nem kíván átalakulni, sem megszűnni, hanem éppen ellenkezőleg: dolgozni akar, és mint az eddigi két darab is jelzi, nem a legolcsóbb színművekkel. ^or A -va, -ve is ki van tiltva? A minap egy fogadást kellett eldönteni a Nyelvtudományi Intézet közönségszolgálatának. Az egyik fél így fogalmazott: „A 15 tonnás tehergépkocsik ki vannak tiltva a belvárosból.“ A másiknak az volt a véleménye, hogy a van létigének a -va, -ve képzős határozói igenévvel való ilyesféle összekapcsolása: csúnya germanizmus. Szerinte az efféle „magyartalan“ kifejezéseket mindig ki kell javítanunk cselekvő igealakra. „A 15 tonnás tehergépkocsikat kitiltották a belvárosból.“) A vita eldöntéséhez előre ke bocsátanunk, hogy a hibáztatott szerkezet igen régi, és a német hatástól függetlenül jött létre a magyarban. Előítéletek nélkül kell tehát megvizsgálnunk, hogy helyés-e. A ki vannak tiltva forma elsősorban a fennálló állapotra utal. Ha másképpen alakítjuk: a mondatot, a kitiltották szó mindenekelőtt az intézkedést juttatja eszünkbe. A különbség csak árnyalatnyi, de igazolja mindkét alak létjogosultságát. Ha a cselekvő személyt nem tudjuk, nem kívánjuk vagy nem is szükséges megnevezni, személytelen mondatokat alkothatunk ilyenformán: „Az üzlet zárva van"; „A termék kísérőcéduláján fel van tüntetve az anyag összetétele.“ Az állapotra vonatkozó közlésekben szintén helyénvaló a határozói igenév: A papír össze van gyűrve; A kirakatban levő áru el van adva. Nem is jut eszébe senkinek magyartalansággal vádolni az ismert népdal szövegét: „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva .. .“ A cselekvés befejezettségét eredményét is jelölhetjük ily módon: „Az összeg be van fizetve“; „Az irat le van pecsételve.“ A társalgási nyelv kölcsönösen kedveli ezt a szerkezetet. Ha például egy ügy végleges lezárásáról van szó, azt mondjuk: „A vita le van zárva.“ A választékos írott nyelvben aligha fogalmaznánk így, de a hozzánk intézett kérés föltétien teljesítését nyugodtan ígérhetjük ezzel a szerkezettel: ,,A dolog el van intézve!“ A mozgást, helyváltoztatást jelentő igéket rendszerint cselekvő alakban használjuk. Ezért is szekták hibáztatni az el van utazva kifejezést, holott ez a távolléitre mint tartós állapotra utal, tehát egy kicsit mást jelent, mint az elutazott múlt idejű ige. Ez a jelentésikü 1 ömbség némiképp indokolttá teszi az el van utazva elterjedését, de az igényes stílusban nem is egy másfajta, helyes megoldás kínálkozik helyette: úton van, nincs itthon stb. A nyelvművelők soha nem akarták „kiirtani“ a határozói igeneves szerkezetet. Csak akkor javasolják helyette a cselekvő Igealakot, ha az egyszerű és az összetett nyelvi forma között semmi számottevő jelentéskülönbség sincsen, vagyis a határozói igeneves szerkezet nem tartalmaz többletközlést. Arra azonban okvetlenül ügyeljünk, hogy ne cseréljük föl a -va, -ve képzős igenevet, a -t, -tt képzős, befejezett melléknévi igenévvel, mert az ilyen mondatok csakugyan idegenszerűek: „A fakivágás hatósági engedélyhez kötött“; „A kiskorú törvényes képviselete nem biztosított.“ Itt éppen a határozói igenév a legegyszerűbb és legtermészetesebb forma: „A fakivágás hatósági engedélyhez van kötve"; „A kiskorú törvényes képviselete nincs biztosítva“. BlRÖ AGNES Olíva — olajbogyó — olajfa Egyik hazai földrajzkönyvilnik szerint Portugáliában — egyebek közit — olivát termesztenek. Hogy mit lehet kifogásolni ezen az állításon? Mindjárt elmondom. A latin eredetű olíva szó (tehát nem oliva!) nem ismeretlen a magyarban. Beszélhetünk olívaolajról, mondhatjuk valamire, hogy olívazöld, illetve olívzöld színű. Csakhogy magát a növényt, melynek terméséből az olívaolajat sajtolják, magyarul helyesen olajfá nak, termését pedig olaj- bogyó-nak nevezzük. Tanúsítja ezt az értelmező szótár, az Üj magyar lexikon, a növényhatározó, sőt az Idegen szavak szótára is, mely utóbbi az olíva szót címszóként nem közli, csak összetételben — olívaolaj, olívzöld. A rend kedvéért azt is megjegyzem, hogy szlovák—magyar szótáraink és cseh—magyar szótárunk feltüntetnek az oliva címszónál az .olajfa’, .olajbogyó’ jelentésen kívül ’olíva, jelentést is. Ez azonban nem ok arra, hogy eltérjünk a ma már általános szóhasználattól, s oZíüá nak nevezzük az olajfát vagy az olajbogyót. Esetünkben nyilván az olajbogyóról van szó, hiszen azt termesztik, nem magát az olajfát, mint ahogy almát meg ribiszkét termesztünk, nem pedig almafát vagy ribiszkebokrot. Ha tehát az idegen nyelvű szövegben előforduló — több jelentésű — olíva szót helyesen akarjuk magyarra fordítani, ne válasszuk azt a kényelmes megoldást, hogy egyszerűen megtartjuk az idegen szót — amely ma már szokatlan —, hanem döntsük el a szövegösszefüggésből, melyik jelentésében szerepel, s aszerint írjunk és mondjunk helyesen magyarul olajjá-1 vagy olajbogyód. Mit lehet kiégetni? Valahol azt olvastam a minap, hogy Varsót a háború alatt lerombolták és kiégették. Lehet-e egy várost kiégetni? Az ép nyelvérzék szerint nem lehet, de ne hagyatkozzunk pusztán erre. Az értelmező szótár tanúsága szerint sincs a kiégett igének olyan jelentése, mely azt fejezi ki, hogy egy várost — falut, házait — felgyújtanak, hogy porig égjen. Hogyan kirült hát a magyar mondatba a kiéget ige? Alighanem a szlovák vypálit ige tükörfordításaként. Nem kétséges, hogy a vypáliť ige jelentése lehet kiéget, s az is igaz, hogy a szlovák vy- igekötő sok esetben megfelel a magyar ki- igekötőnek. Például: vypií — kiiszik, vybrať — kiszed, kiválaszt, využiť — kihasznál, vyhodiť — kivet, kidob, vyslať — kiküld, vyvolať — kihív sth. Csakhogy egy csomó más esetben nincs ez ígv. Vegyük csak például a vyvolať igét: nemcsak azt jelenti kihív valakit valahonnan, hanem azt is: előhív (például filmet). A vybrať ige nemcsak kiválaszt, kiszed jelentésű, hanem jelentheti azt is: beszed — az orvosságot például beszedtük, nem kiszedtük, pedig a szlovák ezt a vybrať igével fejezi ki. Ugyanígy a vypálit értelmének is több esetben megfelel a magyarban a kiéget, például kiégetünk egy sebet, kiégetjük a ruhánkat, kiégetik a porcelánt stb. De amikor városról, faluról van szó, amelyet felgyújtottak, hogy ott minden elpusztuljon, akkor a szlovák vypáliť igének a magyar feléget felel meg, nem a kiéget. MAYER JUDIT Gerstner István: Tavaszi napfényben
