Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-11 / 9. szám, péntek

Előtérlsen a tárgyi gyűjtés JEGYZETEK NÉPRAJZI KUTATÁSUNK IDŐSZERŰ FELADATAIRÓL Néprajzkutatásunk értelme. Szükségszerűsége, hogy meg­mentse a jövőnek egy-egy nép­rajzi tájegység, szűkebb nép­csoport, faluközösség múltjá­nak, jelenének népi hagyomá­nyait, tárgyi emlékeit-értékeit — és a különféle csatornákon át a csehszlovákiai magyar és az egyetemes magyar irodalom és történetiség közkinestárába áramoltassa. A gyűjtőmunka során a kö­rülöttünk élő nemzetek, nemze­tiségek hagyományainak, szo­kásainak egymásba olvadását is feltárhatjuk, ezzel is felmutatva a népek, kultúrák közötti híd­építést. Liszka József vitaindítójában úgy véli, hogy „... az lenne a legértelmesebb megoldás, ha a csehszlovákiai magyar néprajz- tudomány verbuválódó képvise- lói egy közös akcióban — sza bad idejüket feláldozva — meg- kísérelnék egy közösen kivá­lasztott faluközösség teljes né­pi műveltségét felgyűjteni, fel­dolgozni, és publikálni.“ Busza István szerint viszont „egyetlen biztosnak, távlatot adó megol­dásnak az tűnik, ha a nemzeti- ségkutatással foglalkozó más tudományágakkal együtt a nép• rajzkutatás intézményes kere­tek közé kerülne ..." Ez a meg­állapítás definíció. Bizony, ez volna számunkra az az óhajtott módszer, amelynek keretében „az általános marxi—lenini tu­dományos módszertan segítsé­gével végzett kutatásaival (a néprajz) hozzájárulna a cseh­szlovákiai magyarság életének vizsgálatához". De ennek az óhajnak a teljesítése késhet, vagy talán be sem következik, s a tétlen várakozás helyett egyelőre meglevő értékeinkről kell gondoskodnunk. Ezért fi­gyelmünket a minél jobb, sokré­tűbb eredményt ígérő módsze­rek felé kell irányítanunk. A falvakon hatalmas mennyi­ségű és értékes „anyag“ rejlik. Plusz a támogatók népes gár­dája. Ehhez csak kellő alapis­meretekkel ellátott, s persze az őket irányító hivatásos népraj­zosok kellenek. Elsődleges fontosságú dolog, hogy a munkát irányító szerv, például a CSEMADOK KB egy­séges kérdőívekkel (minden té­mára) lássa el a gyűjtést vég­ző, a néprajzosok által irányí­tott amatőröket. Fontosnak tartom továbbá {ugyancsak az amatőrök részé­re, hiszen a munka jelentős ré­szét az ő segítségükkel tudjuk csak elvégezni), az alapvető néprajzi ismeretanyag elsajátí­tását és annak folytonos bőví­tését. Erre a célra a CSEMA- DOK JB mellett működő nép­rajzi albizottságok alapíthatná­nak egy néhány kötetből álló szakkönyvtárat, ahol megtalál­ható volna legalább a Néprajzi Lexikon, a Kis Magyar Néprajz és egyéb néprajzi kiadványok. S legalább ilyen fontos volna néhány néprajzi szaklap meg­rendelése is. Ezeknek jelentős szerepe volna a szakképzettség megalapozásában és a tájéko­zódásban. Szükség volna még a gyűjtés­ben járásonként egy-egy mag­netofonra és fényképezőgépre, amit a CSEMADOK jB a gyűjtők rendelkezésére bocsájthatna. Az értékek rohamosan apad­nak. elvesznek, kihalnak... Ezért kell előtérbe helyezni a tárgyi gyűjtést s ezzel egyide­jűleg szóra bírni, megörökíteni, a múlt még élő történettudóit, hordozóit — öregeinket. Mindenképpen központi irá­nyításra van szükség ahhoz, hogy megállapítsák, hol, mit s hogyan kell gyűjteni. A gyűj­tést pedig részletes adat- és anyagfeldolgozásnak kell követ­nie. A