Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-22 / 45. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. február 22. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 45. szám Ára 50 fillér KÉT TERVIDŐSZAK HATÁRÁN Amikor egy év termelési feladatait vizsgáljuk, nem tehetjük anélkül, hogy vissza ne tekintenénk az elmúlt időszakra, hiszen nem mindegy, milyen alapról vágunk neki az új feladatoknak. Jóval összetettebb a helyzet abban az esetben, amikor a vizsgálandó év egy egész tervidőszak sikeres végét s egyúttal egy következő, jóval igényesebb feladatokat tartogató, új ötéves terv szilárd kiindulópontját kellene, hogy jelentse. Az ilyen feltételek közepette az építőipar közelmúltját és (közel) -jövőjét tekintve talán minden egyéb kísérletnél nehezebb a mértéktartó elemzés, akárcsak a jövő faggatása. A helyzet megköveteli, hogy ne rugaszkodjunk el a józan realitások talajától. Ilyen — magunk szabta — kívánalmak között először is meg kell állapítanunk, hogy 1979 építőipari terveit nem teljesítettük. E tömör summázás — bármennyire is szomorú ténye ken alapul — valós, pedig a kormányszinttől lefelé minden téren számtalan intézkedés volt hivatott biztosítani, hogy a számvetés más előjelű legyen. A jelenlegi állapotok bekövetkezésében szerepe van építőipari vállalataink több mint egynegyedének. Az előirányzott tervvel szemben a termeléskiesés 1,1 milliárd korona, s ha hozzátesszük, hogy az építőanyag- gyártó ipar múlt évi adóssága 400 millió korona, akkor egy* szerű matematikai művelet révén jutunk el a sajnálatos tényhez, hogy másfél milliárdos „maukával“ zárta az elmúlt évet a% építőipar. Tekintettel arra, hogy az iparág az ötéves tervidőszak korábbi éveiben is hasonló eredményeket mutatott fel, a helyzet komolyabb, mint az iménti két számból feltételezhetnénk. Ugyanis az építőipari termelésben az elmúlt négy év- teeu több mint nyolc milliárd koronás tartozás gyűlt össze Anélkül, hogy eltúloznánk e számok jelentőségét, egyértelmű- en leszögezhető: a korábbinál lényegesen nagyobb erőfeszítést követel az iparág felelős dolgozóitól a múltbélihez ha' sonló helyzet elkerülése. A/, adósság okait kutatva legelőször is a komplex lakásépítés fogyatékosságaihoz juthatunk el. Az új lakótelepek még úgy-ahogy felépülnek, de a járulékos beruházások tekintetében egyre rosszabb a helyzet, akárcsak a közművesítés terén. Ugyanilyen kedvezőtlen a helyzet az észak-csehországi kerület ipari nagyberuházásait tekintve, de a beruházások terén létező fogyatékoságok sem szűkíthetők néhány behatárolható területre avagy nagyberuházásra. Tény, a lemaradásokban objektív okok is jócskán közrejátszottak. Mindent ezekre „kenni" azonban csak elmélyítené a fogyatékosságokat » különben: ez eddig is „divatos“ magyarázkodásl mód volt. Csak éppen nem vezetett eredményre. A problémák ismeretében az iparág vezérkarának feladata, hogy kivezető utat találjon a kátyúból. Persze, az út csak akkor bizonyul helyesnek, ha merőben más szemlélettel vágunk neki, mint eddig szokásos volt. így aztán az idei év terv feladatainak jellemző vonásait vizsgálva elmondhatjuk, hogy azok inkább a következő — hetedik — ötéves tervidőszak kívánalmaihoz igazodnak, abból a megfontolásból, hogy lehetőleg minél zökkenőmentesebb átmenetet biztosítsanak a két tervidőszak között. Minden eddigi éves tervnél jelentősebb mértékben fellelhető az ideiben a tartalékos szemléletmód. Megszigorították a teljesítés feltételeit, a fejlődés ütemét szűkebbre szabták a korábbinál. Az eddigi évi 6 százalékos növekedési hányadossal szemben a jövőben kisebb arányú növekedéssel számolunk. Csökkenteni kell a jövőben a beruházásokat is. Egész építőiparunk Achilles-sarka az építőipari kapacitások összpontosítása. Ezért központi párt- és állami szerveink teljes támogatását élvezi az e téren javulást szorgalmazó igyekezet. Ugyanis építőiparunk irányítói tisztában vannak a ténynyel: ha az építőipari kapacitások összevonása terén az idén nem következik be számottevő változás, úgy a két tervidőszak közötti átmenet katasztrofális lenne. Legalább is így fogalmazott a minap az SZSZK Építésügyi Minisztériumának két osztályvezetője. Az építőipari kapacitások összevonása kulcskérdés. Ez azon han a beruházók megértése nélkül nehezen képzelhető el. Ezt szolgálja számos intézkedés is. Például a jövőben csak akkor kezdhető el egy bizonyos építkezés: ha a tervelőkészítés kifogástalannak bizonyult; ha az építővállalat megfelelő kapacitásokkal rendelkezik, hogy az építkezés megkezdése ne legyen pusztán formális; ha az építkezés megkezdése nem zavarja az építőipari kapacitások összevonásának irányelveit. Már a jövő igényeiből fakad néhány további követelmény is, amelyek nem minden esetben újszerüek, de megtartásukra az eddiginél jóval következetesebben kell ügyelni. Ezek szerint messzemenően jobban ki kell használnunk az építőipari termelőerőket. Az idén mindössze 400 személlyel gyarapodhat az építőipari dolgozók létszáma, szemben a hatodik ötéves terv eddigi éveiben szokásos 2500—2600 fős létszámnövekedéssel. Ez csaknem azt jelenti, hogy a 7. ötéves tervet létszámemelkedés nélkül kezdi az építőipar. Az elkövetkező évek építőipari termelésnövekedését a tényből eredően kizárólag a munkatermelékenység növekedésével lehet elérni. Ez pedig — mint már hangsúlyoztuk — nem csak építőipari kérdés. Elválaszthatatlan tőle, hogy a gépipar mindig időben és a szükségletnek megfelelő összetételben szállítsa az építőipari gépeket. Legalább ennyire lényeges, hogy az építőipari szakágazat saját beruházásainak építése kiemelt helyen szerepeljen a beruházások fontosságát illetően. Persze, akad még számos egyéb feltétele a továbblépésnek, amelytől az egész társadalom anyagi feltételeinek további javulása i* jelentős mértékben függ. mészáros janos KERÜLETI PÁRTBIZOTTSÁGOK TANÁCSKOZÁSAI A párt vezető szerepét fokozottabban kell érvényesíteni (ČSTK) — Plenáris ülést tar tott tegnap Brnóban a dél- morvaországi kerületi pártbizottság. A tanácskozáson jelen volt Eugen Turzo, a CSKP KB osztályvezetője. A résztvevők értékelték, hogyan teljesíti a kerület a lakosság egységes honvédelmi nevelési rendszerének feladatait a XV. párt- kongresszus programjával összhangban. A kerületi pártbizottság elnökségének jelentését Zdenék Vávra, a kerületi nemzeti bizottság elnöke terjesztette elő Hangsúlyozta, hogy a pártszer- vek és szervezetek vezetésével fokozatosan valóra váltják az eszmei-politikai nevelés, s en-» nek keretében a honvédelmi nevelés igényes feladatait Nagyra értékelte azt a munkát, melyet e téren a nemzeti bizottságok, a fegyveres alakulatok, az iskolák és a Nemzett Front szervezetei — köztük a Honvédelmi Szövetség — végeztek. (ČSTK) — Josef Havimnak, a CSKP KB titkárának részvételével folytatódott tegnap Prágában a Csehszlovák Tudományos Akadémia 38. közgyűlése. A ta nácskozás második napján fel szólalások hangzottak el az aka Magas kitüntetés Jozef Mjartannak A Klement Gottwald Érdemrendet Jozef Lenárt adta át a jubilánsnak (ČSTK) — Jozef Mjartannak, a Csehszlovák Nemzeti Front KB és a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksége tagjának, a Szlovák Megújhodás Pártja elnökének 80. születésnapja alkalmából sokéves munkásságáért, a burzsoázia és a fasizmus ellen vívott aktív harcáért, valamint sokéves tevékeny és elkötelezett politikai és közéleti munkájáért a köztársasági elnök a Klement Gottwald Érdemrendet adományozta. A magas kitüntetést tegnap Bratislavában Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szlovák Nemzeti Front KB elnöke adta át a jubilánsnak. Az átadási ünnepségen részt vett Dániel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Fedor (Julia, a Szlovák Nemzeti Front KB alelnöke, Michal Žákovič, a Szabadságpárt elnöke és Jozef Polák, a Szlovák Megújhodás Pártjának központi titkára. Jozef Mjartannak, akinek érdemeit korábban már a Köztársasági Érdemrenddel, a Vörös Csillag Érdemrenddel, a Munka Érdemrenddel és más kitünte tésekkel méltányolták, Jozef Lenárt egyúttal átnyújtotta a Szlovák Nemzeti Front KB Elnökségének üdvözlő levelét. A levél nagyra értékeli Jozef Mjartan sokéves becsületes munkáját, amelyet szocialista hazánk felvirágoztatásáért és dolgozó népünk boldogságáért végzett és végez, • -• A kerületben sikeresen fo-* lyík a sorköteles fiatalok ki-1 képzése a tényleges katonai szolgálatra, s növekedett a tartalékosokkal való munka hatén konysága. Különösen a Krómé-' ŕíž-i, a liodoníni és a brnói já-* rás ért el e téren jó eredményeket. A Csehszlovák Vöröske reszt szervezeteivel való együttműködés is jól fejffidík. (ČSTK) — Politikai-gazdasági aktívaértekezletet tartottak tegnap a ružomberokl Cellulóz ós Papíripari Kombinát építésé* ben részt vevő 28 kivitelező- szervezet dolgozói. Jelen volt az SZLKP KB küldöttségé Ladislav Abrahám nak, az SZLKP dómia további feladatairól és az alapkutatás hatékonyságán nak növeléséről a CSKP KB 14, ülésén elfogadott határozatok szellemében, s megválasztották az akadémia külföldi tagjait. A tanácskozáson, amelyet Ja« roslav KozeSnik akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Aka* démia elnöke vezetett, szintén jelen volt Jan Majharélk, a CSKP KB osztályvezetője, vala mint több más politikai és köz« életi személyiség. A felszólalók rámutattak ar- ra, hogy a tudományos dolgozóknak a döntő népgazdasági szükségletekre kell összpontosítaniuk figyelmüket, szóltak a tudományos munka tervezésének szükségességéről és arról, hogy az alapkutatás állami programjait összhangba kell hozni a műszaki fejlesztés prog- ramjaival. A közgyűlés résztvevői meghallgatták az ipar képviselőinek hozzászólásait, akik értékelték az iparvállalatok és a Csehszlovák Tudományos Aka démia együttműködését, és ismertették azokat a tapasztalatokat, amelyeket a kutatási eredményeknek a műszaki fej ( Folytat ás a 2. oldalont (ČSTK) — Soknemzetiségű országunk népei úgy tekintenék a választásokra, mint egy nagy eseményre szovjet társadalmunk életében. A választási kam pány folyamán egyértelmű en megnyilvánul a szocialista társadalmi rendszer életereje — mondotta tegnapi vá lasztási beszédében Alekszej Knszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnö ke, akit Moszkva Frunze városkerülete jelölt az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsába. A választásokat vasárnap tartják meg. Mint mindig, a kommunista j Ennek eredményeként megnő-* VH>kedett a fiatalok érdeklődé-* a katonai-politikai és a szakkiképzés iránt. Az ifjúság és a felnőttek honvédelmi képzésének szilárd láncszeme az érdekköri honvédelmi és sporttevékenység, amely szintén fellendült a kerületben, A jelentés »agyra ér(Folytatás a 2. oldalonI KB Elnöksége tagjának, a Szlo< vák Szakszervezeti Tanács öl- nőkének vezetésével. A dolgo zók képviselői az SZLKP Ktt küldöttségének együttes felajánlást adtak át, amelyben megígérték, hogy sikereset» folytatják a szlovákiai papíripar e legnagyobb létesítményének építését. Idei tervük több mint 1,8 milliárd korona ráfordítást, vagyis a tavalyi teljesítmények kétszeresét irányozza aló. A tegnapi aktívaértekezleten részt vettek még: fán Bróska szlovák építőipari és Aloj* Ku- salík szlovák iparügyi miniszter, Pavol Hrivnák szlovák iparügyi miniszterhelyettes, a kombinát építésével foglalkozó (Folytatás a 2. oldalon/ Semutatkozó látogatások (ČSTK) — Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tag ja, szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palólábán fogadta Alekszandr Bot- vint, a Szovjetunió új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A találkozón Ľubomír Štrou- gal nagyra értékelte a két ország politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködésének jelentőségét és hangsúlyozta, hogy sokoldalúan tovább kell mélyíteni a testvéri kapcsolatokat mindkét nép javára, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus alapján. Vasil Biíak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap ugyancsak bemutatkozó látogatáson fogadta Alek- szán der Botvint. párt most is egy tömbben vesz részt gzeken a választásokon a párton kívüliekkel. Ez már szabály politikai életünkben, mondotta Alekszej Koszigin. Az össznépi államban az egész nép felzárkózik bevált élcsapata, a lenini párt, központi bizottsága és a KP Politikai Bizottsága mellé, melynek élén Leonyid Brezsnyev, a kiemelkedő politikus és államférfi, Lenin hű követője áll Alekszej Koszigin a továbbiakban leszögezte, hogy a Szov- jetunlóban jelenleg folyik a 10. ötéves tervidőszak (1976—1980) (Folytatás a 2. oláülonf, Befejeződött a CSTA 38. közgyűlése A DÖNTŐ FELADATOKRA KELL ÖSSZPONTOSÍTANI A résztvevők levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának 0 Felhívás a tőkés országok tudósaihoz Politikai-gazdasági aktívaértekezlet Négymilliárdos beruházás Közös kötelezettségvállalást tettek Szlovákia legnagyobb papíripari létesítményének építői Alekszej Koszigin választási beszéde A SZOVJETUNIÓ KITART BÉRPOLITIKÁJA MELLETT