Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-20 / 68. szám, csütörtök

Ahogyan ők látják A múlt mór csak ross? emlék 0 Közösen c néppel A jövőn töprengenek Ott, ahol a Sajó völgye már szinte katlanná tágul, egymás­hoz közel búvik meg Gömör* panyit (Gemerská Panica) és Beretke (Brfka). Gömörpanyit a nagyobb és az ősibb telepü­lés. Ma Beretke közigazgatási­lag Panyithoz tartozik. 35 év­vel ezelőtt egyszerre szabadult fel a két község. Gömörpanyit- ban, amely a főútvonal mentén fekszik, nagyon sok rombndŐJl és megrongált lakóház maradt a hat hétig tartó kemény har­cok után. — A kommunistáikon kívül kevesen hittek akkor abban, hogy Gömörpanyit egyszer olyan szép község lesz, mint napjainkban — mondta Dobos Sándor a hnb elnöke. Vele és még három kommunistával be­szélgettünk a falu múlt járó], jelenéről. — A felszabadulás után a mii falunk aránylag könnyű helyzetben volt — magyarázta Gubala László —, mert Panyit- ban már a múltban is erős pártszervezet dolgozott, 1926- ban alakult meg a kommunista párt helyi szervezete. Az is igaz viszont, hogy itt sok volt a szegény ember. A megművel­hető földterület zöme földes­urak tulajdona volt. Jelentős volt a száma a földnélküli bér­lőknek, akik nagyon szegénye­sen éltek. — Panyit azért inkább arról volt híres, hogy a kereső fel­nőttek közül majdnem minden harmadik kőműves volt — je* gyezte meg 'Hegedűs János. — Ók világot járt eml>erek voltak, világnézetileg és ők voltak a fejlettebbek, igy csak termé­szetes, hogy az akkori párt­szervezet magvát is ők képez­ték. A felszabadulás után is őrájuk épített leginkább a párt. Ök tették a legtöbbet a falu újjáépítéséért is. — Kezdetben nem ment azért olyan könnyen itt sem minden >— vette át újra a szót Dobos Sándor. — Akadtak tamásko- dók is, akik nehezen értették meg, hogy a háború után a régitől merőben eltérő új élet kezdődik majd, és hogy más­képpen élhetnek, dolgozhatnak Panyiton is az emberek, mint régen. Ahhoz, igaz, először új­já kellett szervezni a pártot, a (közigazgatást és megkezdeni a romok eltakarítását, a földbir­tok szétosztását. Volt munka bőven, vetőmagot, ekét, boro- nát és igavonó jószágot kellett keríteni, hogy a földeken is megindulhasson a munka. — Én csak az édesapám és ■az idősebb emberek elbeszélé­seiből tudom magam elé kép­zelni a múltat — fogalmazta meg gondolatait Urbán Béla —, mégis azt mondom: a há­ború a legostobább dolog a vi­lágon, és a legnagyobb merény­let az emberiség ellen. Hát nem lenne szomorú mindany- nyiunk számára újra romokban 'látni kedves szép szülőfalun­kat, s megint élőiről kezdeni mindent? Nekünk nem kezde­nünk, hanem folytatnunk kell tovább, amit apáink elkezdtek, mert van azért még mit tenni Gömőrpanyiton is. Hogy mi minden épült falunkban a 35 év alatt, azt mindenki láthatja, — A sok szép létesítmény közül mire a legbüszkébbek? — A falu büszkesége « strandfürdő. Úgy véljük, kevés ezer lakosú kisközség dicse­kedhet ilyen szép fürdővel, mint mi — felelte Gubala László. — Nemcsak a strandfürdő felépítésében, hanem egyéb építkezéseknél is nagyon sok társadalmi munkát végzett a falu népe. Csak a fürdő épí­tése közben 5 ezer munkaórát dolgoztak le. A gyermekév tiszteletére készült el a má­sik nagy büszkeségünk, a gyermekjátszótér. Megkezdtük a parkosítást és a zöld sáv lé­tesítését is. Ehhez Gömőrről hordjuk a földet, ezért halad lassabban a munka. Jelentős segítséget kanunk a földműves­szövetkezettől. ők szállítják egvebek között a földet Is a parkosításhoz. Ennek azért örülünk, mert így még maga­sabb színvonalon és rövid ebb idő alatt elégíthetjük k1 a la­kosság iogos teéiryett. Hiszen köztudott, hogy a ml lehető­ségeink korlátozottak, jód jön hát minden segítség. A napok­ban készítettük el a falusi párt­szervezettel közösen a nyilvá­nos párt gyűl és re a párt és a hnb munkájáról szóló beszá­molót. A beszámoló elkészítése során arra törekedtünk, hogy valós, igaz képet alkossunk mint a legutóbbi választási időszak­ról, mind a felszabadulás óta elért eredményekről. Szólunk a hiányosságokról, terveinkről, elképzeléseinkről is. Természe­tesen meghallgatjuk a falu né­pének a véleményét és javasla­tait. Hiszen eddig is a lakos­sággal közösen beszéltünk és oldottunk meg minden problé­mát, — magyarázta a hnb el­nöke. — Mennyivel élnek jobban ma Gömőrpanyiton az emberek, mint a felszabadulás előtt? — Sokkal jobban, mint bár­mikor — felelte Hegedűs Jó­zsef. — A múlttal ne is ha­sonlítsunk, van már a jelen időből és hasonlítás! alap ah­hoz a hallatlan fejlődéshez, ami a falu fejlesztésében és az életszínvonal emelkedésében bekövetkezett. Mi már csak az utóbbi évtizedben történt vál­tozásokat tartjuk számon, a kép így is több, mint biztató. Régen például, ha a fiatalok szórakozni vagy művelődni akartak, Tornaijára kellett menniük. Ma itt helyben ki tudjuk elégíteni az ilyenfajta igényeket is. Van mozi termünk is, melyben minden második nap sor kerül valamilyen film vetítésére. Vagy vegyük csak például számításba, hogy régen a falu munkaképes felnőtt la­kosságának nyolcvan százalé­ka távoli vidéken keresett ma­gának megélhetést, főleg a kő­művesek, ma pedig helyben, vagy a közeli üzemekben kere­si meg kenyerét — ez is mek­kora fejlődés. A beszélgetésből kicsengett az is, hogy Gömőrpanyiton a kommunisták és a vezetők már nemcsak a múlt, hanem a jö­vő felől is nézik a község fej­lődését. Elkészült az újabb köz­ségi eilesztési terv. Erről így vall a hnb elnöke: — Nézze, bennünket nem olyan fából faragtak, hogy elé­gedetten üljünk a babérjainkon. Már az újabb feladatok megol­dásán töprengünk. Választási programunkat, ha befejezzük az utak teljes portalanítását, túl is teljesítjük. S még az idén elkezdjük a közművesítést. Tervbe vettük az üzlethálózat bővítését és korszerűsítését. 1981-ig felépül a központi fű­tőhálózat. Ez látná majd el fű­téssel és meleg vízzel az isko­lát, óvodát, bölcsődét, a hnb épületét és a vendéglátó üze­met. — És milyen forrásokból fe­dezik a költségeket? — Kapunk állami támogatást is, de a költségek nagyobb ré­szét saját erőnkből fedezzük majd. Ehhez a segítséget a fa­lu népe már felajánlotta. Ahol pedig nem elég csak a lelkese­dés, hanem nagyobb szakérte­lem is kell, ott van a kilenc tagú építőbrigád. Gömőrpanyiton a közös aka­rat, mely oly összetartó erő volt a felszabadulást kővető hónapokban, ma is meghatáro­zó erő a falu arculatának for­málásában. TÖRÖK ELEMÉR KEDVES TALÁLKOZÁS Turistacsoporttal Szamar- kandban jártam. Egyszer a Ze- ravsan étteremben ülve arra figyeltem fel, hogy a szom­széd asztal mellől felállt az egyik férfi és hozzánk lépett. Tökéletes szlováksággal kö­szöntött bennünket. Nagyon megörültünk, hiszen aligha számíthattunk arra, hogy az Üzbég Szovjet Szocialista Köz­társaságban szlovákul társalog­hatunk a helybeli lakosokkal. Ki is volt az őszülő férfi, akit asztalunkhoz ültettünk? Kiváncsi kérdéseinkre válaszol­va elmondta, hogy a szovjet hadsereg tisztjeként részt vett hazánk felszabadításában és ott volt a duklai harcokban is. — Borzalmas időket éltünk át, nem szívesen emlékezek az átélt megpróbáltatásokra. An­nál szívesebben gondolok a polgári lakosságra, amely oly nagy szeretettel fogadott ben­nünket. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy mint'a Poprá- dot felszabadító seregek kato­náját a város díszpolgárává avattak. Anion Hanilov őrnagy csa­ládjával is megismerkedhet­tünk. Nyolc gyermeke közül az egyik apja nyomdokaiba lépett, katonatiszt lett. Van köztük textilmérnök, három orvos, egy gyógyszerész, egy egész­ségügyi nővér, a legkisebb pe­dig most végzi az általános iskolát. Valamennyien sokat tudnak Csehszlovákiáról. IjACZKŰ JÓZSEF Kommentáljuk Eletet jelentő folyadék A Csehszlovák Vöröskereszt IV. kongresszusán többek között azt a feladatot tűzte az alapszervezelek elé, hogy a hatodik ötéves terv végéig el kell érni: az összes véradás legyen térítésmentes. Szép, de nehéz feladat ez. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 1976-ban Szlovákiában a vér­adások 75,2 százaléka történt az említett formában. A Vöröskereszt tagjak azonban nem ijedtek meg az élőt tűk álló feladatoktól. A szlovákiai központi bizottság a já­rások részére versenyt hirdetett a térítésmentes véradás­ban. Azok a járások, amelyek a térítésmentes véradás terén elérik a száz százalékot, — díjat kapnak — a múlt év­végéig 27 járást jutalmaztak meg. A körzeti és az üzemi orvosok, a Vöröskereszt funkcionáriusai és tagjai jó szer­vező és agitációs munkájának eredménye, hogy tavaly már a véradások 82,3 százaléka volt térítésmentes. Az eredmé­nyek minden bizonnyal még jobbak is lehettek volna, ha Kelet-Szlovákiában nem rendelnek el zárlatot a járvány miatt, és ha minden járásban eleget tettek volna a váradás évi tervében meghatározott feladatoknak. Például a komá romi (Komárno) 92,3, az érsekújvári (Nové Zámky) járás 75,8 és Szlovákia fővárosa csak 90,5 százalékra tett eleget humánus feladatának. Az utóbbi adat főleg azért is figyel­meztető, mivel Bratislavában sok az egészségügyi létesít­mény, a kórház, s így a vérátömlesztés is. Ezért a közeli járásokból is ide irányítják az önkéntes véradók egy részét. Szlovákia fővárosában a szocialista munkabrigádok tagjai­nak és a város lakóinak el kellene gondolkodniuk ezeken a tényeken. Sohasem tudhatják, hogy melyikük mikor szo­rulhat a másik ember segítségére. Az önkéntes váradök táborában sokan igazán példával szolgálhatnak. Több mint 40 térítésmentes véradásért Szlo­vákiában eddig már 44 en kapták meg a Jánsky emlékérem aranyfokozatát, 987-en az ezüstöt, 10 003-an pedig a bron­zot. Többen vannak olyanok is, akik közel százszor adtak vért. Jó lenne, ha minden állampolgár, akinek az egészségi állapota azt megengedi, az önkéntes véradók táborába lép­ne. A tömegszervezeteknek az eddigieknél még célraveze­tőbb propagandát kell kifejteniük, hogy tagjaik belépjenek az önkéntes véradók soraiba. Az állami egészségügyi felügyelőség több évi tapasztala­tok alapján határozza meg, hogy mennyi vérre, illetve vér­adóra van szükség. Az idén 132 410 véradást tűzött ki fel­adatul, ami kétezerrel több, mint az előző évben volt. A terv szerint a véradások 95,47 százaléka lesz térítés­mentes. A kongresszusi határozat teljesítéséhez, azaz a 100 százalék eléréséhez még további mintegy 6000 véradóra lenne szükség. Néhány járásban jelentős tartalékaink van­nak, így például a nagykürtösi (Veľký KrtíS), a svidníki és a Stará Lubovňa-i járásban. Tény, hogy nem minden járás rendelkezik vértranszfúziós állomással, de jó szer vezo munkával el lehet és el kell érni, hogy a kongresszus határozatát — amely a CSKP XV. kongresszusának határo­zataiból indul ki — hiánytalanul teljesítsük. A tudomány gyorsan fejlődik, de a vért nem tudjuk ve­gyi úton előállítani, pedig a kórházakban emberéleteket mentenek vele. Ezt állandóan szem előtt kell tartanunk. NÉMETH JÁNOS KIVITELI FELADATOKAT TELJESÍTENEK A píseki Hikor helyi gazdál­kodási vállalat alkalmazottai hozzáfogtak a Szovjetunióba irányuló legnagyobb export- megrendelés teljesítéséhez. Az arhangelszki kikötő számára egy közigazgatási épület be­rendezését készítik több mint 3 millió korona értékben. Az irodai bútorokon kívül a szau­nába, étterembe, ruhatárakba is készítenek bútorokat. A Dubnái Nemzetközi Atomkutató Intézetet is ellátják bútorok­kal, több mint 2 millió korona értékben szállítanak faliszekré­nyeket. A tőkés államokba 27 millió korona értékben készíte­nek bútort, legnagyobb meg­rendelőjük az NSZK, Svédor­szág, Hollandia, ezenkívül ki­sebb mennyiségben szállítanak bútorokat Nagy Britanniának, Kanadának, Ausztriának és még további 9 országnak WASHINGTON SZÖVETSÉGESE: PAKISZTÁN / 1. A 400 MILLIÓ CSAK A KEZDET Kínai fegyver Brzezinski kezében 0 Visszhang a Khyber-szorosban 0 Ziaui Hak „iszlám tisztítótüze“ Kettős őrség az urándúsító építkezés körül 0 Egy felfüg­gesztett segély % A rendőrök hét órával később érkeznek 0 A saddai látogatás után Az egész világot bejárja az a fénykép, amelyet Pakisztán és Afganisztán határán készí­tettek nyugati fotoriporterek. A képen Zbigniew Brzezinski állt, kezében egy kínai gyárt­mányú géppisztollyal. A külö­nös látogatásról és a még kü­lönösebb fegyverfogásről a francia Agence France Presse tudósítója fölöttébb érdekes je­lentést adott. A jelentés szó szerint így hangzott: „Carter elnök nemzetbiztonsági főta­nácsadója, aki azért utazott a helyszínre, hogy Amerika ba­rátságáról biztosítsa a pakisz­táni határnál élő lakosságot, az afgán területtől kevesebb mint három kilométerre levő előretolt állomáson, Minchini- ben, elmagyaráztatta magának a határőrség fegyverzetét, s ennek során néhány lövést ad­tak le egy Afganisztán irányá­ban levő »szimbolikus« célpont­ra ... A fegyver működésének bemutatásával megbízott határ­őr, aki kétségtelenül nagyon izgult, hátra esett a fegyver rúgásától. Egyik társa előrelök­te, majd közölte: »A golyók célt tévesztettek volna, s ven­dégeink közül valakit meg is ölhettek volna.« Brzezinski mo­solyogva azt kérdezte vendég­látójától, Fazle Hak tábornok­tól: »Gyakran vannak áldozatai az ilyen bemutatóknak?« Az af- ganisztánhan is hallható lövés­dörejek még sokáig visszhang­zottak a Khyber-szorosban.“ Ezután a kis epizódus után vet­te a kezébe az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a fegyvert és fényképeztette le magát az afganisztáni határon. Brzezinski egy hónap lefor­gása alatt a negyedik jelentős külföldi vendége volt a pakisz­táni fővárosnak; Lord Carring­ton angol, Huang Hua kínai és Andrew Peacock ausztráliai külügyminiszter ültek előzőleg Ziaul Hak tábornok, államfő vendéglátó asztalánál. Az 1980 januári látogatások Iszlamabadban kissé meglepőek, különösen ha az ember az elő­ző időszak eseményeit is meg­próbálja elemezni. 1977-ben, amikor Ziaul Hak államfő ka­tonai puccsal hatalomra jutott, viszonylag gyorsan romlott Isz­lámábád és Washington viszo­nya. Először még elhitték a tá­bornoknak, hogy ígérete sze­rint „gyorsan megszünteti az országban uralkodó káoszt“ és hamarosan, választások után polgári kormányt alakít. Ami­kor azonban először ideiglene­sen, azután véglegesen elha­lasztotta a választásokat, Wa­shingtonban rájöttek: a tábor­nok nem is akarja polgári po­litikusoknak átadni a hatalmat. Egymást érték a sorozatos le­tartóztatások, a kivégzések és amikor az előző államfőt, Zulfi- kar Ali Bhuttót is kivégeztette Hak tábornok, egyszercsak megszólalt az „emberi jogok védelmezője“, az Egyesült Ál­lamok is — Washingtonnak kellemetlen lett Hak uralkodá­sa. Nem sokkal később olyan eseménysor kezdődött Pakisz­tánban. amelyet a Washington Post igen finoman „a Ziaul Hak által meggyújtott iszlám tisztí­tótűz néha Iránra emlékeztető lobogásának44 nevezett. Tovább romlott a pakisztáni—amerikai viszony. Ráadásul világszerte beszél­tek arról — akadlak lapok, fo­lyóiratok, szakemberek, ame­lyek és akik állítólag ellenőr­zött adatokat is emlegettek —, hogy Iszlamabadban vagy a környékén egy titkos laborató­riumban dolgoznak már „az isz­lám atombomba“ mintadarabjá­nak összeszerelésén. Carter kor­mánya ekkor, nyilván hitelt ad­va a hírszerzői jelentéseknek is, megkísérelte lebeszélni a tábornok elnököt a nukleáris fegyver elkészítéséről. Katonák és szakemberek je­lentek meg Iszlamabadban — ez 1979 tavaszának egymást kö­vető heteiben történt — és elő­ször azt ajánlották Ziaul Buk­nak, hogy egy nem katonai nukleáris program szinte teljes költségét magukra vállalják, ha Iszlámábád lemond a bombáról. A tábornok nemet mondott és a továbbfolytatódó urándúsító- építkezés körül megkettőzték az Őrséget. Még egy amerikai kísérlet következett. Most már nemcsak békés nukleáris prog­ramot ajánlottak, hanem fölöt­tébb értékes fegyver-segítséget is. A Pentagon küldöttei azt mondták: a bombáról való le­mondásért cserébe még ötven darab F-5E típusú, rendkívül drága amerikai katonai harci repülőgépet is kap Pakisztán — olyan olcsón, hogy az már egyszerűen ajándék. A válasz újra csak határozott nem volt. Most már döntenie kellett az Egyesült Államoknak is — a felelet tömör, kellemet­len, Iszlámábád számára több mint meghökkentő volt. Wa­shington közölte: felfüggesztik az évi 85 millió dollár gazda­sági katonai segély még hátra­levő (és a nagyobbik részét még nem fizették ki!) részének folyósítását. Ékkor már Ősz volt. És 1979 novemberében, azaz alig ne­gyedévvel ezelőtt, mintegy két­száz férfi megrohanta az isz- lamabadi amerikai nagykövet ség épületét. Repültek kifelé az ablakok, majd az ablakszárnyak után előbb papíreső hullt az EIÖ3 1980. III. 20

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents