Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1980-03-20 / 68. szám, csütörtök
Három színházi est Budapesten Nem emlékszem arra, hogy az utóbbi években bármelyik kortárs magyar írónak egy ős- bemutató előtt olyan sajtója lett volna, mint ezúttal Szabó Magdának. A Meráni Fiú című kitűnő esszéjét a Kortársbaii olvashattuk, majd újraközölte a Látóhatár. Előzetesek jelentek meg a hetilapokban, a Nép- szabadságban és máshol. Érthető ez a felfokozott várakozás, hiszen Szabó Magda, a legnépszerűbb írók egyike, s a Kiálts város, leginkább pedig Az a szép fényes nap {mindkettői a televízióban is láthattuk) című műveivel igazolta, hogy sajátos hangvételű, gondolatiságában ma is izgalmas történelmi drámát (parabolát?) tud írni. A történelmi múltat faggató, az összefüggéseket és a folyamatosságot kereső, a ma sem időszerűtlen sorskérdéseket fölvető színművei tartományába tartozik a Madách Színházban most bemutatott Meráni Fiú is. Szabó Magda hőse a történelmen kívül Katona József Bánk bán-jából megismert Gertrúdis fia, aki viharos gyermekkor után, az anyja meggyilkolásának kitörölhetetlen döbbenetével kerül a trónra, IV. Béla néven. Körülötte az acsarkodó főurak és főpapok, ott van Kö- töny király, az országba menekülő kunok élén, megjelenik rokona, a német Frigyes herceg. Egyre inkább érezhető egy rettenetes pusztítás vihara, a tatár betörése. IV. Béla ebben a halálos veszedelemben szövetségest keres, a demagógiák és fondorlatok szövevényében próbál eligazodni. Szabó Magda ezt a folyamatot kíséri végig s közben történelmi analógiákat igyekszik fölmutatni, mert nyilatkozata szerint a magyar történelemben, politikában a rosz- szul választott politikai szövetséges kísértetiesen gyakori motívum. Szabó Magda sokszereplős, sokszínű történelmi tablót tár elénk, ám a vezérfonal elvész vagy talán meg sincs: az epizódokból építkező cselekménynek nincs olyan drámai magva, amelyből kiterebélyesedne a konfliktus. A viszonylag sok szereplő inkább egy-egy példa arra, hogy milyen jellemű és gondolkodású emberek vehették körül IV. Bélát és más uralkodókat. Nincs ezeknek az embereknek igazi arcélük, hitelesen ábrázolt belső életük. Illusztrációk csupán, nem hús-vér emberek. Következésképpen az epikus mederben hömpölygő cselekménynek sem lehetnek hiteles lélektani motívumai. Érzésem szerint Szabó Magda trilógiának szánt művének első részében íróilag. művészi eszközökkel nem sikerült megvalósítania azt, ami elgondolásaiban, szándékában nagyon szimpatikus. A történelmi példázat nem emelkedett öntörvényű művészi magaslatokig. Érdekes, hogy ami Szabó Magdának a már említett Az a szép fényes napban sikerült, az most nem. Akkor dicsérték — joggal — a dráma nyelvezetét, amely nem archaizáló, hanem a mai köznyelv és egy emelkedettebb stílus sajátos keveréke volt. A Meráni Fiú szövege (IV. Béla szájából: káderpolitika, fisszidens stb.) kedélyeskedéssé, olykor szóviccekké sekélyesiti a drámát. Lengyel György rendezőnek és a neves szereplőknek a felszínen terjengő szöveg színre- vitelével nyilván nem volt könnyű dolguk. A rendezés •— lélektani motívumok hiányában — logikusan a folyamatos történésre összpontosít. Huszti Pé- tér ingerlékeny, dilemmázó királyt alakít rutingesztusokkal és hanghordozással. Leginkább Sztankay István Kötöny királya és Juhász Jácint Gerecséje él a színpadon. Peter Shaffer Equus című drámáját korábban a Nagyvilágban olvashattuk, néhányan pedig a győri Teátrum Színpad csallóközi vendégszereplése során láthattuk. Most a Pesti Színház vitte színre ezt a lélektani drámát Kapás Dezső rendezésében. A történet érdekes: egy kamaszfiú kivágja a gondozására bízott lovak szemét, ezért pszichiátriai intézetbe kerül, ahol egy pszichológus fokról fokra tárja föl a fiú lelki válságát, lelki sérüléseit, a ritka és megdöbbentő cselekedet emberi és társadalmi motívumait. Shaffer nem elégszik meg ezzel a történettel s a darab végén „csavarással“ rádöbbent bennünket, hogy a darabban egy másik, ellenkező irányú mozgás is tapasztalható. A pszichológus, miközben föltárja a fiú titkait, elindítja őt a gyógyulás útján, maga pedig egyre inkább kételkedni kezd saját életében a „normális világ“ értékrendszerében, a szenvedélyek funkciójában. Az előadást Kapás Dezső sodró ritmusú, a lényeges motívumokat értően kibontó rendezésén kívül Darvas Iván és Gállfi László játéka emeli kivételes élménnyé. Darvas Iván a pszichológus szerepében folytatja azt a remekléssorozatot, amit az eddig intellektuális igényű, lélektani drámákban láthattunk tőle. Bravúros ellenpontozásból épül föl a játéka: az egyik oldalon a gyógyító akaraterejét, segítőszándékát mutatja föl, a másikon saját kételyeit, egyre ágaskodó és ágáiló dilemmáit. Gállfi László éles szemű, érző és érzékeny figurát állít elénk, aki úgy leplezi komplexusait, hogy megpróbál nagyszájúnak, cinikusnak mutatkozni. A lebilincselő előadás során egyre közelebb kerülnek hozzánk a hősök s amikor legördül a függöny, már nem mi kérdezzük a színpadi figurákat, hanem ók szólnak meg bennünket és kérdeznek rólunk, környezetünkről, a mi életünkről. A külföldi látogató számára nem éppen a legjobb időpontban. éjjel tizenegykor kezdődik a Vígszínházban a vasfüggöny előtti kis területen, stilizált cirkuszi manézsban, az In memoriam O. I. című előadás, amelynek műfaját nem könnyű meghatározni, de ez nem is fontos. Az egypercesekből, dráma- részletekből összeállított színpadi játék sokkal több egyszerű emlékműsornál, tisztelgésnél Örkény István művészete előtt. Játék, igaz sokszor csodálatos, sokszor kegyetlen játék, hasonlatos az élethez, úgy, ahogy azt Örkény láttatta és láttatná. Van egy megdöbbentő jelenet, amely a folyó fölött repülő, majd lelőtt madárról szól. Már nem dobog a szíve, de nagysága, lendülete még egy ideig magasban tartja; tiszteletet parancsol ez a ritka és megdöbbentő pillanat. Elszoruló szívvel gondoltam Örkényre, de nem hagyott szomorkodni, mert sorjáztak az Örkényi hősök, az atomháború után hozott szalonnából egérirtást vállaló doktor Vasányiné, az úszni tanuló és nem tudó, de az életveszélyben mégis megtanuló ember, a szerelmesek, a kisemmizettek, a szent megszállottak, és az a költő, aki maradék pénzéből halála előtt nem sírhelyet vásárol, hanem egy élő fát, amely túléli őt. Valló Péter rendező és a Vígszínház művészei — Halász Jutka, Venczel Vera. Kern András, Reviczky Gábor és mások — ízig-vérig Örkényi mélységű és magaslatú előadást, intellektuális színházat teremtettek. Hámori Ottó szavaival élve: olyan müvet játszanak, amit Örkény nem irt meg, de megírt. A lelőtt madárról meditáltam hazafelé jövet a kihalt M—1-es autópályán. Mégsem Örkényt példázta, bizonygattam önina- gamnak, mert az ő szíve bennünk dobog, szellemisége itt munkál közöttünk. SZILVÁSSY JÓZSEF A FOLYTONOSSÁG SZÜKSÉGSZERŰSÉGE LÁTOGATÓBAN a szlovákiai könyvszemlén Szép hagyomány, hogy márciusban, a könyv hónapjában a bratislavai Művészetek házában évek óta kiállítják az elmúlt esztendő szlovákiai könyvtermésének javát. így történt ez az idén is, mégis másként, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Elsősorban tárlatrendezés szempontjából másként, hiszen míg az elmúlt esztendőkben viszonylag nehezen áttekinthető képet nyújtott egy- egy tárlat, az idei könyvszemléről ez egyáltalán nem állítható. Valamennyi rangos szlovákiai könyvkiadó különálló részleget kapott, ahol sajátos módon vall színt tavalyi munkájáról. Aki megnézi a március végéig nyitva tartó kiállítást, az először a vezető csehszlovák és szovjet politikusok képmásával találkozhat, s mellettük olyan idézetekkel, melyeket a kultúráról és a könyvekről, a népek közti barátságról hirdetnek e két nép vezetői. Velük szemben jeles szlovák írókról készült fotók — Jilemnický, Novomeský, Poničan, kortársaink közül Mináč, Mihálik, Smrek, Válek és még többen — vallanak arról, hogy a szocialista társadalomban a politika és a művészet elválaszthatatlanok, hogy szerves egységet alkotnak a közösségi tudat formálásában. Ezt követően a Pravda Könyvkiadó kiállítási részlegében a marxizmus—leninizmus klasszikusainak legfrissebb kiadású műveit, a kommunista párt elméleti és gyakorlati munkáját taglaló tanulmányköteteit, szociológiai és szépirodalmi műveket tekinthet meg a látogató, de tanúbizonyságot szerezhet arról is, hogy kortárs nem marxista filozófiai műveket is megjelentet ez a szerkesztőség, hiszen látható például Wittgenstein műveinek válogatott gyűjteménye. Örömmel láttuk Fábry István A forradalom katonája című memoárkötetét a többi rangos könyv társaságában. Ezt követi a Práca, az Obzor, a Matica slovenská, a Smena, a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó, a műszaki könyveket megjelentető Alfa, a természettudományi és mezőgazdasági müveket publikáló Príroda Könyvkiadó kiállítási részlege. A Tatran Könyvkiadó részlegén tapasztalhattuk, hogy a szlovák könyvkiadás nemes erőfeszítéseket tesz a modern nagyvilági próza szlovák nyelvű kiadásáért. Örömmel láttuk egymás mellett Mikszáth Kálmán és Cervantes műveit, nem beszélve Kertész Ákos Makrájáról. De a Slovenský spisovateľ is sokat tesz a nagyvilág irodalmának szlovák nyelvű megjelenéséért, sőt, a Nemzetek alkotásai sorozatában a Kö- zép-Európában együtt élő népek egymás megismerését segítő irodalmának közvetítéséért is. így kerülhettek egymás mellé mondjuk Miroslav Krleža és Jókai Anna kötetei. A kiadó Új peóza című sorozata pedig arról ad hírt, hogy egyre erősödik a kortárs szlovák epika, hiszen Peter Jaroš, Ján Johanides, Rudolf Sloboda, Vincent Šikula és társaik kiváló, szocialista valóságunkat tolmácsoló prózát írnak. Külön részlege van a szovjet könyveknek és külön a magyar nyelvű kiadványoknak, amelyek elsősorban a Madách Könyvkiadó jóvoltából eléggé gazdag képet nyújtanak a hazai magyar könyvkiadásunkról és a közös könyvkiadás sikereiről. A tárlatot a gyermekkönyveket megjelentető Mladé Letá Könyvkiadó zárja, s megszívlelendő jelképként itt állnak a szlovák irodalom azon klasszikusainak fényképei, akiknek az idén ünnepeljük születési évfordulóikat. A folytonosság szükségességét bizonyítja ez a tárlatrendezői megoldás, olyan szempontot, amely a múlt értékeire emlékeztetve — már a legfiatalabb olvasónemzedéket is — a jövőbe mutat. —szeg— Kassa (Kosice I alapiskoláinak első osztályaiban szeptemberben több mint négyezer gyermek kezdi mey a tanulást. A felvételen a helyi magyar tanítási nyelvű óvoda növendékei láthatók amint az ünnepélyes beiratkozáson rönid rnüsnrt adnak elő (Gazdag József felvételei líra néni Autóbusszal Kassáról (Koši ce! utazva, a mögöttem levő ülésen két fiatal nő beszélgetett. Akaratlanul is fültanúja voltam társalgásuknak. Neveié si, módszertani kérdésekkel foglalkoztak az olvasástechni- ka új módszereivel, a halmaz- elmélet bevezetésével a mate matika oktatásában. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy peda gógusok ülnek mögöttem. Felkeltették érdeklődésemet s igy jutottam el Somodiba (Drieno- vec), a magyar tanítási nyelvű alapiskolába. A községben csak alsó tagozat van. Ötöd ük osztálytól kezdve a tanulók a közeli Szepsibe (Moldava I 'járnak. — Nagy létszámú, kisiskola vagyunk — mondja tréfásan Jablonsky Ottó igazgató. — Az első, a második és a negyedik osztály párhuzamos; harmadik osztályunk csak egy van. A jövő tanévben is mét bővülünk. Ezenkívül van egy kisegítő osztályunk is. a hátrányos helyzetű ciganyszár- mazású gyerekek számára. Kevés a tantermünik, ezért délelőtt és délután is tanítunk. Ez pedagógusainknak gondot okoz, különösen azoknak, akik Kassáról járnak ide. A községnek 1750 lakosa van, ebből 310 cigány. A férfiak nagy része munkaviszonyban van. Kulturált életmódjuk kialakításához jelentős segítséget nyújt a járási és helyi nemzeti bizottság, a társadalmi tudat formálásában pedig nagy szerepe van az iskolának is. — Tanít az iskolában egy cí- gányszármazású pedagógus is, vele szeretnék beszélni — kérem az igazgatót. — Évike! Azonnal hívom, most érkezett. Suha Éva tanítónő a II. A osztályfőnöke. Második éve tanít ebben az iskolában, s itt szeretne maradni továbbra is. Megismerte a falut, a gyermekeket, a szülőket, otthon érzi magát. Hogyan kezdődött pedagógiai pályafutása? — 1971-beri érettségiztem a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban (kitűnő eredménnyel). Gyermekkoromtól pedagógus szerettem volna lenni, s mindent megteszek, hogy * szó legnemesebb értelmében az legyek. Jelenleg levelező tagozaton tovább tanulóik. A kezdet bizony nem volt könnyű. Tizen-* nyolc évesen a bárcai nevelőintézetbe kerültem. Tizenhat, tizennyolc év körüli fiúkra felügyeltem. Bár ezek a ,,gyerekek* már fiatalon szembe kerültek a törvénnyel, velem szemben sem durvák, sem szemtelenek nem voltak. Nehézségeim nem voltak, de én mindig kisgyerekeket akartam tanítani. így kerültem Čižaticére, ahol összevonva tanítottam az 1. és 2. osztályt. Nem volt könnyű az átáHás. Ma a tanítónak állandóan fejlődnie kell. Nem tanévenként, hanem hétről hétre, napról napra, sőt óráról órára meg kell újulnia. Minden tanítási óra egy egy kis műalkotás. — Kényes kérdés: Származása nem okozott nehézséget a sajnos még fellelhető konzervatív gondolkodású szülők körében ? — Lehet, hogy egyesek fenntartással fogadtak — mondja elgondolkodva —, de rövidesen megismertek a gyerekek s rajtuk keresztül a szülők is. Tudják, hogy jót akarok s igyekszem azt jól csinálni. A cigány- gyerekekhez nagyon szigorú vagyok (belőlük is vannak az osztályomban), én meg merem a szülőiknek mondani azt is, amit esetleg a kollégáimtól nem fogadnának el. — A napi majdnem nyolcvan kilométeres utazás mellett mire jut még ideje? — Az utazás nagy probléma, de azért marad idő az osztályon kívüli munkára is. A járási pártbizottság előadója vagyok, tagja a SZISZ járási bizottságának s a közeljövőben a falusi pártszervezet tisztségviselője leszek. Van akaraterőm, munkámat szeretném mindenütt jól elvégezni. Akárcsak édesapám, akit munkájáért többször is kitüntettek. Mosolyogva, de mély meggyőződései mondja ezt a fiatal tanítónő, a somodi gyerekek Éva nénije. FECSÖ PÁL a vonaton kétéves forma 4A kislány köti le az utasok figyelmét. Elnézően mosolyogva figyelik pösze beszédét, a megállíthatatlan szóáradatot. A gyerek közben a lehúzott ablak fogantyúján próbálgatja erejét, felsőteste ki-kibillen az Példa ablakon. Apja segít neki a kapaszkodásban. A szemközt ülő mama és az iskolás nagytestvér sem szól semmit, pedig a produkció nem veszélytelen. — Szólni kellene a gyereknek, hogy ne borzolja tovább az idegeinket — mondja hangosan egy férfi, aki eddig rokonszenvezve nézte a családot. Az apa megsemmisítő pillantással néz fel. A kislány ekkor belefárad a tornamutatványba, kéredzke- dik apja ölébe. Ebben a pillanatban ér padjukhoz a nénike. Valami olyasmit mondhat, hogy szorítsanak neki egy kis helyet — mire az apa erővel lenyomja rácsimpaszkodó kislányát előbbi helyére és gorombán közli, hogy azt pedig senki ne képzelje, hogy majd éppen ő áll fel. Meg sem hallgatja, hogy mindössze arra kérték, vegye ölébe a • gyereket. Vág- dalkozik, minden megszólalót alaposan „kioszt“, annak rend- je-módfa szerint. Szemközt kisiskolás fia feszengve ül a helyén. Az iskolában nyilván azt hallotta, hogy az idősebbeknek felszólítás nélkül, rögtön illik átadni az ülőhelyet. Apjára sandítva megpróbál felemelkedni. Ám az atyai szigor rendre inti a tétovázó kisfiút. A néni már leült. Valahol odébb persze. A vita csöndesül, a kedélyek megnyugszanak, ám az utasok egyike-másika még hosszan elemzi generációs gondjainkat. Miközben kapaszkodom az ajtó mellett, őszintén remélem, hogy néhány év múlva nem okoz majd különösebb fejtörést 1980. az apának, hogy vajon mitől olyan tiszteletlenek szüleikkel Hl- 20. szemben a gyerekei. KERTÉSZ ÉVA
