Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-31 / 26. szám, csütörtök

V!ZS G ALA Z

MŰSZAKI FŐISKOLÁSOK A TOVÁBBTANULÁSRÓL

Az Alrnágyi (Gemerský Jablonec! Kilencéves Alapiskola előcsarnokát díszítő színes üvegmozaik

Az egysieni lágyuk szépsége

Jozef Porubčin tárlata

A bratislavai Nešpor utcui kollégiumban szinte elnéptelenedtek a folyosók, A szokásos nyüzsgést, esti jövésmenést, diskurálást most csend váltotta fel. Tetőfokára hágoü a vizsga láz. Idegesek, ingerültek az egyetemisták, a főiskolások. Ért hető ... Tudják: nem csupán bekerülni nehéz a felsősoktatási intézménybe, hanem ott meg maradni is. Sőt, az utóbbi talán a nehezebb.

ROVENSKÝ ISTVÁN már gyakorlott vizsgázó, hiszen harmadéves a gépészmérnöki karon. Szemeszterenként négy öt vizsgája volt, mindegyiken helytállt. Ebben a félévben még csak egy szaktárgyból kellett vizsgáznia; fegye miatt nincs oka a szégyenkezésre.

Vajon milyen ambíciók sodorták ezt a fiatalt a műszaki pá lyára, a sokak által nagy ívben elkerült gépészmérnöki karra?.

— Eredetileg villamosmérnök akartam lenni, erre a karra kértem a felvételemet is. Máig sem tudom, hogyan került a felvételi kérelmem a gépész- mérnöki karra. A csere azonban nem zavart, és meg sem bántam, hogy így történt. Az iskolában szerettem a'matema- tikát és a fizikát, ezért is ajánlották tanítóim a kosúti alapiskolában, hogy gimnáziumba, majd onnan főiskolára menjek így kerültem a Szenei Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba.

Beszélgetésünket nem csekély érdeklődéssel és szorongással hallgatja az első vizsgájára készülő RESTÁR JÁNOS és CSERI GÁBOR. Aggályaik részben érthetők, hiszen eddig jobbára csak „ízlelgették* a főiskolát életet, s míg a tűzkeresztségen nem esnek át, addig vajmi kevés elképzelésük lehet a vizsgákról. Az eltelt félévben némi tapasztalatot azonban talán mégiscsak szereztetek — jegyzem meg.

Bólintanak. Aztán Restár János, a Szlovák Műszaki Főiskola gépészmérnöki karának elsőéves hallgatója veszi át a szót:

— A komáromi gépipari szakközépiskola érettségizettjeként kerültem a gépészmérnöki karra. Amióta az eszem tudom, mindig érdekeltek a gépek. Otthon kis barkócs műhelyem is van, meg a könyvtáram tele műszaki kiadványokkal. A matematikát és a fizikát már az alapiskolában, Farkasdon, kedveltem, s pedagógusaim is azt tanácsolták, hogy gépipari szakközépiskolába jelentkezzem. Mivel kitüntetéssel érettségiztem, a főiskolán nem kellett felvételi vizsgát tennem.

Amikor egy Van Gogh-filmen láttam, hogy a varjak rászállnak a festett kalácsokra és csipegetni kezdik azokat, csalódásomban szinte {ölkiáltottam: hát még mindig terjesztik azt az ostoba fölfogást, amely az alkotás tökélyét a megszólalásig élethű formákban, vagyis a becsapásban látja, s már Apellésznek is hízelegni akart, azt híresztelvén, hogy ecsettel megelevenített szőlőfürijein összeverekedtek a madarak? Kétségbeejtő — gondoltam a továbbiakban —, hogy a tömegsikcrie áhítozó filmgyártók, mily gátlástalanul szolgálják ki még ma is a fi- liszteus hamis illúziót, s hogy mily idejétmúlt, gyermekded módon jelenítik meg a művészi teremtés folyamatát. Ezek után nincs mit csodálkoznunk rajta, ha az emberek milliói meg vannak győződve, hogy Beethovent a madarak segítették a hatodik szimfónia megkomponálá- sában, s hogy az író, aki általában ellesi valahonnan a témát, a tollszárat rágva, égre forduló szemekkel várja az ihletet. De ha már ily kínosan haladunk előre, talán bölcsen tesszük, ha a messze múltba pillantunk vissza tanácsért és példáért. Lie Ji például már kétezerkétszáz esztendővel ezelőtt olyan sárkányokat és főnixeket pingált, amelyeknek hiányzott a szembogara; teEleinte persze szokatlan volt, hogy magyar környezetből szlovákba csöppentem. Az átállás ennek ellenére nem okozott különösebb nehézséget. Egyéb ként is a beilleszkedéssel minden pályakezdőnek meg kell küzdenie — tekintet nélkül arra, milyen iskolát végzett. A nehézségek elsősorban a közép és a felsőfok közti különbségből adódnak. Ez a különbség szerintem olyan, mint az alapiskolából a középiskolába való átmenet. Az sem egészen zökkenőmentes.

Csen Gábor elsőéves gépész- mérnökielölt is bekapcsolódik beszélgetésünkbe:

— Apám gépkocsivezető és az autó szerelmese. Már kiskoromtól kezdve mellette sündörögtem, így valósággal rám ragadt a szakma szeretete. A humán tárgyakért az alapiskolában, Szécsénkén, se rajongtam. El is határoztam, hogy a kassai gépipariba jelentkezem, s ha bírom szusszal, továbbtanulok. Nem tartozom a nyelvtehetségek közé, az ipariban is a nyelvek okozták a legtöbb nehézséget. Ezért igyekszem minél többet beszélgetni a csoporttársaimmal, hogy fejlődjön beszédkészségem.

— A továbbtanulás szempontjából a gimnáziumot vagy a szakközépiskolát tartjátok-e hasznosabbnak, s tanulmányaitok során jelentett-e hátrányt, hogy magyar tanítási nyelvű iskolát végeztetek?

Rovensky István, mintha csak erre a kérdésre várt volna, habozás nélkül válaszol: — A fizikát és a matematikát tekintve sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk mi, akik gimnáziumból jöttünk a főiskolára. Később, amikor szaktantárgyakkal is kezdtünk foglalkozni, kétségtelen, hogy a szakközépiskolát végzettek kerültek előnyösebb helyzetbe. Az első két évben számomra a gimnázium tehát pluszt jelentett, hiszen a szakközépiskolások lényegesen kevesebbet tanultak matematikából, ábrázoló mértaniból és fizikából. így kezdetben volt mit pótolniuk. v

Egyébként előnyömre vált, hogy az alapismereteket anyanyelvemen szerezhettem meg, mert ezáltal megfelelő tárgyi tudásra tettem szert. A kezdet kezdetén persze nekem is voltak nyelvi nehézségeim. De ezek egy kis szorgalommal, kitartással és akaraterővel leküzdhetők. A műszaki főiskolán ugyanis nem a választékos nyelvtudás a fontos; a szaknyelv ismerete, a szaktantárgyakban való jártasság a lényeges. S ha valaki az anyanyelvén biztos alapot szerzett, a főremtményeit ugyanis nem akarta teljessé tenni, nehogy megelevenedve elszánjanak. Menynyivel szebb s mennyivel közelebb áll mai szemléletünkhöz az a törekvés, amely a sóvárgott, de elérhetetlen művészi tökélyt nem a másolással akarja elérni, hanem az ábrázolt dolgok életre keltésével, meg- elevenítésével!

BÄLINT TIBOR

Jubilál az Intervízió

Az Intervízió fennállásának 20. évfordulója alkalmából ünnepi sajtóértekezletet tartottak az intézmény székhelyén, Prágában.

Az érdekelt országok közötti tévéprogramcserék rendszeres összehangolására, műszaki lebonyolítására és az ilyen irányú együttműködés fejlesztésére létrehozott szervezet már évente 2000 órányi riport- és más tévéműsort közvetít tagállamai (kilenc szocialista ország és Finnország) számára. Műsor- cserekapcsolatban áll a nyugati országok Eurovízió elnevezésű szervezetével is, és ennek tavaly összesen 300 órányi tévéadást sugárzott.

iskolán van mire építenie. Meggyőződésem: ha egy fiatal nem áll helyt vagy lemorzsolódik, ez nem nyelvi nehézségeivel magyarázható. Vagy az alapismeretei hiányosak, vagy nem tanult és nem sikerült átcsúsznia a vizsgán.

— Némi feszültség van bennem — mondja Restár János.

— Kissé tartok a matematikától, mert tudom, a gimnáziumot végzettekkel szemben hátrányban vagyok. A gépészettől viszont nem félek, hiszen — sportnyelven szólva — legalább egy fejhosszal vezetek előttük. Bár a komáromi gépipariban a főiskolára pályázók számára külön matematikaórákat is tartottak, ennek ellenére mégis hézagokat érzek.

Ebben a félévben szerencsére olyan vizsgáink lesznek, melyeken nem kell sokat beszélni. Á gépipariban a szakkifejezéseket szlovákul is tanultuk, így a szlovák szaktudásom már ott megalapozódon. Egyébként amiatt, hogy magyar iskolát végeztem, nőm érzem magam hátrányos helyzetben. Hiszen tudást, biztos alapot csak anyanyelven lehet szerezni. Nem egy szülő azért adja szlovák iskolába a gyerekét, mert azt hiszi, különben nem tanulhat tovább, nem érvényesül. Gyakran az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. A magyar iskola nyújt annyi tudást, ismeretet, amelyre a fő iskolán építeni lehet. Számos magyar értelmiségit ismerek. Közülük egy sem futamodott meg a főiskoláról, mondván: nehézségei voltak.

— A műszaki főiskolák tantervé, tananyaga szerintem a gimnázium ismeretanyagára épül — szól közbe Cseri Gábor,

— A szakközépiskolában végzettek később hiába kerülnének előnyös helyzetbe, ha már az elsőben netán kirostálódtak. A gimnázium és a szakközépiskola közti szakadékot csak rendszeres tanulással lehet áthidalni. Ezért hasznosnak tartom, ha a szakközépiskolások is bekapcsolódnak a matematikai és fizikai olimpiába. Arról nem is szólva, ha kimagasló eredmé^ nyékét érnek el a versenyben, a műszaki főiskolára felvételi nélkül juthatnak be.

A továbbtanulásról az érvényesülésről, a nehézségekről beszélgetve arra is kíváncsi vagyok: szükséges e különösebb adottság vagy képesség ahhoz, hogy valaki műszaki főiskotán tanuljon?

Véleményem szerint —• mondja Restár János — a gépészmérnöki kart közepes eredménnyel az is elvégezheti, akit nem érdekelnek a gépek. Ezen a szakon nem az adottság a döntő, hanem a kitartás, a szorgalom.

E gondolatot Rovensky István így egészíti ki: — Különleges képesség nem szükséges, de feltétlenül kell, hogy a pályázó vonzódjon a technikához, érdekeljék őt a műszaki kérdések. Mert igaz, hogy a gépész- mérnöki karon is mindent meg lehet tanulni, a definíciókat be lehet biflázni, de aki csak kényszerből vagy jobb híján választotta ezt az iskolát, lehet, hogy a diplomáig is eljut, csak éppen nem sok haszna lesz belőle.

— Én is fontosnak tartom az érdeklődést — jegyzi meg Cseri Gábor. — És a logikus gondolkodást is; lényeges, hogy az egészről, az összefüggésekről átfogó képet nyerjünk, különben hiába fújjuk betéve a legapróbb részleteket is. Persze az érdeklődés, a vonzalom az alap- és középiskolában, illetve a családban is kialakítható, formálható, ha a gyermeket már kiskorától kezdve ügyesen irányítják.

Sok és nagy feladat vár a most húsz év körüli mérnökjelöltekre — a jövendő műszaki értelmiségére. Most gyűjtik az alapokat ahhoz, hogy az ezredforduló szellemi derékhadává válhassanak. Az ehhez vezető legjárhatóbb út pedig a folyamatos tanulás, a biztos alapot jelentő tárgyi tudás.

TÖLGYESSY MÁRIA'

A Život emui szlovák képes hetilap szerkesztősége — hagyományait folytatva — kisga lóriájában megrendezte az idei első kiállítást, amelyen Jozef Porubčin fiatat szlovák festőművész mutatkozik be

A galéria célkitűzése kezdettől fogva az volt, hogy a neves szlovákiai művészek mellett kellő teret biztosítson a fiatal nemzedék képviselőinek. Ezt ‘a szándékát igazolja a jelenlegi kiállítás is.

Jozef Porubčin, a hetvenes évek derekán jelentkező fiatal szlovák képzőművész-nemzedék képviselője 1950-ben született. Közép-Szlovák iából származik. Gyermekéveiben bacsó édesapjával gyakran bebarangolta szülőfalujának (Maié Lednice) csodálatosan szép, pásztorsíp- lól hangos tájait. Itt szerette meg a terineszetet, s müveiben most is újra meg újra ide tér vissza.

A Bratislava) Képzőművészeti Főiskolán monumentális festészetet és a művészi, történelmi műemléken restaurálását tanulta. Tanulmányainak befejezése után monumentális művekkel hívta fel magára a figyelmei, amelyek szervesen illeszkednek be az elmúlt évtized építészetébe. Ilyen jellogű alkotásaival a környezetet teszi szebbé, gazdagabbá. Eddigi munkásságának egyik állomása Almágy (Gemerský Jablonec). E gömőri község új iskolájának előcsarnokát díszíti két nagyobb méretű, színes üvegből készült mozaittja (1078). A fiatal művész ebben a műfajban figyelemremei tó értékeket alkot. Dr. Ľ. Petránsky műkriti- kus állapítja meg róla: „Soha nem elégszik meg az elért eredményekkel. Munkái azzal a ritka jellegzetességgel tűnnek ki, hogy tiszteletben tartják egyik-másik építmény rendeltetését, s egyben környezetünket új esztétikai és képzőművészeti értékekkel gazdagítják“.

Jelenleg iS nagyobb művön dolgozik, a kassai (Košice) új sportcsarnok második emeleti társalgójának falán készít H,5X3,5 méteres kerámia reliefet.

Jelenlegi kamarakiállításáu az utóbbi három évben készült pasztellképei láthatók. Ihletét főképp szülőföldjének természeti szépségeiből, népének hagyományaiból és korunk jelenségeiből merítette. Az egyszerű tárgyak költőiességét is felfe dezi és lírai munkáiban a mindennapok élményét ünnepivé varázsolja. A kompozíció és a színek harmóniája tehetséges művész kísérletezéséről tanúskodik.

A kiállítás megtekintése után örömmel megállapíthatjuk, hogy a fiatal művész, fozef Porubčin munkái a szlovákiai képzőművészet új nemzedékének útját fémjelzik.

(kis-)

A főszereplő: a tanuló

Mi ni beszélgetés az átképzésről

A most folyó tanévben kezdődött meg a tanítók átképzése, melytől egyesek az első előadások után is idegenkednek, azt mond iák, semmi újat nem * kapnak, mások viszont épp az ellenkezőjét vallják. Persze, a vélemények megoszlásában szerepe van annak, hogy ki milyen tantárgyat tanít, ugyanis nem mindegyikkel kapcsolatban beszélhetünk jelentősebb változásokról a korábbi évekhez képest. Téglás József, az érsekújvári (Nővé Zámkyf Járást Pedagógiai Központ szakfelügyelője úgy tapasztalja, hogy:

— A tanítók érzik: szükség van erre az átképzésre. Még akkor is, ha — valóban — nem minden tantárgyban kapnak annyi újat, amennyit gondoltak, vártak. De hát az átképzés nemcsak a szerkezeti változásokat érinti, hanem a tartalmat és szemléletet is, egyes dolgok nagyobb hangsúlyt kapnak a jövőben. Például: eddig a tanító v ^lt a főszereplő, most a gyermek lesz, akitől annyit kívánunk ezután, ameny- nyire képes. Vagyis nem mindenki elé állítunk egyforma követelményeket, hiszen szellemileg sem vagyunk egyformák, mint ahogy testileg sem. Továbbá: eddig a gyerekek emlékezetét terheltük meg — a gondolkodás rovására. Most a gondolkodás fejlesztésén lesz a hangsúly, több szemléltető és segédeszköz fölhasználásával, tegyem hozzá, az eddiginél hatékonyabb föihasználásával. A mostani tanévben azokból a tantárgyakból van átképzés, amelyeket az ötödik osztályban tanítunk. A képzés időtartama tantárgyként változik, matematikából például negyvenkét óra. tizennyolc-huszonkettő más tantárgyakból. Járásonként alakultak csoportok, de úgy, hogy egyben se legyen több negyven pedagógusnál. Tulajdonképpen mindenütt a kollégák adnak elő, tanítók, akiket előzőleg, a nyugat-szlovákiai kerületben, Budmericén készítettek fel. Pótelóadásokat szervezünk majd azok részére, akik valamilyen oknál fogva hiányozlak, ugyanis az átképzés mindenki számára kötelező.

— A nem egyértelmű, egységesen igenlő fogadtatásban bizonyára annak is szerepe van, hogy mostanság nagyon elfoglalt embere^ a pedagógusok, legalábbis egy jelentős részüknek éppen arra marad a legkevesebb ideje és ereje, ami elsőrendű kötelességük, feladatuk: az oktató-nevelő munkára.

— Sajnos, így van. Túlterheltek. Előadás itt, előadás ott, különféle gyűlések, tanfolyamok, rendezvények. Az értelmiség többi része, tisztelet a kivételnek, nem vagy alig kapcsolódik be a közéleti-társadalmi munkába. De az biztos, hogy nem olyan mértékben, mint a pedagógusok akiktől sokat várunk, akiknek — hangsúlyozzuk szüntelenül — nélkülözhetetlen szerepük van az ember- formálásban. Mintha megfeledkeznénk arról, hogy az oktatónevelő munka egész embert követel. Ezt a négyéves átképzési folyamatot mi igyekszünk úgy megszervezni, hogy az a lehető legjobban megfeleljen valamennyi tanítónak, és természetesen úgy, hogy az új ismeretek minél több és jobb eredményeket hozzanak a gyakorlatban. — bor

A vak főnixmadctr