tárgyi anyagokat legcél­szerűbb volna tájházakban, fa­lumúzeumokban elhelyezni. (Is­merem a csehszlovákiai magyar falumúzeumok, néprajzi szobák többségének mostoha, viszonyait. De ezen is lehetne változtatni egy kis társadalmi összefogás­sal.) A publikálás eddig kiaknázat­lan lehetőségeire több javaslat is elhangzott. Különösebb fi­gyelmet érdemel ezek közül — s ezzel feltétlenül foglalkozni kellene — Dusza István TÉT-tel kapcsolatos elképzelése. Ehhez csupán annyit, hogy amíg nem jelenik meg egy erre a célra rendeltetett tudományos folyó­irat, addig a felgyújtott és pub­likálásra feldolgozott anyag bi­zonyos részét sokszorosított formában kiadhatná a CSEMA­DOK KB. A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása ugyan­csak műsortervébe vehetné a népszerűsítő vagy tudományos formában megírt néprajzi isme­retanyagok közlését. Sürgető volna évenként legalább egy néprajzi Madách kiadvány meg­szerkesztése. A napokban járt a házunk tá­ján Rozsnyón (Rožňava) gyűj­tést végezni immár sokadszor a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Osztályának igazgató- helyettese, Dr. Paládi-Kovács Attila. Előadást is tartott a néprajzi albizottság tagjai ré­szére a járás néprajzáról és a gyűjtőmunka fontosságáról, módszereiről, megszervezéséről. Tanácsokkal látott el az anyag­gyűjtésre vonatkozólag, s kér­dőíveket adott például a szén­égetés és a kender házi fel­dolgozásának szakszerű felgyűj­téséhez. Dr. Paládi-Kovács Atti­la jól Ismeri ennek a néprajzi tájegységnek falvait, hagyomá­nyait, régi népi értékeit. így sokat tud nekünk, amatőr gyűj­tőknek segíteni. Gyümölcsöző volna más járásokban is efféle kapcsolat megteremtése. A jövő esztendőben két na­gyobb akció megvalósítását ter­vezzük járásunkban. A Cser- mosnya patak völgyéljen élő né­pek gazdag^hagyományalnak és tárgyi emlékeinek a felgyűjté­sét, és Lúcskán (Lucka) egy táj­múzeumba a tárgyak állandó jellegű kiállítását. Ugyancsak a területen akarjuk filmszalagra venni egy kihalt, de valamikor virágzó és messze híres, jelleg­zetesen Csermosnya-völgyi fog­lalkozást — a szénégetést. A történelem emlékezetünket, eszmélésünket az időben vissza és előre futtatja. A múlt isme­rete nélkül nem érthetjük meg a jelent és nem láthatunk, te­kinthetünk a jövőbe. A törté­nelmet, tehát a múltunkat is­merni annyit jelent, mint meg­érteni a jelen valóságát és ese­ményeit. Erre azért is szüksé­günk van, hogy öntudatos em­berek lehessünk. Olyanók, akik tisztán látják a céljukat. „Foly­tonosság az életünk és annak nem szabad megszakadnia“ — valljuk Fábry Zoltánnal együtt. KORCSMAROS LáSZLÓ Emlékbizottság Szerdán Budapesten, a Parla­ment Gobelin-terme ben József Attila-emlékbizottság alalkult a iköltő közelgő, 75. születésnapja méltó megünneplésének előké­szítésiére. Az alakuló ülésen megtárgyalták az évforduló megünneplésével (kapcsolatos előzetes terveiket. Csehszlovákiában szintién megemlékeznek majd a nagy magyar költő születésének 75. évfordulójáró. Januári jegyzet Szilveszter bódult éjszakája után Petőfit olva­som. Nem pusztán azért, mert a költő születésé­nek napja az újesztendöre virradó nap. Botor fogadkozások, esküvések helyett szívesebben kezdem Petőfivel az elkövetkező tizenkét hóna­pot, minden és mindenki másnál jobb és több erőt ad ő nekem a cselekvéshez, amelynek, minek tagadnám, olykor-olykor rémítőn csökken a len dülete, hiányzik belőle a szív is, a megkönnyez- tető órákban föl-fölfájó. Nem sok versét olvasom el, de egyet, számomra az egyik legerősebbet és legkedvesebbet mindig, noha kívülről tudom, ti­zenéves korom óta. Évközben is fölidézgetem egy-egy sorát, aggasztó gyengülések, szakadások éreztén, ládán: „Ha férfi vagy, légy férfi, S ne hitvány gyönge báb ,.., Legyen elved, hited, Es ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted.. Ha férfi vagy, légy férfi, Erős, bátor, szilárd.“ És itt hogyne futna eszembe Ady, Petőfi szüleié sének napján a másik hatalmas: „Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Szá< szór bátrak és viharvertek." Ismerős sorok, tanítják őket az iskolában. De vajon megtanítják-e? És ha igen: hát úgy e, hogy munkáljanak bennünk a halálig. Bár egyre inkább érezhető, hogy a mindennapok zajlásában költők nélkül élünk, mintha jól meglennénk nélkülük, mondván olyat is, hogy bolond, aki szerintük él — sokan vannak olyanok, akiknek nélkiilözhe tetlen forrás a költészet. És a sok között nem kevés a fiatal, a szenvedélyes. Örömmel találkozom velük, újságíróként is Fölidézik gyermekkorom számtalan regény- és filmhősét, akik — tűnjek bár romantikusnak — keservesen kezdtek, fűtetlen padlásszobákban, rongyokban, üres gyomorral. Drukkoltam nekik, hogy sikerüljön, amire föllették az életüket. Drukkolok ma is. Az új tűzcsiholóknak. Lelke­síteni tud a szenvedélyes fiatal, az is, aki már az iskolák után van és nap mint nap megszál­lottan dolgozik a megálmodott művön, és az is, aki még csajc tervezgeti jövőjét, de már tudja, hogy mit akar, és hisz abban, hogy amit akar, amire ő is fölteszi az életét — azt eléri, megva­lósítja. Méghozzá úgy, hogy embernek is szilárd és egységes, szilárd és egységes világnézetében, magatartásában, erkölcsében, hovatartozásában, hazafiságában, öntudatában. Járván a Csallóköztől a Bodrogközig, de a szlo­vák és cseh vidékeken is, számos olyan magyar nemzetiségű fiatallal és nem éppen fiatallal — orvossal, kutatóval, gyógyszerésszel, atomfizikus­sal, mezőgazdásszal, művésszel, pszichológussal, tanárral, mérnökkel — találkoztam, beszélget­tem, akik az első osztálytól kezdve anyanyelvü­kön sajátították el az alapismereteket, majd érettségiztek le. És ma megbecsült dolgozók. Mert akartak és tudtak: elvégezték a szlovák és cseh egyetemeket, főiskolákat, mi több, nem egy közülük szovjet, lengyel, bolgár, NDK-beli és más külföldi egyetemen szerzett oklevelet. Nem be­széltek ők érvényesülésről. Céltudatosságról, hit­ről, akaratról, bátorságról, kitartásról, elhivatott­ságról, munkáról beszéltek. Mert az érvényesülés ezek fokának a függvénye elsősorban, és nem a nyelvnek, noha nem mindegy, hogy — és ezt évszázadok óta tudjuk — az alapismereteket, alapfogalmakat anyanyelvén, tehát áttétel nélkül, közvetlenül sajátítja-e el a gyermek, vagy egy másik nyelven, amelyen még nincs egy tökéle tes mondata. Ezen a szinten hatványozottan ér­vényes a marxi tétel: a nyelv és a gondolkodás elválaszthatatlan egymástól De most veszem észre, hogy ezek az utóbbi sorok kiesnek jegyzetem hangulatából, vissza hát a költőkhöz és azokhoz, akik „ifjú hitek örökös urának maradni“ — akarnak és tudnak. Vissza hozzájuk januárban és mindig. BODNAR GYULA AZ ARATÁS ÉVEI Vázlat a hatvanéves Fazekas hnréiöl Hőskölteményt- kellene írni minden tájoló színészről. Mert igazi hőstett rtia is Thalia mo­dern kórdéján — autóbuszon — estéről estére, évről évre járni az országot, kora délután in­dulni, késő éjszaka hazatérni, sokszor szerény szállodában megpihenni s másnap újra kez­deni. Nemcsak tehetség, hanem hihetetlen hit, akaraterő és el­szántság kell ehhez, amely min­dig erősebb az unalmas utazá-' sok, fűtetlen öltözők, foghíjas nézőterek okozta csüggedésnél, baljós gondolatoknál. Ne tagad­juk, ilyen is van, nemcsak csil­logás, vastaps, és zsúfolt néző­tér. De az igazi színész érzi, hiszi, tudja: ennek ellenére is érdemes, újra ineg újra meg kell próbálni, hogy bennünk és körülöttünk valamivel boldo­gabb, emberibb legyen a világ. Fazekas Imrében huszonöt éve lobog ez a lelkesedés. Nem amolyan ifjúkori romantikus hevület'irányította őt Komárom­ba (Komárno). Egy életre szóló tervvel, szándékkal lépett a vi­lágot jelentő deszkára. Elmúlt már harminc, amikor a felvéte­li bizottság elé ' állt. Mások ilyenkor már megüllepednek, nyugalmasabb életre vágynak, ő viszont mindent újra kezdett: a bizonytalanságot választotta, nem a fix fizetést és a nyolc órás munkaidőt. Azokban az években, amikor csak jó és rossz figura léte­zett, s a jó játszi könnyedség­gel — mélységek helyett a fel-' színen maradva, tettek helyet nagy szavakkal — legyőzte a rosszat, nem volt könnyű jó szí­nésznek lenni, művészi magas­latokba emelkedni, a felszín alá ásni. Különösen a tájoló szín­házban. Fazekas Imrét is, sok-» sok más társához hasonlóan be­skatulyázták. Többnyire papír-« szagú funkcionáriusokat ját­szott. Ahogy emlékszem, nem egyszer szinte fuldoklott a szín­padon. Élni akart ezekben az élettelen figurákban. Utólag derült ki, hogy eze­ket az éveket sem töltötte ha­szontalanul. Tanult és felejtett: elsajátította a modern színész kifejező eszközeit s fokozatosan lerázta a manírokat. S aztán jött Bartolo a Sevillai borbély­ban, majd Brazovics Athanász az Aranyemberben. Olyan figu­rák, amelyeknek átgondolt és kidologüzott jellemük volt és öntörvényű életük. Sorjáztak figyelmet kellő alakítások: Má­té várúr az Ének a romok fe- lett-ben. Dőry báró a Különös házasságban, Csörgheö Csuli az Őri muriban, s aztán a nagy meglepetés: János pápa Háy, Gyula Isten, Császár, paraszti jában. Ahol már nemcsak íih dulatok vártnak, hanem érzel* mek, ahol Fazekas már nem­csak nagy elemekkel építkezik, hanem finomabb megoldásokkal is; mellőzi a rikító, harsány, színeket, helyettük színárnyala­tokkal, intellektuális színezettel ecsetel és jellemez. Ezután már az aratás időszaka következik, A hetvenes évek a két évtized |jf^ „ __________________ Fa lstaff szerepében (Nagy László felvétele) des színészi munka eddigi be­tetőzését jelentik: megszületnek az emlékezetes nagyformátumú figurák. Voipone és Falstaff, amelyek nagy erőpróbát jelen­tenek és szakmai elismerést is hoznak. A pályáját viszonylag későn kezdő, s az említett ob­jektív okok miatt lassabban előrehaladó Fazekas Imre sok-- oldalú, igényes művészi felada­tokat is sikerrel megoldó szí­nész lett. A kiváló munkáért kitüntetés ugyancsak ezt iga­zolja. Fazekas Imre fontos politi­kai és társadalmi munkát is vé­gez. Mint a Magyar Területi Színház pár talapszer vezetőnek elnöke jelentős szerepe van a színház műsorpolitikájának for­málásában. Színészként és ma­gánemberként is arra törekszik, hogy a színház előadásai eljus­sanak a nézők értelméhez és érzelméhez. Fazekas Imre hatvanéves. Te-* le életenergiával, jóval fiatá-< labbnak is becsületére váló lel­kesedéssel, tenniakarással. Meg­érdemli s minden bizonnyal még sokáig meg is kapja művészi munkájának, fáradozásainak legszebb jutalmát: a tapsot. SZILVÄSSY fÖZSEF A Romboid új számóról A Romboid szlovák irodalmi folyóirat tavalyi decemberi szá­ma Kissé nosztalgikusan — az élet kettős aljáról címmel im­már a kilencedik részletet közli a Stanislav Šmatlák és Ján Štev- ček irodalomkritikusok között folyó élet-, irodalom- és művé­szetfilozófiai párbeszédnek. Az eszmefuttatásaikhoz vett példák nemcsak a jelenkori szlovák életet és irodalmat érintik, ha­nem időnként visszanyúlnak a múltba is és a világirodalom szellemi áramlataiban is meg- megmártóznak. Persze a ma hét­köznapjainak gondjairól is szót ejtenek. Az irodalmi rovatban többek között Ján Turan, Marian Kubi- ca, Ladislav Lajčiak versei és Ivan Habaj Kolonisti (Telepe­sek) című novellája található. A meglehetősen gyér szépiro­dalmi anyag helyett kárpótol­ják az olvasót az olyan — in- :kább az irodalomkritika, -tudo­mány és -történet szférájába tartozó — írások, mint például František Všetička šikula mes­ter című elemzése a jeles szlo­vák prózaíró (1979-ben magya­rul is kiadott) Mesterekjéröl. A regényről megjelenésekor (1976) élénk vita folyt a szlo­vák sajtóban pro és kontra. Amint látható, az általa oko­zott „Irodalmi csobbanás“ hul­lámai máig is gyűrűznek. Vše­tička egyik sarkalatos posztulá- tuma. „Šikula regényének nagy­sága abban rejlik, hogy mind­untalan túllépi és lerombolja a regény módszerbeli építkezésé­ről kialakult elképzeléseket. A regénynek azt a klasszikus tí­pusát, melyet például Balzac, Jirásek vagy a szlovák iroda­lomból Jégé képviselt, Vincent Šikula a feje tetejére állította. Viszonylagossá tette a műfaj korábbi fejlődését, és új regény­típust alkotott, melynek nem sa­játja a folyamatosan göngyölí­tett cselekmény fonal...“ Vladimír Petrík Rudolf Jašík- nak, a 20. századi szlovák pró­za korán elhunyt jelentős alak­jának szentel tanulmányt. Ja­šík prózai világa című terjedel­mes írásában többek között megállapítja, hogy „realizmus — mert mégiscsak realizmusról kell itt beszélni, mégha az ren­delkezik is bizonyos sajátos jellemzőkkel — egyfajta szin­tézis eredménye.“ Figyelemre méltón.,': tartom, hogy a folyóirat szerkesztősé­ge helyet adott a fiatal költők (egymás közötti) nyílt vitájá­nak, melyre első ízben került sor. A Poézia v ohm (A költé­szet a nézetek kereszttüzében) címmel lefolyt vitában Hana Bacigálová, Daniel Hevier, Da­niela Hivešová, František Lipka, Valér Mikula, Štefan Moravčík, Ján Tazberík, Beata Vargová, Bohuslava Vargová-Urbanová vett részt. A csehszlovák sajtóban arány­lag kevés szó esik a könyvek külleméről, talán azért érdemes elolvasni Gerhard_ Komora Zá­ujem a výtvarnú stránku knihy (A könyv képzőművészeti olda­la) című eszmefuttatását Is. (k-sj 1980. I. 11.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents