Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1980-03-18 / 66. szám, kedd
GAZDASÁGUNK TOVÁBBI SIKERES FEJLESZTÉSÉÉRT [Folytatás az 5. oldalról/ Röviden arról van szó, hogy az irányítási rendszer mozgásba hozza a feH iesztés kulcsfontosságú tényezőit, és lépésről lépésre segítse elő az intenzív gazdaságfejlesztés stratégiájának megvalósítását. Az irányítás mechanizmusából kiküszöböljük, illetve visszaszorítjuk azokat az elemeket, amelyek a gazdasági fejlődés extenzív tényezőit támogatták. Ezzel szemben olyan szabályozókat vezetünk be, amelyek sokkal kifejezőbb gazdasági nyomást fognak gvakoroln; a vállalatok és a termelési-gazdasági egységek gazdálkodására. Az irányítási rendszer egész mechanizmusa, a terv- felfogása és a gazdasági szabályozók arra irányulnak, hogy kifejezően növeljék a gazdálkodás hatékonyságát az energetikai és a nyersanyagforrásokkal, az állóalapokkal és az emberi munkával. Az eddigi gyakorlathoz vi szonyítva tehát lényeges változásokról van sző. Röviden már rámutattam, hogy hol és miben rejlenek gazdaságunk gyen ge pontjai. Ezért ismételten hangsúlyozni kell, hogy a nem kielégítő globális hatékonyság és teljesítmény okait elsősorban és főleg a szubjektív tényezőben kell látnunk, vagyis egészében véve az irányításban. Tehát nemcsak az irányítási rendszerben vannak fogyatékosságok, hanem az egyes emberek, a vezetők, a törzskarok irányítási munkájában is, az elemző és a döntési tevékenység alacsony színvonalában, egyesek nem kielégítő felkészültségében és illletékességében, sőt olykor —< sajnos, ezt is meg kell állapítanunk — felelőtlen magatartást is tapasztalhatunk egyes vezetőknél. A kérdés azonban bonyolultabb. Bonyolultabb abban az értelemben, hogy ha a gazdálkodás általános feltételei lehetővé teszik az ilyen viselkedést, ha nincs pontos mércénk az eredmények mérésére, ha ráadásul mindenkinek egyformán osztogatjuk a javakat, köny- nyen megesik, hogy az emberek, a vezető dolgozók hozzá igazodnak ezek- hez a feltételekhez. Ez általában min-* dig úgy van, hogy az emberek többsége úgymond normálisan viselkedik, vagyis az adott feltételekkel összhangban. Ezért ha változtatni akarunk a viselkedésükön, tevékenységükön, gondolkozásukon, viszonyulásukon, elsősorban azokat a feltételeket és szabályokat kell megváltoztatnunk, amelyek döntő mértékben befolyásolják és meghatározzák az emberek viselkedését. Úgy gondoljuk, hogy * az elfogadott komplex intézkedések, s azok bevezetése a mindennapi gyakorlatba, előse-- gítik az új szemlélet kialakítását, meggyorsítják a gazdasági problémák megoldását, mert az irányítási rendszer működésének legfontosabb oldalaira helyezik a súlyt. A tervezésben előirányzott változásokat széles méretekben alátámasztják az önálló elszámolási rendszerben, az anyagi ösztönzés alapelveinek érvényesítésében bekövetkező változások, és megfordítva. Ezzel arra törekszünk, hogy következetesebben töltsük meg tartalommal a téziseket a terv és az önálló elszámolási rendszer egységéről, valamint a termelési-gazdasági egységek és a vállalatok rendelkezésére kerülő források és a valóban elért eredmények szorosabb összefüggéséről. Ezzel még közelebbi kapcsolatba kerülnek a vállalati és a társadalmi érdekek, ami egyúttal a kezdeményezés és a szocialista munkaverseny fejlesztéséhez is is jobb alapot teremt. Természetesen azzal is számolnunk kell, hogy az intézkedéseket nem fogadja mindenki tárt karokkal, hogy nem lesznek összhangban egyesek sajátos érdekeivel. A gazdaság egészséges fejlődésének érdekei azonban megkövetelik, hogy a dolgokat és a problémákat következetesen a társadalmi érdek szempontjai szerint oldjuk meg, éppen ezért nem járhatunk a tarthatatlan kompromisszumok útján, nem hátrálhatunk meg a maradiság, az alacsony teljesítmény előtt, csupán azért, hogy mindenkinek a kedvében járjunk. A komplex intézkedésekkel elsősorban a terv szerepét erősítjük meg, amely a hatékonyság, a részarányosság és a kiegyensúlyozottság alapvető eszköze a népgazdaság fejlesztésében. Ezek a természetes követelmények jelenleg új tartalmat kapnak, amelynek érvényt kell szerezni mind a központban, mind pedig a termelési-gazdasági egységekben és a vállalatokban. Ezt alá kell húzni mert a demokratikus centralizmus megőrzése mellett a gazdasági kapcsolatokban az előirányzott változások lényeges mértékben növelik a termelés és a kereskedelem alacsonyabb szintjeinek a felelősségét a tervezésben és az irányításban. Döntő fontosságúnak tartjuk, hogy a terv elsősorban hatásos eszközként segítse elő a tudományos-műszaki haladás érvényesítését a népgazdaságban, biztosítsa a minőség javításában, a terFelhívom a figyelmet arra, hogy a tervezés és a döntések decentralizálása a változások fontos részét képezi, lehetővé teszi, hogy a kérdésekről helyben döntsenek, ahol a legjobb feltételek vannak hozzá. A túlzott centralizálás megköti az emberek kezét, akadályozza a természetes, szükségszerű gazdasági szempontok érvényesítését, megnehezíti az idejében való döntést. Nem tévesztiietjük szem elől, hogy ma már olyan szoros összefüggések vannak a gazdaságban az egyes ágazatok és szakágazatok között, hogy minden kizökkenés azonnal megmutatkozik a végső eredményben. Ezért azzal is számolunk, tiogy tovább folytatjuk a mérlegrendszer elmélyítésére irányuló törekvésünket, felülről lefelé haladva úgy. hogy kellő feltételeket biztosítsunk a terv teljesítéséhez annak minden alapvető viszonylatában. Ezen túlmenően azt is el akarjuk érni, hogy a tervet már jóváhagyása előtt gazdasági szerződések támasszák alá. Mivel nálunk a megrendelő szállító is egy személyben, ezért mindenkinek igazodnia kell ehhez a kétoldalú szerephez a saját viselkedésében. A gazdasági növekedés hosszú távú tényezőinek fokozottabb kihasználása megköveteli, hogy nagyobb távlatokban tűzzük ki a feladatokat, ne korlátozzuk azt éves időszakokra. Természetesen arra is szükség van, hogy a gazdasági döntésekben ,,januártól decemberig“ kalkuláljunk. De nem úgy, ahogy azt eddig tettük, hogy minden ehhez kötődött. Hiszen az ilyen gondolkozás kimondott pazarláshoz vezet az eszközökkel, háttérbe szorítja a gazdaságosságot csupán azért, hogy úgymond kimerüljenek az év végéig tervezett eszközök, miközben az egyik évből a másikba való folyamatos átmenet kivételt képez. Ezért a komplex intézkedésekben rögzítettük azt a halaszthatatlanul szükséges alapelvet, hogy a tervezés alapját az ötéves terv képezze. Éspedig nemcsak központi szinten, hanem a termelési-gazdasági egységekben és a vállalatokban is. Az ötéves tervben előirányzott feladatok, keretek és egyéb gazdasági feltételek kiindulási alapot képeznek az évi tervek összeállításához. Egyáltalán nem rejtjük véka alá, hogy éppen ezek a kérdések nem csekély gondot okoznak. Még sok mindent nem sikerült megoldani a terv tárgyi felépítésében. Emellett sok minHa döntő fordulatot akarunk elérni a hatékonyságban, optimális mértékben kell érvényesítenünk a termelésben a tudományos-műszaki haladást. Ez a napirendre tűzött változások alapvető, úgy is mondhatnám hogy stratégiai tartalma. Emellett nem lehet szó csupán műszaki részfeladatok megoldásáról, hanem termelésünk egész műszaki színvonalát kell magasabbra emelni, főleg egyes kiemelt szakágazatokban, mind a termelés anyagi-műszaki alapja, mind pedig a termékek szempontjából. Ebben kell látni az új minőséget, ehhez kell igazodni az irányítási rendszer tökéletesítésében, ehhez kell méretezni a követelményeket a kutatás—termelés—felhasználás ciklusának minden láncszemében. Amikor a feldolgozó iparról beszélünk, tegnap még az döntött, akinek monopol helyzete volt a termelésben. Ma már egyre inkább az dönt, méghozzá a termelésben meghatározó szerepet játszó monopóliumokkal és konszernekkel szemben is, akinek szellemi vagyon van a birtokában, aki ismeri az új műdent, ami hatást gyakorolhat a fejlődésre a következő ötéves tervidőszakban, főleg a külgazdasági kapcsolatokban, egyáltalán nem lehet előre látni. Ezért nem a feladatok dogmatikus vál tozatlanságából indulunk ki az ötéves terv stabilitásának kialakításánál, hanem a gazdasági viszonyok feltételezett stabilitására törekszünk, azt vesz- szük alapul. Természetesen ilyen szabályokat dolgozunk ki a vállalatok számára is, amelyek az orientációjukat megfelelő irányba terelik. Azonban világos szabályokra van szükségünk ahhoz, hogy megfelelő kapcsolatok alakuljanak ki a feladatok teljesítése és a források képzése, az éves és az ötéves tervek között. Ez mindennél fontosabb. Egyúttal arra is szükségünk van. hogy az irányítás egyes fokozatai megtanuljanak tervezni és dönteni az ötéves terv távlataiban, hogy minél ész-1 szerűbb legyen a források képzése, elosztása és felhasználása a társadalmi hatékonyság növekedése érdekében. Ezért lehetővé kell tennünk, hogy aki nagyobb eredményt, teljesítményt akar elérni, az meg is tehesse ezt, sőt serkenteni kell őt ebben az irányban. Emellett szükségesnek tartjuk a tartalékok létrehozását is minden szinten az átmeneti aránytalanságok leküzdéséhez s a hosszú távú stabilitás erősítéséhez. Az elfogadott intézkedések hatását jelentős mértékben feltételezi az árrendszer helyes működése. Elkerülhetetlen feladat előtt állunk, meg kell változtatni a fűtőanyagok, az energia és egyes nyersanyagok nagykereskedelmi árait, hogy azok jobban megközelítsék a külföldön érvényes beszerzési árakat. A világpiaci árakra való áttérés — ha ez nem is megy egyszerre — gazdasági és politikai szükségszerűség. Csak így hozhatjuk létre a feltételeket, a mércéket és az ösztönző indítékokat ahhoz, hogy a gazdálkodás színvonala elérje az élenjáró termelőkét, legyenek azok akár a szocialista országokban, akár pedig a világ többi részén. Ennek az intézkedésnek a bonyolultságát az is fokozza, hogy a nagyobb árakat maximális mértékben kell majd ellensúlyozni a költségek csökkentésével a feldolgozó ágazatokban. Ez természetesen arra fogja kényszeríteni a vállalatokat, hogy keressék a fűtőanyagok, az energia, a nyers- és az alapanyagok hatékonyabb kihasználásának az útjait. szaki megoldásokat és a termelés gazdasági-műszaki színvonalát hatványozottan magasabb szintre emeli. Egyszóval a termelési monopólium a tudomány, a műszaki fejlesztés és a haladás monopóliumává alakult át. Mit jelent ez a gyakorlatban? Elsősorban azt, hogy mindent ki kell használnunk a termelésben, amit a tudományos-műszaki haladás nyújt. És ez bizony nem kevés, hiszen kutatási-fejlesztési alapunk évente csaknem 30 ezer feladat megoldásán dolgozik, számos további feladat képezi a KGST országokkal folytatott tudományos-műszaki együttműködés tartalmát, emellett licenceket is vásárolunk, s évente több mint 7000 találmányt, körülbelül 300 ezer újítási javaslatot veszünk nyilvántartásba. Elegendő mértékben kihasználjuk ezeket a forrásokat? Talán nem úgy van az esetek egész