Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-09 / 34. szám, szombat

A KOMMUNISTÁK NAGY FELELŐSSÉGE IRTA: MIKULÁS BEŇO, A CSKP KB TITKÁRA A CSKP Központi Bizottsága 14. ülésén nagy igényességgel elemezte társadalmunk szociá­lis és gazdasági fejlődését, s meghatározta a népgazdaság 1980. évi fő feladatait. Gazda­ságunk a hatodik ötéves terv­időszak elmúlt négy esztendejé­ben dinamikusan fejlődött, szá­mos sikert értünk el, Általában is növekedett országunk gazda­sági potenciálja. A hatodik ötéves tervidőszak utolsó évébo egyidejűleg annak tudatába léptünk, hogy bonyo­lultabb feltételek között keli teljesíteni az Igényes feladato­kat. Meg kelt birkóznunk szá­mos összetett problémával és nehézséggel. A part Központi Bizottsága ezért. ismét hangsú­lyozta annak sürgető szüksé­gességét, hogv minden terüle­ten következetesen érvényesít­sük o párt gazdaságpolitikáját, jelentősen növeljük a munka hatékonyságát és minőségét, tö­kéletesítsük a tervezést és az irányítást, erősítsük a szállítói- megrendelői kapcsolatokat ős a gazdasági ösztönzést, szilárdít­suk a munkafegyelmet s az egész népgazdaságban határo­zottabban használjuk fel a tu­domány és a technika eredmé­nyeit. Határozata arra kötelez­te a párt szerveit és szerveze­teit, a kormányokban, a köz­ponti hivatalokban, a nemzeti bizottságokban. a termelési­gazdasági egységekben, a válla­latokban és az üzemekben dol­gozó kommunistákat, hogy a szervező és a politikai-nevelő munkát teljes lendülettel orien­tálják az idei népgazdasági terv következetes teljesítésére és minden szinten nagy felelős­ségtudattal, komplex módon biztosítsák a hetedik ötéves terv kidolgozását. A hatodik ötéves tervidőszak utolsó évének feladatai köz­ismertek. Ismeretes az is, hogy az egyes problémák megoldásá­ban mi gátolja a gyorsabb elő­rehaladást, a feladatokat ho­gyan kell teljesítenünk, s erő­feszítésünknek mire kell irá­nyulnia. A terv céljai elérésé­nek kedvező feltétele szocialis­ta rendszerünk ereje, a fejlett anyagi-műszaki alap, munkás- osztályunk, szövetkezeti pa­rasztságunk és értelmiségünk rátermettsége, az egységes és cselekvőképes marxista—leni- nxsta párt, társadalmunk élcsa­pata, valamint szüntelenül fej­lődő, sokoldalú együttműködé­sünk a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. A CSKP KB 14. ülése határo­zatni politikai-szervezési bizto­sításának fontos alkotóelemét képezik a párt alapszervezetei­nek februári taggyűlései, s ez­zel összefüggésben a nyilvános párt gyűlések. Orientációjukkal kapcsolatban a párt Központi Bizottságának Elnöksége hatá­rozatot fogadott el, hogy a párt és a társadalom erőit mozgósít­sa a XV kongresszus program­ja megvalósításában a minél jobb eredmények elérésére és a hatodik ötéves tervidőszak utol­só éve feladatainak teljesítését célzó küzdelem kibontakoztatá­sára. A februári taggyűlések előkészítése nagy igényeket tá­maszt az alapszervezetek, bi­zottságaik és az egész pártak­tíva munkájával szemben. Meg­követeli a felsőbb szervektől, főleg a Járási pártbizottságok­tól. hogy a pártszervezeteknek hatékony segítséget nyújtsanak. Ezt az Igényességet találóan fe­jezi ki annak a követelmény­nek a hangsúlvozása, hogy a politikai-szervező, irányító és kádermunkánk, a tömegpoliti­kai és a nevelőtevékenység összhangban álljon a jelen fel­adatainak Igényességével. Az egész csehszlovák népgaz­daság, de a gazdasági alappal sok vonatkozásban összefüggő más társadalmi területek előtt is az a közös feladat áll, hogy eredményesebben birkózzanak meg a belső feltételek mélyre­ható változásával és a külgaz­dasági befolyásokkal, töreked­ve a társadalmi-gazdasági fejlő­dés stratégiai céljainak elérésé­re. Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, a párt Köz­ponti Bizottsága decemberi ülé­sén mondott beszédében hang­súlyozta, hogy ennek egyetlen útja gyorsan és jelentősen nö­velni a népgazdaság teljesítő- képességét, erőteljesen harcolni az Intenzív gazdasági fejlő­désért. Feladatunk szavatolni a termelés további növekedését, az élő munka minél nagyobb megtakarítása, a nyersanyag, az energia és a beruházási esz­közök lehető legnagyobb mér­vű értékesítése mellett, s az, hogy a lehető legjobban gaz­dálkodjunk mindazzal, ami ren­delkezésünkre ált, mindennemű anyaggal, a munkaerőkkel, és az állóeszközökkel is. Minden népgazdasági ágazat- ban a hatékonyság növelésének alapvető módja a tudományos­műszak! fejlődés tervszerű, jó­val hatásosabb érvényesítése és felhasználása. A gazdasági fellendülés e forrásainak iiioz- gósításá váljon a politikai, az állami és gazdasági irányítás minden szintje tartós feladatá­vá. MÉLYÍTSÜK EL A PÁRT VEZETŐ ÉS ELLENŐRZŐ SZEREPÉT A párt gazdaságpolitikája tárgyi feladatainak és céljainak következetes teljesítését szol­gálja a népgazdaság tervszerű irányítási rendszere tökéletesí­tését célzó intézkedések komp­lexuma is, amelyen intenzíven munkálkodnak az Illetékes ál- 1-ami és gazdasági szervek. A hetedik ötéves tervidőszakban a népgazdaság irányításának tö­kéletesítését szolgáló, előké­szítés alatt álló intézkedések melleit egyidejűleg, a gazdasá­gi tevékenység minden terüle­tén, jóvai nagyobb súlyt kell helyezni a közvetlen irányítás javítására, a gazdasági öneJszá- molás elemeinek következete­sebb érvényesítésére, a legszo­rosabb összefüggésben a dolgom zók cselekvő részvételének el-: mélyítésével. Az emberek képe­zik az előttünk álló feladat megoldásának kulcsát, mivel a helyes irányítás elsősorban az emberekkel való foglalkozást, irányításukat és arra vtiló ne­velésüket jelenti, hogy aktívan támogassák pártunk és szocia­lista államunk politikáját, s azt öntudatosan és kezdeményezően megvalósítsák a mindennapos gyakorlatban. A és a társadalom erői­nek összpontosítása az egész társadalom sikeres fejlődése fő frontjára, a gazdaságpolitikai feladatok teljesítésére, érinti a pártépítés minden tokát. A Köz­ponti Bizottság nem egyszer hangsúlyozta a pártépítés egyes fokainak, főképp a párt bázisát képező, a munkakollektívákra közvetlenül ható és mindenna­pos tevékenységükkel a terme­lési feladatok és a gazdasági terv egyéb feladalai megvalósí­tásához jelentősen hozzájáruló alapszervezetek rendkívül fon­tos' helyzetét. A februári tag­gyűlések orientálásában ezért fordított olyan nagy gondot a Központi Bizottság színvonalas előkészítésükre, s a CSKP KB 14. ülés« határozatainak komp­lex lebontására, összhangban a pártszervezetek feladataival, a helyi feltételekkel és a lehető­ségekkel, A kerületi és a járási párt­bizottságok, s az a lapterveze­tek a párt Központi Bizottsá­ga ülésén feladatul kapták, hogy az egyes területeken ha­tásos intézkedéseket dolgozza­nak ki a munka javítására, s a hatodik ötéves tervidőszak utol­só éve feladatai teljesítésének biztosításában a párt vezető és ellenőrző szerepének elmélyíté­sére. Az alapszervezetek februári taggyűléseiket kedvező párton- belüli légkörben tartják meg. Ennek az évnek küszöbét min­den pártszervezet egy nagy po­litikai akció, a tagsági Igazol­ványok cseréje tetőzésének je­gyében lépte át. A pártszerve­zetek a januári taggyűléseken értékelték ennek az akciónak eredményeit, valamint tapaszta­lataikat és a kommunisták át­vették a párt új igazolványait. Az igazolványok cseréje hozzá­járult a párttagság jelentőségé­nek elmélyítéséhez, az egész társadalom és a dolgozók egyes kollektívái előtt álló fela­datok teljesítésében a kommu­nisták felelősségének fokozá­sához, a párt sorai megszilárdí­tásához, a párttagok aktivitásá­nak, az alapszervezetek cse­lekvőképességének növelésé hez. Hozzájárult a párt tagsági állománya javításához, erősítet­te a párt eszmei és akcióegy­ségét. Marxista—leninista pártunk nagy tekintélyt vívott ki. Ezt szüntelenül elmélyíti, fejleszti vezető szerepét. , A párt elsősorban azért tö­rekszik életének fejlesztésére, hogy még sokoldalúbban ve zesse és nevelje a tömegeket, s a társadalmi fejlődés politikai centrumaként, szervezőként, minden új és haladó úttörője- ként, mind jobban szolgálja a szocialista társadalmat, s a nép boldog életét. A párt lenini munkastílusá­nak lényege is ebből a történel­mi szerepből származik. Ezért olyan nagyok a kommunisták­kal szemben támasztott igé­nyek, s ezért sehol sem enged­hetünk belőlük. Ezt kívánja meg az előrehaladás és a tár­sadalom. szocialista fejlődése leghumánusabb céljainak eléré­se. Ezért helyezünk olyan nagy súlyt a kommunista példamuta­tásra, minden új és haladó iránti lelkes viszonyra, a fogya­tékosságokkal szembeni meg nem alkuvásra, a munkakollek- tívákban az alkotó és igényes politikai, valamint társadalmi légkör kialakításával összefüg­gő felelősségre. Ezzel egyidejű­leg megteremtjük annak szi­lárd bázisát, hogy a pártba ki­válasszuk a legöntudatosabb munkásokat, szövetkezeti föld­műveseket és értelmiségieket. Ezzel növekszik a szocialista elkötelezettségű áldozatkész munka tekintélye, elmélyül a párt természetes tekintélye. A KOMMUNISTÁK PÉLDAADÄSÄNAK EREJE A tagsági igazolványok cseré­je, h politikai-szervező és ne­velő munka színvonalának, a párt széles aktívája, főleg az alapszervezeti pártbizottságok fejlettségének nagyon igényes vizsgája volt. A széles aktíva tudatában mind mélyebben gvökeref ver a meggyőződés, hogy tekintettel az időszerű feladatokra, minden szakaszon múlhatatlanul szükséges töké­letesíteni a párt valamennyi funkciójának gyakorlását és a kommunisták munkáját. A tagsági igazolványok cse­réje során a pártszervezetek és a járási pártbizottságok által nyert gazdag tapasztalatok sok esetben ösztönzően hatottak a lenini munkastílus és munka- módszerek érvényesítésének tö­kéletesítésére és továbbfejlesz­tésére. Arra vezetnek, hogy a pártszervezetekben mélyebben elgondolkodnak a pártmunka hatékonyságának növelése, a mun ka kollektívákra gyakorolt hatásuk elmélyítése fölött, mi­vel a kommunisták példaadása, a pártpolitika rendíthetetlen megvalósítása, alapja a párt és a dolgozók szilárd kapcsolatá­nak. Az előttünk álló feladatok szempontjából különösképpen az a követelmény kerül előtér­be. hogy a párt mindenütt elér­je az igényes feladatok szintjét s élén álljon a teljesítésükért vívott harcnak. Az új igazolvá­nyok átvétele után is figyel­münk homlokterében áll min­den kommunista aktivitásának, a pártszervezetek munkája ha­tékonyságának növelése. Ez fo­kozott igényeket támaszt az esz­mei-politikai fejlettség és a szaktudás növelésével, annak a képességnek elmélyítésével szemben, hogy politikailag he­lyesen elemezzük az elért ered­ményeket és a következő fela­datokat, s a pártpolitika mély ismerete alapján olyan intézke­déseket fogadjunk el, amelyek következetes megvalósításához vezetnek. További fontos köve­telmény a hatásos szervezőmun­ka kibontakoztatása. A pártpolitika sikeres megva­lósításának alapvető feltétele a párt és a tömegek szilárd kap­csolata. Ma is érvényes a le­nini gondolat, hogy az államot a tömegek öntudatossága teszi erőssé, az, ha a tömegek min­dent tudnak, mindent maguk megítélhetnek és mindent öntu­datosan tesznek. Az alapszervezetek akcióké­pességének növelése szempont­jából nagy jelentőségük van a kommunisták számos javaslatá­nak, melyeknek célja a munka tökéletesítése, továbbá a fogya­tékosságokkal. o következetlen­séggel, az Önelégültség meg­nyilvánulásaival, az égető kér­dések megoldása elkerülésével kapcsolatos bíráló észrevételek­nek is. Értékes körülmény, hogy a több mint kétmillió konkrét pártfeladat elfogadásával és tel­jesítésével ~ ebből félmillió célja a termelés gazdaságossá­gának és minőségének javítása, az ésszerűsítő intézkedések be­vezetése és az új technika al­kalmazása — létrejönnek a munka hatékonysága növelésé nek, az idei népgazdasági terv megvalósításának feltételei. Fo­kozatosan elérjük azt, hogy a konkrét pártfeladatokkal törté­nő megbízatás tartós és szer­ves részévé válik a szervező és ellenőrző munkának, a határo­zatoknak és az intézkedések­nek. Ezért a februári taggyű­léseken, majd azt követően is, szükséges ezeket a feladatokat pontosítani, kiegészíteni és ki­értékelni úgy, hogy a pártmun­ka bevált módszereként hozzá­járuljanak a kommunisták rá­juk bízott szakaszokkal kapcso­latos felelősségének megszilár­dításához, a kitűzött feladatok cselekvő, alkotó teljesítéséhez. Az alapszervezetek februári taggyűlései a januári taggyű­lések eredményeiből, a párt- szervezet által a kongresszusi határozatok megvalósítására el­fogadott határozatok és intéz­kedések teljesítése értékelésé bői indulnak ki. A figyelmet a CSKP KB 14. ülése határo­zatai megvalósítását célzó konkrét komplex intézkedések kidolgozására összpontosítják. Ennek keretében törekednek a terv fő feladatai és az olyan kulcsfontosságú kérdések meg­oldásának biztosítására, ame­lyektől minden munkahelyen függ a munka hatékonysága és minősége növelése követelmé­nyének hatásos érvényesítése. Konkrét Intézkedéseket fogad­nak el a fogyatékosságok le­küzdésére, a gyönge pontok kiküszőböjésére s keresni fog­ják a döntő fontosságú felada­tok megoldásának új, eredmé­nyesebb módjait. Igényes bírá­ló szellemben mérlegelik a ja­vasolt intézkedéseket. Az alap­szervezetek ilyen kifejezetten cselekvő, programszerű eljárá­sa megfelel a februári taggyű­lések meghatározott irányvéte­lének és céljainak, helyesen felhasználja és továbbfejleszti a tagsági igazolványok cseréjé­nek eredményeit. SZILÁRDÍTSUK A SZERVEZŐ ÉS AZ ESZME! NEVELŐ MUNKA EGYSÉGÉT Az a követelmény, hogy az alapszervezetek figyelmének előterében olyan konkrét intéz­kedések álljanak, amelyek ki­fejezik a kommunisták maga­tartását a pártpolitika megva­lósítása során, magas fokú igé­nyeket támaszt a februári tag­gyűlések előkészítésével szem­ben. Ehhez feltétlenül szüksé­ges az egész pártbizottság ak­tív munkája, együttműködése a gazdasági vezetéssel, s az egyes szakaszon dolgozó kom­munistákkal úgy, hogy megte­remtsék a pártszervezet, a gaz­dasági vezetés, a szakszerve­zet, az ifjúsági és további szer­vezetek egységes eljárásának és megfontolt munkamegosztá­sának alapját. Egyidejűleg fontos, hogy a kommunisták, a pártcsoportok legszélesebb, kö­rű részvételével, valamint az ésszerűsítők, az újítók és a versenyző kollektívák tapasz­talatainak felhasználásával is biztosítsák az intézkedések ki­dolgozását. A februári taggyű­lések koncepciójának megfele­lően. az alapszervezeti pártbi­zottságok beszámolói elsősor­ban politikai és gazdasági szemszögből fogják magyaráz­ni és indokolni az előterjesz­tett komplex intézkedéseket és rávilágítanak megvalósításuk módjára. A kitűzött feladatok teljesí­tésében mozgósító szerepe van annak, hogy a pártszervezetek tevékenységükben sokoldalúan szilárdítsák a szervező, vala mint az eszmei-nevelő munka egységét. Az ideológiai és a tömegpolitikai munka nincs el­szigetelve a konkrét gazdasági feladatoktól, hanem elősegíti a teljesítésük, a társadalmi szűk ségletek kielégítése iránti ön tudatos magatartás megszilár dítását, a kollektívákban o munkakezdeményezés fejlesztő sét. A kommunisták növekvő aktivitásáról tanúskodik, hogy a kitűzött konkrét pártfelada tokon kívül a társadalmi élet minden területét érintő több mint 330 ezer kötelezettséget vállaltak. Jelentős hányadukat kommunista munkások és sző vetkezeti földművesek. A kom munisták ilyen elkötelezett ma gatartása megteremti a dolgo­zók aktivitása növekedésének és annak kedvező feltételeit, hogy mindenki a felelős gaz­da szemével tekintsen a mun ka eredményeire. Ezért a pártszervezetek in tézkedései és megvalósításuk eljárása is foglalja magába a kommunisták politikai-szervező, nevelő és agitációs munkája nak, az ellenőrzés joga gya korlásának megfontolt céljait, a jóváhagyott határozatok kö­vetkezetes teljesítő, e érdeké ben a munka döntő fontossá gú szakaszain a párt befolyása szüntelen elmélyítésének tenni valóit. A CSKP KB 14. ülése határo zalai és a munkakoliektívák előtt álló feladatok gyakorlati teljesítése közti kapcsolat fon tos eszközét képezik a párt nyilvános gyűlései, amelyeken — a dolgozók, a szakszerveze tek, a nemzeti bizottságok, a Szocialista Ifjúsági Szövetség, a Tudományos-Műszaki Társa ság és más társadalmi szerve zetek tagjai cselekvő részvéte lével — konkretizálni fogják a jóváhagyott komplex intéz­kedéseket. A kitűzött felada­toknak és teljesítésük módjá­nak meggyőző, tárgyszerű meg* világítása, az élenjáró munká­sok, technikusok tapasztalatai nak és minden dolgozó kezde ményezésének felhasználása — ez az útja, módja annak, hogy a kommunisták és a pártonkí- viiliek konkrét munkájukkal és tetteikkel a gyakorlatban meg­valósítsák a programban sze­replő feladatokat. Nagyon jól tudjuk, hogy még a legjobb tervek, intézkedések és határo­zatok jóváhagyása és követke­zetes megvalósításuk között is húzódik az irányító, politikai- szervező és tömegnevelő mun­ka folyamatának legnehezebb szakasza. Ezért olyan fontos rendszeresen szervezni a jóvá­hagyott intézkedések teljesíté­sét, megmagyarázni a pártpoli­tika céljait, amelynek törekvé­se szavatolni népünk jólétét és létbiztonságát. Ezeket a célo kát szélesebb összefüggéseik­ben, a nemzetközi politikai fej­lemények, a Szovjetunió által vezetett szocialista közösség­nek és minden haladó erőnek a népek békéje és biztonsága megszilárdításáért vívott nagy harca szemszögéből kell fejte­getni, leleplezve azoknak az el­lenséges kampányoknak osz- tályjelleget, amelyeket, főleg az utóbbi hónapokban, a legre­akciósabb imperialista körök bontakoztatlak ki a Szovjet­unió, a szocializmus ellen, hogy fordulatot érjenek el a világ fejlődésében. Az 1980. évi terv teljesítésé tői nagy mértékben függ a ha­todik ötéves terv sikeres meg­valósítása, a hetedik ötéves tervidőszakban a gazdaságunk és a nép életszínvonala megszi­lárdítását és a további dinami­kus fejlődését szolgáló erőfor­rások megteremtése. Hazánk szovjet hadsereg általi felsza­badítása 35. évfordulóiénak idei jubileumi éve újra nagy alkalom annak tudatosítására, kinek köszönhetjük, hogy jobb mint három évtizede békés fel­tételek között építhetjük a szó cializmust, szilárdíthatjuk a reális szocializmus erőit fej­leszthetjük barátságunkat és elmélyíthetjük sokoldalú együttműködésünket a Szovjet­unióval. Ez nagyon ösztönzően hat arra is, hogy kibontakoz­zon a széles körű kezdeménve- zés és munkaverseny, s a párt- szervezetek, valamint minden dolgozó fokozottan törekedjed a feladatok teljesítésére.

Next

/
Thumbnails
Contents