Új Szó, 1980. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1980-04-10 / 85. szám, csütörtök

KABULI KORMÁNYNYILATKOZAT TÖRVÉNYTELEN AFGANISZTÁN KIZÁRÁSA AZ ISZLÁM ORSZÁGOK SZERVEZETÉBŐL krónika (TASZSZ) — Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kor­mánya nyilatkozatot tett közzé az Iszlám Konferencia április 16. és 26. között Islamabadban tartandó, külügyminiszteri szin­tű rendkívüli ülésszakával kap­csolatban. A Bakhtar hírügy­nökség által nyilvánosságra hozott nyilatkozata hangsúlyoz­za, hogy a kabuli kormány tör­vénytelennek tartja Afganisz­tán kizárását az iszlám orszá­gok szervezetéből, s az ország INDIRA GANDHI MEGHÍVÁSA KUBÁBA Castro személyes üzenete az afgán államfőnek (ČSTKI — India és Kuba to­vábbra is arra törekszik, hogy az el nem kötelezettek mozgal­ma hozzájáruljon a feszültség csökkentéséhez Dél-Azsiában, állapítja meg a PTI indiai hír- ügynökség Indira Gandhi kor­mányfő és Isidoro Malmierca kubai külügyminiszter találko­zójáról szóló jelentésében. A kubai miniszter látogatásra hívta meg Indira Gandhit, aki a meghívást elfogadta. Malmierca Indiából való elu­INDIAI—VIETNAMI KÜLÜGYMINISZTERI TÁRGYALÁSOK (ČSTK) — Delhiben Nara- szimha Rao indiai külügymi­niszter megbeszéléseket folyta­tott Nguyen Co Thach vietna­mi külügyminiszterrel. Az indiai hírügynökség sze­rint a két miniszter a délkelet­ázsiai helyzetről tárgyalt A vietnami külügyminiszter tájé­koztatta kollégáját Vietnam és a térség többi országának kap csolatairól. Szó esett az indiai Khomeini éles Irak-ellertes kijelentései (ČSTK) — Nyugati hírügy­nökségek bejrúti diplomáciai forrásokra hivatkozva az Irán és Irak közötti feszültség ifik» Szíria támogatja a PFSZ t (ČSTK) — Szíria fővárosá­ban Hafez Asszad elnök talál­kozott fasszar Arafattal, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szerve­zet Végrehajtó Bizottságának elnökével. A két politikus mindenekelőtt a Szilárdság Frontja csúcstalál korújának előkészítéséről be­szélt Hafez Asszad biztosította fasszer Arafatot, hogy Szíria továbra is támogatni fogja a PFSZ-t, mint a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjét Lemondott a belga kormány (ČSTK) — Wilfried Martens belga kormányfő tegnap be­nyújtotta lemondását, a Bau- duuin király azt elfogadta, Martens közölte a királlyal, minden erőfeszítése sikertelen volt a politikai válság leküzdé­sére. A válság egy héttel eze­lőtt azért pattant ki, mert né­zeteltérés támadt az ország tér vezett nemzetiségi felosztása körül Washingtoni nyomás í l—M 1 iMMBT m (ČSTK) — Amerikai szenátu si küldöttség utazott Athénba, hogy a görög kormánnyal a két ország kölcsönös kapcsolatairól tárgyaljon. Politikai megfigyelők szerint az amerikai szenátorok megkí­sérlik Görögország bevonását a NATO katonai szervezetébe és igyekeznek kibővíteni az Egye­sült Államok katonai jelenlétét a térségben. LEONYID BitEZSNYEV teg­nap pihenés céljából elutazott Moszkvából. A moszkvai repü­lőtéren az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttag­jai, a