Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-17 / 14. szám, csütörtök

::.d'iWi-MFuví-'. Iskola az Ady utcában Rövid időn belül másodszor vagyok itt, a Párkányi (Štúro­vo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. De ahhoz, hogy megérezzera legalább, mennyi­re van jelen Ady, Major István és Komenský szelleme a tanter­mekben, még többször kellene eljönnöm, néhány tanítási órá­ra is be kellene ülnöm, a gye­rekek közé, titokfejtő szavak, gondolatok sajátos hangulatú világába — azonban nem aka- rok „zavaró körülmény“ lenni, a tanításhoz és tanuláshoz, kép­letesen szólva, tiszta, zavarta­lan légkör szükségeltetik, egyetlen órán is sok minden el­veszhet, talán örökre. Olyan is, amire Ady tanított, akiről az is­kolák utcáját nevezték el Pár­kányban; olyan is, amire Major István tanított, akinek az arc­képe és életrajza mindjárt a be­járati folyosó falán látható, ó a pionírcsapat névadója; és olyan is, amire Komenský taní­tott, akinek az arcmásával Csi- csay Alajos igazgató szobájában találkozom. Nagy iskolában vagyok, az ország egyik legnagyobb ma­gyar tanítási nyelvű iskolájá­ban. Nyolcszázhetven gyerek jár ide, igaz, nemcsak Párkány­ból, hanem a környező falvak­ból is. „Nincs velük probléma — mondja az igazgató —, illet­ve van, az minden iskolában előfordul. Ha elevenebbek a gyerekek, az még nem jelent semmit, és ha akad két három iskolakerülő, nem a gyerekeket lehet érte elmarasztalni.“ Csi- csay Alajosnak egyébként, hogy az ő kifejezésével éljek, min­den tanuló at asztalán van. „A kollégák egy kicsit bürokratá­nak tartanak, én szeretem a statisztikákat, kimutatásokat. Minden tanulónak van úgyneve­zett fejlődési lapja, ha becsüle­tesen vezetjük, könnyű megír­ni a komplex értékelést is.“ Ha kívánnám, pillanatok alatt meg­tudhatnék egyet-mást valame­lyik tanuló családi körülményé­ről, megtudhatnám, melyik fa­luból hány gyerek jár ide, mi­lyen eredményeket érnek el együtt és külön-külön, milyen számszerű adatok jelzik az öt­venöt pedagógus oktató-nevelő munkájának a színvonalát. Azt azért hadd jegyezzem le, hogy 248 gyerek jár a napközibe, 400- an az iskola étkezdéjében köl­tik el ebédjüket. A sokféle saj­tótermék közül például a Kis Építő 312, a Tábortűz 102, a Priateľ 300, a Včielka 164 pél­dányban érkezik ebbe az iskolá­ba, amelynek még a Komenský utcán és Nánán is van egy-egy épülete. Nánára most a negye­dik évfolyam három osztálya jár, busszal viszik és hozzák a gyerekeket. A Komenský ut­cán az ötödik évfolyam három osztálya tanul. Hátrányt jelent ugyan, hogy így a tanítók is ingázni kénytelenek, és, Nána esetében, az érzékenyebb segéd­eszközök hamarabb megrongá­lódhatnak a gyakori szállítás közben, de: délután nincs taní­tás. „Helyszűkével bajlódunk, ennek az épületnek tizennyolc tantermében huszonegy osztályt helyeztünk el, pontosabban, a szaktantermekben is osztályok vannak. Sok segédeszközt ka­punk, sok korszerűt, azokat sem tudjuk kellőképpen elhe­lyezni.'1 Viszont használják őket, mind több sikerrel. „Elsőrendű feladatunk, azon­kívül, hogy színvonalasan ok­tassunk, neveljünk, a gyerekek elhelyezése. Közel hatvan szá­zalékuk eljut a különböző kö­zépiskolákban. Reichel János lelkiismeretesen végzi a pálya- választási tanácsadást, a szü­lőkkel rendszeres kapcsolatot tart fönn. és a számukra ren­dezett értekezleteken mindig beszámolunk az eredmények­ről is. Évente két olyan érte­kezletet tartunk, amelyre min­den szülőt meghívunk.“ A ter­mesze 11 udomá n y i tan tárg y akból rendezett olimpiákon több járá­si megoldója volt az iskolának, többek között Bognár Éva és Lengyelfalusi Miklós jóvoltából, akinek a nevéhez érdemes énekkari tevékenység is fűző­dik. Kulturális téren inkább a múlt gazdagabb; országos se­regszemléken ritkábban talál­kozunk párkányi iskolásokkal. Annál gyakrabban viszont a sportversenyeken, Zahradnyi- csek Béla vezetésével mostaná­ban a sport vált népszerűvé. Az iskola hírnevet, ahogy mon­dani szokták, öregbíti a Major István pionírcsapat, mely a já­rás öt kitüntetett csapata kö­zött szerepel, Dávid Mihály pio­nírvezetőnek is köszönhetően. Vele még a pedagógiai karon ismerkedtem meg, most szépen berendezett tanítói lakásban él feleségével és kislányával. Az igazgató, Csicsay Alajos nevével az újságokban találkoz­tam először, karcolatok, elbe­szélések fölött vagy alatt. Csal­lóközi, nyáradi születésű, Muzs- lán (MuzfaJ tanított, hetven­ben került ide, hetvenegytől igazgató. „Nekem az, hogy va­laki igazgató, még nem sokat mond. A tett a fontos. És ha egy igazgató fél attól, hogy va laki a helyébe lép, akkor baj van.“ Az igazgatóhelyettes, Horbu- Iák Mihály személyében földim- re akadtam, a Bodrogközben született és érettségizett, hat­vanhét óta tanít ebben az isko­lában, és olykor-olykor erős honvágyat érez. Az elmúlt év őszén érettségi találkozón volt, szülőföldjén látta viszont nagy­nagy örömmel az egykori osz­tálytársakat. Itteni feladata: a napi munka megszervezése. Szi­gorú embernek mondják, én lendületesnek és jókedvűnek is­merem meg. Ö is keveselli a helyiséget. Aztán arról beszél, hogy van olyan osztály, amely- nek a létszáma eléri a 39-et. Persze, ilyen vau másutt is, saj­nos. Dolgozhat a pedagógus lé- lekszakadásig, ha ennyi gyerek kel egy osztályban tartani akar­ja a színvonalat, és még inkább, ha emelni is. „Mindenki képe- sített nálunk, és mindenki igyekszik megtenni a tőle telhe­tőt. Mégis úgy érezzük, hogy az eredmények nincsenek szinkronban a képességekkel, lehetnének jobbak.“ Úgy érzem, ez az egészséges elégedetlen­ség, a mindig jobbat, többet akarás hangja. Skuta I,ászlőné magyar —szlo­vák szakos tanítónőnek most éppen nincs órája, illetve — ahogy pedagógusok között mondják — lyukas órája van, így hát vele folytatom a be­szélgetést. Huszonkét éve tanít, tizenhét éve itt, többnyire szlo­vák nyelvet. „Az első eszten­dőkben két községben is taní­tottam. de Párkányban érzem magam a legjobban. Nemcsak azért, mert párkányi vagyok, azért is, mert itt megvannnak a feltételek a produktív mun­kához. Véleményem szerint minden gyerek megtanul szlo­vákul, persze nem egyformán könnyen. De mi a gyengébb ta­nulókat is bátorítjuk, azért is, hogy ne legyenek gátlásaik, merjenek megszólalni. Nálunk, ha bejön valaki az osztulyba, tapasztalhatja, hogy milyen szé­pen beszélnek már. Szükséges azonban az is, hogy az iskolán kívül szintén foglalkozzanak a nyelvvel, tévézzenek, rádiózza­nak, olvassanak. Sokat adhat nekünk, pedagógusoknak, a most megkezdett átképzés, az új módszer szerint jobban ki­használhatjuk minden egyes gyerek alkotóképességét. _ És lesz irodalom is, széppé, érde­kesebbé válnak az órák.“ Mint járási előadó is beszél Skuta Lászlóné, aki szereti tantár­gyát. mint mondja, mindig ta­lál benne újat, a gyerekek szá­mára is, akik között néhány év múlva ott lesz az a százti­zenhárom kis elsős.is, aki ta­valy kezdett, négy osztályban, és az újak, akiket vár az iskola, várnak a tanítók. „Tudnak taní­tani. És a tizenöt évvel ezelőtti helyzethez képest nagyot lép­tünk előre, mind az oktató ne­velő munka színvonalát, mind az e munkához szükséges fel­tételeket tekintve.“ Ezeket a szavakat kézfogás közben mondja az igazgató. rodnAr gyula Egy karmester évtizedei JUBILEUMI HANGVERSENY A SZLOVÁK FILHARMÓNIÁBAN Szűnni nem akaró tapssal köszöntötték hallgatói Rajter Lajost, a Szlovák Filharmónia dirigensét az ötvenéves kar­mesteri működése alkalmából rendezett hangversenyen. Rajter Lajos életútja Pezinok- ból ,indult, ahol zenei művelt­ségének alapjait orgonista édesapjától kapta. Zenei tu­dását később a nagyhírű bra- tislavai zenepedagógusok, Ale­xander és Frico Kafenda irá­nyítása mellett fejlesztette to­vább. 1924-ben iratkozott be a bécsi Zeneakadémiára, ahol Jo­seph Marxnál és Franz Schmidt- nél zeneszerzést, Clemens Krauss karmesternél pedig ve­zénylést tanult. Tanulmányait 1929-ben fejezte be, kiváló eredménnyel. Egy ideig még Dohnányi Ernő zeneszerző diák­ja a budapesti Zeneakadémián, azonban csakhamar a nyári salzburgi zenei játékok segéd­dirigense, egykori tanára, Cle­mens Krauss oldalán. 1933 és 1945 között a Magyar Rádió zenekarának karmestere, s idő­közben 193Q-tól a budapesti Zeneakadémia tanára. Ettől az időtől számíthatjuk jelentős külfödi vendégszerepléseit, si­kereit. Tehetségét, tudását, tö­kéletes tisztaságú, pontosan érthető gesztusait egyre töb­ben ismerték meg, újabb és újabb meghívásokat kapott nagyhírű európai zenekaroktól. A felszabadulás után, 1946­ban visszatért Bratislavába, ahol először a rádiózenekar élén működött, majd 1949-től, a Szlo­vák Filharmónia megalakulásá­tól, annak karmestere lett. Raj­ter Lajos munkássága szinte felmérhetetlen jelentőségű, hi­szen oroszlánrésze van a Fil­harmónia állandó repertoárjá­nak kialakításában. Továbbra is rendszeresen vezényel külföl­dön, jelentős zenei rendezvé­nyeken, fesztiválokon képviseli hazánkat. Sokoldalú művésze­téről, a zenei életben való mély áttekintéséről vallanak az ál­tala vezényelt hangversenyek, amelyek közt rendkívül sok ős­bemutatót is találunk. Pályafutása során legkiemel­kedőbb sikereit a német klasz- szikusok és romantikusok, el­sősorban Johannes Brahms mű­veinek, valamint az oratorikus művek előadásával érte el. Emiatt is örvendetes volt a ju­bileumi hangverseny műsora, amelynek első száma Johannes Brahms 1857—58-ban, Göttin- genben írt ifjúkori műve, a ü-dúr Szerenád, op. 11 volt. A mű eredeti formája háromtéte­les oktett, vonós és fúvóshang­szerekre. Brahms csak később, barátai rábeszélésére írta át mai formájára. Rajter Lajos rendkívüli biztonsággal, a ze­nei szöveghez híven vezényelt, kerülve az olcsó közönségsiker érdekében gyártott hangeffek­tusokat, visszaadva azonban a mű itt-ott felcsillanó fiatalos könnyedségét, optimizmusát. A hangverseny következő szá­mában, Richard Strauss német romantikus zeneszerző a Halál és megváltás című szimfonikus költeményében (op. 24), sokkal lendületesebb, hangerősségében szélsőségesebb előadásmódot választott a karmester. A mű szintén a zeneszerző fiatalkori alkotása, témája megkívánja a dinamikus, kontrasztokkal telí­tett vezénylést. Rajter Lajos rendkívül élvezhetővé tette a mű ellentéteken alapuló forma­megoldását: a himnikusan höm­pölygő bevezető tétel után dé- monikus erőket megelevenítő harc következik, majd a zene­szerző a feszültséget a meg­nyugtató epilógusban oldja fel. Különösen szép zenei élmény volt W. A. Mozart C-dúr Koro­názómiséjének K. 317 előadása. Az est szólistái Viktória Stra- censká (szoprán), Barlay Zsu­zsa (alt), Anton Dermota (te­nor) és Peter Mikulás (basszus) voltak. Rajter karmesteri tudá­sának, rutinjának köszönhető, hogy Barlay Zsuzsa indíszpo- náltsága és Peter Mikuláš ki­sebb technikai hiányosságok miatt gyengébb előadásmódja ellenére rendkívül megnyugta­tó, kiegyensúlyozott Mozart- előadást hallhattunk, csodála­tosan kidolgozott zenekari és énekkari résszel. SIMON MÁRIA Kristályok tisztoságávdl Barcsay Jenő festőművész nyolcvanéves Harcsai/ Jenő a huszadik századi magyar festőművészet realista és absztrakt irányza­ta közt „híd. ugyanakkor azonban sorompó és választó- fal is“. Sokévtizedes alkotó tevékenységének alapvető kérdése e két lényegében el­térő felfogás közös nevezőre hozás« voll. A mértani, szer­kezeti stíltist rendszerint tér mészethű ábrázolásmód, lírai hang váltotta fel nála, sőt ezek gyakran egymás mellett is szerepeltek. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán — Rudnay Gyula hatására — * kezdetben sötét színezetű, rembrandtosan drá­mai képeket festett. Hősei ál­talában szerencsétlen, kitaszí tolt figurák voltak (A vakok. A falu bolond ja, Verklis, Öreg ember stb.). Megragadok ugyan, de Barcsay — mielőtt az érzelgősség hibáját« esett volna — elhagyta őket, s az élet kevésbé megrázó, általá nosabb kérdései felé fordítot ta figyelmét. Párizsi tanul­mányútja során rövid ideig Modigliani, hosszabb távon pedig Cézanne józan látás­módja igézte meg. Olaszor- szágban a kora reneszánsz al­kotóit is szívébe zárta. Rokon­szenvezett minden olyan mű­vészi törekvéssel, mely az ál­landót igyekezett kifejezni, s a lényeg megmagyarázására irányult. Útja feltartóztatha­tatlanul a formaegyszerűsítés hez, a mondanivaló sűrített, tömör megfogalmazásához ve­zetett. A magyar művészek közül a kubizmus felé hajló Aba Novák Vilmos állt hozzá a legközelebb Első, az úi szellemben „le­tisztult“ műve a Munkásláng, 1928-ból Fokozatosan arra a meggyőződésre jutott, hogy „a puszta lét csodájának állí­tani emléket, a lét monumen tális nagyszerűségét sugallni'' többet jelent, mint „érzelmek ábrázolásával keltem érzelme­ket“. E nézetének helyessé gét — a második franciaor­szági tartózkodása alkalmaval megismert — Picasso és Rouault műveiben vélte iga zolni. Akárcsak azok, a „nagy“ témákról ő is áttért i hétköznapi jelentéktelen dol­gok ábrázolására. Évekig ki­zárólag csak tárgyakat, vagy tájat festett, emberi alak nél kül. Mint mondta, az embert nem lefesteni, hanem meg­festeni alkarja. A szentendrei festőtelepen, melyneik nya­zíeiói'n, csendéletein és em béri feiein az ésszerű konst­ruktivizmus lazább, lírai hang gal párosul /Beszélgetők, Evezősök. Leány fejj. Barcsay kisméretű képei Is monumentálisak, ezért maga tói értetődő, hogy a művész végül is a nagyméretű fal- festészetnél kötött ki. A hat­vanas években sorra megvaló­síthatta j korábban tervezett mozaik-képeit (például a mis kolci Nehézipari Egyetemen! Több nagyméretű képe a bi­zánci freskókra emlékeztet /Mozaikterv arany háttérrel 1- Mozaikjainak jellegzetessége, hogy az alakok mögé nem fest természeti hátteret. Célja „hogy magában az emberi természetben sűrítse a terme szett valóság monumentalitá sát“. A miskolci Mozaiktervvel egyidőben annak néhány val tozatát is megfestette, Asszo nyok, Kompozíció kékben és vörösben stb címmel. Lyka Károly szerint ez „egyszerű és nagyvonalú beszéd, mint egy közmondás“. A hátteret csupán árnyak alkotják, de ezek nem naturalisztikus ar nyékok, hanem stilizáltak, s valószínűleg a tér érzékelte téséneik szükségleteképpen vauinak jelen. A Gyász (1971- böl), sárga-barna-fekete han­golásában egyik leghataso 'sabb monumentális festménye. A szentendrei művelődési ház mozaikterve a művész addigi törekvéseinek összegezése. A szentendrei házmotívumokat az „ikonfestészet szellemében fogant sziluett figurák csoport /ával“ kombinálta. A fő mon­danivalót — az egymásra utalt­ságot. társulást — a megsok­szorozott erővonalak egyik figurából a másikba való áramlásával fejezi ki A Pá­holyban című festmény e mo­zaik másik változata. A ma­gány tragédiája tehát tovább­ra is foglalkoztatja a mű­vészt, de már más szinten, mint kezdetben A hatvanas években Bar csaynal újra konstruktivista stíluskorszak következett; a szentendrei utcasorok, vala­mint a festőállványos műte- remsaroik voltok leggyakoribb „modelljei“. Némeiy már a tisztán absztrakt művészethez sorolható. Sajátos, „emberköz­pontú, drámai konstruktiviz­musa azonban lényegi kérdé­sekben tér el az 1910 es évek közepén kialakult európai ranta látogatója volt, a tér­nek kis felületen való, tömör ábrázolását gyakorolta, egyre világosodó palettával. A bu­dapesti Nemzeti Színház szá­mára 1949-ben készített nagy­méretű mozaiktervén már emberi alak is szerepel. 1945-től 1974-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskola ta­nára volt. Világszerte tan­könyvként használt Művészeti anatómia című tanulmányáért (1953-ból) Kossuth-díjat ka­pott. Ennek folytatása az Em­ber és drapéria (1958-ból), va­lamint a Forma és tér (1966 - ból). Ezek Barcsay alapos szakismeretéről, rajztudásáról tanúskodnak, formailag és eszmeileg pedig az olasz re­neszánsz felvilágosult törek­véseit követük. Az ötvenes évek vége felé alkotott tájképein, házkoinpo­konstruktivizmustól". Talán a holland Mondrianhoz áll a legközelebb, de míg Mondrian „a tiszta viszonylatok logikus és racionális“ kifejezését hir­deti, Barcsaynál a „világ koz mikus végtelensége, a létezés elementáris ereje is elsősor­ban emberi relációkhoz kötő­dik“. Legelvontabb képei a Feketében vörös (1966), Konstruktív táj (1966), melye két „az aszimmetriából áradó egyensúly, az ellentétekből születő harmónia, az anyag belső mozgásából kikristályo­sodó nyugalom“ jellemez. „Korunk festészete az épí tés a szilárd és világos szer­kezet jegyében fogant — mondja. — Mindig arra töre­kedtem, hogy képeim a kris- tályok tisztaságával tükrözzék a kor humánumát“. L. GÄLY TAMARA 1980. I. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents