Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-18 / 41. szám, hétfő
Hi a családi gyermekotthonok intézménye ? Gyújtottam gyertyát Dévai Nagy Kamilio hanglemeze Majdnem negyven népdalt énekel ezen a lemezen Dévai Nagy Kamilla. Nem egyszerűen egymás mellé rakva, csokorba lűzve, hanem szigorú rendbe szedve, megszerkesztve. Születést idéző altatókkal, gyerekdalokkal kezdődik az összeállítás, a lányok dalaival, lakodalmi nótákkal folytatódik, majd „megütik a dobot“, a férfiak háborúba indulnak, és a lemez végén ismét fölcsendül a már halott bölcsődal. Ez a nagyívű forma önmagában is figyelmet érdemei, Dévai Nagy Kamilla esetében még külön jelentése is van. Az énekesnő kivételes drámai érzékére hívja föl a hallgató figyelmét. Ahogyan a lemez népdalainak megszerkesztése, kompozíciós formája kifejezi a falusi élet, a férfi nélkül maradt parasztasszonyok sorsának beletörődő, tragikus szomorúságát, úgy hordozza Dévai Nagy Kamilla előadása a dalokon belül mutatkozó emberi drámát. Mindig átszínezve valami halk, csöndes lírával, asszonyi természetességgel, vagy harsány, kirobbanó erővel, örömmel, életkedvvel, esetleg kedves, menyecskés nyelveléssel, attól függően, miről beszél a dal. A népszerű énekesnőt, legtöbbször egy szál ;;i*árr«I ň kezében áll ki a közönség -»í«, sokszor és sokfelé haiiottam már. Régóta tudom, nem <j.gy- szerűen csak egy szép na ágú és jól képzett énekesnő a sorból, tehetségének erőteljes eredetiségét minden föllépése markánsan képviselte. De «.nnek a lemeznek kellett ;örmi ahhoz, hogy Dévai Nagy iiíamilla jellegzetes előadásának legfőbb meghatározóját, a drámai érzékét. nyilván sokakkal együtt, fölismerjem És elfogadjam, amit a költő, Vas István, a lemezborítóra írt, hogy ne tartsam túlzásnak: a í.utal énekesnőt Basilides Mártával és Török Erzsébettel, tehát a legjobbak- kal lehet összemérni. (Hungaroton ) ÖKRÖS LÄSZLÖ A kérdésre Jadwíga C/ežik, a Lengyel Oktatás- és Nevelésügyi Minisztérium szakértője válaszol. — Az ún. családi gyermek- otthon a gyermekekről való teljes gondoskodás, a gyermek- gondozás egyik formája, s mint ilyen, kizárólag lengyel tapasztalatokra, hagyományokra támaszkodik. Megalkotója Kazi- mierz Ježewski, a kitűnő pedagógus és népművelő. A családi gyermekotthonok struktúrája sokban a több gyermekes családokhoz hasonlít, ami azt jelenti, hogy egy-egy házaspár több árva, vagy állami gondozásba vett gyermeket fogad otthonába. Megítélésünk szerint a családi gyermekotthonokban gondozott gyermekek optimális száma 6—10. Gondozásukkal, mint pótszülők, legtöbb esetben a volt pedagógus-, gyermekotthoni nevelő-, illetve szakmaválasztási tanácsadókban dolgozó házaspárok foglalkoznak. Az egyik házastárs — akit nevelőként tartunk számon — a gyermekeket a teljes önállóság eléréséig, tehát 25 éves korig gondozza. Ez a nevelési forma lehetővé teszi, hogy a gyermekekre egyéni hatást gyakoroljanak a pótszülők, teljesebben ki tudják elégíteni a neveltjeik érzelmi szükségleteit, aminek a /gyermeknevelés sžempontjá- ból döntő jelentősége van. A hagyományos gyermekotthonokban ezt a célt nehezebben érhettük el, mivel sokkalta nagyobb gyermekcsoportokról kelleti „egyszerre" gondoskodni, jelenleg Lengyelországban 70 családi gyermekotthon működik s az utóbbi években rohamos fejlődésüknek lehetünk tanúi. Ez többek között azzal magyarázható, hogy nemrégiben rendeztük a családi nevelőotthonokkal kapcsolatos jogi problémákat, valamint végérvényesen tisztáztuk a pótszülők, illetve a nevelők helyzetét. Amennyiben a családi gyermek- otthonokat vezető dolgozóinkat korábban csupán szerződés alapján foglalkoztattuk, úgy jelenleg — az oktatás- és nevelésügyi miniszter 1976. évi ren- delete alapján — a Pedagógusok Szakszervezetének tagjai, s mint olyanok az oktatásügyi tárca dolgozói sorába tartoznak. A fenti rendelet értelmében a családi gyermekotthonokat vezető pedagógusokat megilleti a tanároknak kijáró (szabadság, nyugdíj, stb.) valamennyi jog is. A keresetek nagysága a képzettségi szinttől, valamint a szakmában eltöltött évek számától függ. Ezenkívül megállapítottuk az ún. igazga- tási-anyagbeszerzési pótlékot, melyet a családi gyermekotthont vezető személy akkor vehet fel, ha magának kell bevásárolnia, takarítani stb. Felhagytunk az elszámolási rendszerrel, azaz a nevelő a gyermekek gondozására szentelt összeggel tetszése szerint rendelkezhet. A családi gyermekotthonok a helyi oktatásügyi szervek irányítása alá tartoznak, a létrehozásukról szóló döntést pedig a kerületi tanfelügyelőségek hozzák. Az oktatásügyi szerveket arra kötelezték, hogy a családi gyermekotthonok számára megfelelő, teljesen felszerelt helyiséget biztosítsanak. Ebben jelentős segítséget nyújtott a szövetkezeti lakásépítő mozgalom, s megfelelő lakásokat bocsátott rendelkezésünkre. Ma már bátran elmondhatjuk, hogy a családi gyermekotthonok maradéktalanul beváltak a gyakorlatban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a családi gyermekotthonok volt neveltjei sok esetben kiemelkedő szakmai és társadalmi pozícióig jutottak el; nevelőikkel ma is tartják a kapcsolatot, családostul és gyermekestül meglátogatják őket, közös családi ünnepségeket rendeznek stb. az érzelmi kapcsolatok továbbra is kifejezetten erősek maradtak. Számtalan példát tudnánk idézni annak igazolására, hogy a családi gyermek- otthonok volt neveltjei zökkenésmentesen tudnak beilleszkedni a felnőtt életbe, idegenek tőlük a kisebbségi érzések, a gyakorlati életre is jól fel vannak készülve. Helyesen tudják megítélni saját lehetőségeiket, valamint tisztában vannak önmaguk értékével is. Ami pedig mindezen túl a legfontosabb: gyermekkorukat családban, nem pedig elhagyottan, illetve magukra hagyatva töltötték. És éppen ez volt az elsődleges célunk... TERESA KWAŠNIEWSKA Kritikusok díja A Magyar Rádió elnöksége kiadta a Kritikusok díját a Rádiószínházban 197.9-ben bemutatott magyar hangjátékok és dokumentumjátékok alkotóinak. A hangjátékok szerzői díjat megosztva Temetői járat című művéért Mándy Iván, valamint Mesterfogások című vígjátékáért Gyárfás Miklós kapta. A dokument umj át ékok kategóriájában két dijat ítélt oda a zsűri: Kubinyi Ferencnek Boldogság és Szabó Orsolyának Se érted, se ellened című produkciójáért. A hangjátékrendezés díjának nyertese Varga Géza, Szakonyi Karoly Három dobás hat forint című hangjátékának megvalósítá- -iáért. Ugyanezen produkcióban nyújtott teljesítményéért Temessy Hédi kapta a színészi alakítás egyik díját, a másikat Sinkovits Imre, a Mesterfogások főszerepéért. A díjazott műveket a Rádiószínház 1980. január 10-től kezdődően ismételten műsorra tűzi. HANNES KÄSTNER professzor, a világhírű csemballomüvész 1960 óta a Lipcsei Zeneművészeti Főiskolán működik. Az eltelt két évtized alatt számos orgona- és csemballoművészt nevelt fel (B. Köppe felvétele) A márványember után A TYGODNIK KULTURALNY című lengyel hetilapban Jerzy Pawlas interjút készített Andrzej Walydával. — Az Ön művészetében az érdeklődés három pólusát lehet elkülöníteni, a művészi hatás három területén. Ezek: a legutóbbi háború, a történelem és a jelenkor. Mitől ez a szórás időben, témában? — Attól függetlenül, jelenkori vagy történelmi, politikai lírai film készül-e, nehézség nélkül rá lehet ismerni munkáimra. Ha különböző témákban is próbálom magam kifejezni, vigyázok rá, hogy egyet se kelljen (nem is tudnék) létrehoznom önmagam valamiféle korlátozásával. Ma minden, amit elér a tömegkultúra, őrülete® gyorsasággal elhasználódik. Régebben, ha valaki saját stílust alakított ki, igen hosz- szan tudta azt használni. Mar- cél Carné harminc esztendőn át Marcel Carné volt. Ha valaki ma nem változik, nem számol a fiimi látványosság forgalomban levő konvencióival, elveszti a közönséget. Manapság — a televízió jóvoltából — mindenki ismer mindenkit. A mozi egész története régen filmtárakban van, á közönség tulajdonává vált. Aki meg akar maradni a filmnél, változtatnia kell saját filmnyelvén. A közönség meglepetést követel a filmestől. Akik ismerik a filmművészetet, azok számára — hogy világosabban beszéljek — bizonyára nagy meglepetés az éfn filmem (az interjú óta már A wilkói kisasszonyok is elkészült — Fordító): az Érzéstelenítés nélkül. Megfosztva az expresszív elemektől — amik any- nyirn jellemzik a dekoráltság- gal és barokkossággal együtt filmjeimet; szóval mindattól, amit annyiszor láthattak tőlem KONFERENCIA A LITVÁN IRODALOM FORDÍTÁSÁRÓL A múlt év végén Vilniusban tartották e litván irodalom fordítóinak é<? kiadóinak második nemzptkťxSl konferenciáját. A tanácsk .*i5s első részében a vendéglátí> írók és kritikusok a Iitv4f’ :iö’tészel. széppróza, dráma és a gyermekirodalom eredményeiről problémáiról szóltak. A litván Irodalom fordításáról — a Szovjetunió és a szocialista országok népeinek nyelveire — két, nagyobb áttekintést nfüitr előadás hangzott ol 'XJsirda* Pocius próza- ííó, a Litván Írószövetség titkára a fordítások mennyiségéről, országonkénti eredményeiről, műfaji megoszlásáról szólt, Vytautas Kubilius kritikus a fordítások tartalmi hűségét, nyelvi és stilisztikai megoldásait vizsgálta Az előadásokat igen élénk vita követte, a felszólalók konkrét fordítói gondokról beszéltek. A moszkvai Szépirodalmi Kiadó szerkesztője — 1945 óta kilencven litván művet fordítottak oroszra — azt vizsgálta, hogy az utóbbi években miért csökkent kiadójuknál a litván művek aránya. Magyar felszólalóként azt javasoltam (a javaslatot a Makedóniából érkezett Jevtim Manev költő-fordító igen melegen támogatta): a litván kulturális szervek tegyék lehetővé, hogy egy két fiatal fordítónk néhány esztendőt Litvániában tölthessen, ot: sajátíthassa el a nvelvert és Ismerkedhessen ? gazdag hagyományokkal (rendelkező litván kultúrával. A szocialista országokban általában több litván eredetiből dolgozó fordító van, mint nálunk, s a fordítói utánnótlás- ról is Intézményesen gondoskodnak; a prágai eg' etem Mykolaitis—Putinas Oltárok árnyékában című regényét és más műveket); figyelemmel kísérte a különböző műfajok legújabb eredményeit; a külföldi kiadók közül elsőként figyelt föl Ka- zys Saja hagyományokat újító drámaírói munkásságára (Jónás, a próféta, Modern Könyvtár, 1971); s külön örömmel nyugtázták, hogy a tanácskozás előtti hetekben kiadta Justinas Marcinkevičius történelmi drámatrilógiáját (Három dráma, 1979), amelyet a mai litván irodalom legnagyobb teljesítményének tartanak. Másfelől számunkra is öröm, hogy a litván könyvkiadók terveiben évről évre sokasodik a magyar írók műveinek száma, s az irodalmi lapok is egyre gyakrabban közölnek fordításokat és összeállításokat napjaink magyar irodalmából. A múlt évben Illyés Gyula Petőfi-könyve és Örkény István novellás kötete aratott Litvániában is szép könyvsikert. — formájában is mindent alárendeltem a nem komplikált történet egyszerű elbeszélésének. — Ettől kevésbé attraktív a film? — Persze, de gondoskodtam már attrakciókról. Gondolom, eddigi filmjeim közül ez a leginkább megható. Régóta tervezgettem egy filmet, amely az érzelmekről, az érzelmek válságáról szólna, s amelyben a hős magánélete — némileg munkahelyi és társadalmi életével egyetemben — megkeseredik. — Jellemző, hogy filmjeinek hőseit Ön emocionálisan kezeli, érződik, hogy Önnek nem közömbösek. — Valamikor a Hamu és gyémánt forgatásakor — mondtam: „szükséges, hogy érzelmi eszközeim legyenek, hogy befolyásoljanak, hogy a hősök meghassanak“. Az én jelmondatom: „lírai hősök drámai helyzetekben“. Ez a kijelentés nem vesztett aktualitásából. De semmiképp sem tudnék filmet csinálni az érzelmi közösség nélkül. Rendszerint szeretem hőseimet — nincs abban semmi különös, hogy a közönség megérzi ro- konszenvemet. Nem magamat fejezném ki, ha tudnék olyas valakiről filmet csinálni, akit nem szeretek. Nem azt akarom mondani, mintha nem nyüzsögnének filmjeimben — epizód- szerepekben — ellenszenves és negatív figurák. De én nem lennék képes, nem is szeretnék olyasvalakiről filmet készíteni, akihez nem vonzódom, akit ne kívánnék megmenteni, akihez ne úgy viszonyulnék, mint valakihez a barátaim közül. Többet akar? Mivel nagyon sokat dolgozom és néha igen nehéz lejutnom akár egy másik stúdióba, akár egy színházba, közelebbi barátom lett Maciek Chelmicki, Birkut, a fiúk a Csatornából, figurák a Mennyegző- ből vagy Az ígéret földjéből, mint az emberek, akikkel ritkán találkozom, ritkán váltok néhány szót .. — Mit jelent Önnek a film? — Nem vagyok a film mániákusa. Nem tudom, jó-e, rossz-e, de a formai kísérlet, az önmagáért való film soha nem volt célom. Filmkészítéskor mindig arra törekedtem, hogy használjak föl mindent, amit megtanultam, és hogy amit használok, az a legjobban fe- lyezze ki a tartalmat, közvetítse a témát. Ott, ahol szimbolikus képet kell alkotni, rövidítést, ahol is egyetlen jelkép helyettesít annyi jelenetet, ott az én világom is inkább teremtett, de másutt, ahol a tartalom realizmusa a legfontosabb, nem piszmogok képekkel. Ezért nem vagyok sem realista, sem kreacionista. Igyekszem mindig másként elmondani azt, ami engem elgondolkodtat, megin dít és szórakoztat. (F. L. fordítása) szláv tanszéke mellett például külön litvanisztikai csoportot alakítottak. A magyar irodalmár-fordítók közt Bojtár Endre az egyedüli, aki jártas a litván nyelvben, sokirányú fordítóí- szerkesztői munkásságát éppen a konferencia idején ismertette a vilniusi irodalmi hetilap. A nyelvi nehézségek ellenére külföldön — az NDK után — Magyarországon adták ki a legtöbb litván művet. A prózafordítások többsége orosz közvetítéssel készült, de a fordításokat Bojtár Endre egybevetette s litván eredetivel, s így biztosítani lehetett a magyar kiadások megbízható tartalmi és formai hűségét. Algirdas Po'ci- us és Vytauías Kubilius előadásaikban elismeréssel szóltak az Európa Könyvkiadó munkájáról, amely megjelentette a legfontosabb klasszikus alkotásokat (Donelaltis Üvszakokját,