sorában, hogy egyesek inkább annak bizonyítására fecsérlik a drága időt és energiát, hogy miért nem lehet megvalósítani ezt vagy azt. Minden jel arra mutat, hogy náMEG KELL BECSÜLNI A TUDOMÁNYOS-MŰSZAK! HALADÁST lünk kissé fordított a helyzet: ahelyett, hogy a termelés kitartóan és állandó« an érdeklődne az új dolgok iránt, hogy „éhezné“ az új technikát, bonyolult és csekély hatásfokú mechanizmusunk -van, amellyel arra kényszerítjük a vállalatokat, hogy érvényesítsék a kutatás eredményeit a termelési gyakorlatban. Eközben nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy a vállalatok az újdonságok bevezetését utólagos beruházási és egyéb eszközök juttatásától teszik függővé. A központ természetesen ezekkel nem rendelkezik, és így minden vissza* tér a régi kerékvágásba. A kiutalt kereteket egészen másra használják fel, mintha a tudomány és a technika nem is tartozna ezekbe, esetleg csak vala hol a rangsor végén szerepelnek. És így számos vállalat saját gyártmányai-* nak fejlesztése nélkül éveken keresztül jól él, csupán a társadalom fizet rá. Ezért a tudomány és a technika fejlesztésének a tervét következetesen összekapcsoljuk a terv többi részével, s bevezetjük a műszaki fejlesztés ösztönzését célzó mutatók rendszerét. Ma a világpiacon nemcsak a termék minőségét értékelik, hanem azt is, hogy milyen széles típusválasztékot tud ki nálni a termelő, s milyen tanácsadó, szerviz és egyéb szolgáltatást nyújt a termékeihez. Az eszközöket az eddiginél nagyobb mértékben kell összpontosítanunk a . kutatás, a fejlesztés és a termelés legfontosabb irányzataira, főleg sokkal szélesebb keretek között kell fejleszte nünk a tudományos-műszaki együttműködést a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával. Határozottan nem mellőzhetjük tovább az olyan szakágazatokat, amelyek meghatározó szerepet játszanak tovab bi népgazdasági területek és ágazatok műszaki színvonalának emelésében. Elsősorban az elektronika, az automatizálás, a robottechnika és a kemizálás anyagi alapjának fejlesztéséről van szó. Alkotó és műszaki potenciálunk színvonala elegendő e problémák megoldásához. Ha erőinket összekapcsoljuk a Szovjetunió tudományos-műszaki potenciáljával, gyors ütemű haladást érhetünk el ebben az irányban. A termelés műszaki fejlesztésére és a minőség javítására irányuló törekvésünkben nem engedhetjük meg ma-* gunknak, hogy magas színvonalú termékeink, amelyek jól értékesíthetők a külföldi piacokon, elveszítsék kivívott pozícióikat. A világon nagy elismerésnek örvend néhány textilipari és bőripari gépünk, a sikeres termékeink közé tartoznak a teherautók, a szerszám-1 gépek és az alakító gépek egyes típusai, a nyomdaipari gépek, valamint néhány más gépipari és egyéb termék. Ezeket is állandóan tökéletesíteni- kell, érvényesíteni kell náluk más tudományos szakágazatok ismereteit, mert csak így tarthatják meg a világpiacon elfoglalt helyüket. Ahol ez célszerű és szükséges, e termékek gyártásához újabb kapacitásokat fogunk felszabadítani azokban a vállalatokban, amelyek termelése problematikus. Hiszen teljesen lehetetlen, hogy kizárólag csak új beruházásokkal bővítsük a csúcstermékek gyártási kapacitásait. Ez elviselhetetlenül hosszadalmas út, arról nem is beszélve, hogy ezen képtelenek vagyunk megoldani az összefüggő problémák egész komplexumát: a munkaerő-ellátás kérdését, a szükségtelen, alacsony hatékonyságú termelés felszámolását stb. Ezekben a kérdésekben természetesen nem hagyhatjuk a döntést csupán a termelési- gazdasági egységekre, habár az eddigieknél aktívabb szerepet kell játszaj niuk ebben az irányban. Céljaink elérése érdekében már a tervben kötelezően meghatározzuk az első minősítési osztályba tartozó és a műszaki szempontból progresszív termékek részarányát a termelés egész volumenében. Egyúttal ez lesz az egyik szempont az ösztönzési alapok képzésénél. Lényegesen nagyobb figyelmet kell szentelnünk a kutatási és fejlesztési alap munkájának. Nem kevés dologgal vagyunk elégedetlenek, amelyek javításra szorulnak. A kutatási alap elé egyértelmű és igényes feladatokat kell állítanunk, amelyek elősegítik a termelés és a hatékonyság fejlesztését. Nem mehetünk el szótlanul amellett, hogy olyan kutatóintézeteink és munkahelyeink is vannak, amelyek a legkülönbözőbb problémák megoldásán dolgoznak, de ezeknek egyes esetekben nagyon csekély a gyakorlati jelentőségük. Ugyanakkor a kutatóintézeti kapacitás kilenctized része az iparban van, a termelési-gazdasági egységek közvetlen irányítása alatt. Ez természetesen nem mindig a kutatás hibája. Ha a termelés nem érdeklődik a kutatási eredmények iránt, a kutatási dolgozók olyan problémákon dolgoznak, amelyek számukra tudományos vagy egyéb szempontból lehetnek érdekesek. (A beszéd befejező részét holnap közöljük.) ALAPVETŐ AZ ÖTÉVES TERV nem lesz könnyű feladat, mert a bruttó termelés mutatója sok mindent eH bírt, számos fogyatékosságot eltakart; Ezért nem is jelentett nagy problémát a teljesítése. Amíg például 1979-ben gyakorlatilag minden figyelemmel kísért gazdasági egység teljesítette ezt a mutatót, ugyanakkor annak a hét mutatónak a teljesítését, amelyek legalább részben ellensúlyozták a bruttó termelés mutatójának negatív oldalait, s közelebbi kapcsolatban vannak a nemzeti jövedelemmel, a vállalatoknak csak alig több mint a felében sikerült elérni. (Az utóbbi mutatók bevezetésére 1979. január 1-én került sor.) A terv jó minősége megköveteli a szükségletek és a források, a teljesítmények és az eredmények következe-1 tes kölcsönös függőségét. Az olyan terv, amelynek mérlegét csak papíron állítják fel, nem töltheti be azt a szervező szerepet, ami társadalmunkban reá hárul. Ezért a tervező szervek minden szinten nagy felelősséget viselnek, a központban, a termelési-gazdasági egységekben, a vállalatokban, a nemzeti bizottságokban és a szövetkezetekben egyaránt, mert lehetetlen, hogy egy sor döntő fontosságú probléma megoldását az anyagi és értékviszonyok területén a lervteljesítés időszakára hagyjunk melés energia- és anyagigényességének csökkentésében, a munkaerő és az állóeszközök hatékonyabb kihasználásában előirányzott konkrét feladatok teljesítését. A terv csak így teljesítheti azf, amit a következő időszakban elvárunk tőle. Ezért a tervezés tökéletesítésével kapcsolatban azok a mutatók is megváltoznak, amelyek a vállalati tevékenység és gazdálkodás eredményeinek értékelésére fognak szolgálni. Ezek a bruttó termelés helyett a saját teljesítményekből indulnak ki, ami lehetővé teszi a termelési kollektívák hozzájárulásának pontosabb értékelését a népgazdaság végső teljesítményéhez. A vállalati terv teljesítésébe tehát nem lehet majd beszámítani a különböző kooperációkból és egyéb forrásokból származó anyagi, sőt néha mondvacsinált teljesítményeket, amelyek különböző mesterkedéseket tettek lehetővé. Fontos szerepe lesz a többi mutatónak is, mint amilyen a hozam gazdasági elosztása, a termelés minősége, az alapok jövedelmezősége stb. A mutatókból komplex rendszert alakítunk ki, amelytől közvetlenül függ az ösztönzési alapok képzése. Arra lesz szükség, hogy a vezető dolgozók sürgősen és tökéletesen megtanuljanak velük dolgozni. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez
