Új Szó, 1980. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1980-04-26 / 99. szám, szombat
VILÁG PROLETÁRJA f. EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZ PONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAPILAPJA 1980. április 26. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXJII. ÉVFOLYAM 99. szám Ára 50 fillér Együttes cselekvés A közös gondolkodás, az «gyüttes cselekvés mindig meghatározó volt a szocializmus építésében, a politikai és a gazdasági helyzet megszilárdításában. Most is ez a legfontosabb. Ezt hangsúlyozta újra a CSKP KB 15. ülésén elhangzott elnökségi beszámoló is: „Az emberek öntudatosságának növelése, politikai színvonalának emelése és erkölcsi tulajdonságainak megszilárdítása nélkül nem szavatolható sem a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának sikeres felépítése, sem a szocialista társadalmi viszonyok fejlődése.“ Ehhez kapcsolódik az a gondolat is, hogy a szocializmusban a személyiség sokoldalú. harmonikus fejlődése nemcsak célja lett a szocialista és a kommunista társadalmi rendszer építésének, hanem a termelőerők fejlődésének legmeghatározóbb tényezője is. Különösképpen jelentős szerepe van a munka Iránti öntudatos vl szunynak. Amit a párt a XV. kongresz- azuson célul tűzött ki, azt végre kell hajtanunk. Ehhez pedig az •Bddigieknél sokkal nagyobb cselekvési egységre, alkotó gondolkodásra van szükség. E «tekintetben mozgósítanunk kell egész ideológiai arcvonalunkat, minden munkahelyen, az Irányítás minden fokán meg kell teremteni a megfelelő feltételeket a feladatok teljesítéséhez. Minden párttagnak, párton kívüli dolgozónak mélyen tu* datositania kell, hogy amit a párt feladatként meghatározott, annak megvalósítása mindany- myiunk érdeke. Éppen ezért a pártszervezeteknek és a gazdasági vezetőknek még hatékonyabb munkára, takarékosabb gazdálkodásra kell ösztönözniük a dolgozókat. Nem szabad elnézni senkinek sem, hogy lazsáljon, hogy indokolatlanul kihúzza magát a munkából. Minden gazdasági vezetőnek arra kell törekednie, hogy mindenki a végzett munkája szeriül részesüljön a közös javakból. A napokban több párttaggal, párton kívüli dolgozóval beszélgettem e kérdésekről. A válaszok tömörek és egységesek voltak: teljes mértékben támogatják pártunk ilyen irányú tö fekvéseit. Azonban azt is hang- ■súlyozták, hogy ez nemcsak rajtuk múlik, hanem elsősorban a gazdasági vezetőkön és a vezetésen. A vezető dolgozók felelősségének növelését pártunk is nagyon fontosnak tartja, s nem véletlenül került napirendre ez a kérdés is. A népgazdaság irányítása megköveteli a vezető káderek szakmai és politikai képzettségének növelését. Egyre többször hangsúlyozzuk, hogy az eredményeket fokozni és növelni csak a valóban becsületesen elvégzett munkával lehet. Hiszen minden kitermelt anyagi értéknek eddig is a munka volt a forrása, és az lesz holnap is. Voltaképpen ezzel függ össze pártunknak az a törekvése is, hogy munkánk minden területén nö vélnünk kell az igényességet, a teljesítményt, és magasabbra kell emelnünk a mércét az eredmények és az emberek értékelésében. Vagyis mindig az elvégzett munka minősége és mennyisége legyen a mérce. De ugyanakkor legyen az elbírálás egyik alapvető mércéje: fenntartás nélküli hűség a szocializmushoz, pártunk politikájához. Nekünk Ilyen emberekre kell elsősorban a jövőben is támaszkodnunk, őket kell tisztségekkel és a vezetéssel megbíznunk. TŐRÜK ELEMÉR Nagykövetek fogadása {ČSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap fogadta a prágai várban César Roman Gonzalezt, az Ecuadort Köztársaság rendkívüli ős meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A beszélgetés során rámutattak a kölcsönös kapcsolatok ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT (ČSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, üdvözlő táviratot küldött Július Kambarage Nyererének, az Egyesített Tanzániai Köztársaság elnökének az ország áilarnünnepe alkalmából. eddigi kielégítő fejlődésére és azok távlataira a csehszlovák —ecuadori vegyes bizottság ez évi ülésének határozataival összhangban, A köztársaság elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta tegnap Yoshioka Ishirát, japán rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét is, A fogadáson megállapították, hogy a két ország között reálisak a lehetőségek a politikai, gazdasági, tudományosműszaki és kulturális kapcsolatok fejlesztésére. A nagykövetek fogadásán részt vett Bohuslav Chüoupek, csehszlovák külügyminiszter és František Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. Ünnepi megemlékezés BRNO FELSZABADULÁSÁNAK 35. ÉVFORDULÓJÁN Josef Koreák elvtárs a CSKP KB küldöttségének élén £ Virágok a kegyelet és a hála kifejezői # Ünnepi ülés a Janáček Színházban Bnaót 35 évvel ezelőtt, 1945. április 2Ö-án szabadította fel a szovjet hadsereg. Ezzel befejeződött a háború végén végrehajtott egyik legjelentősebb — a bratislava—brnóinak nevezett —- hadművelet. Igen nagy befolyással volt a fasiszta erők szétzúzására, és a szovjet hadsereg tanúságát adta egybeu magas fokú katonai művészetének és felkészültségének. Erre a jelentős eseményre emlékezett tegnap Brno lakossága. A pillanatok ünnepélyességét hangsúlyozta a párt- és kormányküldöttség jelenléte, élén Josef Knrčák elvtárssal, a CSKP KB Elnöksége tagjával, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnökével. A küldöttség tagjai voltak: Tornái Tráv* nifiek, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke, Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnöke, Indra Labufová, a CSKP KB tagja és Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztály- vezetője. Délelőtt a Központi temetőben a szovjet katonák sírjánál koszorúzást ünnepség volt. Délután a Janáček Színházban ünnepi ülést tartottak a pártós állami szervek. Karéi Neu- bert, a kerületi pártbizottság vezető titkára üdvözölte a párt- és kormányküldöttséget, a Szovjetunió bratislavai fő konzulátusának küldöttségét, amelyet Vaszilíj Maljavkn főkonzul vezetett és a többi vendéget. Az ünnepi ülésen Josef Kor- čák elvtárs mondott beszédet. Kiemelte, hogy a brnói hadművelettel a szovjet hadsereg megakadályozta a náci terveket, a polgári lakosság elhurcolását és a kulturális s anyagi értékek tönkretevését. A dicső napokat munkával, cselekvéssel üdvözöljük. Az idén tetőzik a XV. pártkongresszus irányvonalának, a ö ötéves tervidőszak céljainak teljesítéséért indított küzde lem, felkészülünk a XVI. párt- kongresszusra és a 7. ötéves tervidőszakra. A gazdaság és az életszín vonal magasabb fokra emelé(Folytatás a 2. oldalon J JÓKÍVÁNSÁGOK AFGANISZTÁN NEMZETI ÜNNEPE ALKALMÁBÓL (ČSTK) — Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és Ľubomír Strougai szövetségi miniszterelnök táviratban fejezték ki jókívánságaikat Babrak Karmainak, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottsága főtitkárának, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa és kormánya elnökének az ország nemzeti ünnepe, az áprilisi forradalom második évfordulója alkalmából, A csehszlovák vezetők táviratukban egyebek közt megállapítják? Az 1978. évi áprilisi forradalom győzelme, amelyet az afgán nép az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt vezetésével ért el, megteremtette az országbau a feltételeket az új társadalom építéséhez, a szociális igazságosság és haladás elveinek alapján« Lehetővé tette, hogy az afgán nép a béke és a haladás erőinek oldalán bekapcsolódhatott a béke. a biztonság és a nemzetközi együttműködés megszilárdításáért folyó harcba. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozó népe, amely átélte a fasizmus és az imperialista reakció elleni harc súlyos időszakát, őszintén örül az eredményeknek, amelyeket az Önök országa az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya forradalmi programjának megvalósításában elért. Szilárdan állunk a derék afgán nép oldalán a nemzetközi imperializmus, a kínai hegemnnizmus és a reakció támadásai ellen és a forradalmi vívmányok, az ország függetlensége, szuverenitása és területi Integritása megvédéséért folyó harcában. Üdvözöljük és teljes mértékben támogatjuk az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságnak a térség valamennyi államával vaió békés együttműködés fejlesztésére kifejtett igyekezetét, mely kapcsolatok az egyenlőség, a bizalom és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveit« alapulnak. Megbecsüljük, hogy sikeresen fejlődnek a baráti kapcsolatok és a kölcsönös csehszlovák—afgán együttműködés. Biztosítjuk önt, tisztelt Karmai elvtárs, hngy Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Csehszlvák Szocialista Köztársaság kormánya és ax egész csehszlovák nép, a Szovjetunió és a többi testvéri szocia* lista ország oldalán továbbra is szilárdan az afgán nép hőst harcának pártján fog állni s kész tovább mélyíteni a pártjaink és államaink közötti barátságot 6s együttműködést mindkét ország népeinek javára, a béke. a szocializmus és a világméretű haladás ügyének érdekében. • ti Bohuslav Chüoupek csehszlovák külügyminiszter ugyancsak táviratban fejezte ki Jókívánságait Sah Muhammad Dosztnak, ax Afganisztáni Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének or* szaga nemzeti ünnepe alkalmából , Az afgán nép teljes mértékben számíthat támogatásunkra Babrak Karmai fogadta a csehszlovák párt- és kormányküldöttséget Szovjet —francia közös közlemény A kapcsolatok fejlesztése mindkét fél érdeke (ČSTKJ — Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap párizsi látogatását befejezve hazautazott. A szovjet és fran cia állami lobogókkal feldíszített párizsi repülőtéren Gromlkót Bruno de Leüsse, a külügy minisztérium főtitkára, Henri Froment Meurice, Franciaország moszkvai nagykövete és (Folytatás a 2. oldalon/ A moszkvai Pravda a párizsi találkozóról HARCBAN A BÉKÉÉRT ÉS A LESZERELÉSÉRT A moszkvai Pravda tegnap a következő szerkesztőségi cikket közölte: Európa kommunistái találkozóra készülnek, melyre Párizsiján A békéért és leszerelésért Jelszó jegyében április 28-án és 29-én kerül sor. Meg kell mondani, hogy az ilyen találkozó összehívása és a tárgyalások Európa békéjéről a lehető legteljesebb mértékben megfelelnek a Jelenlegi helyzet sürgető követelményeinek. A militarista spekulációk az óceánon túl éppúgy, mint egyes nyugat-európai országokban nem csitulnak gyakorlatilag már 1978 májusa, a NATO washingtoni ülésének kezdete óta. S ilyenkor, mint az hasonló esetekben már szokássá vált, a halált hozó fegyverek új fajtáinak gyártásáról és elhelyezéséről szóló határozatokat, a fegyveres erők számának fokozását (mindenekelőtt az amerikai fegyveres erőkét Európában) az ún. keleti katonai fenyegetéssel és az állítólagos „szovjet veszély- lyel“ próbáljak leplezni. A szocialistaellenes és a kommunistaellenes kampány, valamint a fokozódó amerikai katonai előkészületek Nyugat- Európában Washington nyomására valósulnak meg. Az USA arra törekszik, hogy saját területét megóvja a háborús pusztítástól, az esetleges konfliktust „regionális szintre“ helyezze át, és mindenekelőtt szövetségeseit vonja bele. Sajnos, „a más számlájára folytatott háború“ amerikai koncepcióját bizonyos európai politikai körök is támogatják. Az európai népeket komoly veszély fenyegeti. A nemzetközi kapcsolatokban a diktátum politikája, az erő politikája és a háborúra való készülődés már most, békés Időben is súlyosan érinti a dolgozó töm« geket. Az elmúlt években az európai országokban folytatott közvé leménykutatás eredményei azt mutatják, hogy hovatovább mind több ember tudatosítja a háborús veszély fokozódását. Nem csoda, hogy a kommunisták, akik mindig is kifejezésre Juttatták a néptömegek akara tát és létérdekeit, kötelessé güknek érezték, hogy új kezde ményezést tegyenek e veszély elleni harcban. A kommunisták nem kis erőt képviselnek Euró pában. Jelentős tapasztalatokat szereztek a háború elleni csa tákban. Ma is feltétlenül szülk (Folytatás a 3. oldalon/ k orm án y kül döttség, amelyet jindrich Puledník, a CSKP KB titkára vezet. A kabuli repülőtéren küldöttségünket az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt. a forradalmi tanács és a kormány vezető tisztségviselői fogadták. Kabulba ezzel egy-* Időben megérkezett a csehszlovák szakszervezeti és Ifjúsági küldöttség is. Tegnap az afgán fővárosba érkezett a szovjet párt- és kor-* mányküldöttség is, amelyet Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára vezet. A csehszlovák párt- és kormányküldöttséget csütörtök este Kabulban fogadta Babrak Kannal, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkára, a forradalmi tanács és a kormány elnöke. A baráti légkörű találkozón csehszlovák részről Jindrich Poledníkon kívül részt vett Karol Lacn, a szövetségi kormány elnökhelyettese és Zdenék Karmelita, hazánk kabuli nagykövete. A találkozón afgán részről jelen volt Szultán AH Kestmaud, a forradalmi tanács és a kormány elnökének helyettese, Muhammad Doszt külügyminiszter és más hivatalos személyiségek. A szívélyes beszélgetés során Babrak Karmai Ismertette a csehszlovák vendégekkel az áprilisi forradalom második szakaszának különböző aspektusait. Jindrich Poledník átadta Babnk Karmainak Gustáv Husák szívélyes üdvözletét és hangsúlyozta, hogy az afgán nép az új és lobb élet építésében teljes mértékben számíthat a csehszlovák nén támogatására és szolidaritására. (ČSTK) — Az afganisztáni áprilisi forradalom évfordulójának ünnepségeire Kabulba ér kezett a csehszlovák párt- és