Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-24 / 20. szám, csütörtök
Ne féljünk a számtantól LÁTOGATÁS EGY SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN Valljuk be sokunknak okozott kellemetlenséget a matematika, s nem csupán az alapiskolában, de mindenütt. A négy alapműveletet még ismerjük, de ha összetettebb számtani műveletet kell elvégeznünk, rádöbbenünk, hogy még az iskolában könnyű feladatnak tűnő gyökvonást is elfeledtük. És félni kezdünk a számtantól, mint az egyik legrejtélyesebb tudománytól, félni, mint annak idején az ötöstől, amit a tanító kérlelhetetlen, már-már számtani pontossággal beirt az ellenőrzőbe. A most körülöttem ülő fiatalok azonban nemhogy nem félik, hanem szeretik a számtant. Amolyan csodabogaraknak hinné őket az ember, akik reggeltől estig a számok kietlen országában játszadoznak, de elég néhány szót váltani velük, s kiderül, nem csodabogarak, hanem hús-vér emberkék ők, akik a focit ugyanúgy szeretik, mint a jó kalandfilmet, s bizony már a lányok kai is gondolnak. Ki a Csallóközből, ki a Mátyusföldről érkezett a Komáromi (Komárno j Gépipari Szakközépiskola valamelyik magyar tanítási nyelvű osztályába, ahol a kötelező tananyag elsajátítása mellett olyan matematikai feladatok megoldásába vetették tudásukat, amely szinte kívánja a matematikai szakkör létezését. — Eddig csak olyan elméleti kérdésekkel foglalkoztunk, amelyek kellettek az iskolai tananyaghoz, jövőre azonban olyan példákat is átveszünk, amelyekkel az órán nem találkozunk — fogalmazott a tavalyi tanévzáró napján az idén már harmadik osztályos Szenczi Gyuri, amikor nem csupán vele, de a szakkör több tagjával Is beszélgettem. Azóta többször megfordultam a Kanyicska Tivadar igazgatta szakközépiskolában, hogy érdeklődjem, hogyan s mint dolgoznak azok a fiúk, akik a tavalyi tanévben oly szép sikerrel szerepeltek a kerületi matematikai olimpián. Legutóbb örömtől sugárzó arccal fogadott Oláh György tanár, a matematikai szakkör vezetője. — Míg tavaly egy, az idén már két matematikai szakkört irányítok — mondja —, ami nem csupán azt bizonyít ja, hogt/ az iskola vezetősége teljes odaadással támogat, de arról is tanúskodik, hogy a fiatalok nem félnek a matematikától. A tanév elején megalakult az elsöosztályosok matematikai szakköre is, ami két építőipari és egy gépipari osztály diákságából verbuválódott. .4 második és a harmadik osztályosok szakköre továbbra is működik. — Hetente egyszer ülünk ösz- sze — mondja a gútai Hűkor Jóska, második osztályos tanuló, a kerületi matematikai olimpia C kategóriájának leg utóbbi győztese. — Egy fél óráig tarló szakköri versennyel kezdünk, aztán a középiskolások matematikai lapjában kitűzött feladatokat elemezzük. Három órától ölig hatig vagyunk együtt, s én kimondottan jól érzem itt magam. A legutóbbi kerületi matematikai olimpia B kategóriájának harmadik helyezettje, az ekecsi Liszkai Béla, sokat segít Oláh Györgynek a szakkör vezetésében. — Eddig talán legnagyobb élményem az volt — mondja —, amikor a szakkör legaktívabb tagjaival ellátogathattunk a Budapesti Matematikai Kutatóintézetbe. Mondanám, már ezért az útért is érdemes volt belépnem a szakkörbe, de úgy érzem, túloznék, hiszen a számtanhoz szeretet és kedv is kell. És vonzódás. Ezek a fiúk őszintén vonzódnak a matematikához, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy tavaly páratlanul szép sikerrel szerepellek az olimpián, tovább növelve iskolájuk jó hírnevét. Reméljük, így lesz az idén is. — Az még a jövő titka —- mondja Oláh György. — Mindenesetre, nem iiliink tétlenül ebben a szakkörben. A mutenia tikai olimpiára való felkészülés mellett szeretnénk szakköri híradót is kiadni, amelyben sikeres megoldásokat közölnénk és helyzetjelentéseket két szakkörünk életéről, s amellyel talán újabb diákokat szereznénk meg h matematikának. Mert lehet aktivizálni a diákságot, csak tudni kell, hogyan. Mintának nem rossz, sőt kiváló az a matematikai levelező szeminárium, amelyet Hecht Tamás szervez a Komenský Egyetemen, s amelyre mi is beneveztünk. Ez új dolog Szlovákiában, s bár már rengeteg versenyen részt veszünk, ebbe is bekapcsolódunk, hiszen itt nem jelent problémát, hogy diákjaink a megoldásokat anyanyelvükön küldik be. A legutóbbi kerületi matematikai olimpia H kategóriájának harmadik helyezettje, a tanyi Kartay Zoltán, valamint a szá- szi Morávek Róbert, s szakkönyvet gyakran vásárló nagy- magyari Tomásek Sándor sze mében ragaszkodást érzek, és biztonságérzetet. Amikor fölemlítem a matematikától való félelmet, mindnyájan érthetetlenül néznek rám. Ez nem lehet igaz, mondják, hiszen a számtan valami csodálatosan jó dolog. De a jót egyelőre nem tudják úgy megfogalmazni, mint a példákat. A számtannal ellentétben, a jó még viszonylag elvont dolog a számukra. — A jót azt nem lehet megmondani. A jó az jó — mosolyog Szenei Gyuri, aki legutóbb a magyarországi Tatán az ottani Eötvös Gimnázium házi versenyén Liszkay Bélával együtt figyelemre méltó eredményt ért el. Mert ők ezt is csinálják: széttekintenek. A matematikai versenyek és lapok, kiadványok és a könyvek révén Prágától Buda|>estig, Komáromtól Moszkváig ér a tekintetük. Mert a matematikában is csak nyitottsággal lehetünk otthon. S ez a nyitottság azt parancsolja: ne féljünk a számtantól. SZIGETI LÁSZLÓ Az érvényesülés ugródeszkája Beiratás előtt egy Garam menti iskolában Szemet gyönyörködtetően szép fekvésű falu Garamkö- vesd (Kamenica nad Hronom). Házai homokkő-hegy oldalába szurdokaiba vagy éppenséggel a hegytetőre épültek. Lakossága 85—90 százalékban magyar nemzetiségű. Van folyója, és (a sajátos hangulatot keltő meredek homokfalakba vájt pincékben) zamatos bora. És — iskolája is van. Szlovák és magyar tanítási nyelvű alsó tagozatos alapiskolája. A magyar iskola épülete nem új, de szorgos munkáskezek {jórészt társadalmi munkában) használhatóvá, mondhatnám, takarossá alakították, olyanná, hogy két osztályterme s a közéhük ékelt igazgatói-tantestületi szobács- ka második otthona lehessen 31 kisiskolásnak és két tanítójuknak. A kicsindi (Malá nad Hronom) születésű Tóth József 23 esztendeje működik az iskolában, 1961 óta igazgatóként. Pe- dagőgustársa 1976-tól Szakállas Imre, akivel — noha nagy erőfeszítések árán — példás szorgalommal és odaadással végzik a mindennapi iskolai teendőket, hogy tanítványaik megszerezhessék az érvényesülés ugródeszkáját“ — a tudást. Fáradozásuk évről évre meg is hozza a maga gyümölcsét: tanítványaik a negyedik osztály befejeztével a legjobbak közölt ülhetnek be a Párkányi (Štúrovo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola padjaiba. Ilyenkor, január végén, a beiratások idején sok szülőnek okoz fejtörést, hová írassa be ősztől iskolás sorba lépő kis- fiát-kislányát. Nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk nekik, megbízhatnak a Garamkövesdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, gyerekeik szellemiekben mindent megkapnak ott, amire egy kisiskolásnak szüksége van, s — szocialista társadalmunk jóvoltából — az ányanyelvükön. Garamkövesden annak idején eléggé későn, csak 1956-ban nyílt meg a magyar iskola. Kezdetben 5 osztályos volt, és három tanerővel működött. Persze, az 5 osztálynak éppúgy meg kellett férnie két tanteremben, mint most a négynek. Időnként a tantermek zsúfoltak is voltak, most ellenkező a helyzet. Pedig a tanítás színvonala azóta sokat emelkedett. E tekintetben az iskola megfelel az időközben megnőtt követelményeknek. Talán nem árt, ha rövid pillantást vetünk a múltba, és áttekintjük, hogyan alakult az iskola tanulóinak létszáma. Tanév: 1956 59/60 60/61 66/67 70/71 75/76 79/80 Tanulók száma: 63 89 95 59 42 34 31 Figyelemre méltó, hogy az 1960/61-es tanévben harminc gyerek jelentkezett első osztályba, ezért vált szükségessé a harmadik tanerő alkalmazása. (Egyébként hat évig volt három tanerős az iskola.) Az idén 11 elsősünk van, 13 gyerek jár második osztályba, négy harmadikba, három negyedikbe. Számunkra elgondolkodtatok ezek a számok, talán a garamkövesdi szülők számára sem maradnak közömbösek. — Milyen iskolájuk kapcsolata a szülőkkel? — kérdezem Tóth József igazgatótól. — (ól együttműködünk a szülőkkel. Az iskola felújításakor 1969-ben sokat segítettek. Egyes szülőkkel azért vannak problémáink. Nehezen értik meg, hogy az ő nevelési ráhatásuknak összhangban kell lenni az iskolai elvárásokkal, a mi pedagógiai elveinkkel, például, ha a gyerek nem tudja elkészíteni a házi feladatát, a szülő nem csinálhatja meg helyette. Ezzel nem bennünket csap be, hanem a gyerekét. Itt kapcsolnék az új oktatási rendszerre, melyet elvileg természetesen helyeslek, de bevezetése kellő felkészülést, körültekintést igé nyel, az új módszerek alkalma zásánál nem hagyhatók figyelmen kívül a helyi adottságok. A jobb képességű gyerekek számára előny az úi rendszer, mert nagyobb teret ad aktivitásuknak és együttműködésüknek az oktatási folyamatban, ám a gyengébb tanulók „nem bírják a tempót“, és éppen ezek otthon sem pótolhatják az elsajátítat- lan tananyagot, mert a szülők nem képesek a segítségükre lenni. Ezért van olyan sejtésem, hogy az új oktatási rendszer szerint nehezebb lesz küzdeni a lemaradások ellen. — ön most az elsősöket és a harmadikosokat tanítja, egyidejűleg egy tanteremben. A régi koncepció szerint az első és a második, illetve a harmadik és a negyedik osztály tanult egy tanteremben. Mi az előnye az új elképzelésnek? — Többek között talán az, hogy a két osztály nem zavarhatja egymást, ugyanis nagyobb a „távolság“ a két tananyag között. Nem beszélhetnek úgy bele a tanulók egymás dolgába Persze a régi elv szerint a lemaradt másodikos az elsősökkel újra átismételhette a számára nehezebb tananyagrészeket, volt plusz esélye a mulasztás pótlására. A két osztályteremben példás tisztaság és rend uralkodik. A falakon többfajta, más-más célt szolgáló szemléltető eszközök Olyan szabványszerűen hatnak mintha a taniigytől kapták vol na. pedig csaknem valamennyit a két tanító készítette . .. Tóth József szerény, de annál gondosabb és szorgosabb ember Egész lénve az igazi falusi ta nítót idézi, aki mindent meg tesz az iskolájáért, kis tanítvá nyaiért ám ugyanakkor a falu gondiaibó! és közös dolgaiból is részi vállal.KÖVESDI JÁNOS „Fogjátok meg egymás keiét“ Negyedévenként újra és újra kellene nézni Az édes életet, azt az önmagát nagyratörő ambíciókkal ámító újságíróról szóló filmet, amely 1959 ben készült. Már a nyitókép is döbbenetes: helikopteren Krisztust, azaz Munkás-Krisztust szállítanak a Vatikánba, és Marcello Rubini, észre sem véve, hogy érdekes publicisztikai témát bonthatna ki, egy tetőteraszon napozó lánycsapatnak integet a magasból. üe tőle ez természetes, hiszen mindig elsuhan a lényeg fölött, mindig az élet naposabb oldalát keresi, miközben mások s maga életét szép lassan semmissé őrli. l)e ezt nem vallja he magának, bár valószínűleg átvillan rajta az elfecsérelt élet fájdalma a filmet záró tiszta arcú, gyönyörű lány láttán, aki áll a tengerparton s talán neki integet, talán valaki másnak, tény, hogy a tengeri szörnyön szörnyűlködőknek. Menekvés ez a lány, az utolsó lehetőség, az „édes élet“-bői való meneküléshez? Mert édesnek tűnik az élet ebben a filmben, amelyben a lelkifurdalásokat elfújja a következő perc hamis és üres öröme, a terméketlen szenvedély, az önmagát áltató, hamis illúziókat kergető hit. Igen, negyedévenként újra és újra kellene nézni Federico Fellini e világhírű alkotását, amelynek mondandóját a rendező így fogalmazta meg: „Vegyünk magunknak egy kis bátorságot. Hagyjuk abba a ha- zudozást. Mi az, amit Marcello, a film főszereplője tehetne? A kérdésben már a felelet is benne rejlik: nézzen körül végre tárgyilagosan és szeretettel a világban. Élvezze mértékkel az életet* Marcello újságíró, aki politikai közömbösséggel szemléli az életet, aki csak a pillanat örömének él. De kicsoda Federico Fellini, ez a már oly sok vitát és port kavart olasz filmrendező, akit egyetlen világhírű társához sem hasonlíthatunk. Bár nevét együtt emlegetik a legnagyob- bakéval, sem a logikai ésszerűséggel megáldott Resnaishez, sem a filoszi, hozzá képest kissé hűvös, nálánál jóval csendesebb Bergmanhoz, sem a pillanatot kivetítő, a dinamizmust visszafogó filmjeiről híres Anto- nionihoz nem hasonlítható. Esetleg a nyolcvanéves spanyol Bunuelhez, a filmművészet élő klasszikusához, aki régi, de legújabb filmjeiben is enged az imagináció vonzásának, a sokkolás erejének, na és a fanyar humornak, amellyel a burzsoáziát, az egyházat és minden hamis szellemiséget fölmutat, kilúgoz. Szimbolikus világában nagy szerep jut a metafórának, arkácsak Fellini szubjektivizált világában. Sokáig töprenghetünk, vajon Fellini szubjektivizált világa miért oly közeli, miért nem vezet sohasem mellékösvényre? Mert Fellini önmagát fogalmazza minden filmjében. Az édes élethez újságírói pályából merít, a Nyolc és fél hez gyermekkorából és addigi önmagából táplálkozik, a két legutóbbi filmjében, ' a Rómában és az Amarcordban pedig, véglegesen t?) szakítva az epikus filmfor mával, lírai vallomást készít egy városról és mint mindig, önmagáról. A Nyolc és fél ről azt tartják, az első művészi önvallomás a film történetében, amelyben a rendező az ágosto- ni hagyományokhoz híven önvizsgálatot tart. Az eredmény? Megrázó vallomás napjaink emberének társtalanságáról, arról, hogy a fejlődő, egyre civilizá lódó világunk nem oldja meg automatikusan az ember magányát és etikai konfliktusait. Fellini a Nyolc és fél előtt betegeskedett, s betegségében előre látta azt az alkotói válságot, amelyet a filmben megfogalmazott, s amely valóban elérte őt 1966 ban, amikor fölhagyott egy film forgatásával, amelyre addig líramilliárdokat fordítottak és rengeteg időt, energiát, mégis fölhagyott vele, mert Fellini, akár jó, akár rossz filmet forgat — csak olyan művet készít, amit vállal. Példa erre a Szatirikon, amely 1968 novemberétől 1969 nyaráig készült, s amely a hatvankilences velencei filmfesztiválon botrányosan megbukott. Azóta? Ez a film bejárta a világot, a ledér helyzetek és erotikus kalandok — melyek miatt Felli- nit sokan erkölcstelenséggel vádolták — mára természetessé váltak, ami bizonyítja, hogy Fellini bölcs és szabadon gondolkodó jós, a realizmus bűvé- sze, látnoka. Különben is, az idő távlata azt mutatja, hogy Fellini a mű eredeti szexuális vonatkozásait inkább tompította, amit Petronius töredékek' ben fönnmaradt műve is bizonyít. Nemeskürty István, a magyar Fellini-monográfia írója így vall erről: „Ma már odáig züllött a nyugati filmipar, hogy nemi eltévelyedések ábrázolásához egyáltalán nem szüksé ges Petronius ürügye. Dehát akkor miért készült e film? Mondhatnánk, hogy azért, mert Fellininek Az édes élet után a szájába rágták, hogy ő egy modern Petronius. De ez olcsó válasz lenne. Talán valamivel közelebb járunk az igazsághoz, ha így fogalmazunk: Fellini a maga korának erkölcsi züllőttsé- gét a régi császári Róma hanyatlásához hasonlítja. A mai édes életet visszavetíti az ókorba, hogy ily módon a mát ostorozza.” Fellini mindig a mát ostorozza. A számára világhírt hozó, 1954-ben elkészült Or- szágúton-ban is, amelyben a szenvedő ember, Zampano bűnbánatot érez. Bűnbánatot, mint valamennyi tisztaságot és igazságot kereső Fellini hős, mint a Nyolc és fél Guido nevű rendezője, aki a bábeli torony alatt áll, s irányítva teremt: „fogjátok meg egymás kezét." A hatvanadik születésnapját ünneplő művész jelenleg is forgat. Készülő filmje feltehetően szerves része-lesz annak a sorozatnak, amelyre Fellini föltette életét — a velejéig őszinte filmes önvallomásnak, amelynek valamennyi mozaikját látni kell emberségünk épülésé hez.-szegWorreimé a Utáltában A kapitalista morál álszentségét leplezi le George Bemard Shaw ír származású Nobel-díjas angol drámaíró Warrenné mestersége című, 1898-ban írt darabja. A hatszereplős dráma megmutatja az előkelő társaság tagjainak bűnrészességét a legocsmányabb üzletben, a női test árubabocsátásában. A fő konfliktus a címszereplő és leánya Vivie között játszódik le. Vivie. miután megtudja anyja igazi foglalkozását, a maga rideg, de az anyjáénél tisztább és őszintébb életét kezdi élni. Egyedül marad, de tudja miért. A jubiláló Thália Színpad ezzel a bemutatóval ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A darabot Ivan Ivaňčo, a pre- šovi Ukrán Nemzeti Színház művésze rendezte. Warrennét Gombos Ilona, Viviet Kövesdi Szabó Mária alakítja. Bemutató ma este hét órakor, a kassai (Košice) Thália Színházban. —ti 1980. I. 24. Federico Fellini hatvanéves