Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-10 / 59. szám, hétfő

ßereflt azttmäva is sok taniiíséggial 'szolgái:

— A gazdasági-társadalmi helyzet józan, tudományosan pontos és alaposan átgondolt, minden létező komplikációt és ellentmondást figyelembe vevő elemzésére való törekvés arra ösztönöz, hogy egyenesen nézzünk szembe a valósággal, egy pillanatra se forduljunk el némely kevéssé vonzó jelenségtől, hanem ellenkezőleg: figyeljünk rájuk állhatatosan, kitartóan.

Bátor társadalmi és nemzeti önvizsgálat

Szovjet és magyar színházi szakemberek tanácskozása

Az elmúlt évben magyar és szovjet színházi szakemberek Moszkvában tanácskoztak a színházművészet időszerű kérdéseiről. A szimpozion egyik legérdekesebb előadását, Kon- sztantyin Rudnickif A realizmus: a kor kihívása című dolgozatát a Színház idei első számában olvashatjuk

A neves szovjet színházi szakember bevezetőjében arról szól, hogy sok a hasonlóság Moszkva és Budapest színházi élete között. Nem nehéz észrevenni azt sem — hangsúlyozza —, hogy a magyar és a szovjet drámaírásban olyan folyamatok mennek végbe, amelyek, ha nem is teljes egészükben, de legalábbis sok vonatkozásban megegyeznek vagy azonos irányba mutatnak. A már jólismert Germánon kívül azokat a fiatal szerzőket — Alekszandra Szo- kolova, Alekszej Kazancev, Ludmilla Petrusevszkaja és Viktor Szlavkin — említ, akik nemcsak új, hanem már határozott hangot képviselnek a kortárs szovjet színházművészetben. Ezeket a szovjet drámaírókat szoros szellemi kapcsolat fűzi Örkény István, Csurka István, Szakonyi Károly, Bereményi Géza drámáihoz.

Első közös vonásiként elsősorban arra a bátor, nyílt társadalmi és nemzeti önvizsgálatra gondolok — mutat rá a tanulmány szerzője —, amely érezhetően erősbödő tendenciaként vau jelen az utóbbi időben a színpadokon, s kelt nagy közfigyelmet mind Magyarországon, mind a Szovjetunióban. A szovjet és a magyar drámaírók megalkuvás nélkül lépnek fői a mai társadalomban tapasztalható rendellenességek ellen, mint például a nemzeti gőg vagy a magamutogató, hazug álpatriotizmus. Rudnyickij kiemeli, hogy a színháznak ez a csillapíthatatlan, harcos pozíciója társadalmi és esztétikai vonatkozásban egyaránt örvendetes és hasznos.

Ezután következnek — véleményünk szerint — a tanulmány kulcsmondatai, amelyeket már csak azért is idézni kell, mert a csehszlovákiai szakemAz idő felgyorsult. Megváltozik, s a törésvonalak mentén nemegyszer föltárulkoznak-elő- villannak azok az éles ellentmondások, amelyek korábban a mindennapi megszokás leple alatt észrevétlenek maradtak. Másfelöl viszont ebben a felgyorsult időben minden területen — a gazdaságtól a szellemi szféráig — követelően jelentkezik a szociális lét stabilizálása, az élet új, szilárd és megbízható elveinek kialakítása, ésszerű szabályozása és tartós rendezettsége iránti igény.

A színpad az adott körülmények között teljes nyíltsággal közvetítheti és kell hogy közvetítse az igazságot. Más szóval: az idő realizmust követel, de nem „rózsás", nem megédesített, hanem — épp ellenkezőleg — abszolút becsületes, agresszív realizmust. A társadalom és a nemzet, a társadalom és a nép szellemi egészségének a legjobb bizonyítéka az, ha a művészetekben jól és tisztán hallható az igazság hangja, az, ha a művészet bátran él az ön- bírálat fegyverével."

Rudnyickij, az általa Budapesten látott előadások köziil Csurka István Házmester sirató- ját emeli ki, mert a szerző szerinte igen temperamentumos, gazdag tehetségű író, s ami rendkívül ritka, csalhatatlan színházi ösztönnel, meglepő színpadérzékkel rendelkezik, s ami a legfőbb: Csurka úgy alkotja meg színműveit, hogy bennük a való élet drámája sűrűsödi k-Tíoncentrálódik, forr és pezseg, a való élet drámája árad belőlük a nézőtérre.

A Vígszínház további előadásai Iközttl « Harmincéves vagyok című musicalt (Marton László rendezése), valamint Gombroivicz Operettjét emeli ki, az utóbbi darab rendezője Valló Péter. Elmarasztalóan ír viszont Karinthy Ferenc Házszentelőjé- ről, pontosabban a Thália Színházban látott előadásról: —

Mondták, hogy a Házszentelő témája hihetetlenül aktuális, hogy a kérdés fölvetése nagyon bútor. Ezt is szívesen elhiszem. Csak egyet nem hiszek el, azt, ami a színpadon történik.

A következőkben bírálja Kazimír Károly rendezését, aki mindent frontális beállításban rendez, úgy, hogy a színészek folyvást a nézők felé fordulnak, ami kényelmes lehet, de egyál-' talán nem életszerű, funkciót- lan, mert a rendező úgy állítja a színpadra a színészeket, mint próba babák at a kirakatba.

A tanulmány következő részében a Szovjetunióban bemutatott magyar darabokat elemzi. Nagy vitát váltott ki a moszkvai Művész Színházban bemutatott Csurka-darab, az Eredeti helyszín előadása, amelyet vendégként Horvai István rendezett. Érdekes, fölöttébb elgondolkoztató előadást kreált, kár viszont, hogy a filmrendezőt, tehát a kulcsfigurát alakító Jevgenyij Jesztyignejev a szerző és a rendező szándékaival ellentétben egyértelműen komikus figurát alakít. A többi előadás közül Örkény Macskajátékát dicséri a Mosszovjet Színház előadásában. A magyar drámák iránti érdeklődésre jellemző, hogy Az ember tragédiáját Az Észt Vejnemöjnen Színház, valamint a minszki Orosz Színház is játssza. Az utóbbit a tehetséges Borisz Lu- cenko rendezte — egyénien. Ezt az előadást nemrég Budapesten is láthattuk, ott is nagy vitát kavart. Petőfi Tigris és hiénáját egy azerbajdzsáni kisvárosban, Sokiban mutatták be.

Rudnyickij dolgozatának befejező részében hangsúlyozza, mennyire fontos, Ijogy egymás legjobb drámáit megismerjük s őszintén vitatkozzunk a darabokról és az előadásokról. Tanulmányát így fejezi be: —

Rég volt az, amikor Sztanyisz■ lavszkij e szavakat mondta: „A népek kölcsönös megértését elősegítő nyelv: a művészet

nyelve." Segítsünk egymásnak, hogy közös színpadi nyelvünk mind világosabb és kifejezőbb legyen.

Sz. J.

Az óvodától 0 tizedik osztályig

Újszerű oktatási bemutatóterem Berlinben

Az NDK oktatási minisztériuma Berlinben, az Unter den Linden sugárúton rendezte be korszerű oktatási bemutatótermét és kabinetjét, amely eredetiségénél fogva már nemzetközi elA legjobb

A legyei kritika zöme 1979 legjobb lengyel filmjének tartja az Amatőr című filmet, Krzysztof Kieslowski alkotását, a moszkvai fesztivál egyik nyertesét.

Krzysztof Kieslowskimak nem ez az első sikere: dokumentum- filmmel 1973-ban is, 1977-ben is ő nyerte a krakkói rövidfilm-fesztivál nagydíját; Személyzet című tévéfilmje pedig két díjat is kapott 1977-ben a mannheimi seregszemlén,

A rendező harmincnyolc éves múlt, 1969-ben fejezte be a lódzi főiskolát. Eddig hat dokumentumfilmet és több játékfilmet rendezett. Rendezői munkásságára jellemző, hogy a Polytika, a legnépszerűbb lengyel hetilapok egyike neki ítélte az „Élesztő-díjat". Ezt olyan tevékenységért adják, amely ben föllelhető „a gondolkodás kovásza". A díj célja, hogy „rámutasson azokra a tevékenységekre, amelyek erjesztő hatásúak, megmozgatják az embe rek gondolatvilágát, vitára ösztönöznek, társadalmi visszhangot támasztanak.“

Kieslowski egy nyilatkozatában a következőket mondotta: — A filmben és az irodalomban azt az embert keresem, aki elgondolkoztat; akinek nézetei, tettei foglalkoztatnak. Az az embertípus érdekel leginkább, amelyikkel nem értek egyet... Filmkészítés közben arra törekszem, hogy közeledési alapot teremtsek a néző és önmagam között az időszerűnek és fontosnak tartott kérdésekben. — Képi’nköi): Krysz- tof Kieslowski a varsói Nowy Swiat utcában.

ismerést szerzett. A gyerekek az óvodától a tízosztályos politechnikai általános iskoláig egyenlő esélyt élveznek városban és falun egyaránt a gyermekgondozásban, a korszerű segédeszközökkel azonosan felszerelt oktatásban és nevelésben. Akadémiai bizottságok által kidolgozott szórakoztató, tudatosan színezett óvodai játékokból az iskolai természettudományos és politechnikai kísérleti eszközökig, a nyelvi laboratóriumokig a szemléltetés és gyakorlás egységes rendszere áll az oktatók és nevelők rendelkezésére.

Az általános iskolákban legfőbb oktatási forma az osztályrendszer, amely azonban csoport- vagy brigádmunkává színesíthető, a városon és falun egyaránt kötelező óraterv és egységes tanterv alapján. Több, mint 3000 elméleti és gyakorlati pedagógus, tudós és a tár- sadalmi élet területein tevékenykedő más szakemberek munkája alapozta meg ezt a tervet. Eredményei az oktatási minisztérium berlini bemutató- termében is tükröződnek. Sok külföldi is tanulmányozza a bemutatótermet és kabinetjeit, ahol rendszeresen informálják a pedagógusokat a legújabb oktatási módszerekről és technikákról. A bemutatóterem programja mindig az aktuális oktatási és nevelési feladatokhoz igazodva változik. Egyik legközelebbi nagyobb szabású programja a fejlődésben visszamaradt gyerekek oktatásának tematikáját és eszköztárát öleli majd fel.

H. M.

A Szovjetunióban megrendezett csehszlovák kulturális napok végén emlékérmeket adtak át olyan neves szovjet művészeknek, akik jelentős mértékben hozzájárultak szocialista kultúránk népszerűsítéséhez. Felvételünkön Josef Havlín, a CSKP KB titkáraA a kulturális napokon részt vett csehszlovák küldöttség vezetője Jelena Obrazcovának, a moszkvai Nagy Színház szólistájának nyújta át az emlékérmet (fiSTK-felvétel)

Színházul látni

Négy ősbemutató Újvidéken és Szabadkán

A Híd januári és a Színház februári száma Gerold László tanulmányát közli a mai jugoszláviai magyar drámáról. A szerző örvendetes jelenségként említi, hogy két jugoszláviai magyar színházban összesen négy ősbemutatót tartottak. Jugoszláviai magyar szerző színművét adják elő a gyulai várjátékokon és a Szerb Nemzeti Színház kamaraszínpadán, vagyis egy évad alatt hat új színmű született.

Geróld szerint a jugoszláviai magyar drámairodalom e kétségtelen fejlődése három kérdést vet föl. 1. A szabadkai és az újvidéki magyar társulat felismerhette, hogy elsődleges feladatuk a hazai művek színpadra segítése? 2. Színházi, rendezői adósság törlesztéséről van szó? 3. A jugoszláviai magyar dramaturgia — amely volt már divatosan (vidékiesen) szórakoztató, egy-két mű erejéig naprakészen aktuális, szerkezetében igyekezett szinkronban lenni, megkísérelte alkalmazni a paraboladrámák megoldásait — most űj területeket meghódítva követel magának helyet a színpadon? Gerold szerint mindhárom ok elfogadható, de elsősorban az utóbbit kell méltányolni, színháznak, közönségnek egyaránt. Gerold hangsúlyozza, korai még örömődát zengeni arról, ami kialakuló- félben van, ezért üdvösebb inkább biztató jelként fogadni a hat új darab megszületésének, bemutatásának tényét.

Ezután a szerző a hat drámát elemzi. Bosnyák István Nehéz honfoglalás című dokumentumjátéka sinkó Ervin megrázkódtatásokkal, tragikus fordulatokkal teli életútját eleveníti föl. A dráma sok érdekes jelenetet tartalmaz, de egészében véve túlzsúfolt. Sinkót helyenként abszolút bölcsnek és nem embernek ábrázolja. Mindezek ellenére a Nehéz honfoglalás olyan próbálkozás és részleteiben olyan érték, amivel a jugoszláviai magyar irodalom idáig nem dicsekedhet.

Életkép, egy bácskai mikro; világot rajzol meg Gion Nándor tizen az oldalon című drámája. Egy utcát, valahol egy bácskai kisváros legszélén. Egy sor ház, szemben a temető. Gion szerint ahol a majdnem élet találkozik a majdnem halállal. Egy tócsá- nyi nyugalom, ahonnan nincs tovább és nincs vissza. A szerző nem nagy konfliktusokban, látványos összeütközésekben kitörő, tomboló drámaiságot ábrázol, hanem állóvizet, a pocsolyába ragadt életek drámai ösz- szefonódását. Az Éjjeli menedékhellyel, némileg Csehovval és a Godotra várva című színművel rokonítható darab hibája, hogy megbontotta az életkép zárt egységét, mintha nem bízott volna a derékbatört életek ábrázolásának drámaiságá- ban, s ezért még további konfliktust — egy másik oldalt, pozitív pólust — keresett s ez mesterkéltséget, külső drámaiságot okozott, ami gyengíti a darab erejét.

Tolnai Ottó Végeladása egy magányos embert ábrázol, akinek csak egy emberrel van kapcsolata, a hetenként borotválni és olykor nyírni járó kisvárosi borbéllyal. Az idős ember az őt körülvevő tárgyakat adja el, de nehezén teszi, mert a tárgyakhoz emlékek kötődnek, amitől

nem könnyű elszakadni. Tolnai a valós alaprajzból az irreális megoldások felé halad, halmozza a víziókat, s a dráma kisiklik. Bár az öreg „becsavarodá- sának" folyamatába nyilvánvalóan beletartozik a valóstól az irreális felé való emelkedés iránya, a drámaíró azonban nem maradhat adós a kiindulópontként használt reáliákkal, Gerold itt arra a fontos motívumra gondol, amit a környezet képe adhat hozzá az öreg lelki egyensúlyának megbomlásához.

— Egy gyilkosság és egy nyomozás okán Gobby Fehér Gyula Bűnös-e a Szél című drámájában azzal kísérletezik, hogy az üzérkedők és az üzérkedések társadalmi hátterét leleplezze, A cselekményes, fordulatokban gazdag dráma fogyatékossága, hogy végig a felszínen maradunk, s így az izgalmas emberi, erkölcsi kérdésekre is felszínes válaszokat, alternatívákat kapunk.

Deák Ferenc Tor című családi drámáját magyarul Újvidéken, szerbül Zrenjaninban és Belgrádban játsszák, most az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház mutatta be. A történet nem ismeretlen: egy vidéki tanár úgy érzi, gyógyíthatatlan betegségben szenved, s ezért sürgönyben hívja haza gyermekeit, A búcsú családi perpatvarrá, drámai összeütközésekké fajul, melyekből kirajzolódnak az elrontott életek egyéni és társadalmi motívumai.

Gobby Fehér Gyula A budaiak szabadsága című drámájában azt a szép gondolatot igyekezett drámává erősíteni, miszerint szabadság nincsen önállóság nélkül. Drámája eléggé tézisszerű, nyelvezete sekélye«, a hősök sem hús-vér emberek.

Gerold a következőkben az előadások rendezéseit, színészi teljesítményeit elemzi, melyeknek színvonala, felfogása elmarad a kívánatostól. Majd így summázza dolgozatát:

— A jelzéseiben ígéretes jugoszláviai magyar drámairodalom további sorsa kevésbé az írókon, mint inkább a rendezőkön múlik. Jó lenne, ha a színházak, miután felismerték a hazai magyar drámairodaimat segítő szerepüket, felismernék azon szerepüket is, hogy a problémalátás, gondolat felvetés, élethelyzetek vázolása tekintetében is immár jeleskedő írókat ők — s Itt a színház elsősorban a rendezővel egyenlő — tanítsák men színházul látni.-y-l

Lengyei zenei sikerek

Witold Lutoshiwski lengyel zeneszerzőt és karmestert a nyugatnémet hanglemezgyártó szövetség az „1979 zeneművésze“ címmel tüntette ki. A fenti címet a lengyel zeneművésznek a Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekarának és Kamara Kórusának közreműködésével készített 6 hanglemezből álló albumáért ítélték oda. Egy másik lengyel zeneszerző Krzysztof Penderecki „Magnificat“ című zeneművéért Párizsban megkapta a kétévenként odaítélésre kerülő igen rangos Artúr Honegger-díjat. Az említett dí jért folyó versenyben 30 országból 155 zeneszerző vett részt.