Központi Bizottság titká­rai és további elvtársak bú­csúztatták. CSÄDBAN a megkötött tűz­szünet ellenére ismét kiújultak a harcok a köztársasági elnök és a hadügyminiszter szemben­álló csapatai közölt VOS PORNAK, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront KB t'őtit kárának vezetésével kambod zsai küldöttség érkezett Buda pestre. BEJRUTBAN egy ENSZ-képvi- selő bejelentette, hogy Haddad őrnagy szeparatista libanoni kommandói szabadon bocsá­tották a Libanonban állomáso­zó rendfenntartó ENSZ-erők hat ír származású katonáját. ULANBÄTGRBAN a mongol központi szakszervezeti tanács és a békevédők bizottsága nagygyűlésen fejezte ki szoli daritását Afganisztán, Irán és a Közel-Kelet népeinek igazsá­gos harcával. hír mozaik belügyeibe való beavatkozásnak tekinti- az úgynevezett „afgán kérdés“ napirendre tűzését az ülésszakon. Afganisztán kormánya meg hívás nélkül is elküldi delegá cióját Islamabadba, élén Sah Muhammad Doszt külügymi niszterrel, aki az ülés résztve vői előtt készségesen megvilá­gítja a jelenlegi tényleges afga­nisztáni helyzettel kapcsolatos kabuli álláspontot — hangzik a nyilatkozat tazása előtt Afganisztánban járt. A Bakhtar hírügynökség szerint a kubai külügyminisz­ter átnyújtotta Babrak Karmai­nak Fidel Castro személyes üze­netét. Az üzenet hangsúlyozza, hogy Fidel Castro hajlandó mindent latba vetni a béke megszilárdítása és az igazságos nemzetközi kapcsolatok megte­remtése érdekében éppúgy, mint az el nem kötelezett or­szágok egységének és szolida­ritásának további megszilárdí­tásáért. —vietnami kapcsolatokról is. A vietnami kormányküldött­ség indiai látogatása során Del­hiben indiai—vietnami harátsá gi nagygyűlést tartottak, ame­lyen beszédet mondott Phain Van Dong vietnami kormányfő. Nagyra értékelte India konst ruktív és aktív szerepét a béke megszilárdításában, valamint Délkelet Ázsia és a világ sta­bilitásának és együttműködésé­nek fejlesztésében. ziidásáról tudósítanak. Ezt bi­zonyítja Khmneini ajatollah keddi kijelentése is, amikor Irán-ellenes akciókkal vádolta az iraki vezetést. Khomeini a teheráni rádió arab nyelvű adásában felszólí­totta a szomszédos lrak had­seregét, hogy buktassa meg a bagdadi kormányzatot. Nyugati hírügynökségek jelentették, hogy mind Iránban, mind Irak ban teljes harckészültségbe helyezték a hadsereget. Irán azzal vádolta Bagdadot, hogy iraki katonák tüzérségi fede­zettel betörtek iráni területre. Az irániak azt állították, hogy az iraki katonákat kiverték az országból Csütörtök, 1980. IV. 10. A NAP kel — Kelet Szlovákia: 5.53, nyugszik 19.18 Közép-Szlovákla: 6.01, nyugszik 19.26 Nyugat-Szlovákia: 6.09,- nyug­szik 13.25 órakor A HOLD kel — 3.35, nyugszik 13.25 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ZSOLT és IGOR nevű kedves olvasóinkat ■ 1895-ben született Vszevolod ROZSGYESZTVENSZKIJ szovjet köl­tő és műfordító ■ 1940-ben halt meg Jlndrich VODÁK cseh szín­ház- és irodalomkritikus (szül. 18671. IDŐJÁRÁS A reggeli órákban kevés felhő, a nap folyamán borult idő, észa kon és keleten szórványosan zá poreső várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul. Gyenge északi szél. a duna vízállasa Előrejelzés 1980 április 10 re: Bratislava: 350, árad Medveďov; 320, árad Komárno: 310. apad Štúrovo: 305, apad HALÁLOZÁS 9 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 1980. április 7-én 40 éves korában váratlanul elhunyt Esztergályos La*«l/i a szerető férj, édesapa, testvér és sógor. Temetése 1980 április 10 én lesz szülőfalujában, Szapon (Palkovi őovo) A gyászoló csatád Ú-469 Rendőrségi hírek — Nyolcvannyolc esetben pusztított tűzvész március hó nap folyamán Szlovákiában. A lángok öt ember halálát okoz ták, további nyolc személy meg sérült. Az anyagi kár eléri a kétmillió koronát, A tűzvésze kel főképpen üzemelési nnísza ki hibák, fűtőtestek műszaki állapotának és elhelyezésének hibái, valamint felügyelet nél kül hagyotí gyerekek okozták — Betörés közben tetten ér­ték Dubnica nad Váhoinban egy vendéglőben Karel G. 44 éves férfit. A vizsgálat folya mán megállapították, hogy a visszaeső bűnöző februárban és márciusban a trnavai járásban nyolc esetben, a Považská Bys trica-i, a trenčíni, az érsekúj­vári (Nové Zámky) és a Bra- tislava-vidéki járásban pedig öt esetben tört be szocialista szer­vezetek objektumaiba. Betöré­seivel mintegy 25 000 korona kárt okozott. Karéi Č.-t a köz biztonsági szervek trnavai dol­gozói őrizetbe vették. Az ügy ben tovább folytatják a nyomo zást. ÜNNEPI IRODALMI EST Ma, 19 órakor a bratislavai Družba klubban (Heydukova 18) a Magyar Népköztársaság álla­mi ünnepe alkalmából ünnepi irodalmi estet rendeznek, ame­lyen szemelvények hangzanak el kortárs magyar írók müvei­ből. A műsort baráti beszélge tés követi, neves szlovák műfoi' dítók részvételével. SS Szverdlíívszk közelében, a Bjelojarszki Atomerőműben tegnap helyezték üzembe az erőmű 600 000 kilowatt teljesít ményű blokkját. A maga nemé ben ez a világ eddig legna gyobb energetikai erőműve. M 3 Hol gp Mikor * MOZIK MŰSORA BRATISLAVA DUKLA: Abba (svéd) 15.30, lö, 20.30 # HVIEZDA: Harmadfokú találkozás (amerikai) 15.30, 18, 20.30 # METROPOL: A péntek még nem ünnep (cseh) 15.30, 18, 20.30 «§ MIER: Fekete fülű fehér Blm (szovjet J 18 í® PALACE: A cigány tábor az égbe uiegy {szov jet) 17.30, 20 f) POHRANIČNÍK: Nyúlajándek (cseh) 14.30, 17, 19.30 PRAHA A csirkefogó ha­lála (francia) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # SLOVAN: Testre szabott )á ték (szlovák) 15.30, 18, 20.30 9 TATRA: A bajnok (amerikai 1 15 30. 18, 20.30 KOŠICE DOM KULTURY: A fekete kalóz (olasz) # DRUŽBA: A keselyű három napja (amerikai) $ FAR TIZÄN: Nincs előadás <§ SLOVAN: A nő Illata (olasz) fft TATRA: Gangszterek sofőrje (angol-ame­rikai) ŰSMEV: Hétszáz mér fold nyeregben (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA rísz Godunov (19.30) # HVIEZDO­SLAV SZÍNHÁZ: A Lengyel Ál lami Népi Dal- és Táncegyüttes vendégjátéka (19.30) # KIS SZÍN PAD: Brooklyn! éj 119.30)^ 0 