Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-15 / 12. szám, kedd
a* ISMÉT VERESÉG IDEGENBEN NSZK-Csehszlovákia 2:1 (ČSTK) — Teljes lendülettel folytatták a férfi teniszezők Király Kupa-küzdelmeit. Csehszlovákia együttese megint idegenben, ezúttal Essenbcn szerepelt, ahol az NSZK csapatának ven* dége volt. A hazai csapat győzelme már a két egyes lebonyolítása után biztossá vált, a páros csak szépítette az eredményt. Az első egyest Gehring és Smíd játszotta és a nyugatnémet teniszező 6:4, 6:3 arányban győzött. Gehring az alapvonalról irányította a játékot, szinte egyetlen labdát sem rontott el, s amikor Smíd támadással kísérletezett, a hálóhoz rohant, a német fiú sikeresen emelte át fölötte a labdát. A találkozó után Smíd így nyilatkozott: „Ügy gondolom, hogy nem nyújtottam rossz teljesítményt, de Gehring úgyszólván felülmúlta önmagát. Megpróbáltam tenyeresére játszani, ami nem számít erősségének, de ezúttal ez sem segített.“ Pinner—Lendl 7:5, 5:7, 7:5. Ezen a találkozón is elsősorban az alapvonalról folyt a küzdelem. Lendl onnan kísérletezelt váltakozva tenyeressel és fonákkal. A drámai végküzdelemben Pinner idegei bizonyultak jobbnak. Meiler, Maurer—Smíd, Složii 2:8, 1:6. A csehszlovák páros minden tekintetben jobb teljesítményt nyújtott, sikeréhez kétség nem férhetett. Magyarország— Franciaország 2:1 Győrött Taróczy nélkül állt ki Király Kupa találkozóra a magyar csapat, aki a következő erőpróbákon sem szerepel. Részletes erdemények: Kuchar- szki (magyar)— Leconte 6 4,4:6, 3:6, Machán (magyar)—Potier 6:2, 4:6, 6:0, Szőke, Machán— Piancenlile, Leconte tí:4, 6:3. SzMvjetunió—Ausztria 3:0 A B-csoportban Magyarország mindhárom eddigi mérkőzését megnyerte, a Szovjetuniónak két győzelme és egy veresége van, amelyet a magyar csapattól szenvedett el. Ilyen aranyérmeket kapnak majd a moszkvai olimpia győztes .sportolói. A tervezetet már jóváhagyta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az érmeket a leningrádi pénzverdében készítik 1 ČSTK-felv.) A váltó folytatja útját Egész héten jégkorong 1980 1. 15. (ČSTK) — Ma, pénteken és vasárnap teljes fordulót bonyolítanak le az I. jégkorong-ligá ban. Ráadásul csütörtökön kerül sor a Sparta—Pardubice ív-mérkőzésre. A táblázat élén álló négy csapat a bajnokság második; telében tanyázó együtteseiket fogadja. Legérdekesebb összecsapásra Vítkovicén van kilátás, ahol az egyre jobban formába lendülő Sparta szerepel. lA Kladno a hatodik Trenfcínt, a Jihlava az utolsó Brniit, a SPGRTHÍRABÓ A Szovjetunió férfi kézi labda-válogatottja nyerte a Balti Kupát, miután a döntőben 18:16 arányban nyert az NDK ellen. # M arita Kor li (NDK beli) a viliág legjobb fedettpályás eredményét érte el a 100 méteres női síkfutásban. Ideje 11,15 imp. $ Garrinchát, a korábbi világbajnok brazil labdarúgóválogatott jobbszéLsőjét májzsugorodással kórházija szállították. A 41 esztendős labda rúgó hét éve vonult vissza, s különféle gondjai miatt az alkoholban keresett ..vígasztala st“. # Bulgária férfii kézilabda- válogatottja nyerte a szófiai tornát. A legutóbbi eredmaé- nyek: Moszkva — Magyarország 27:17, Bulgária — Magyar- ország 22:20, Moszkva — Franciaország 33:22. . ® Király Kupa teniszmérkőzésen Sheffieldhen Anglia 1:2 arányú vereséget szenvedett Svédországtól. Eredmények: Eeven — Hjerfquist 6:2, 4:6, 1:6, Drysdale — Johansson 5:7, 4:6, Drysdale, D. Lloyd — Eriksson, Johansson 7:5, 7:5. # Brazíliia. Venezuela, Chile, Bolívia, Peru, Kolumbia és Argentina olimpiai labdarúgó- válogatottja janüár 23-tól február 15-ug 24 mérkőzésen dönti majd el, hogy melyik csapat utazhat Moszkvába a nyári játékokra. # Két rúj világrekordot állított fel a 21 esztendős Eric Heiden a davosi gyorskorcsolyázó versenyen. 1006 méteren 1:13,60 perces időt ért el, míg az összetettben 150,255 pontot ért el. # Prágában megkezdődött a Tat ra Smíchov téli la b da rúgó- tornája. Az első eredményeik: Dukla — Sparta 3:0, Tatra Smíchov — Hradec Králové 3:4. # Kuba férfi kézilabda-válogatottja képviseli az amerikai földrészt a moszkvai olimpián. Kuba csapata a Mexikóvárosban rendezett Pán-amerikai Játékokon biztosította részvételét. A kubaiak eredményei: Mexikó 28:22, Kanada 21:19, USA 23:21, Argentína 2919, Brazília 19:19. G Julio Mazzei lett a Cosmos labdarúgócsapatának új technikai igazgatója. Ray Klii- vecka, akinek irányításával a Cosmos 1977-ben és 1976-ban bajnokságot nyert, megválik a klubtól. Slovan a tizedik helyezett fcit- viuovot fogadja. A mai forduló párosítása: T) Vítkovice—Sparta Pr^ha (az előző mérkőzéseik 4,0, 2:2), VSŽ Košice—Škoda Plzeň (7:1, 4:1), Slovan Bratislava—ChZ Litvinov (6:4, 9:4), Poldi Kladno— Duikla Trenčín (2:2, 6:1), Duikla Jihlava—Zetor Brno (9:4, 3:2), Motor Česiké Bodéjovice—Tesla Pardubice |4:2, 2:4). (ČSTK) — A Dukla—Bratislava—Prága spartakiád váltó szombaton a prievidzai járásból a martiniba érkezett, ahol a vá- .ros több mint kétezer lakosa fogadta. A martini járásban az üdvözlő feliratokat tartalmazó szalagok közül további 228 került a váltóbotra és a járás dolgozóinak felajánlása meghalad ja a százmillió koronát. Ebből a sportolók 2 240 000 koronával veszik ki részüket. , Vasárnap délelőtt Turčianske Teplicén a Banská Bystrica-i járás képviselői fogadták a váltót, amelyben SZISZ-tagok, katonák és más dolgozók vettek részt, akik a Szlovák Nemzeti Felkelés terén a hála koszorúját helyezték el a szovjet hadsereg emlékművén. A váltófutás szombaton, január 19-én folytatódik, amikor a rimaszombati (Rim. Sobota) járásba tart, vasárnap pedig a losonciba (Lnftenec) érkezik. A külföld bajnoki labdarúgása S * * i r a s IN) — A2 angol labdarúgó- laiekvezelök lapja szokatlan mérkőzés féfbeszakadasáról szó mull be. De idézzük a játékve zető jelentését: „Két diákcsapat mérkőzésén uz egyik néző szidalmazta a fiatal játékosokat és a játékvezetőt. Szidalmai egyre durvultak, s néhány fiafal olyan zokogásban tört ki, már képtelen volt a /átékot folytatni, le kellett fújnom a mérkőzést.“ Utólag megállapították, hogy a fiatalokat az egyik játékos ap/a szidalmazta Viselkedésének okú azonban — ismeretlen . . Spanyolországban a 16. forduló mérkőzéseit rendezték, s a 26 ponttal vezető Real Madrid vendégét, a Das Palanas együttesét 3:1 arányban legyőzte. Egy ponttal szorul az é'lla- vas mögé a Real Sociedad, ugyancsak otthonában szerepelt, és 2:0-na győzött a SeviMa együttese ellen. A harmadak helyen Gijon együttesét találjuk 21 ponttal, szintéin házigazda ként 2:0 arányban legyőzte Burgos csapatál. Belgium ban a 19. forduló utón változatlanul (jokeren csapató á'lL a bajnoki táblázat élén 30 ponttal, 2. FC Bruges 28, 3—5. Standard, Molenbeek és a Topa 25—25 ponttal. Néhány eredmény: Lok ere n — Varegem 2:1, Hasselt — FC Bruges 2:4, Standard Liége — Waterscheo 2:0, Molenbeek — FC Antwerpen 2:1. Az Inter Milano 23 ponttal Petruszjeva sikere (ČSTK) — A norvégiai Hamar városában rendezték a női gyorskorcsolyázók 38. világbajnokságát, amelynek legsikeresebb versenyzője Naialia Petruszjeva, a 24 esztendős testnevelési főiskolai hallgató lett. Négy szám közül háromban, 500, 1000 és 1500 méteren az első helyen végzett, így övé lett az aranyérem és az amerikai Heidennek, a világbaj-noki cím védőjének meg kellett elégednie a második helyezéssel. A dobogó harmadik fokára a norvég színek képviselője, Björg Éva Jensen állhatott. A szombati versenynapon 20 fokos hidegben folyt a küzdelem, Petruszjeva mind az 500, mind az .1500 méteres távon az első párosban indult és elsőként érkezett célba. Heiden nagy csalódást okozott azzal, hogy speciális számában, az 1500 méteres távon csak negyedik tudott lenni. Vasárnap csak 12 lokos hideg várt a versenyzőkre és az 1000 méteres távon Heiden pályacsúcsot állított fel, de a hatodik párosban induló Petruszjeva ezt is megjavította. Így a 3000 méteres táv, az összetett verseny utolsó küzdelemsorozata már nem lehetett befolyással a végeredmény kialakulására. Négy szovjet versenyző indult a VB-n, akik közül a volt olimpiai bajnok, Galina Sztye- panszka ezúttal sikertelenül versenyzett. A négy számból álló összetett verseny végeredménye: 1. Petruszjeva 179,046, 2. Heiden 180,163, 3. Jensen 180,922. A negyedik helyen a svéd Filipsson, az ötödiken az NDK-beli Becker, a hatodikon a kanadai Burka végzett. vezeti a 16. forduló után az olasz labdarúgó-bajnoki mezőnyt. Három ponttal van kevesebbje a második helyezett AC Milánnak A további helyeket egyformán 17 ipon Mai az FC Perugtó, az AC Torino, az AS Roma és az FC Napoló tartja. Eredmények: Pescara — inter 0:2, Torino — Cagliari 0:0, Bologna — Juventus 1:1, AC Milam — AS Roma 0:0, Napold — AscoM 1:0. Az Aja* előnye 5 pont a holland bajnokság táblázatának élén a 18. forduló után. A 30 pontos amszterdami élcsapatot a Feyenoord Rotterdam követi 25 ponttal, a harmadak helyen a 24 ponttal rendelkező A lik - rnaar együttesét találjuk. Eredmények: Zwolle — Feyenoord 0:2, Ajax — Tilburg 7:1, Eindhoven — Alikmaar 1:1. A Forma-1 váratlan nyitánya (ČSTK) — A Fonna—1 ver- senygéplkocsik világbajnokságának nyitánya a Buenos Aires-i pályán 'került sorra. 'Argentína Nagydíjánaik győztese az ausztrál Alan Jones lett, Williams márkájú kocsiján. Ez a gépkocsi tudott leginkább eleget tenni a 6 kilométeres igényes körpálya követelményeinek, amelyet a versenyzőik 53-szor tetteik meg. A küzdelmeik során nagyon tehetséges fiatal versenyzők hívták fel magukra a figyelmet. A második helyet a brazil Nelson Piquet szerezte meg Brab ham kocsiján. A harmadik hely a finn Keke Rosbergé, kocsijának márkája Fittipaldi (előzőleg Wolf). A további előkelő helyeket is fiatalok szerezték meg: 4. Derek Daly (ír), 5. Bruno Ciacomelli (olasz), 6. Alain Prost (francia). A NOB nem változtat döntésén (ČSTK) — Az 1980 as olimpiai játékok rendezési jogát Moszkvának ítélte a NOB és ezt a döntését nem fogja megváltoztatni —. .jelentette ki lord Killanin a Sunday Times újságnak adott nyilatkozatában. Hallottam, hogy Walter Mondale, az USA alelnöke javasolta: a XXII. olimpiai játékokat ne Moszkva, hanem Montreal vagy Müuchen rendezze. Arról a fényről, hogy hol lesznek az olimpiai játékok, kizárólag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt — hangsúlyozta a NOB elnöke. Lurd Killanin a továbbiakban megjegyezte, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága határozottan amellett foglalt állást, hogy az idei játékokat a terveknek megfelelően, Moszk* vában rendezzék. Borg a mesterek élén (ČSTK) — New Yorkba« 0 Madison Square Garden sta' dionban 18 000 néző előtt rendezték meg a teniszezők Mesterek Tornájának döntőjét, amelyben a 23 éves svéd Björn Borg, a négyszeres wimbledoni győztes 6:2, 6:2 arányban győzött Vitas Gerulaitis ellen. Ez volt Borg ötödiik sikere a tornán, amelyen 1979 nyolc legjobb teniszezője vett részt. Köa. tűk öt amerikai volt. A szakértők véleménye megegyezett abban, hogy az elmúlt: tíz esztendő legszí nvonalasaibb Mesterek Tornája volt. Az ameri- kaiak valóiban mindent megtettek anniaik érdekeljen, hogy Borg elsőségét meghiúsítsák, de Tanner, Connors, McEnroe, s végül ("íemíaiitis a'lnrlmaradt e vele vívott küzdelemben. Borg nagyszerűen indított, pontosan pörgetett, átemelései, ejtései szánté mi Ilimé ternyi pontosak voltaik. Játéka színes, változatos és eredményesnek bizo- oyu.lt. Tak'fcikai téren minden eiilenfele fölé emelkedett. A legnehezebb csatát Connors- szad és McEnroe-wri vívta, ahol a kétségtelen tudáson kívül a szerencse is pártfogásába vette. A torna után Borg kijelentette, hogy idén az Egyesült Államok nemzetközi bajnokságára összpontosít, mert ezen a tornán még egy alkalommal sem sikerűit az első helyen végeznie. Kik utaznak az EB-re? (ČSTK) — A fedettpályás atlétikai idény, amely minden olimpiai esztendőben csak felkészülést jelent a versenyzőknek, ezúttal sem zavarhatja meg azt atlétáik olimpiai edzéstervét. Ezért csak 12 csehszlovák atléta készül a márciusban az NSZK-ban sorra kerülő fedettpályás Európa-bajnoikságra: Fibingerová, Hábel, Hrabal, Hradil, Ivan, Kolár, Krivka, Ma- chura, Nygrýnová, Priščák, Vlk és Vondra. Az említettek közül Nygrýnová van a legjobb formában. Ugyancsak sikeres felkészülés van a dobogók mögött, elsősorban a tavalyi évet kihagyó Fibingerovától várhatunk jó eredményt. Ä kubaiak ismétlésre készülnek Az alpesi sí Világ Kupa legutóbbi lesikló versenyét, amelyet január 12-én rendeztek, a kanadai Ken Read nyerte. Felvételünkön 10-es számmal látható (ČSTK-felv.) (N) — A kubai sportolók nagy lelkesedéssel és bizakodva készülnek a Moszkvában rende zendő nyári olimpiára. „Jelölt jeink erőteljes gyakorláson vesznek részt, a hangulat ki tűnő“ — állapították meg a kubai szakvezetők a január első napjaiban tartott tanácskozáson. A kubai közvélemény és a sportvezetés azt várja, hogy versenyzőik Montrealhoz ha sonló teljesítményt érnek majd el a szovjet fővárosban. Négy évvel ezelőtt, mint ismeretes, 6 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek a szigetország képviselői. A jelenlegi legnagyobb esélyesek között elsősorban a kétszeres olimpiai bajnok és világcsúcstartó Alberto Juantore- nát emlegetik, ismét elsőséget várnak tőle, most is 400 és 800 méteren. A 29 éves atléta így vélekedik: — Természetesen eleget szeretnék tVnni a szereplésemhez fűzött reményeknek, két aranyat újból hazahozni, de ez nagyon nehéz lesz. Ennek ellenére derülátó vagyok ... A kubai remények megtestesítője az ugyancsak atléta Silvio Leonard a 100 és 200 méteren. Leonard lett egyébként 1979-ben az év sportolója Kubában. Reményekre jogosító a Montrealban nagy meglepetést okozó cselgáncsozó Hector Rodriguez, ő ugyancsak újrázni szeretne Moszkvában., Biztos éremszerzőnek tartják az 1978- ban világbajnoki női röplabda csapatot, valamint az ökölvívó Teofílo Stevensont, a kétszere- res olimpiai nehézsúlyú bajnokot és a súlyemelő Roberto Ur- rutiát. v