Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-28 / 23. szám, hétfő

FEJEZETEK A FEHÉR OLIMPIÁK TÔRTČNETÉBÔL (3) A SZOVJETUNIÓ SIKERES BEMUTATKOZÁSA 1952-ben fordult elő először, hogy téli olimpiát fővárosban rendezlek. A norvégok sport- szeretete és hozzáértése bámu­latos volt, alapos előkészítéssel nagyszerű kereteket biztosítot­tak az oslói játékoknak. Ott, ahol a síelés nemzeti sport, ahol a sízők Mekkája (Holmen: kolien) csak pár kilométerre van a fővárostól, a nézők hosz- szú sorokban kígyóztak a ver­senyek színhelyére, s a síugrás napján Oslóban megállt a for­galom: százötvenezren tartot­tak a Holmenkollen sánc felé. De a sífutó versenyeket is tíz­ezrek szurkolták végig. Így nem is csoda, hogy az oslói olimpiá­nak több mint félmillió fizetője volt, pedig borsosak voltak a hely árak. Igazi sportszellem kísérte a játékokat, csupán az amerikai korongozók sportszerűtlen vi­selkedése keltett felháborodást. A hallatlanul «durván játszó tengerentúliak ellen sokszor tüntetett a tárgyilagos közön­ség, s ők még a nézőkkel is összeverekedtek. Ha már a jég­korongnál tartunk: a kanadaiak Oslóban szerezték hatodik, s egyben utolsó olimpiai aranyér­müket. Két évvel később 7:2-es katasztrofális vereséget szen­vedtek a világbajnokságon Bob- rovéktól és azóta nem tudják megérinteni az olimpiai ara­nyat. Csehszlovákia a kilenc­tagú mezőnyben előbb 4:l-re kikapott Kanadától, majd 6;3-ra az USA-tól. A többi találkozón győzött, Svédország ellen pél­dául 4:0-ra. A „végelszámolás­nál" azonban csak ugyanannyi pontot mutathatott fel, mint a svédek, így a szabályok értel­mében új mérkőzést kellett ját­szani az északiakkal a bronz­éremért. A csehszlovák váloga­tott már 3:0-ra vezetett, mégis a svédek nyertek 5:3-ra. A második világháborút kö­vető évek a bob-legénység vég­letes testsúlygyarapodását hoz­ták. Rájöttek egy fizikai alap­tételre: minél súlyosabb a sze­mélyzet, annál gyorsabb a bob. Ebből aztán fura esetek szár­maztak. Például, hogy az ame­rikaiak leszállás nélkül akartak New Yorkból Londonba, majd Oslóba repülni. A légitársaság azonban nem számolt az ameri­kai bobversenyzők testsúlyával. Emiatt még egy leszállást kel­lett közbeiktatni. Az oslói ara­nyakat ezek után a németek nyerték. Nem véletlenül. A ket­tes bob legénysége 236,6 kg-ot nyomott a latban. A négyes összsúlya 472,5 kg volt. Termé­szetesen bob nélkül. Jött hát az új szabály, azóta a kettes bob legénységének felső súlyhatára 200, a négyesé 410 kg. 1952-ben úgy tűnt, hogy a lejtőn is teremhet babér a sí­kon nőtt skandinávok számára. A csodálatosan laza, táncos mozgású T. Eriksen nagyszerű teljesítménnyel nyerte az óriás- műlesiklást. Ez az olimpia a nagy bemutatkozások olimpiája volt, mert pár nappal később egy kreol bőrű legény állt a világ tetején. Z. Colo érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet a lesiklásban szerzett győzel­mével: hogy tulajdonképpen Olaszország is alpesi országnak számít. Ki gondolta volna ...? De oda kellett figyelni A. Mead- re is. Amerika mutatkozott be az alpesi számok dobogóján. A 20 esztendős lány mindkét le- sikló számot megnyerte és ap­ró szőke copfjai az új „csóva“- technika ritmusával röpdöstek utána a zászlók között. A gyorskorcsolyázás forra­dalma az oslói olimpián követ­kezett be. A Bislet-stadion tíz­ezrei hazai sikereknek tapsol­hattak. H. Andersen három szá­mot nyert, 10 000-en kerek 25 másodpercet vert az ezüstér­mesre. Ekkor már az atlétika professzorjai kidolgozták és rögzítették tudományos mód­szereiket, a gyorskorcsolyázók felkészülésébe is bevonult az intervall-edzés. A sífutóknál pe­dig egy törvényszerűség álla­pítható meg az 1952-es olimpia kezdetével. Mégpedig az, hogy a kegyetlen téli hosszútávok története bizonyos fokig a ke­mény öreg versenyzők történe­te. V. Hakkulinen 27 éves ko­rában nyerte első aranyát Osló­ban, négy évre rá a másodikat, újabb négy esztendő múlva a harmadikat és 39 éves korában is ott nyüzsgött még Innsbruck főszereplői között. Norvégia a Bem hivatalos pontversenyben visszaszerezte elsőségét, de egy évvel később a Szovjetunió ellenállhatatlan volt. A második világháború utáni két olimpia szovjet sportolók nélkül zrjlott le. 1956-ban az olaszorságí Cortina d’Ampezzó- ban éppen a Szovjetunió olim­pikonjainak első szereplése és a közös Lémet csapat részvéte­le volt a legjelentősebb ese­mény. A szovjet versenyzők je­lenléte a legtöbb sportágban erősen megváltoztatta az erővi­szonyokat: 32 ország között fö­lényesen nyerték a nem hivata­los pontversenyt. A szovjet sí- futónők és a férfi gyorskorcso­lyázók szinte megbénították az esélyes északiakat. Téli olimpia, téli olimpiai já­tékok? Egy ötletes újságíró rá­ragasztotta a jelzőt: elektroni­kus játékok. Ugyanis először közvetített téli olimpiát a tele­vízió. És százezrek láthatták a szenzációt a négyzeten. A fris­siben bemutatkozó szovjet jég­korong-válogatott megnyeri az 1954-es VB-t, de 1955-ben 5:0» ás vereséget szenved a kana­dai színekben korongozó Penti- con klubcsapattól. Cortinában az USA válogatottja 4:l-re ver­te Kanadát és már ujjongott, amikor 4:0-ra kikapott a szov­jet csapattól. A vörösmezesek végül Kanadát is simán verik 2:0 arányban. Rengeteg szovjet klasszis száguldozott a fura, hosszú nadrágos bandy-szere- lésben. Bobrov, Babies, Pucskov, Gurisev, Suvalov, Szologubov, Tregubov... Cortina a csehszlovák jégko­rongozás Waterlooja volt. A csehszlovák válogatott totálisan leégett 1956-ban, minden ve- szíthetőt elveszített és az ötö­dik helyen végzett. Egy jóképű, 20 éves bádogoslegény, bizo­nyos Toni Sailer viszont min­den nyerhetőt megnyert a ha­vas hegyoldalon. Három szám­ból hármat. Toni Sailer három klasszissal kimagaslott a me­zőnyből, évtizeddel előzte meg korát. Ünnepelték, csodálták, imádták. „Blick von Kitz“ — mondták róla .vagyis „Kitzbü- hel villáma“. Két évvel később a világbajnokságon még megis­mételte cortinai eredményeit, aztán elment — közepes film­színésznek. Jevgenyij Grisin is majdnem elment kerékpározni a helsinki olimpiára. Az utolsó pillanatban súlyos szívbántalmakat fedez­tek fel nála. De az uborka or­rú mókamester nem hitt ebben. És jól tette, mert Cortinában két aranyérmet nyert — gyors­korcsolyázásban. Egyébként a szovjet gyorskorcsolyázók ti­zenkét éremből hetet szereztek meg (4 arany-, 2 ezüst- és egy bronzérem) és a sifutönőkkel együtt szinte megbénították az ellenfeleket. Síugrásban bekövetkezett a nagy őrségváltás. A finnek már az ötvenes évek elejétől nagy munkába fogtak, modernizálták a síugrás technikáját. Sorra lá­togatták az NDK és az NSZK nagysáncait, ezekben a „sza­badtéri laboratóriumokban“ vé­gezték kutatómunkájukat. Az új felfogás: nem ugrani keli, hanem szökkenni, s aztán vi­torlázni, szállni, repülni. A mo­dern ugró lécével csaknam pár­huzamos testhelyzetet vesz fel, karját a törzséhez szorítja és szinte csak kézfejét, ujjait használja kormányfelület gya nánt. Az új felfogás legjobb képviselői: Hyvärinen, Reckna­gel, Kankonnen, Wirkola, Ke­scher s a kézzelfogható ered­mény: Cortinában a legjobb norvég ugró a kilencedik he­lyen végzett. Változnak az idők... Cortinában tört be a világ él­vonalába a műkorcsolyázó Ka­rol Divín, aki az ötödik helyen végzett. Egyébként a pár®s mű­korcsolyázásban az arany- és az ezüstérmet a Jenkins testvé­rek nyerték. Magyarországot a Nagy testvérpár képviselte a téli játékokon és bronzérmet szerzett. TOMI VINCE Sok az esélyes. *. A2 olimpiát megelőző nagyszabású versenyek eredményei az északi sísport történetében már a múltat jelentik, a szakem­berek azonban még sem alkothatnak maguknak tiszta képet az erőviszonyokról, elsősorban azért, mert a világ élvonalába tartozó szovjet versenyzők ezeken a rendezvényeken nem sze­repeltek A sífutásban pedkj nem lehet az időeredményekből felmérni, vajon ki hol tart, hiszen a pályák nem egyformák. Így csak azok az egymás ellen vívott csaták tükrözik a ver­senyzők felkészültségét, formáját, amelyen a legjobbak sem hiányoznak. Az olimpia előtti idény Világ Kupa versenyein az északi or­szágok sífutói domináltak. A legutóbbi Reit im Winkl-i erő­mérés 15 kilométeren a 23 esz­tendős norvég Öve Aunli győ­zelmével végződött. Meglepe­tésnek csupán az a nagy fö­lény számított, amellyel ellen­felek maga mögé utasította. Az amerikai Koch 43 mp-cel ma­radt el a győztestől, öt 13 mp hátránnyal Mieto követte, majd két mp-cel lemaradva Bra ér­kezett a célba, de a további sorrendet is csupán néhány másodperc döntötte el, Wass- berg, Eriksen és Luszczek ká­rára. A felkészülés módszere, for­mája országonként változik. A norvégok, finnek, svédek min­den kínálkozó versenyzési al­kalmat felhasználtak formájuk növelésére. Az amerikaiak azon­ban csupán egy-két versenyen vettek részt. A szovjet sífutók az 1978-as világbajnokságot megelőző edzésformát alkal­mazták most* is. Azt nem is kell külön kiemelni, hogy ve­lük — mint mindig — Lake Placid-ban is számolni kell. Mivel a szovjet versenyzők fel­készüléséről csak szórványosan érkeztek hozzánk hírek, pusz­tán a bajnokságon nyújtott tel­jesítményekből, az elért helye­zésekből csupán arra kaptunk választ, miként állták meg a helyüket az elmúlt években sok sikert aratott tapasztalt ver­senyzők a feltörő fiatalok ét­ién. Más a helyzet a skandináv és az amerikai sífutók jelenle­gi teljesítőképességének meg­ítélésénél. Akadtak jónéhányan, akik fejcsóválva jegyezték meg, vajon nem túl korán jött a jó forma. Öve Aunli igyekezett meggyőzni a kétkedőket: „Nem félek attól, hogy túl korán ke­rültem csúcsformába, van még némi tartalékom" — mondotta idei kilencedik versenye után. A norvég cipész legerősebb ol­dala a rendkívüli küzdőszel­lem, győzniakarás. Mivel a föl­készülése az. idén kitűnően si­került, sorozatban érte el a jobbnál-jobb eredményeket. Juha Mieto az országos baj­nokságon két számban aratott Számot adott a Dukla Praha (ČSTK) — Rudolf Kocek, a Dukla Praha labdarúgó-szak­osztályának elnöke az évzáró közgyűlésen így méltatta az együttes szereplését: „Annak ellenére, hogy 1978-ban csapa­tunknak nem sikerült bajnoki címet szereznie, a Dukla Praha történetének egyik legeredmé-' nyesebb időszakát zártuk. Ta­valy viszont tizedik alkalommal szerezte meg csapatunk az or­szágos bajnoki címet, s annak játékosai jelentős mértékben járultak hozzá a különböző szintű válogatottak sikeréhez. Ennek ellenére nem lehetünk teljes mértékben elégedettek a befejezett idénnyel. A hazai vetélkedésben az őszi idény he­tedik helye jutott a csapatnak. Minden játékosunk 70 mérkő­zésen szerepelt, ezt átlagnak számíthatjuk, de a válogatott­ban lehetőséghez jutott labda­rúgók tizenhéttel több alkalom­mal léptek pályára. Stambachr 19 többletmérkőzést mutathat fel. Ez a ciklus azt jelenti, hogy csak négy-négy nap van figyngy mérkőzés között. Ilyen halalmas igényeket élsport szinten, különösen a váloga­tottaknál nem éppen egyszerű zökkenőmentesen kielégíteni. Aki azonban az élvonalban akar maradni, ilyesmivel szá­molnia kell, tartalékokat kell keresnie és bele kell nyugod­nia a követelményekbe. Az új idény sem lesz más, s annak klcsúcsosodását nemcsak az Európa-bajnokság döntője, ha­nem mint abban mindannyian bízunk, az olimpiai játékok lab­darúgótornája is jelenti majd." A szakosztály elnöke a to­vábbiakban elismeréssel szólt arról a jó edző és nevelő mun­kájáról, amely a Dukla Praha együttesében az ifjú labdarú­gókkal folyik és amely az el­múlt évben rendkívüli eredmé­nyeket hozott. R. Kocek kijelentése szerint a csapat edzői tisztét Jaroslav Vejvoda csak június 30-ig lát­ja el, azután nyugalomba vo­nul. A legeredményesebb cseh­szlovák labdarúgó-edző, hiszen irányításával a Dukla hat eset­ben szerzett országos bajnoki címet. Az évzáró közgyűlés vé­gén a Dukla legsikeresebb já­tékosainak az I. ligás csapat soraiból Macelát, az ifjúságiak közül Zajacot, a diákcsapat tagjai közül pedig Váňát minő­sítették. győzelmet, ezzel is igazolva rendkívül jó formáját. Nem vé­letlenül becézik „finn óriás­nak“, mert nála minden rend­kívüli méretű, 220 cm-es sílé­ceken versenyez, 196 cm magas, 49-es cipőt visel és most már „csak" 93 kilogramm a súlya, tizenöttel kevesebb mint tavaly. Az imént felsorolt adatokhoz hasonlóan nagyadag önbizalom­mal várja az olimpiát. A rend­kívüli hideg, amivel a Lake Piacidba indulókat egy ideje riasztják, neki nem okoz gon­dot, mert még mínusz harminc fokos hőmérsékletnél is kesztyű nélkül versenyez, olyan remek a vérkeringése. Miét ót külön­ben semmi sem hozza ki a sod­rából: az eredmények — győ­zelmek és vereségek egyaránt — mind egy-egy láncszem sportpályafutásában. Erre egy ékes példa: 1978-ban Lahtiban a világbajnokság 50 kilométe­res számában az utolsó helyen végzett és a balsiker felett így tért napirendre: „Számomra ez éppen olyan nap, mint amikor lemegyek horgászni és nem fo­gok semmit. Lefekszem, kial­szom magam és másnap ismét megpróbálom“. Bill Koch az innsbrucki ezüst­érmes az előző kettőhöz nem hasonlít. Úgy látszik Lasse Vi- rent utánozza, aki mindig az olimpián jeleskedett és nem bántotta, ha a közbeeső idő­szakban gyengén szerepelt. Kochról az 1976-os esemény után keveset lehetett hallani, csak tavaly hívta fel ismét ma­gára a szakemberek figyelmét. A Reit im Winkl-ben szerzett második helyével jelezte, hogy esélyes az olimpián. Koch nyári felkészülésének egy részét — hat hetet — Svájcban töltötte havas edzé­sekkel. Nagyon lelkiismerete­sen készült, s bár kevesebb ver­senyen szerepelt, mint a skan­dináv sízők, formája megfele­lőnek tűnik. íme három sífutó, akik ott akarnak lenni az olimpiai érme­kért folyó küzdelemben. Ter­mészetesen hozzájuk hasonlóan készültek ellenfeleik is, akik úgyszintén babérokra vágynak és minden tőlük telhetőt meg­tesznek majd a siker érdeké­ben. Rendkívül kiélezett ver­senyre számíthatunk! /kollár) A jégkorongsport minden korosztályában a világ, de legalább is Európa élvonalához tartoznak a csehszlovák játékosok. Megelége­déssel veszi tudomásul a hazai jégkorong-közvélemény, hogy a 18 évesek kontinens-bajnokságát nálunk rendezik (CSTK felvételek) Részlet a. Lake Placid-i síterepről, háttérben a lőtér látható

Next

/
Thumbnails
Contents