Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-26 / 48. szám, kedd
Vezérfonal népi építészetünk Másához Barabás Jenő és Gilyén Nándor könyvéről fontos, régóta nélkülözött könyv — Vezérfonal népi életünk kutatásához —. megjelenésére szeretném felhívni önkéntes néprajzi gyűjtőink és a népi hagyományaink iránt érdeklődők figyelmét. A hagyományos népi építészet egyike a néprajz azon tartományának, amely kedvelt témája önkéntes néprajzi gyűjtőinknek, kutatóinknak. Elég talán utalnom a HÉT hasábjain közölt népi építészeti sorozatra. A könyv, amelyről az alábbiakban szólni szeretnék, e témakör kutatásánál aligha lesz nélkülözhető a jövőben A munka célját a szerzőpár — Barabás Jenő és Gilyén Nándor — az alábbiakban foglalta össze. „Kötetünk elsőrendű célja az, hogy segítséget nyújtson a né pi építészet és a falusi települések anyagának áttekintésében, a figyelmet az adatfelvételre irányítva ... Tulajdonképpen gyűjtési vezérfonalnak tekinthető, olyanfajta bővítéssel, hogy rendszerbe foglaltan nyújt ismereteket, és tájékoztatást a várható helyzetekről is. Ezzel viszont már a kézikönyv irányába lép. A kettős cél indokolt, mert a népi építkezés vizsgálatához sem gyűjtési átmulató, sem korszerű összefoglaló nem áll az érdeklődők rendelkezésére,“ Barabás fenő néprajzkutató, népi építészetünk kiváló ismerője, Gilyén Nándor építészmérnök, aki az építész szemével nézi népi építészetünket. A munka ennek megfelelően két nagy részre tagolódik Az elsőben (I—IV. fejezet) Barabás Jenő ad összegező áttekintést népi építészetünkről, a vizsgálatával kapcsolatos tudnivalókról. Utal a kutatást megelőző lokális és tematikus tájékozódás fontosságára, majd a II. fejezetben a település problémakörét tekinti át. Hangsúlyozza, hogy a népi építészet emlékei térben helyezkednek el, meghatározott történeti, földrajzi, gazdasági és társadalmi tényezők összhatásának megfelelő formában. Éppen ezért szfi- kebben vett építészeti vizsgálódásoktól elválaszthatatlan a települési vizsgálat. A tüzetesebb vizsgálatokat minden esetben megelőzi egy inkább tájékozódó jellegű és igényű előzetes kutatás. A könyv III. fejezetében választ kapunk olyan kérdésekre, mint például, hogyan állapítható meg egy-egy épület kora, vagy milyen szempontok meghatározóak egy-egy épület műemléki célzattal történő kiválasztásánál. A IV. fejezetben az épület egyas alkotóelemeit veszi bonckés alá a szerző. Szól a falazatról, födémről, tetőszerkezetről, az alaprajz, lakásfunkció és^jtűzhely kérdésköréről. Itt tárgyalják *1 külső megjelenés kérdéseit is — ezt az alfejezetet Gilyén Nándor ír- tí*s Ugyancsak szó van a telken található egyéb — főleg gazdasági és szakrális rendeltetésű — építményekről is. Jó áttekintést kaphatunk az egyes elemek történeti fejlődéséről, térbeli elterjedéséről és formai változataikról. Az elemek szerinti targyalás ellenére sem érezzük az egészet szétforgácsoltnak, sőt a fejezet áttanulmányozása után főbb sajátosságaikban kibontakoznak előttünk a magyar népi építészet táji jellegzetességei. Maga a szerző is hangsúlyozza azonban, hogy a külön külön megszerzett információkat egységben kell értelmezni, valójában azonban „nem elegendő magának az objektum elemeinek összevetett mérlegelése sem, figyelembe kell venni a típus gyakoriságát a faluban, tájegységben vagy országosan.“ Erre az utóbbi tényre főleg azokat figyelmeztetném, akik falujukban „tájház,“at kívánnak létesíteni. Az V. fejezetben tekinti át a bontási vizsgálatokkal kapcsolatos tennivalókat. Rámutat arra, hogy „ezáltal olyan ismeretek birtokába futhatunk, amelyek egyébként a legrészletesebb építészeti vizsgálatokkal sem érhetők el.“ A bontások során előbukkannak az egykori átépítésekről árulkodó nyomok. Cenék Pavlík, a te hetséges cseh hegedűművész több hangversenyen vendégszerepei a Szovjetunióban u csehszlovák kultúra napjai sörön. Többek között. Moszkvában, Vol gográdban és Rigában lép föl I Jana Hussurová felvétele) . Ez a népi építészeti vizsgálatoknak viszonylag új módszerét jelenti. A könyv másik nagy részét a műszaki felmérés módszerét bemutató dolgok alkotják (VI. fejezet). Nagy érdeme a könyvnek, hogy legtöbb szempontjában, módszerében es nem utolsósorban szóhasználatában összhangba hozza a műszaki épitész és a néprajzkutató látásmódját. Ez a múltban nem volt különösebben jellemző. A könyv tanulmányozása révén mindenki jó áttekintést kap népi építészetünk egészéről, táji jellegzetességeiről, történeti alakulásáról. Á kötetet gazdag rajzmelléklet — Gilyén Nándor munkája — teszi szemléletesebbé. Az íQárfttott források és’ irodalomjegyzék révén az érdeklődő megbízható támpontot kap a további részletesebb tájékozódáshoz. A tárgymutató az ajánlott szak- kifejezések jegyzékét tartalmazza tárgykörük szerint, betűrendben. Amint arra már utaltam, az egységes terminológia kialakítására tett javaslat egyik nagy erénye a könyvnek. A német, angol és orosz kivonat az idegenek számára teszi hozzáférhetőbbé a művet. A néprajzi gyűjtő-kutató munkához elengedhetetlen bizonyos szakmai alapismeretek elsajátítása. Ennek hiányában munkánk eredménye legtöbbször ingadozó értékű lesz. A mi helyzetünkben ez azt jelenti, hogy a jórészt önkéntes gyűjtők munkásságára épülő hazai magyar néprajzi kutatás akkor bontakozhat ki igazán és léphet minőségileg előbbre, ha biztosítva van a gyűjtők szakmai továbbképzése, ha kutatási- érdeklődési területükön megbízható alapismeretekkel rendelkeznek. Ez az önkéntes gyűjtők részéről igényt, a továbbképzést, gyűjtést irányító szerv részéről szakmai-módszertani irányítást feltételez. A szemináriumokon, előadásokon kívül nem kis jelentősége van a szak- irodalom olvasásának is. Nagyon fontos lenne, ha a CSE- MADOK járási bizottságai mellett működő néprajzi albizottságok tagjainak rendelkezésére állna egy kézikönyvtár, ahol az alapvetőbb néprajzi munkák, a gyűjtésre való felkészülést elősegítő könyvek, kérdőívek stb. megtalálhatók lennének. Ennek bebiztosítása csak központi irányító szerv segítségével remélhető. A fentiekben ismertetett könyvnek feltétlen ott lenne a helye ebben a kézikönyvtárbanI A kötetet különösen ajánlom önkéntes néprajzi gyűjtőinknek. j Műszaki könyvkiadó, Budapest 1979.) B KOVÁCS ISTVÁN A repülés története nem éri végei (TÉVÉJEGYZE T) Mielőtt hozzáfogtam volna e Jegyzet megírásához, azon töprengtem, hogyan kerülőm majd el a nagy szavakat, közhelyeket, emelkedett hangulatú mondatokat. Ugyanis már maga a téma fölöttébb „magasröptű“: a repülés története, azaz az ember fölemelkedése, a szó szoros és képletes értelmében. És ha még ide gondolom, hogy ez a fölemelkedés nem is olyan régen történt meg, vagyis hogy az egyik legrégibb és legmerészebb emberi álom éppen a mi nagy forgalmú századunkban vált valóra — nehéz visz- szafogni is a tollat, nehéz úgy szólni, olyan mértéktartó, pátoszmentes hangon, természetes hangon, amilyenen Dániel Ccs- telle, A repülés történetének Írója és rendezője szólt. Filmje középpontjába a repülőgépet állította, főszereplőnek mégis az embert láthattuk, érezhettük. A kísérletező embert, a nyughatatlant, a megszállottat, a merészképzeletűt, a szüntelenül újra és tökéletesebbre törőt. És nem utolsósorban: a bátort, a gyakran őrültnek mondottat, aki kezdetben furcsábbnál furcsább, a mából nézve pedig nevetségesnek tetsző szerkezeteket alkotott, hogy megpróbálja, ami addig senkinek sem sikerült: elhagyni ft földet, magasba szállni, és visszatérni a földre, jobbat, biztosabbat alkotni. Repülni száz métert legalább, aztán több százat, kilométereket, majd átrepülni az óceánt. De minek sorolom, hisz láttuk. Mennyi áldozat, mennyi élet árán jutott előbbre az emberiség, döbbentett rá megint ez a dokumentumokból vallomásokból montázsolt nagyszerű sorozat, mely látványos is volt, bár e szó nem nagyon illik ide, hisz bővelkedett tragikus képekben. Tragikus eseményekben, melyek hozzátartoztak a repülés történetéhez. Nemcsak azok a képek vnltak megrázók, amelyek az álom megvalósulásának pillanatában bekövetkezett halált, a reménnyel, izgalommal teli szív pusztulását ábrázolták, hanem azok is, amelyek a heves repülőcsatákat, életeket, kulturális-művészeti értékeket rejtő városok bombázását hozták elénk. És ezzel a háború ellen is szólt ez a film, szólt az egykori pilóták, sok légi csatában győztesek megidézésé- vel, akik közül többen — dere- sedő fejjel — úgy beszéltek, mintha abban a második világháborúban, a német gépek elleni harcban nem is tettek volna semmi különöset. Bemutatták gépüket, melyet egy pillanattal korábban még golyózáporban láttunk eredeti felvételeken. És láttuk a nem mindennapi tettet. És ekkor nem lehetett nem gondolni az emberi elme egy másik nagyszerű találmányára, a mozgóképre, a filmfelvevögép- re, mely rögzítette, eleven kockákban őrizte meg számunkra, az elkövetkező nemzedékek számára — tanulságul, például —■ a világ előrehaladásának ezt a fejezetét. Történelem ez is, emberi. Jó, hogy a tévé az ilyen és hasonló feldolgozásokkal, mind gyakrabban és eredményesebben fordul a múltba: tanítván arra, hogy becsüljük jobban önmagunkat. Az embert. Nem mondta ki ez a francia sorozat, hogy már a csúcson vagyunk. Pedig manapság a különbnél különb, szebbnél szebb vonalú repülőgépek láttán, vagy fölpillantván a nyári égen elzúgó ezüstmadárra, könnyen hihetne az ember, hogy már ott van. Nem, nem sugallt ilyet a film. A repülés története nem ért véget, mint ahogy más emberi dolgok története sem. (budnár)- Oj filmek A NAGYAPA MENYASSZONYA (szovjet) A szovjet grúz film egyik hangulatos jelenete A szovjet-grúz filmek — a témájuk bármi is legyen —- a feldolgozás módját tekintve őrzik a népi hagyományokat: a humort, az életbölcsességet, a belső derűt, a fonákságokat nemcsak megmosolygó, hanem azok ellen fel is lázadó iróniát. Ezek a vonások jellemzik A nagyapa menyasszonya című filmet, Eldar Sengelaja alkotását is. A múlt század Grúziája elevenedik meg a filmben. A festői látásmódú és egyéni hangvételű alkotás hőse a címbeli nagyapa; előrehaladott kora ellenére úgy dönt, hogy ismét megnősül. Fia, attól tartva, hogy a család újabb utódokkal gyarapszik, s a nadrágszíjnyi földekcsét valakivel meg kell osztania, elhatározza, ő szemel ki menyasszonyt a nagyapának, így hát felkerekedik, hogy szét’ nézzen az országban. Meddő özvegyasszonyt keres. Vajon fáradozása nem lesz hasztalan, talál ínyére való menyasszonyt, azaz mostohát? Nem számítja-e el magát? Ez az alaphelyzet, ebből bontakozik ki a pehelykönnyű, alapjában véve igénytelen, de szellemes és mulatságos történet. Főszerepét 1/aszó Kahnias- vili és lmedi Kahiani játssza, a hangvételnek megfelelően. A KESELYŰ HÁROM NAPJA (amenkai) Bizonyára sokan emlékeznek még a lélegzetelállítóan érdé* kés és szívszorítóan tartalmas A lovakat lelövik, ugye című jó néhány évvel ezelőtt bemutatott amerikai filmre. Alkotója, Sidney Pollack kegyetlen őszinteséggel ábrázolta benne az amerikai társadalmat s annak embertelenséget. A rendező A Keselyű három napjában most ugyanilyen kíméletlen realizmussal tárja elénk az amerikai titkosszolgálat, a világot behálózó s a nemzetközi politikát a háttérből irányító kémszer vezet valódi arculatát. A címbeli Keselyű a CIA munkatársa. Adminisztratív alkalmazott, értelmiségi, akinek épp az értelmére van szüksége az intézménynek. Olvas. Mindenfélét, kiváltképp könyveket, de bármit, ami világszerte megjelenik s keres bennük valamit, ami a CIA számára érdekes lehet. Senki sem iudja, kit és mit kell keresni, de keresni keli. Aatán számítógépbe táplálni az adatokat, hátba kiderül valami. A főszereplő, fedőnevén Keselyű, önkéntelenül valami elevenre tapint, ezért azt a részleget, amely irodalmi kutatóintézet néven rejtőzstádiumában levő gyanú alapján hidegvérűen Iemészároltat- ják saját New York-i irodájuk valamennyi alkalmazottját, mert azok esetleg az általános olajpolitikát alapvetően érintő torv titkára bukkanhattak. Detektívtörténet, szórakoztató krimi A Keselyű három napja, Igazmondásához kétség nem fér a mű azonban egyensúlyát vesztette: inkább szórakoztató, mintsem tartalmas film. Eleinte még úgy tűnik fel, hogy a főszereplőnek már elege van az efféle munkából, a titokzatoskodásból, amely baráti kapcsolatait is mérgezi. Később azonban vérbeli krimihőssé, szuperhőssé válik, s amint erősödik a filmnek ez a vonala, úgy gyengül a másik, a CIA tevékenységét leleplező szála. A zilált felépítés ellenére a film egy-egy jelenete sokat elmond a világ legkíméletlenebb, leg- korlátlanabb és legerkölcstelenebb hatalmát megtestesítő apparátusról és munkastílusáról. A film remek szereplőgárdájából kiemelkedik Robert Red- ford, a legnépszerűbb amerikai sztárok egyike, aki a Keselyű fedőnevű ügynökként a puszta életéért küzd. Partnere Faye Robert Redforil és Paye Dunaway az amerikai film föszereulői ködik, kinyírják. Csak Keselyű menekül meg véletlenül s kozd most már magánnyomozásba. A történet nem kevesebbel vádolja meg a CIA legfőbb vezetőit, mint azzal, hogy egy igazolatlan, pusztán a feltételezés Dunaway, a szintén világhírű színésznő. Félelmetesen nagy alakítást nyújt Max von Sydow (Ingmar Bergman állandó színésze) egy cinikus bérgyilkos szerepében. —ym — 1980 II. 26
