Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-25 / 72. szám, kedd

LEVELEZŐINK ÍRJÁK A járásban az elsők Rangos eseményre kerül sor febrúár végén Tornaváralján (Turnianske Podhradie). A Kas­sa (Košice) — vidéki Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztálya itt mutatta be a cseh és szlovák játékfilmek XVIH. fesztiváljának két filmjét. A rendezvény felett a helyi nem­zeti bizottság vállalt védnöksé­get. Azért esett a választás Tornaváraljára, mivel tavaly nagyon szép eredményt értek el a mozilátogatás terén. A levetí­tett 392 filmet 30 100 látogató nézte meg, s ezzel a járásban az elsők lettek. A filmlátoga­tás és a bevétel tervét 128 százalékra teljesítették. Farkas Rózsa Szorgalmasan A nagydaróci (Veľké Drav- ce) menyecskekórus szorgalma- san készül a Tavaszi szél vizet áraszt országos népdalverseny kerületi fordulójára. Jól szere­peltek a füleki (Fiľakovo) Ko~ vosmalt vállalat üzemi klubjá­ban rendezett járási fordulón: harmadik kategóriában a máso­dik helyezést nyerték el. Dnrók Erzsébet Gyümölcsöztetik tudásukat A Bratislavai Elektrotechni­kai Üzem szakmunkásképző központjába három évvel ez­előtt vietnami fiatalok érkez­tek. Mesterséget tanultak. Szor­galmasak voltak az iskolában, serényei- dolgoztak a műhe­lyekben és részt vállaltak az iskolán kívüli tevékenységből is. Idén szakvizsgát tettek. A 22 fiatalból tizenheten kitünte­téssel végeztek. A napokban hazautaznak Vietnamba, hogy ott gyümölcsöztessék tudásu­kat. Siket Gizella Egy hónap alatt A közelmúltban adták át Szepsiben (Moldava nad Bod- ivou) az új, korszerű 35 000 kö- ítetes könyvtárat. Bodnár Kata­lin, a könyvtár vezetője, aki 29 éve dolgozik a szakmában, nagy örömmel újságolta; a szép környezet annyira vonz­za az olvasókat, hogy egy hó­nap alatt többen látogattak be a könyvtárba, mint amennyire az első félévben számítottak. A könyvtár évente háromszor rendez író-olvasó találkozót. Zsolner Katalin és Tóth Márta könyvtáros az alapiskola diák­jainak tart rendszeres mese­délutánokat. Firtko Istvánné Kiállítás A szocialista munkabrigád, — amely a párkányi (ŠtúrovoJ Dél-szlovákiai Papír- és Cellu­lózgyárban Erdős János vezeté­sével dolgozik — kiállítást rendezett a tagok munkáiból. A látogatók megtekinthették Szlatnka Magdolna festményeit, és a szorgos kezű asszonyok hímzéseit, horgolt és kötött készítményeit, faliszőnyegeit stb. Tóth Gyuláné Kultúraápolék A CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) városi szerveze­tének honismereti klubjában ismét pezsgő kulturális élet fo­lyik. Megkezdődött az 1980-as év előadássorozata. Az első vendégelőadó, Sznnihathy Vik­tor — ismert magyarországi író a palócok történetét, erede­tét, nyelvi és magatartásbeli sajátosságaikat ellemző előadá­sát közel kétszázan hallgatták meg. A színvonalas, gazdag is­meretanyagot nyújtó előadás után Bugyács Sándor amatőr képzőművész tárlatát nyitották meg. Pénzes István BEFEJEZŐDTEK AZ ÉRTEKELÓ KÖZGYŰLÉSEK A felelősségteljes hozzáállás meghozta a várt sikert A Nemzeti Front tömegszervezeteinek alapszervezetei befelezték értékelő közgyűléseiket, írják tudósítóink. A szervezetek vezető- ségei összegezték az elvégzett munkát és a leszúrt tapasztalatok alapján elkészítették a következő időszak munkaterhét SZORGALMAS FIATALOK A napokban készített mérle­get az elmúlt év eredményei­ről és tervteljesítéséről a SZISZ komáromi (Komárno) já­rási bizottsága, melyen megje­lentek a párt- és állami szer­vek járási képviselői, valamint azok a mezőgazdaságban dol­gozó fiatalok, akik tavaly si­keresen teljesítették a rájuk bí­zott feladatokat. Az összejöve­telen Kalmár Imre, járási SZISZ-titkár tartott beszámolót. A SZISZ alapszervezetei aktivi­tásának, a munkakezdeménye­zésének és a szocialista mun­kaversenynek köszönhetők az elért szép eredmények. Miriák Ferenc SOKRÉTŰ TEVÉKENYSÉG Értékelték az 1979-ben vég­zett munkájukat és megvitat­ták az 1980-ra kitűzött felada­taikat a perbetei (Pribeta) fia­talok is. A SZISZ falusi szerve­zete a múlt évben sokrétű po­litikai, kulturális és sporttevé­kenységet fejtett ki. Idén irodalmi kört alakíta­nak. A faluszépitéshez és -fej­lesztéshez 700 óra társadalmi munkával kívánnak hozzájárul­ni. Vállalják, hogy a nyári és őszi mezőgazdasági csúcsmun- kák idején segítenek az efsz- nek. Mícsina József SIKERT ARATTAK Jól működik Lontó (Lontov) községben a nőszövetség helyi szervezete. Tagjai bekapcsolód­nak a hnb által szervezett tár­sadalmi munkába és sok eset* ben ök a kezdeményezők. Éneklőcsoportot (a képen) alakítottak. A szervezet értéke­lő taggyűlésén bemutatták szlo­vák és magyar népdalokból összeállított műsorukat. Sikert arattak és reméljük, hogy még sokszor hallatnak magukról. Műsorukkal tartal- massabbá, színesebbé teszik községük rendezvényeit. Marczal Erzsébet 4 lontói éneklőcsoport A CSEMADOK nagyidai (Vef- ká Ida) alapszervezete a na­pokban értékelte munkáját. Kiss Gyula elnök irányításával nagyban hozzájárultuk a köz­ség fejlesztéséhez és szépíté­séhez. Minden évben segítik a már hagyományos körzeti dal- és táncünnepély megrendezé­sét. Az idei tervükből sem hi­ányzik ennek a rendezvénynek előkészítése és a különféle kul­turális akciók megrendezése. A legjelentősebb akciójuk a szabadtéri színpad elkészítése, melyet a helyi nemzeti bizott­ság segítségével szeretnének megvalósítani. Vállalásaik kö­zött szerepel a tagok létszá­mának további növelése, a kör­zeti dal- és táncünnepély elő­készítése során 200, a mezőgaz­dasági csúcsmunkák idején pe­dig 160 órát dolgoznak társa­dalmi munkában. Bartalomej Šoltés ÖREGBÍTIK FALUJUK JŐ HÍRÉT Dunaradvány (Radvaű nad Dunajom) arról ismert Szlová- kia-szerte, hogy itt kezdik és fejezik be minden évben első­ként az aratást. A falu jó hír­nevét öregbíti az utóbbi évek­ben a kertbarátok szövetségé­nek helyi szervezete is. Ugyan­is Radványról és környékéről érkezik a fogyasztókhoz az el­ső primőr zöldségfélék szállít­mánya. A napokban megtartott évzáró közgyűlésükön Vörös János, a szervezet elnöke szá­molt be a tavalyi eredmények­ről és ismeretette a teljesíten­dő feladatokat. A mintegy ezer lelket számláló községben a szervezetnek 200 tagja van. Azontúl, hogy kitermelik csa­ládjuk zöldség- és gyümölcs­szükségletét, jelentős mennyi­séget juttatnak termékeikből a közellátásnak. Tavaly 3747 má­zsa zöldségfélét és több mint 100 mázsa gyümölcsöt értéke­sítettek a Zelenina nemzeti vál­lalaton keresztül. Az idén 4220 mázsa zöldség- és gyümölcsfé­lére kötöttek szerződést, ami­nek jelentős része primőr áru. A kertbarátok munkáját nagyra értékelte Chovan Lász­ló, linb-elnök is. A tagság de­rekasan kiveszi részét a falu­szépítésből és egyéb társadalmi munkából. Tavaly 1640 órát dolgoztak le a faluszépílés so­rán és a szolgáltatóház építé­sénél. Varga József JÓL MUKODO SZERVEZET A napokban tartotta évzáró közgyűlését Hódoson (Vydrany) a kisállattenyésztők szervezete. Csömör László, a szervezet tit­kára számolt be az elmúlt év eredményeiről. 1978-lioz viszo­nyítva sokkal jobb eredménye­ket értek el, ,és 22-vel emelke­dett a tagok száma. A 196 ta­gú szervezet jól működik, ak­tív munkájuknak köszönhető, hogy a községben egyre ked­veltebb és népszerűbb lett a kisállatok tenyésztése. A te­nyésztőktől tavaly 1902 nyulat vásároltak fel. A szervezet 12 tagja pedig a nyáradi (TopoTo- vec) keltető részére 10 785 da­rab tojást adott le. A tagság bekapcsolódott a községfejlesz­tésbe is, számos órát dolgoz­tak le a faluszépítési akció so­rán társadalmi munkában. Az idei tervük is igényes: 500 órát dolgoznak társadalmi munká­ban. Hazánk felszabadításá­nak 35. évfordulójára kulturá­lis műsorral készülnek. Tovább szorgalmazzák a fajtiszta álla-« tok tenyésztését is. Széllé Beáta Teltíkbejárat S. L.: A 30 ár nagyságú bel telekben lövő telkükből a hnb 8 árat felvásárolt mint házhe­lyet, amelyet egy építkezni szándékozónak juttatott szemé­lyi használatba. A 8 árat állí­tólag úgy mérték ki, hogy a mögötte levő 22 ár beltelekben levő kertbe csak a-kimért ház­helyen keresztül lehet jutni. A házhely személyi használói a kérdéses 22 áras kertre nem tartanak igényt, mivel annak tulajdonjogát nem tudnák meg­szerezni. Ajánljuk, bogy állapítsák meg, miként van feltüntetve a község beépítési tervében a 22 áras megmaradt telek s hogy a geometriai vázrajz miként oldotta meg erre a telekre a bejárást. A szélmérés csak ak­kor lenne hatályos, ha erre vo­natkozóan megállapodást is kö­töttek. Az ilyen egyezségben okvetlenül meg kell oldani a hozzáférhetőség kérdését, ha másként nem, útjog biztosításá­val. Az 1966/137 számú hirdet­mény és a hirdetmény kiegé szítő 1969/14 és 1969/26 szá­mú hirdetmények értelmében megkapták a 8000 korona ösz- szegű árkiegyenlítést, de a 4000 koronás prémiumot — bar az építkezést rendesen befejez ték — nem kapták meg. Az 1977. január 1-től hatály-» ban levő és az egyéni lakásépí- kezés új pénz és hitelsegélye« zéséről szóló hirdetmény 27, §-a értelmében az említett ár- kiegyenlítés feltételeit legké­sőbb 1977. december 31-ig kel­lett. volna beterjeszteni az Ál­lami Takarékpénztárnak, a pré­miumot illetően legkésőbb 1980 január 31 ig. Fiatal házasok kölcsöne B. B.. A fiatal házasok köl- csönéről szóló 1973/14 számú törvényes intézkedés 4. §-a ér­telmében az állami hozzájáru­lásra való igénye, amelyet az állam a született gyermekre nyújt, akkor keletkezik, ha a házasságból született gyerme­ke megélte az egyéves kort. Erre akkor is joguk van, ha közben elváltak volna. Ha válása után új házassá­got kötött és ebből is szüle­tett gyermekük, az állami hoz­zájárulást az első házastárssai kötött szerződés alapján nem igényelheti még akkor sem, ha ön törleszti a kölcsönt. Az új házasságkötés alapján — ha egyébként a kölcsön feltételeit mindketten teljesítik — újabb kölcsönt kérhetnek, de az álla­mi hozzájárulást csak az újabb kölcsön megkötése után szüle­tett gyermekre igényelhetne Apaság megtagadása M. K.: A Családi Törvény 57. §-a értelmében a férj azon idő­ponttól számított 6 hónapon belül, hogy tudomást szerzett arról, hogy feleségének gyer­meke született, a bíróságon a gyermekkel és annak anyjával szemben beadott keresetben megtagadhatja apaságát. Nem elég az, hogy a válóperben volt feleségének hűtlensége és a gyermeknek más férfitől való származása beigazolódott. Mi­vel az említett 6 hónapos ha« táridő eltelt, az elmített tör* vény 62. §-a alapján kérhe­ti a Legfejsőbb Ügyészségen (Ge_ nerálna prokuratúra SSR, Bra­tislava), hogy a törvényben biztosított joguk alapján pk ad­janak be keresetet az apaság megtagadása iránt. A Legfel­sőbb Ügyészség nem köteles a kérelemnek eleget tenni, álta­lában csak alapos kivizsgálás alapján és a gyermek érdekei­nek figyelembevételével adnak be ilyen keresetet. Addig a gyer­mek jogosan viseli az Ön ne­vét. Ajánljuk, hogy a kérvény beadásával bízzon meg ügyvé­det. Részleges rokkant keresete H. J.: Férje részleges rok­kantjáradékát helyesen állapí­tották meg 2494 korona havi átlagkeresetéből, mivel a nyug­díj szempontjából a 2000 koro­nát meghaladó összeget 1/3 arányban lehet csak beszámíta­ni. A részleges rokkantjáradék feltétele az egészségromláson kívül a keresetcsökkenés, még­pedig a nem redukált havi át­lagkereset egyharmadának ki­esése. Férje esetében 3480— 1160 = 2320 korona, tehát ennyit kereshet annak veszélyeztetése nélkül, hogy rokkantjáradékát megvonnák. Üzemi baleset S. F.: Kétségtelenül olyan üzemi balesetről van szó, ame­lyet férje munkaadó vállalata köteles kártalanítani. Maga a vállalat az így kifizetett kárta-i tanítást a balesetet okozó te-* hergépkocsit üzemeltető vál­lalattal szemben érvényesíti majd azzal, hogy a vállalat he­lyett az Állami Biztosító viseli majd a kifizetés terhét a gép­kocsi kötelező felelősségbizto­sítása alapján. Férjének a fájdalomdíjon és az esetleges tartós következ­mények esetében a társadalmi érvényesülés megnehezülése cí­mén járó térítésen kívül igénye van betegállománya idején az 1978-ban elért havi tiszta átlag- keresete és a kifizetett táppénz közötti különbözet megtérítésé­re. Ezt az összeget a bérosztá« iyon tudják megállapítani. Lehet, hogy az átutalt ösz- szegben a fájdalomdíjon kívül az elesett keresete egy részének megtérítése is benne van. Ha a munkaadó vállalat eddig nem adott választ arra vonatkozó­an, milyen címen utalta át a pénzt, forduljanak az üzemi bi­zottsághoz a válasz megsürge- tése iránt. Ha ez is eredmény­telen maradna, forduljanak ügyvédhez. Az igények az ese­dékességtől számított egy éven belül évülnek el. Munkabeosztás C. J.: Az efsz-ben azt a mun­kát kell végeznie, melyet a ve­zetőség ön számára kijelölt, fi­gyelembe véve az efsz szükség­letét, az ön képességeit és egészségi állapotát. Az ön ese­tében mindkét félnek figyelem­be kell vennie az orvos vagy az egészségügyi szerv javasla­tát, esetleg döntését. Dr. F. J. Horváth Ernő a vadászszövetség oroszkai (Po­hronský Rus- kov) szerveze­tének területén a csatai (Čata) erdőben tíz ki­logrammos vad- macskát lőtt. Ez a fürge, óva­tos ragadozó ezen a vidéken ritkaságszámba megy. MÉSZÁROS SÁNDOR TEVÉKENY SZERVEZET

Next

/
Thumbnails
Contents