Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-21 / 44. szám, csütörtök

Nemcsak o borászatban jeleskednek Látogatóban egy mezőgazdasági szaktanintézetben Bodrogköz nyugati kapuja fe­lé tartva tekintetemmel a hó és tejfehér köd borította Tokaj- hegyalja lankáit követem. Érde­kes véletlen, hogy a termeszei is homályba rejti előttem a ke­resett helyet, amelyről úgy is keveset tudok, pedig huszonhat éve létezitk. Borsit (BorSa) el­hagyva tovább csökken a látó- távolság. de szerencsémre az út közelében épülő porta el­árulja, hogy célba értem. • « • A Szőlőskei (Viničky) Mező­gazdasági Szaktanintézet igaz­gatóját, Kása Sándort nőm ta­láltam az iskolában, a főváros­ba szólították kötelességei, így helyettese. Hajdú Jenő vállalta «I kalauzolást. ben visszahozza őket az autó* buszunk. • * * A bérbe vett épület környéke és belseje rendezett, tiszta. A folyosón faliújságok, jelszavak, tablók. Köztük két aranyérem kinagyított mása díszeleg. — Az első borászati világki­állításon kaptuk, Budapesten — tájékoztat Hajdú Jenő, majd azt is elárulja, hogy a tangaz­daság kitűnő tokaji borokat készít. — Ez elsősorban annak az eredménye, hogy igen jó a kapcsolatunk a borászati kuta­tóintézetekkel. Azok itt próbál­ják ki a szőlőtermesztés, bor- csinálás újdonságait, ml pedig az új módszereket ellessük tő­lük. — A baj ott van — mondja, hogy a környék alapiskolának és mezőgazdasági üzemeinek többsége ahelyett, hogy segíte­ne, mostohagyermekként bánik velünk. Szerencsére, ennek el­lenére, az élet a mi munkánk szükségességét és helyességét tgazolja. Huszonliat év telt el azóta, hogy az első növendékek — köztük a bodrogszerdahelyi Demeter Irén, a šomodi Szabó Viktor, a csízi Pucsok üéza, a somorjai Lasán István és Dél- Szlovákia további 18 pályakez­dő fiatalja — megkezdték ná­lunk a szőlőtermesztés szakmai kérdéseinek elsajátítását. Azóta több százan szerezték meg a munkájukhoz szükséges elmé­leti és gyakorlati tudást. Az iskola jelenével az irodá­ban kezdem az ismerkedést. Jegyzetfüzetembe számos adat kerül. Ilyenek: az iskolának 280 tanulója van, ebből 215 a lány; az érettségizők száma a magyar tagozaton 31, a szlovák tagozaton pedig 38; az iskolai tangazdaság 15 hektáros, ebből 3 hektáron gyümölcsös, 5 hek­táron szőlő van, míg a többin zöldséggel foglalkoznak, illetve betelepítésre vár; a szakágaza­tok felosztása: szőlészet-gyü­mölcsészet, magnemesítés, nö­vénytermesztési technológia, s rövidesen zöldség- és virágter­mesztési szakot is létesítünk; aki jó eredménnyel végzi a há­rom évet, a válogató bizottság javaslatára az érettségi bizo­nyítványt is megszerezheti. Igaz, ahhoz még két évig ta­nulnia kell, pontosabban a ne­gyedikben és az ötödikben is egy fél évet, míg a másik két íél évet a tanuló a munkahe­lyén tölti; az elsősök havonta 60 korona, a másodikosok 120, a harmadikosok 190 korona zsebpénzt kapnak; a másodi­kosok megszerezhetik a gépjár­művezetői jogosítványt, s kül- löldi kirándulásokra is mehet­nek. Ezután Hajdú Jenő igazgató- helyettessel kocsiba ültünk, mi­vel a Borsi és Szőlőske közötti hegyoldali telepen, ahol az is­kola igazgatósága és a diák­otthon van, csupán a gyakor­lati oktatás zajlik, az elméleti tantárgyakat néhány kilométer­rel távolabb, a szőlős'kei alap­iskola volt épületében oktatják. — Nem a legjobb megoldás — mondja kísérőm —, de job­bat egyelőre nem tudunk Itt kinőttük azt a néhány termet, s új iskolára még várni kell. A tanulók ingázását úgy oldottuk meg, hogy reggel elviszi, dél­Milan Hehyna, a másik igaz­gatóhelyettes történelemórára készülődött. Rövid beszélgeté­sünk során ő is azon csodálko­zott, hogy az iskola iránt na* gyoltb az érdeklődés Michalov­ce, Hunienné, és Vranov kör­nyékén, mint a töketerebesí s a többi környező déli járásban. Igaz, ebben az évben már ki­elégítőbb a helyzet, mint koráb­ban, de még lehetne rajta ja­vítani. Az I. C-be a szünet utolsó perceiben érkeztünk. Volt aki tanult, ismételt, volt aki cseve­gett. A miért, ki tanácsára jöt­tél ide? Hogy tetszik az is­kola? Mivel töltitek a szabad időt? Elégedett vagy-e? és ha­sonló kérdésekre kerestünk vá­laszt. Kiderült, hogy többen kö­zülük először az ipariban, köz- gazdaságiban, vagy az óvónő­képzőben voltak felvételin. Hogy miért nem ezt a mostani iskolát választották elsőnek? Hallgatás, bizonytalanság. S a háttérben űr tátongott, amelyet annak idején a pályaválasztási felelősnek, pedagógusoknak és nem utolsósorban a szülőknek kellett volna megtölteniük. El­hangzott olyan vélemény is, hogy most biztosan ez az isko­la szerepelne az első helyen. Szatmáry Adélnak, Králik Er­zsébetnek, Haris Katalinnak és társainak tetszik a szakma, azt mondták, a tanulás sem nehéz. — Mivel telik a szaiwd idő? — Mostanában csaknem na­ponta a spartakiádot gyakorol­juk, azonkívül van varrókör, tánckör. — Színdarabot is tanulunk — lelkendeznek. — Nem színdarab, hanem rö­vid jelenetek — hangzik a he­lyesbítés. Amikor a vezetőjük nevét kérdezem, szinte kórusban vá­laszolják: — A tanító elvtárs. S közben arcukkal kísérőm felé intenek. — Ez az első próbálkozás — mosol yodik el Hajdú Jenő. — A közelmúltban, amikor ide jöt­tem, kiderült, hogy a magyar tagozat e téren nem sokat mu­tatott fel. Ezt csupán kedvszer­zésnek szántam. Ha fog menni, akkor színdarabot is bemuta­tunk, esetleg éneklő csoportot vagy tánccsoportot is alakítunk. • • • A hosszú, garázshoz hasonló épületben egyelőre laboratóriu­mok és szaktantermek vannak. Az egyikben harmadikosokkal találkoztunk, akik Parajos Géza és Eötvös Mária szakoktatók vezetésével a különböző met­szési módokat gyakorolták. Köztük volt Tóth Júlia is, aki agrármérnök akar lenni. Szülei a mezőgazdaságban dolgoznak, neki is tetszik a munka, tanul­ni is szeret, így érthető a terve. — Nem lehetetlen, főleg an­nak nem, akinek erős az aka­rata és tud is. Iskolánkból ta­valy például hatan jelentkeztek főiskolára — mondják elége­detten az oktatók. • • * Tóth József és Rafaj Éva az érettségizők csoportjából valók. Negyedikesek. Az almágyi fiú Szőlőskén szerezte meg a szak­munkásbizonyítványt, a csatal lány Karván (Kravany nad Du­najom) tanult három évig. Mindketten úgy döntöttek, hogy megszerzik az érettségit. Kar­várói 17-en jöttek ebbe a kelet­szlovákiai iskolába, mivel ker­tészeti szakon csak itt lehet magyar nyelven folytatni a ta­nulást. Szerintük öt^öt hónapot még ki lehet bírni, hiszen a tananyag igen érdekes, sok újat ad nekik. Hajdú Jenővel bejártuk az udvart. Megmutatta, hol épül a 14 tantermes iskola, amelyben korszerű laboratóriumok is lesz­nek, hol a pedagóguslakások, a borarchívum és a szőlő fel­dolgozására alkalmas pince. A jelenleg 180 férőhelyes diákotthonhoz rövidesen egy újabb épületrészt csatolnak, s ezzel megoldódik a szállásgond. Szomszédságában új tornaterem áll. Odébb futó- és röplabdapá­lya Is készül. — Ez még nem minden — mondja. — Az iskola tervében üvegház, uszoda és kazánház is szerepel. Ha tervünk meg­valósul — mondja sétánk végén —, az eddiginél még jobb mun­kát tudunk végezni a mezőgaz­daság szakembereinek nevelé­sében. Igaz, ahhoz szükséges, hogy a környék is támogasson bennünket, hiszen mi őt, ő min­ket, közösen pedig egy célt, a szocialista mezőgazdaságot szolgáljuk. GAZDAG JÓZSEF Készülődés a taskenti nemzetközi filmfesztiválra Javában folynak a május 20-a és 30-a között megrende­zésre kerülő VI. taskenti nem­zetközi filmfesztivál előkészüle­tei. A rendezők — a filmművé­szeti állami bizottság, valamint az üzbegisztáni filmművészeti bizottság — több mint száz or­szágba küldtek meghívókat. Az előzetes sajtótájékoztatón a fesztivál igazgatója, Abdullahad Abdullajev, az üzbegisztáni filmművészeti bizottság elnöke elmondta, hogy — az először 1958-ban megrendezett filmse­regszemlén — legutóbb, 1978- ban az ázsiai, afrikai és latin­amerikai művészek mellett Ausztrália és Óceánia filmesei is képviseltették magukat. 1968- ban még csak 49 ország vett részt a taskenti rendezvényen, 10 évvel később már 84 ország küldte el képviselőit, most pe­dig mintegy száz országot vár­nak. A taskenti fesztivál a hagyo­mányoknak megfelelően az idén sem lesz verseny. A cél elsősorban az, hogy a fejlődő világ filmművészei megismerjék egymás munkásságát, s ezen­kívül a taskenti rendezvény ha­gyományosan lehetőséget te­remt a filmek cseréjére. A ko.- rábbi gyakorlatnak megfelelő­en ezúttal is megrendezik a szakemberek tanácskozását ar­ról, milyen szerepet játszhat a film a békéért, a társadalmi haladásért és a népek felszaba­dításáért folyó harcban. A tas­kenti fesztivál jó alkalmat nyújt arra is, hogy a filmszak­emberek kicseréljék tapasztala­taikat a filmkészítés művészeti és technikai problémáiról. (nj Hyelvkultúitink fejlesztéséé» A „Hogyan mondjuk szépen magyarul" vetélkedő elé Kodály Zoltán írta egy he­lyütt: „Elterjedt vélemény, hoyy a műveltség egyik leglé­nyegesebb fokmérőié, ki hány nyelvet ismer. Azt is szokták mondani némi túlzással, hogy ahány nyelven beszél valaki, annyi embert ér. Nem csoda te­hát, ha nagy szorgalommal ta­nuljuk az idegen nyelveket. Esztendőkei szánunk rá. Gra­mofonról lessük el a kiejtést, úgy igyekszünk utánozni, hogy ne lehessen észrevenni idegen voltunkat. Milyen kevés ember­nek jut azonban eszébe, hogy a magunkét is tanulni kell1 Hogy azt is úgy írjuk és beszéljük, mintha — anyanyelvűnk vol- ^ na." Kodály szavai ma is idő­szerűek, és különösen azok egy-egy nemzetiség életében. Ezért csak üdvözölni tudjuk, hogy a CSEMADOK KB népmű­velési osztálya az SZSZK Okta­tási Minisztériumával, az író- szövetség magyar szekciójával, az Oj Szó és a csehszlovákiai magyar hetilapok szerkesztősé­gével, továbbá a Csehszlovák Rádió magyar adásával együtt­működve — a maga nemében egyedülálló — országos nyelvi vetélkedőt rendez. A verseny elsődleges célja a nyelvművelé­sünk fejlesztésének elősegítése. A rendezők — noha a részvételt nem kötötték sem korhoz, sem műveltségbeli szinthez — a ve­télkedő programjának összeál­lításánál az általános és a kö­zépiskolai tantervhez igazod­tak. A közelebbi tudnivalókról Mű- di Ilona, a CSEMADOK-központ népművelési osztályának nyelvi szakelőadója tájékoztatott ben­nünket. 0 Mire törekedtek elsősor-’ ban a kérdések kidolgozásánál? — A kérdések összeállításán nál ügyeltünk rá, hogy a vetél* kedő távolról se hasonlítson semmiféle „feleltetésre“ vagy „felvételi vizsgára", hanem a nemes versenyzés öröme, ját«" kossága és humora érvényesül-* jön benne. % Gondolom, nem a nyelvta­ni ismeretanyagot kéri majd számon a versenyzőktől a zsűri, — Nem. A nyelvhelyességi, helyesírási és stilisztikai kér­dések állnak előtérben, ami per­sze nem jelenti azt, hogy a versenyzőcsoport nem kaphat például egy mondatelemzési feladatot is. 0 Hány kérdéscsoport szere­pel a vetélkedő programjában? — Hat kérdéscsoportot iktat­tunk be, nem feledkezve meg a változatosság és az érdekesség követelményéről sem. A kérdés- csoportokhoz egy-egy feladatla­pot is kidolgoztunk. 0 Elárulhatjuk a pályázó versenyzőknek, hogyan is épül­nek fel a kérdéscsoportok? — Szerepel majd a kérdés­kom plexumokban többek között hibás szöveg javítása, „harc“ a szószegénység ellen, hibridszó- lások, szófejtés, szőkincspróba és bicegő mondatok. Hozzáte­szem, hogy mindez az első for­dulóra vonatkozik, mely február 22 én indul. # Mikor és hol kerül sor a második fordulóra, s lesz-e va­lamilyen sajátossága? — A második fordulót, vagyis a három kerületi elődöntőt már­cius 28—30-án rendezzük meg, valószínűleg Rozsnyón, Ipolysá­gon és Galántán. Ennek a for­dulónak az lesz a fő jellemző­je, hogy itt a stilisztika domi­nál majd. Vagyis a nyelv nem mint kommunikációs eszköz, hanem mint a versenyző egyé­niségének jellemzője, például van e sajátos megnyilatkozási stílusa, hogyan beszél, használ-e sok közhelyet, vannak-e eredeti fogalmazási ötletei stb. % És a döntő? — Az országos döntőre ápri­lis 24-én kerül sor Kassán, az immár hagyományos Kazinczy • napok nyitányaként. Amint a CSEMADOK-központ népművelési osztályán értesül­tünk róla, a vetélkedő iránt a vártnál nagyobb az érdeklődés. Ez örömmel tölt el bennünket, mert arról tanúskodik, hogy a csehszlovákiai magyar nemzeti­ségben megvan az igény saját anyanyelvének pallérozására. Emorsonruik, a filozófusnak Is­mert tanítása, miszerint „A nyelv egy olyan városhoz ha­sonlatos. amelynek építéséhez minden ember hozott egy tég­lát“, a nyelvművelésre is alkal­mazható, mely éppúgy lehet kollektív munka, akárcsajc ma-' ga a nyelvteremtés. KÖVESDI JANOS „Lélek reszket a mozgóképen" Mint egykori némafilmek me­séjében a köztes felirat, úgy ékelődik a filmkezdetek törté­netébe az az esemény, amely­nek a napokban volt nyolcvan­ötödik évfordulója. A Lumiére- fivérek 1895. február 13-án kap­ták meg a szabadalmi enge­délyt a filmre', tanulmányuk hasznosítása előtt így nyílt meg a