Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-23 / 46. szám, szombat

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJÉTEK! SZLOVÁKIA KOMMUN PARTJA; KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. február 23. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 46. szám Ára 50 fillér FONTOS MEOFOLDKfl R OMHI KAPCSOLATOK FEIIODÍSÍBEN A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány jóváhagyta a csehszlovák párt- és állami küldöttség vietnami, kambodzsai és laoszi látogatásának eredményeit (CSTK) — A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány megvitatta és jóváhagyta a Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök vezette csehszlovák párt- és állami küldött­ség február 12-e és 17-o között a Vietnami Szocialista Köztársa- Ságban, a Kambodzsai Népiköztársaságban és a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaságban telt hivatalos baráti látogatásának eredményeiről szóló jelentést. Teljes egyetértését fejezte ki a csehszlovák küldöttség eljárásával. Hangsúlyozta, hogy a beszélések eredményei és a jóváhagyott dokumentumok előmoz­dítják testvérpártjaink, országaink és népeink barátságának el­mélyítését és együttműködésének fejlesztését a marxizmus—’ani­mizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján. Nagyra értékelte, hogy minden megvitatott kérdésben teljes volt a né­zetazonosság és azonos álláspontot képviseltek, valamint azt, hogy a csehszlovák küldöttséget a meglátogatott országok párt­os állami vezetői, valamint népei forró fogadtatásban részesítet­ték. A látogatás kifejezte Csehszlovákiának és népének szolidari­tását és támogatását a Vietnami Szocialista Köztársaság, a Kam­bodzsai Népköztársaság és a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­saság népeinek küzdelme iránt, amelyet országaik függetlensé­géért, szuverenitásáért és területi egységéért, a nemzetközi im­perializmus és a kínai hegemonizmus támadásai és mesterkedő- sei ellen, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet helyreál­lításáért, valamint a további szocialista fejlődés céljainak eléré­séért folytattak. A látogatás új és fontos mérföldkő a szocialista Csehszlovákia dolgozói és Vietnam, Kambodzsa és Laosz népe baráti kapcsolatainak fejlődésében. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány a szocialista országok egységének megszilárdítása és együttműködésének fej­lesztése szempontjából is nagyra értékelte á látogatást. Megálla­pította, hogy a látogatás az említett országok szocialista rend­szerének fejlődését szolgálja. Megelégedéssel nyugtázta, hogy a látogatás meggyőzően kife­jezte Csehszlovákiának, Vietnamnak, Kambodzsának és Laosznak azt az eltökélt szándékát, hogy szilárdítják együttműködésüket a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, a szocializmus és a haladás győzelméért, az Európa, Ázsia és más földrészek bé­kéjéért vívott harcban. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány megtette a szükséges intézkedéseket a látogatás eredményeinek konkretizá­lására és megvalósításuk előmozdítására. A SZOVJET HADSEREG ÉS HADITENGERÉSZET MEGALAKULÁSÁNAK 62. ÉVFORDULÓJÁN Koszorúzás! ünnepségek Prágában és Bratislavában (ČSTK) — Koszorúzási ün­nepséget tartottak Prágában az olšanyi temetőben a szovjet hadsereg és haditengerészet megalakulásának 62. évforduló­ja alkalmából. A hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet bősök emlékművénél koszorút helyeztek el: Alekszandr Bot­vin, a Szovjetunió csehszlová­kiai nagykövete, Jurij Csulpa- nov vezérőrnagy, a szovjet nagykövetség katonai és lég­ügyi attaséja és más szovjet diplomatic. Ugyancsak koszo­rút helyezett el a hazánkban állomásozó középső szovjet had­seregcsoport küldöttsége Dmít- rij Jazov vezérezredesnek, a hadseregcsoport parancsnoká­éit vezetésével. A csehszlovák néphadsereg, a Szövetségi Belügyminisztérium és a népi milícia közös koszo­rúját elhelyezték: Jaromír Ob­zina szövetségi és Josef Jung cseh belügyminiszter, Miloslav Blahník altábornagy, a cseh­szlovák néphadsereg vezérkart főnöke, a nemzetvédelmi mi­niszter első helyettese. A szovjet hadsereg és hadi- tengerészet napja alkalmából a bratislavai Slavínon is koszo­rúzás! ünnepségre került sor. Elhelyezték a városi pártbizott­ságnak, a Szlovák Nemzeti Front városi bizottságának és a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottságnak koszorúját. A kül-: döttséget Pavol Lomén, a váro­si pártbizottság titkána vezette. Közös koszorút helyeztek el Anatolij Tomin ezredes, a bra­tislavai szovjet parancsnokság képviselője és a bratislavai szovjet főkonzulátus dolgozói is, * 9 * r A szlovák főváros párt- és ál­lami szerveinek, valamint tár­sadalmi szervezeteinek küldött­sége tegnap a bratislavai Szov­jet Katonai Párancsnokság kép­viselőinek átadta a város dol­gozóinak üdvözlő levelét. A béke és az enyhülés csakis kitartó politikai harccal biztosítható Leonyid Brezsnyev választási beszéde ! CSTK 1 — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kreml kongresszusi palotájában találkozott választóival. Leo- nyid Brezsnyevet a szovjet főváros Baumann választókerüle­tében jelölték az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsába. A szovjet szövetségi és autonóm köztársaságok legfelsőbb tanácsaiba és a helyi tanácsokba történő választásokat febru­ár 24-én, vasárnap tartják meg. Őszintén örülök annak, hogy találkozhatom önökkel, a fővá­ros lakosaival, a baumani vá­lasztókörzet polgáraival, hozzá tehetem, régi ismerőseimmel, mondotta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke a Kreml Kongresszusi Palotájában teg­nap a választóival való találko­zón, akik Leonyid Brezsnyevet az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsának képviselőjévé java­solták. Jó érzés tudatosítani, hogy szép eredményekkel kö­szöntik a választókörzet dolgo­zói a választásokat. A körzet több ezer dolgozója, hasonlóan a főváros más körzeteihez, már teljesítette ötéves tervfeladata- it. A moszkvaiak százezrei kö­telezték magukat, hogy az öt­éves tervet teljesítik Vlagyimir Iljics Lenin születésének 110. évfordulójára. Barátaim, szívből kívánok önöknek sok sikert! Országunk, valamennyi szov­jet köztársaság Lenin jubileu­mát a szocialista munkaver­seny fokozásával és a nép al­kotó lendületének növelésével ünnepli. Mint mindig, az élvo­nalban Moszkva halad — szá­mos tett kezdeményezője, a hős város, a munkásváros, az alkotó város. A jelenlegi választásokat két évtized határán tartjuk. A het­venes évek elmúltak. Oj évti­zed kezdődött. Valamennyien minden bizonnyal elgondolkod­tunk már azon, milyenek lesz­nek a nyolcvanas évek, mit hoznak, hogyan fogják alakí­tani az emberek a népek, és az államok sorsát, A jövő tér* mészetesen mindig rejt magá­ban valami váratlant, az ese­mények fejlődésében valami fordulatot, amelyet nehéz előre megjósolni. Mi, kommunisták, mindennek ellenére reméljük és nemcsak reméljük, hanem tudjuk és meg vagyunk