U| SZÍNPAD: Jožko Púčik karrierje (19.30) STUDIO SZÍNPAD: In­kognito (19.30 J •(§ IRODALMI SZÍNPAD: Műszaki okokból zárva O 365 nap alatt Karlínből Bra- tislavába a Latina 8-as gőzhajóval (Csehszlovák—Szovjet Barátság Háza, Herlianska utca) i .19.30 ) ® KULTÚRA ÉS PIHENÉS PARKJA: Nincs iiiiisor # KOSlGEl ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Pata morgana (19) # MATESZ: (Dunaszerdahely — Ou- najská Streda) — Egyedül (13.30, 19.30) # THÁLIA: (Kassa — Ko­šice) Álom Tivadar hadparau csa (19). RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adá« a Ü95.3 ineteres hullámon): 6.00 Hírek 6.10: Reggeli zene, közben: 6 30 kor: Gazdaságpolitikai tízperc 6 50: Hírek, sport. 10.00 pionír híradó. 12.00: Hírek 1210 Gazda ságpolitikai tízperc. (ism.) 12.20: Szórakoztató zene 12.55: sajtó szemle 14.00: Tánczene; 14.3(1’ Pionír híradó (isrn ) 17.00 Napi krónika IV MŰSOR 8.5U. Hírek 9.00: "Iskoláiévá (.isin. 1 9.:t0. Szocialista társadalmunk fejlődésének Időszerű kér désel (ism.) 10.00: Lenin, 1918 Szovjel film iff.) (isin ) .11.45: A poprádi jaras iejlodése a felszabadulás után (ff.) (ism.) 12.10: Hírek 18.10: Iskolatévé (Ism.) Ifi.35: Hírek 16.40: Vigyázz, tűz vanl Publlcisc- tlkai műsor (ff.) 17.0U: Pionírhíradó (ff.) 17.20; Pionírmagazin (ff.) 18.00: Tévéfórum 18.40: Esti mese 18.50: Időjárásjelentés 19.00: TV-Híradó 1 19.30: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. Vetélkedőműsor (ff.) 20.10: M. Smetana: Fehér záróvo» nal. Tévéjáték 21.25: A rendőrség naplójából (ff.) 21.30: TV-Híradó 2 22.00: Labdarúgó kupamérkőzések összefoglalója 22.30: Hírek II. MŰSOR 17.50: Hírek 18.05: Öt karika, Olimpiai vetél- kedőműsor. 11. rész 18.55: felkészülés a spartakládra (ff ) 19.00: Orosz nyelvtanfolyam. 29. lecke 19.30: Dobroslávek: Anamnézls. ' Tévébalett 20.10: 140 nap bolygónk felett. Szovjet dokumentumműsor 20.55: Csipkék. Rövidfilm 21.15: Mit akar tudni a Szovjet­unióról? Magazinműsor 21.55: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Francia tévé- filmsorozat Balzac regényé­ből. 9. rész (Ism.) 22.55: rv-Híradó 1 (ism.) BUDAPEST 7.39: Tévétorna (isrn.) Ö-05: Iskolatévé Közben 10.00: A kéz Öt ujja. Belga gyermek fii msorozat. 14. rész (ff.) (Ism,) 14.50: Csutak és a szürke ló. Ma­gyar film Mándy Iván írá­sából 16.23: Hírek 16.30: Pedagógusok fóruma (ff ) (ism.) 17.05: Maholnap, üokumentumfilna (ff.) (ism.) 17.55: Tévébörze 18.05: Telesport (ff.) 18.30: Ipari kaleidoszkóp (ff.) 19.05: Reklámmüsor 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: TV Híradó J 20.00: (ózset Attlla-emléküimepség a költő születésének 75. év­fordulója alkalmából A szünetben: Pozsony, Press-* burg, Bratislava, Csehszlo­vák rövidfilm Kb. 22.00. TV Híradó 3 22.10: Csontváry Kosztka Tivadar: A libanoni cédrusok. Mű­elemzés U. MŰSOR 18.23: Iskolatévé Iff.) 19 30: TV Híradó 20.00: Klsfllmek a nagyvilágból: 1 A vadon világa. Finn is­meretterjesztő filmsoro­zat. Kanha tigrisei 2. Szigetek az óceánban. Ka­nadai rövidfilmsorozat. A