törvényes út, s így kötődik az ő nevükhöz ez a találmány. Nélkülözhetetlen és mellőzhe­tetlen eleme ez az esemény a filmtörténetnek, éppúgy, mint egykor némafilmen a fölirat, mégis kirí a históriából, idegen kissé, mint az elolvasni való párbeszéd a mese folyamatá­ban. Technikai művészet ugyan a film, de említésre érdemes, em­lékezetes értékeit az eleinte kezdetleges, majd egyre tökéle­tesedő, ma már olykor ámulat­ra méltó technikai lehetőségek legföljebb csak hordozhatják, segíthetik, közvetíthetik, s vi­tatható, hogy néha éppenséggel nem gátolják-e inkább az érté­kek érvényesülését, ha eltere­lik a figyelmet a külsőségek a rejtett lényegről. Alig húszesztendős volt még a film, amikor azt írta Koszto­lányi: „Aki egy filmbe szeret bele, az félig-meddig boldog le­het“, a technikai tökéletlensé­gek ellenére vélekedett így. „Hiszen ez majdnem él“ — folytatta. — „Az operatőr min­dent megment, ami az élőt meg­különbözteti a halottól, lélek reszket a mozgóképen.“ Pedig akkor még olykor maga a kép is reszketett, pislogott, meg­megakadt. De Kosztolányi sze­me nem erre figyelt föl, hanem a lélek reszketésére. Arra, hogy a kép —■ él. Pontosabban arra eszmélt föl: „Hiszen ez majd­nem éli" Majdnem, mert nem anyagi, nem fizikai vagy bioló­giai értelemben, hanem más­képp. Kölcsönvéve egy szép ha­sonlatot: lélektől lélekig ível a .film élete. Ha lélek mélysé­geibe vezeti a tekintetet, s ha a néző szívéig-eszéig hat, amit lát. Élő a kép, ha elmúlt is már az, ami vagy aki látható rajta. Sokak művészete él, noha meg­haltak már. S nem csupán az emlékezetben, hanem filmképek során is, mert „az operatőr mindent megment, ami az élőt megkülönbözteti a halottól“ Já­szai Mari művészetéről nem­csak korabeli leírások tanús­kodnak, hanem egy — techni­kailag ugyan tökéletlen — film­felvétel is. Sokan vannak már, akik színpadon nem láthatták Soós Imrét fa napokban lett volna ötven esztendős/, de egyéniségét, művészetét, gondo­latokat s a lélek mélységeit ki­fejező erejét őrzik és értékelik a filmek, közöttük az egyik leg­nagyobb és legemlékezetesebb magyar film, a Körhinta, amely­nek értékei között ott van Soós Imre színészi munkája is. Majdnem él tehát, s egy pil­lanatra az is feltűnhet az em- lékezőnek, talán akkoriban ez a „majdnem“ hozzájárulhatott a halálához is, mint oly sokan másokéhoz, akik tökéletesebb­re törekedtek a maguk munká­jában s tökéletesebbnek sze­relék volna a világot is, de a „majdnem“ megtörte őket. Az igazi tehetségek életműve tel­jes akkor is, ha mégoly rövid vagy töredékes; a teljesség min­den művükben benne van, mert lélek van benne. Az utókornak mégis röstellkednie kell min­dig, hogy mi mindentől fosztot­ta meg a boldogságkeresőket a halál. Még inkább, mert ez a ,,majd­nem“ a film történetéből tévu- takra is emlékeztet. A látvány művészete sokszor lett — tech­nika bűvöletében, haszon érde­kében, a pillanat kátyújában — csupán csak látszattá. Majdnem- életté. Élőt a halottól a lélek resz- ketése különbözteti meg, érzés, gondolat, emberség. Nem csak mozgóképen. ZAY LÁSZLÚ A szőlő metszéséről sok mindent megtudnak az elméleti oktatás során is (A szerző felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents