Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-07-22 / 29. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. JÚLIUS 22. VASÁRNAP BRATISLAVA XII. ÉVFOLYAM 29. SZÁM Ara I KORONA V alahogy hajlamosak vagyunk rá, hogy úgy álta^ Iában elmarasztaljuk a mai fiatalokat. Különösen az idősebb korosztály — tisztelet a kivételnek — bánik könnyen az elmarasztaló jel zőkkel, mintha nem is a mi fiaink ról, lányainkról lenne szó. Gyakori a rosszalló íejcsóválás, az összehason lltgatás, az önigazoló, már már kinyilatkoztatásként hangzó konzekvencialevonás: bezzeg a mi időnkben ... Ám elég a szószaporításból, a köz helyek unos-untalain ismétléséből. Kár lenne folytatni az elkezdett gondolatsort, mert törvényszerűen eivé térnénk az utat. A kollektív elmarasz talás még sosem vezetett jóra, min den ilyen kinyilatkoztatás elrugasz kodik a realitásoktól. A maguk módján ők sem jobbak, de nem is rosz- szabbak, mint mi voltunk a magunk idejében. Ne feledjük azonban, az idő sok mindent megszépít, s még inkább látnunk kell, hogy ők már egy teljesen új, a múlttal szinte ösz- szehasonlíthatatlan világban élnek, egy igazabb, emberibb társadalmi rendszer levegőjét szívták magukba. Hogy bizonyos dolgokra más szem mel néznek, mint ahogyan mi néztünk annak idején, mások gondjaik, az életről kialakult nézetük, felfogásuk — ez nagyon is természetes. Félreértés ne essék, ezzel nem állítjuk azt, hogy a mai fiatalok minden hibától, rossz szokástól mente sek. Ha ezt állítanánk, a ló másik oldalára esnénk át. A színét a fonákjával együtt kell látnunk, akár a múltról, akár a jelenről beszélünk. Gyakran elhangzik: a mai fiatalok nem szeretik a munkát. Talán ilyenek is akadnak közöttük, de a zöme, a nagy többség nagyon is szorgalmas, felelősségtudattal készül az életre. Hogy jobban megértsük a sorjázó gondolatot: harminc-negyven esztendővel ezelőtt — különösen fa lun — fehér holló volt, ha valamelyik módosabb gazda gyereke az érettségiig eljutott, főiskoláról, egyetemről nem is beszélve. Igen sokan még az elemi iskola nyolc osztályáig sem ju tottak, mert az ínség kenyérkeresetre szorította őket. Itt nem az volt a kérdés, szeret-e dolgozni, bírja-e a munkát a gyerek, hanem a minden napi betevő falat, hogy eltakarja meztelenségét, a hidegek beálltával tudjon mit húzni a lábára. És ma? Kit kerget az ínség ostora? Hovatovább ma már kevés ember gyereke elégszik meg a nyolc általánossal. Miért? Egyrészt az élet, a rohamos fejlődés diktálja a tovább tanulást, másrészt, mi szülők szorgalmazzuk, hogy járja csak ki a gimnáziumot, legyen csak diplomás ember a gyerekből. A kenyér, a ruha, miegymás már nála nélkül is megkerül. Bizony nem lebecsülendő dolog ez, sőt ki merjük mondani, nem könnyű feladat a szakmunkás- vagy az érett ségi bizonyítvány megszerzése, nem is beszélve a főiskolai, illetve egyetemi diplomáról. Munka ez a javából, keményen meg kell érte dolgozni. És kinek? Azoknak a „mihaszna“ fiataloknak. Ám miég ez sem minden. Jön a va káció és ők ezrével vállalnak kétkezi munkát népgazdaságunk számos ága zatában. A kimondott szó hitelének kedvéért említjük meg, hogy csupán a múlt év nyarán Szlovákiában a mi derék fiaink és lányaink megközelí főleg kilencmillió korona értékű munkát végeztek. Egy másik példa: a múlt nyáron közel háromezer — ifjúsági korosztályba tartozó — kom- bájncs aratott. S az egyéb mezőgazdasági gépek nagyobbik felén szin tén a fiatalok dolgoztak. És az idén? Még korai lenne a sommázás, de érdemes felfigyelni azokra a hírecs kékre, amelyek eljutnak a tömegtájékoztatási eszközök szerkesztőségeibe. Csak mutatóba: közel tizenkét ezer bratislavai diák és főiskolás, il letve egyetemi hallgató döntött úgy, hogy a vakáció egy részét hasznos munkával tölti; ott segítenek, ahol erre éppen a legnagyobb szükség mutatkozik. A középiskolások első csoportjai máris munkába álltak. Többségük a mezőgazdaságban, illet ve az élelmiszeriparban vállalt mun kát. Közép-Szlovákiából szintén kap tunk olyan híreket, hogy a kerület tanulóifjúsága zöme, közel huszonegyezren ajánlották fel segítségüket. Közülük négyezerötszázan a mezőgazdaságot választották, hogy se gítsenek gyakorlattá tenni a jelszót: egy szem gabona se vesszen kárba, amit megtermett a föld, szolgálja valamennyiünk javát. Ez lenne a dolgok egyik oldala. A másik, hogy ezek a fiatalok — a tanulóifjúságra gondolunk —, ezekben a hetekben ismerkednek a gyakorlati élettel, a dolgos hétköznapokkal. Ezt n© tévesszük szem elől. p/íár az sem mindegy, hogyan fogadjuk őket. Az első benyomások többnyire nyomot hagynak. Lássák, érezzék, hogy szükség van rájuk, számítanak a munkájukra. Nem jó dolog az, ha a fogadó üzemek vezetői úgy tesz nek, mintha nem tudnák, mit kezd jeinék velük, mintha igazában nem is tudnák, mit bízzanak rájuk, egyálta Ián számíthatnak-e rájuk. Gondoljunk csak bele: nincs rosszabb 'érzés annál, mint mikor az ember fölösle gesnek érzi magát. Előfordulnak ese tek, amikor velük akarják elvégeztetni az olyan munkát, amelyet már régen el kellett volna végezni, de elvégzésétől mindenki vonakodik, nemigen találnak rá embert. Ilyenkor ve tődik aztán fel a gondolat: majd megcsinálják a diákok! Akadnak aztán esetek, amikor túl ságosan is melegen fogadják őket, a kelleténél is jobban kimutatják szí vességüket — többnyire munka utáni poharazgatással. Az ilyen megbecsü lés — fakadjon bár a legjobb szán dákból — helytelen. Ne tekintse ünneprontásnak senki, hogy most ilyesmit is szóba hoztunk; mert mi tagadás, hasonló jelenségek kel is találkozhatunk. Ha csak szór ványesetekről van is szó, beszélni kell róluk, és tenni ellenük, hogy tiszták, szépek legyenek az emlékek, olyanok, amire mindig szívesen gon dőlünk. Talán még annyit: nagyon kell a segítő kéz, az idén talán min den eddiginél jobban. Kell, de ide kívánkozik a szelíd intelem: az ed digieknél is jobban becsüljük meg ezeket a fiatalokat, akik mindenek előtt azért jöttek, hogy segítsenek, de egy kicsit az életet is tanulják. Nézzünk rájuk úgy, hogy ök a mi fiaink, lányaink, unokáink: örököse ink. SZARKA ISTVÁN Kell a segítő kéz (CTK-f elvétel)