király nélküli birodalom i Az első tengeri nemzeti park. NSZK dokumentum- film. Közben: 20.50: TV Híradó 2 21.55: Mennyibe kerül a dorogi erőmű? Dokumentumfilm (ff.) (Mmsiir változás tehetséges!) RANGOS ZENEI RENDEZVÉNYEK (Tudósítónktól) — Kassa (Ko šlce) lakossága idén két jelen tős évfordulót ünnepel. Az egyik a város alapításának 750., a másik a felszabadulás 35. év fordulója A jubileumok alkal­mából számos kultúrműsort rendeznek Kassán. Amint azt tegnap Anna Ko váróvá, a Kosicei Filharmónia Igazgatónőié az újságíróknak elmondotta, a rendezvénysoro­zatban jelentős helyet foglal el a nemzetközi orgonafesztívál, amelyet április 14-től április 28 ig immár tizedszer, és a Ztí nei Tavasz elnevezésű hangver senysorozat., amelyet Kassán huszonötödször rendeznek meg április 30-tól június 1-ig. A nemzetközi orgonaiesztivál közönségének az Idén az NDK ból Hans Günther, az NSZK- ból Erika Hahn és Neithard Bethkfí. Magyarországról pedig Lehôtka Gábor mutatkozik be A hazai orgonaművészek közül Peter Sovadina és Ivan Sokol játéka lesz meghallgatható A kassai Zenei Tavaszon is több külföldi művész vendégszere­pei. A meghívást eddig Anda Petrovici román hegedűművész, Borisz Petrusaszki.j szovjet zon­goraművész, Leo Brouwer ku­bai gitárművész,. Miloš Mlejnik jugoszláv gordonkaművész, Nyi­kolaj Evrov bolgár zongoramű­vész, Wolfgang Meyer nyugat­német klarinétművész és Kocsis Zoltán magyar zongoraművész, valamint a Szófiai és a Belgrá­di Állami Filharmónia fogadta el -szák Az utazóközönség figyelmébe (ČSTK) — A Bratislava—La­mač—Devínska Nová Ves közöt­ti pályaszakaszon felújítási munkák folynak. Ennek követ­keztében ez év április 9-től 13- ig nem közlekednek a 2525, 2536. 836, 837, 2590 2591, 2543 és a 2504 számú vonatok. Az utasszállítást autóbuszokkal bonyolítják le. Kiadjo Szio/őkic Kommunista Pórtjo Központi Bizottsága. Szerkeszti o szerkesztő bizottság ("őszerkesztő Dr Rab<>y Zoltán. CSe Helyettes főszerkesztők Szorkc István é* Csető János Szerkesztőség: 893 33 Brotislovo, Gorkélio 10 Telefon: 309 331-252 . 332 301, főszerkesztő 532 ?0 szorkesztöségi titkárság. 550-18 sportrovot 505 29 gazdosági ügyek 500-39 Távíró 092308. Provdo — Kiodóvóllalat Brotislovo Volgogradskó 8. Nyom|o o Provdo a/ SZI.KP nyomctaválloíato — Pravda Nyomdaüzeme Brotislovo Štúrovo 4. Mogónszemélyek o következő elmon odhofják fel hirdetéseiket 893 38 Brotlslovo, Jlrásfcovei 5. telefon 577 10 532 f>4. A szocialista közületek o hirdetéseket erre c címre küldjék: 893 39 Brotlslovo, Vajanského nábrežie 15. 'I. emelőt, telefon. 551-83, 544-51. Az 0j Szó előfizetési dl|c havonto — o vasárnapi szómmal együtt — 17,40 korona. Az Uj Szó vasárnapi szórnának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: o Postai Hfrtapszotgőlat Eiőfiroléseket elfogad minden postai kézbesítő Külföldi meg­rendelések: PNS — Ústredná expedíció o dovoz tlače, 834 19 Bratislava, Gottwaldovo náineille ő. A SÜTI regisztrációs »fámu í>/2. . Index 48 011

Next

/
Thumbnails
Contents