győződ­ve róla, hogy a nyolcvanas évek időszaka a kommunizmus építésében a további sikerek időszaka lesz, hogy az elkövet­kező években tovább fejlődik és szilárdul a szocialista világ rendszer, tovább erősödik a tar­tós békéért vívott harc. Ez a meggyőződés saját fej lődésünk és a világ fejlődése eredményeinek elemzéséből, a gazdasági, társadalmi és poliü kai irányzatok elemzéséből lu­kad. Hogyan jellemezhetnénk e szempontból a hetvenes éve­ket? Az elmúlt évtized alatt foly­tatódott hazánk gazdasági és tudományos-műszaki potenciál­jának stabil növekedése, az ipar és a mezőgazdaság lehető­ségeinek növekedése. Ez lehe­tővé tette a nép életszínvonalé- nak lényeges emelését, amely gazdasági tevékenységünk fő célja volt és marad. Az egy, főre eső reáljövedelem a bet:* venes években másfélszeresére emelkedett. Több mint 108 mil­lió embernek megjavultak a lakásfeltételei. És ez, elvtár­sak, több mint az ország lakos­ságának a 40 százaléka, A Szovjetunió védelmi poten­ciálját is a kellő szinten tar* tottuk. Ma, a szovjet hadsereg ünnepe előtt a Központ* Bi­zottság biztosíthatja a szovjet népet: minden szükségessel ren­delkezünk ahhoz, hogy vissza­verjük bármilyen katonai pro- vokációt. A szovjet állam bé­kés jövője biztosított éspedig megbízhatóan. Közeledik a szovjet népnek a fasizmus felett aratott győ zelme 35, évfordulója. Öröm számomra, hogy közölhetem önökkel: az £ZKP Központi Bi zottsága és a Szovjetunió Mi nisztertanácsa elfogadta „A Szovjetunió fegyveres erői volt tagjai és azok családjai anyagi helyzetének további megiavítá Tavaszi munkák a földeken (Tudósítónktól) — A nappalok már Közép-Szlovákia déli ré­szén is sejtetik a tavasz közeledtét, az éjszakai fagyok azon­ban még nem teszik lehetővé a földeken a folyamatos munka« végzést. A rimaszombati (Rimavská Sobota) járás dolgozói az őszi mezőgazdasági munkákat igé­nyesen végezték el, a szárazság miatt kissé megkésve és nem egyenletesen keltek a kalászo­sok. Az első biológiai leltár eredményei mindezt visszatük­rözték. A 15 875 hektáron ve­tett kalászosok azonban jól te­leltek, s ha február végéig tartja magát a néhány centis hótakaró, a viszonylag erős éj­szakai lehűlések ellenére sem érheti fagykár a termést. Az elkövetkező napok legfon­tosabb feladatának a tavasziak vetésé ígérkezik. Közel 5700 hektáron kell elvetni az árpát; 1700 hektáron a hüvelyeseket, 4200 hektáron a szemes kuko­ricát. A cukorrépa vetése is igényes munka. Az elmúlt esz­tendő eredménytelenségének egyik oka e növényfajta terme^ lése terén ugyanis már a talaj­előkészítés és a vetés során ta­pasztalt lazítás volt. Az Idén 2400 hektáron kerül földbe a Rimaszombati lRimavská Sobo­ta) Cukorgyár által biztosított répamag, s a termelők többsé­ge elfogadta a prostéjovi járás ismert versenyfelhívását. Nem lebecsülendő a szántóföldi ta­karmánynövények termelésének feladata sem. Silókukoricát, ke­veréket és egyéb szálas takar­mányt 4400 hektáron termelnek, emellett közel 15 000 hektáron kell a korábbi esztendőknél .sokkal, hatékonyabb rét- és le­gelőgazdálkodást folytatni. A vetőmagellátás a legtöbb nö- vényfajtánál biztosított, kivételt csupáii a zöldségmagvak hiánya képez, melyet a Poínoproduktá- nak kellene szállítania. A napjainkban is : döntő em-; béri felkészültségen kívül a já^ rásban 906 vontató-traktor, 133 vetőgép és ISi buigonyaültető áll a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. Ez utóbbi gép fajta a szakemberek véleménye szerint nem elegendő, így elő térbe kerül az üzemek közötti együttműködés. Szó van a Lip­tovský Mikulás-i járással való kooperáció lehetőségéről is, melynek gazdaságaival különö­sen az aratás és a takarmány begyűjtés idején alakultak ki gyümölcsöző kapcsolatok A losonci (Lučenec I járá« mezőgazdasági dolgozóit is ha marosan munkába szólítja az ébredező határ. Elsőként m ősziek fej trágyázására kerül sor, amint elolvad-a még- min dig 10—15 centiméteres össze függő hótakaró. Az első növény tani leltár azt mutatta; hogy a sűrűn vetett gabonafélék kelésé jobb volt a korábbi évek 'ál­lagánál, de nem érte el azt szintet, amilyet például, az 1973 as rekordtermést hozó észten dőben jegyeztek fel A fejtrágyázás után a talajj előkészítés és a vetés már igazi (Folytatás a 2, oldalon/ sáról* szóló határozatot. Ez « párt és az állam állandó gon­doskodásának további bizony í« téka a Nagy Honvédő Háború résztvevőiről, A hetvenes években áttértünk -a gazdaság intenzív fejlesztő« sére, a hatékonyság és a mi*< nőség növelésére, s nagy hang-* súlyt helyeztünk a gazdasági tevékenység céleredményeire. A nyolcvanas években folytatnunk kell és be kell fejeznünk ezt a fontos munkát, amely a párt gazdasági stratégiájának az alapja. Az SZKP Központi Bizottsá­gának novemberi ülése követ­kezetesen és kritikusan meg*> tárgyalta a népgazdaság fejlő-- désének eredményeit. Nem min-' den ágazat és üzem teljesítette eddig a tervet. Előfordulnak még nehézségek’ néhány élel­miszeripari és ipari termék kel, a lakásokkal és a szol­gáltatásokkal kapcsolatban. A plenáris Illés szükséges nek tartotta, hogy még szívó- sabban és energikusabban ér­vényesítsük a párt gazdaságpoli­tikáját, hogy az említeti hiányos­ságokat mind kiküszöböljük, s hogy u helyzet javuljon. Ezt csak az irányítás színvonalának emelésével, a gazdasági mecha­nizmus minőségének növelésé- vei, a felelősség növelésével és a fegyelem megszilárdításával lehet elérni. Sok függ a központi szervek tevékenységétől. Ezért a plená­ris ülés fokozott Igényeket tá­maszt velük szemben. Hasonló a jelentősége a munkahelyek­ről kiinduló kezdeményezés­nek is. Nincs ugyanis egységes recept a gazdaság különböző szféráira, országunk' valameny- nyi területére. Egy azonban vi< lágos: ott ahol az emberek öl be tett kézzel ülnek s mindeu kérdésben felülről várják az utasítást, ott nem várható si­ker. Ha az emberek bátran munkához látnak, teret adnak a kezdeményezésnek, és ki* használják az alkotó ösztönzé­seket, i siker biztosított. Elvtársak, országunk hatal­mas és gyönyörű. Nagyszabású művön dolgozunk. Ma, a nyolc­vanas éviik küszöbén, amikor megkezdjük az előkészületeket a párt XXVI. kongresszusára, minden okunk megvan arra, hogy nyugodtak legyünk, és biztonsággal tekintsünk a jövő­be Hasonlóan mint korábban, must is a békés alkotó munká­ra, országunk valamennyi terü­leteitek további átalakítására, a szovjet nép anyagi és kulturá­lis gazdagságának kibővítésére törekszünk. Ettől az irányvo­naltól senki sem térít el ben­nünket!. /Polyiattis a 3. oldalon f ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (ČSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táv­iratban fejezte ki jókívánságait Linden Forbes Sampson Burn- harnnwk, a Guayana! Köztársa­ság miniszterelnökének az or- ' szág nemzeti ünnepe alkalmá­ból, . \ Ugyanebből az alkalomból Biibuslav ChňOHpek külügymi-1 nišztér üdvözlő táviratot küldött Rashlüing fackson guyanal kül< ügyminiszternek.

Next

/
Thumbnails
Contents