Új Szó, 1980. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1980-04-19 / 93. szám, szombat
Újabb Irán-ellenes amerikai szankciók Carter sürgeti szövetségesei csatlakozását $ Az Európa-parlament tanácskozása Kommentárunk A Kabuli Építőipari Kombinát több mint 2000 dolgozója bekapcso- lódott a brigádmozgalomba. Munkaidő után a munkások egyetlen nap alatt több ház felépítéséhez elegendő betonkonstrukciót gyár toltak. Képünkön kabuli építőmunkások az afgán főváros központjában egy új épület vasbetonszerkezetének építésén dolgoznak lCSTK felvételi Fokozódó feszültség Dél- Libanonban (Č3TKJ —• Az izraeli 'íiadse- reg tegnap beismerte, hogy péntekre virradó éjszaka egy izraeli katonai kommandó a tenger felől újabb támadást intézett Dél-Libanonban Szara- fand körzete ellen, amely Szár és Szaida kikötővárosok között fekszik. Az első hírek szerint legkevesebb hat polgári személy, vesztette életét, három épület és néhány csónak megsemmisült. Az izraeli katonai képviselő az orvtámadást cinikusan „sikeresnek“ minősítette. Közölte, hogy a támadás válaszakció volt az Izrael elleni állítólagos palesztin támadásokra. A szeparatista Szaad Haddad Begin hajthatatlan (ČSTKJ <—■ Meaahem Begin izraeli kormányfő Washingtonból való elutazása előtt az amerikai zsidószervezetek vezetői előtt kijelentette, hogy elutasít mi «den javaslatot az arab autonómiát illetően Jeruzsálem keleti részében, amely, zsidó fennhatóság alatt marad, közölte tegnap az AP hírügynökség. Elmondta továbbá, hogy az araboknak nyújtandó autonómia Ciszjordániában és a Gázai övezetben sosem jelenthet még csak név szerint sem pa« alakulatai Izrael támogatásával tegnap tüzérségi támadást indítottak At Tiru dél-libanoni falu ellen, melynek lakosai visszautasították a 'szeparatista őr* nagy ultimátumát, hogy fizessenek neki 40 ezer libanoni fon-i toto {13 ezer dollár), vagy öljék meg aZ i, UNIFIL egységek két ír katonáját cserébe Hadi dad egy elesett katonájáért Haddad alakulatai tovább fo-< kozzák a feszültséget Dél-Libái nonban. Tegnap már tizedik napja tartották blokád alatt az ENSZ-egységek paracsnokságát Nakurában, és lehetetlenné tét« ték az élelmiszer-utánpótlás megérkezését. lesztin államot. Hangsúlyozta, hogy Izrael hajlandó helyi autonómiát adni az araboknak, de nem törvényhozó testületet, független bíróságot és nem haj-: landó kivonni az izraeli „béke-: fenntartó rendőrséget" és a ka tonai alakulatokat. Ezzel az egyértelmű állásponttal Begin már előre bagatellizálja a további izraeli—t egyiptomi—amerikai különtár- gyalásokat az úgynevezett palesztin autonómiáról, melyekre április 28-án Tel Aviv Merlija nevű külvárosában kerül sor. váltságos egyetemeken, mint például a Harward, a tandíj közel 20 százalékkal lesz magasabb, mint jelenleg. „Már több mint száz dollárt fizetünk a kórházi ápolás egy napjáért. Most odáig fejlődnek a dolgok, hogy egy évi tanulmányért 10 ezer dollárt fogunk fizetni“ —. állapítja meg a hetilap. fC'STK) — James Carter amerikai elnök washingtoni sajtó- konferenciáján csütörtökön további Irán-ellenes intézkedések sorozatát jelentette be, melyek segítségével a fogva tartott amerikai, diplomaták szabadon bocsátását akarja elérni. Carter ismét sürgette az USA1 szövetségeseit, hogy csatlakozzanak ezekhez a szankciókhoz. Azzal fenyegetőzött, hogyha a szankciók nem lesznek hatékonyak, az USA katonai akciókba kezd Irán ellen. Ezzel kapcsolatban említést tett a tengeri blokád lehetőségéről. Carter betiltott minden pénzügyi tranzakciót az USA és Irán között és az amerikai polgárok Iránba utazását. A tilalom csak az újságírókra nem vonatkozik, de az elnök a hír-* ügynökségeket és a napilapo« kát is felszólította, hogy a mi-» nirnumra korlátozzák iráni tudósítóik számát. Az Iránból USA-ba irányuló mindennemű behozatalt betiltották. Azokat a fegyvereket, melyeket az USA Iránnak eladott, de még nem szállított le, az amerikai hadsereg kapja meg, vagy más országnak adják' el azokat. Carter kérni fogja a kongresszust, hogy adjon engedélyt annak az iráni tulajdont képező 8 milliárd dollárnak a felhasználására, amely jelenleg az amerikai bankokban van „befagyasztva“. Ha Irán rövid időn belül nem ad választ, Carter kiterjeszti a szankciókat, s embargó alá helyezi az Iránnak szánt amerikai gyógyszer és élelmiszer-« szállítmányokat. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezek a szállítmányok gyakorlatilag már hosszabb ideje szünetelnek. Szadegh Ghotzabeh iráni külügyminiszter Teheránban tegnap kijelentette, hogy az Iráni nép kész kivédeni az újabb amerikai szankciókat. Irán minden új amerikai akcióra ellenakcióval fog válaszolni. {ČSTK) — Az UNESCO kor-, mánykőzi konferenciájának, amely ezen a héten Párizsban a nemzetközi együttműködés lehetőségeiről tanácskozik a fejlődő országok független információs rendszerének fejlesztésével kapcsolatban, tegnap a csehszlovák küldöttség vezetője, 0lakar Svérčina, a Csehszlovák Sajtóiroda központi igazgatója, az értekezlet alelnöke is felszólalt. Hangsúlyozta, a fejlődő országok jelentőségét a mai világban és teljes támogatásról biztosította őket azon törekvésükben, hogy megszabaduljanak a nemzetközi tájékoztató monoL eonyid Brezsnyev már az idei év elején a moszkvai Pravdának adott interjújában egyértelműen leszögezte: a Szovjetunió továbbra is a béke és a népek közötti barátság politikáját folytatja. „Washington jelenlegi szélsőséges politikájával szemben a mi álláspontunk az, hogy folytassuk azokat a sokirányú tárgyalásokat, amelyeket az elmúlt években a fegyverkezési verseny korlátozásának céljából kezdtünk meg. Ez természetesen az európai katonai szembenállás csökkentésének problémájára is vonatkozik“ — mondotta, s kifejezte mélységes meggyőződését, hogy a népek akarata minden akadály ellenére utat tör a világban annak a pozitív irányzatnak, amelyet az „enyhülés“ szó foglal össze tömören A megingathatatlan lenini külpolitikai irányvonal újabb bizonyítékát szolgáltatják azok a javaslatok, amelyeket Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek Kurt Waldheim ENSZ- főtitkárhoz intézett levele tartalmaz. A Szovjetunió a második leszerelési évtized fő feladatát abban látja, hogy megőrizzék, megerősítsék és tovább fejlesszék mindazt a pozitívumot, amit évszázadunk hetvenes éveiben a fegyverkezési Hasonló álláspontra helyezkedett Khomeini imám is, aki csütörtök este felszólította az irániakat, hogy ne féljenek az amerikai gazdasági vagy katonai akcióktól. Felszólította továbbá Nyugat-Európát, hogy ne engedjen az amerikai nyomásnak. Televíziós beszédében Khomeini figyelmeztetett arra, hogy az elnök lépései nem felelnek meg az USA érdekeinek s céljuk mindenekelőtt az, hogy Cartert ismét elnökké válasszák. Az USA szövetségesei azonban Carter elhamarkodott igye« kezetéve!, hogy keményen lépjenek fel Irán ellen, nincsenek különösebben elragadtatva. Kivétel Portugália, amely enge-* dett az amerikai nyomásnak. A lisszaboni kormány közölte, hogy korlátozza a kétoldalú kapcsolatokat és a túszok szabadon bocsátásáig felfüggeszti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait Iránnal. A strassbourgi székhelyű közös piaci parlament csütörtökön nagy többséggel gazdasági és diplomáciai megtorló intézkedéseket javasló határozatot fogadott el az Irán-ellenes szankciókat sürgető washingtoni felhívásnak szentelt rendkívüli vitaülésen. Az úgynevezett Európa-parlament határozata nem kötelező érvényű. A hatá-* rozat javasolja a „szükséges és megvalósítható“ intézkedések meghozatalát és kilátásba helyezi a diplomáciai kapcsolat tok megszakítását is Iránnal, ha nem bocsátják szabadon az amerikai túszokat. Az Eurőpa-parlament azonban elutasította a brit konzervatívok javaslatát, hogy az EGK-országok alkalmazzanak gazdasági bojkottot Irán ellen. Az EGK-külügyminiszterek hétfőn és kedden Luxemburgban tartandó ülésén döntenek végérvényesen, hogy a közös pia« ci országok- milyen álláspontra helyezkedjenek az amerikai—! iráni konfliktus kérdésében. póliumoktól való sokéves függőségtől és megakadályozzák elferdített információk terjesztését ezekről az országokról. Elmondotta, hogy Csehszlovákia az elmúlt években többszáz szerkesztőt, technikust és a tájékoztatási eszközökben dolgozó más alkalmazottakat képzett ki számos afrikai, ázsiai és la- tin-amerikai országból. Beszédének záró részében, amelyet a résztvevők egyetértő tapssal fogadtak, Otakar Sver- čina síkra szállt azért, hogy a fejlődő országoknak független tájékoztatási rendszerük kiépítéséhez nyújtandó segítséget az UNESCO irányítsa. hajsza feltartóztatása területén elértek, és gyakorlati lépéseket tegyenek ezen -a területen. A nyolcvanas években lényeges előrehaladást kell elérni a tartós béke biztonságáért folyó harcban. Andrej Gromiko levelében rá" mutat, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség többi állama olyan intézkedések reális programját terjesztette elő, a- melyek fő irányaira kell elsősorban az elkövetkező években az erőfeszítéseket összpontosítani. Egyebek között a következő intézkedésekről van szó: a nukleáris fegyverek minden fajtája gyártásának megszüntetéséről és a felhalmozott készletek fokozatos csökkentéséről azok teljes megsemmisítéséig, továbbá a hadászati fegyverzetek további korlátozásáról és csökkentéséről. Ugyancsak fontos helyet foglal el a javaslatok sorában az atomfegyvermentes övezetek létrehozása a világ különböző térségeiben, konvenció megkötése a vegyi- és neutronfegyverek betiltásáról; megállapodás elérése arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és a velük katonai szövetségben levő országok nem bővítik hadseregeiket és lemondanak a hagyományos fegyverzetek növeléséről; megállapodás elérése a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről. Földrészünk béktije és biztonsága megszilárdításához nagymértékben hozzájárulna szerződés megkötése az európai biztonsági konferencia minden részt vevő állama között arról, hogy elsőként nem alkalmaznak egymás ellen sem nukleáris, sem. pedig hagyományos fegyvereket, továbbá a bizalom- erősítő intézkedések kiszélesítése Európában, s nem utolsó sorban az európai katonai enyhülés és leszerelési konferencia, valamint a leszerelési világ- konferencia összehívása. A hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján jelentősen bonyolultabbá vált nemzetközi helyzetben, amikor az imperialista erők, mindenekelőtt az Egyesült Államok militarista körei fokozzák támadásaikat az enyhülés ellen s szítják a fegyverkezési hajszát, a világ békeszerető embereit megnyugvással tölti el, hogy a Szovjetunió a szocialista közösség országaival együtt következetesen folytatja a katonai enyhülést célzó politikáját. A hetvenes évek a nemzetközi feszültség jelentős enyhülésének időszakaként íródtak be az emberiség történelmébe s most — a lényegesen nehezebb feltételek között — minden békeszerető erőnek azért keli még lankadatlanabb, szí- vóssabb küzdelmet vívnia, hogy a nyolcvanas évek a már elért jó eredmények alapján megszilárdítsák a mai nemzedék biztonságát és biztosítsák a jövő nemzedékek békéjét. E nemes, humánus célokhoz vezető reális utat, a legfontosabb teendőket a Szovjetunió nemcsak megmutatja, hanem mindent megtesz azért, hogy azok valóra váljanak. Népünk a világ valamennyi békeszerető erejével együtt szilárdan megvan győződve arról, hogy a Szovjetunió által javasolt intézkedések megvalósítása tényleges tartalommal töltené meg a második leszerelési évtizedet és történelmi jelentőségű lenne a tartós békéért vívott harcban. PROTICS JOLÁN Ma: komnista Riszak a Szovjetunióban (ČSTK) — A Szovjetunióban’ ma kommunista műszakot tar-« ta>nak Lenin születésének 110* évfordulója tiszteletére. Az üze-i mekben és a vállalatoknál a kommunista műszak szervezői pénteken még egyszer ellenőrizték a mai munkanap šike« rés lefolyását biztosító intézkedéseket, hogy az eredmények’ méltók legyenek Lenin rtevé« héz. Több tízezer egyén és munkakollektíva jelentette a le« nini munkaszombat előestéjén a jelenlegi szovjet ötéves terv. feladatainak teljesítését. Moszk« vá Frunze kerületében ezt a célt már 12 000 munkás és technikus, valamint 471 mun* kabrigád érte el. Andrej tonik# Párizsija látogat (TASZSZ) — A francia kor« mány meghívására Andrej Gro- miko, az SZKP KB politikai bi« zottságának tagja, a Szovjet-* unió külügyminisztere április végén látogatást tesz Francia« országban — jelentette a TASZSZ szovjet hírügynökség. Párbeszéd Vietnammal (ČSTK) — Thaiföldi kor« mánykörök hangsúlyozzák, hogy párbeszédet akarnak kéz« deni Vietnammal. Rámutatnak' arra is, hogy az ASEAN-tagor« szágok és Vietnam között a légkör javítása megfelel Thai« föld igyekezetének, hogy Déí« kelet-Äzsiában a béke és a semlegesség övezete jöjjön létre. Ez a kérdés lesz Prem Tin« szutanond tábornok thaiföldi kormányfő tárgyalásainak’ egyik témája négy ASEAN-or« szágba — Malaysiába, Szingapúrba, Indonéziába és a Fülöp« szigetekre tervezett látogatása során. NÉHÁNY aklM «••SORBAN BAUDOUIN belga király csütörtökön Wilfried Martens korábbi kormányfőt — kabinetje április 3-án nyújtotta be lemondását — bízta meg az új kor« mány megalakításával. AZ UGANOAl NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG úgy dön« tött, hogy az idén decemberre kiírt parlamenti és elnökválasztáson csak a kormányzó Ugan- dai Nemzeti Felszabadítási Front jelöltjei vehetnek részt. A VENEZUELAI KOMMUNISTÁK aktívan készülődnek pártjuk VI. kongresszusára, amelyre augusztus első felében Caracas- ban kerül sor. Az alapszervezetekben már megkezdődött a kongresszus elé kerülő két doj kumentum, a program és a párt alapszabályzatának a megvitatása. ENRICO BERLINGUERT, az OKP főtitkárát kínai látogatása során Pekingben fogadta Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes. A SZOVJETUNIÓBAN tegnap Földkörüli pályára állították a Kozmosz -1174 jelzésű műholdat, melynek fedélzetén a kozmikus térség vizsgálatát szolgáló tudományos műszereket' helyeztek el. PANMINDZSONBAPJ, az Észak'- és Dél-Koreát kettéválasztó de- militarizált övezetben tegnap már hatodszor tanácskoztak a két ország képviselői ä miniszterelnökök találkozójának előkészítéséről. • >• INDIRA GANDHI indiai miniszterelnök és Ziaul Hak pakisztáni államfő tegnap találkozott Salisburyben, ahol mindketten részt vesznek Zimbabwe függetlensége kikiáltásának ünnepségein. Megbeszéléseik 'té« máját a dél-ázsiai helyzet és más kérdések képezték. ABIDJANBAN, Elefántcsontpart fővárosában az elmúlt napokban összecsapásokra került sor a helyi lakosok és a mau* ritániai kisebbség tagjai között. A zavargások során több üzletet leromboltak (a maurttántai kisebbség Elefántcsontparton főleg kereskedelemmel foglalkozik I, egy személyt megöltek és többen megsebesültek. Csehszlovák felszólalás az UNESCO-kmferencián Lényeges előrehaladást Tandíjemelés az USA-ban (ČSTK) — Az amerikai U. S. News and World Report című hetilap az amerikai diákokra és családjaikra mért „újabb csapásnak“ minősítette a következő tanévre tervezett újabb tandíjemelést. A hetilap adatai szerint az amerikai főiskolákon a tandíjat legkevesebb 10 százalékkal emelik, és az olyan ki-