Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-12-30 / 52. szám

vítindetv éír type#/ Az év végén a számadások egész sorát készít­jük el. Mivel az ENSZ-közgyűlés 1979-et nemzet­közi gyermekévvé nyilvánította, a számadások egyike a világ sok országában közös témát ölel majd fel: a gyermekek helyzetét, s azt, mit tet­tek érdekükben az életükért és sorsokért felelős felnőttek az eltelt egy év alatt. A gyermekeknek egészséges fejlődésük érdeké­ben a világon mindenütt különleges gondoskodás­ra és megkülönböztetett figyelemre van szüksé­gük — állapította meg a világ haladó közvéle­ményével egyetemben az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének 1959-ben elfogadott, a gyermekek jo­gairól szóló deklarációja. Az azóta eltelt húsz év alatt ez a nyilatkozat azonban a világ számos — köztük iparilag fejlett — országában csak papírra vetett szó maradt. A valóság elszomorító, figyelmeztető és sürgetően segítségért kiált. Nap­jainkban, a tudomány és technika virágkorában, amikor az ember már a világűr meghódításában is sikeres lépéseket tesz, a Föld különböző tájain 350 millió gyermek nélkülözi az élethez szüksé­ges legelemibb feltételeket. A gyermekek milliói éheznek, iskola helyett éhbérért dolgoznak, a vé­res erőszak légkörében nőnek fel, örömtelenül, nyomorban és nélkülözésben. Az ENSZ világméretű akciójának — a nemzet­közi gyermekévnek — tehát fő célja az volt, hogy a felnőttek figyelmét a gyermekek helyze­tére irányítsa, s az egyes országok kormányait arra ösztönözze, hogy a gyermekjogok nyilatko­zatát ne csak tudomásul vegyék, hanem végre hiánytalanul meg is valósítsák. A szocialista országok, köztük hazánk is, abol a gyermekek a nyomort, a kizsákmányolást már nem ismerik, teljes mértékben magukévá tették a felhívás names gondolatát. Oroszlánrészt vállal­tak a gyermekév nemzetközi akcióinak szervezé­sében. A Szovjetunió fővárosa, Moszkva adott otthont a gyermekek békés és biztonságos jövő­jéért megrendezett világkonferenciának, Buda­pest az európai gyermektalálkozőnak. A nemzet­közi rendezvényeken kívül pedig az eddig is kö­vetésre méltó gyermekellátási rendszerük tökéle­tesítésének számos példájával nyújtottak újabb útmutatást, igazolták a szocialista társadalom gyermekközpontúságát. Itt említhetjük meg pél­dául Lengyelország egyik legnagyobb ajándékát gyermekei számára: elkészült a Varsó közelében fekvő Miedzylesiében a gyermekegészségügyi köz­pont, amelyet a köztudat „emlékmű kórháznak“ ismer. A második világháborúban elpusztult 2 mil­lió 200 ezer lengyel gyermek emlékére — em­lékmű helyett — országos és nemzetközi össze­fogással épült. Példákért azonban nem kell a szomszédba men nünk. A nemzetközi gyermekévben, hazánkban is számos példáját találhatjuk a gyermekekről való gondoskodás tökéletesítésének. Nehéz és le hetetlen lenne e szükreszabott helyen felsorolni a gyermekeink örömét és szórakozását szolgáló rendezvényeket. Ezért csupán a társadalom és a kicsinyek szempontjából is fontos gyermekintéz­mények hálózatának bővítését említem. A gyer­mekév nemzeti előkészítő bizottsága ezt tartotta az egyik legégetőbb feladatnak. A Z-akcióban épülő gyermekintézmények átadását sok helyütt 1979-ben igyekeztek megvalósítani: konkrétan 109 bölcsődéről, 761 óvodáról, 79 alapiskoláról, 130 is­kolai étkezdéről, 105 gyermekjátszótérről, 102 tornateremről van szó. „Az emberiség lelkiismerete nem lehet nyu­godt, amikor gyermekek szenvednek. A felnövek vő nemzedék teljes értékű fejlődése harmonikus oktatása és nevelése csak békés körülmények között lehetséges. A gyermekkor boldogságáért vívott küzdelem így egyúttal azt jelenti, hogy meg kell szilárdítani a békét, a népek nemzeti függetlenségét és biztonságát, el kell érni a fegy­verzetcsökkentést“ — ezt hangoztatta egyebek között a gyermekek jövőjéről tanácskozó világ- konferenciához intézett üzenetében Leonyid Brezs- nyev, az SZKP főtitkára. Ebből az üzenetből is kicseng a szocialista országok legfőbb alapeive: a béke és az emberiség, a béke és a jövő, a jövő és a gyermekek sorsa elválaszthatatlan — gyer­mekeink értékes emberré válása csak békében képzelhető el. Ezért nem nézhetjük tétlenül lel­kiismeretünket megnyugtatva, hogy az éhező, szenvedő gyermekek nyomorúságát nem mi okoz­zuk, s hogyan alakul a jövő nemzedékének sorsa határainkon kívül. Ezért is harcol a szocialista tábor következetesen a béke megőrzéséért, a le­szerelésért, az esztelen fegyverkezési hajsza meg­állításáért. Tettük ezt 1979-ben, a gyermekév esz­méinek, a gyermekjogok nyilatkozata alapelvei­nek legértékesebb támogatásaként, s tesszük a ''jövőben is mindaddig, amíg a világ minden táján béke nem lesz, a gyermekek olyan boldogok és elégedettek nem lesznek, mint nálunk és a test­véri országokban. Hogy ne csak egy év, hanem minden év a gyermekek éve legyen. flúriAn Márta • ^ év utolsó napjaiban so- Al kan határozzák el, hogy az új esztendőben új életet kezdenek. Vannak, akik káros szenvedélyeikről mondanak le, többen pedig a még tartalma­sabb élet, az idő ésszerű ki­használása mellett döntenek, s január elsejét tekintik határkő­nek. S hogy ezekből a fogadal­makból, ígéretekből mennyi va­lósul meg, arról a következő szilveszter kér majd számot. De nemcsak ilyen tervek szü­letnek az év utolján, sokkal komolyabb és hosszabb távú el határozások is elhangzanak. Ezek közé tartozik a felejthe­tetlen igen kimondása, mely két fiatal közös életének kezdetét jelenti. Oj élet kezdetét az új évben. Találkozás, barátság, szerelem „Azt hiszem jobban megy majd a tanulás .. — Hogy hogyan kezdődött? — ismételte kérdésemet Alica és mindjárt válaszolt is. — Gu­tán az irodalmi színpadok ke­rületi jesztioálján ismerked tünk meg. Aztán különböző rendezvényeken, eleinte vélet­lenül, később már tudatosan egyre gyakrabban találkoztunk. A barátságból szerelem lett, s úgy döntöttünk, összeházaso­dunk. így' röviden összefoglalva egyszerűnek, természetesnek tűnik a két fiatal kapcsolata, annak eddigi alakulása. Pedig az az első találkozás sem volt annyira véletlen, mint ahogyan látszik. A könyvek, a versek, az irodalom szeretete kapcsolja őket össze és a hazai irodalmi színpadi mozgalmunk is régóta érdekelte mindkettőjüket. Kere- pecky Alica mint ipolysági (5a- hy) gimnazista tagja volt a Jó­zsef Attila Irodalmi Színpad­nak. Máig is felejthetetlenek számára azok az évek. Szíve­sen emlékszik vissza a Vas Ottó tanár vezette próbákra és természetesen a fellépésekre. Azóta is figyelemmel kíséri a színpad tevékenységét. Kovács Lajos a somorjai (Samorin) irodalmi színpad tagja. Az utób­bi időben azonban kevesebb ide­je jut a kulturális munkára. Azonkívül, hogy mindketten szívesen szavalnak, kedvelik az irodalmat, kicsit hasonló pá­lyát Is választottak — a brati­slavai Szlovák Műszaki Főisko­la hallgatón Alica az építészeti, Lajos pedig a gépészeti karra jár. — Nagyon boldog vagyok, hogy végre együtt lehetünk majd — jelentette ki Lajos. — Minden nap bejártam az elő­adásokra, gyakorlatokra, utána rohantam az internátusba, hogy találkozhassunk. Gyak­ran együtt is tanultunk, de es­te nyolckor vége a látogatási időnek a diákotthonban, tovább nem maradhattunk ott. Aztán moziba mentünk, vagy sétál­tunk egyet, majd futottam, hogy az utolsó autóbuszt elérjem. S másnap kezdődött mindez elöl­ről. Együtt az áj otthonban — Sokkal jobb lesz, ha együtt jövünk majd az iskolába, s utá­na együtt tanulhatunk — egé­szíti ki Alica. Elégedettek, boldogok, már mindent pontosan elterveztek. Szüleiknek nem volt kifogásuk a házasság ellen, ha már ők így döntöttek. Eddig is tőlük kapták a zsebpénzt, s míg a fő­iskolát be nem fejezik, rászo­rulnak a segítségükre. Az eskü­vő után Somorjára költöznek al­bérletbe. Már jóval előbb kita­karították, rendbe hozták jö­vendő új otthonukat. A leg­szükségesebb bútorokat is meg­vették már, hogy az első együtt töltött napokban ne legyen rá gond. A többi apróságot, mely­re az új önálló háztartásban szükség lesz, majd fokozatosan beszerzik. — És az esküvő? — kérde­zem. — Az én szülőfalumban, Ipolynyéken divata nagy lako­dalom — válaszolta Alica. — Mi nem akartuk, hogy szüléink ilyen gondot és költséget vál­laljanak. A Somorjai Hnb-n lesz az esküvő, utána pedig az egyik fővárosi étteremben lesz a vacsora. Mire ezek a sorok megjelen­nek, mindez a múlttá. A meny­asszonyból, vőlegényből feleség és férj lett. önálló életet kezd­tek, annak ellenére, hogy anya­gilag még szüleik segítségére vannak utalva. A nagy nap, az esküvő után a hétköznapok kö­vetkeznek számukra is. S nem is könnyű hétköznapok. A főis­kolákon megkezdődött a vizsga- időszak. S ez Alica és Lajos számára sok tanulást jelent. — Nekünk most nagyon reá­lisan kell néznünk az életet — magyarázta Lajos. — Megválto­zott az eddigi életmódunk, job­ban kell alkalmazkodnunk egy­máshoz, nagyobb megértést kell tanúsítani egymás iránt. Az igaz, hogy az esküvő után a ro manlikus álmok helyett, mind­kettőnknek a könyv fölé kell ülni, de emiatt nem búsulunk. Elkezdtük, végig kell és akar­juk csinálni. — A téli szemeszterben öt-öt vizsga vár ránk — jegyezte meg Alica. — Azt hiszem job­ban megy majd a tanulás, ha egymást ösztönözzük, mert egyikünk sem akar majd lema­radni. Ügy gondoljuk, hogy a vizsgaidőszakban és utána sem lesz hátrány, hanem könnyebb­ség, hogy összeházasodtunk. Két fiatal új életet kezdett. Szép elképzelésekkel, tervekkel indultak el az új év kezdetén a közös úton. Most úgy tűnik ne­kik, semmilyen nehézség nem merülhet fel az életükben. A gondtalan diákéletet azonban a felelősséggel is járó házasélet­tel cserélték fel. Ezentúl nem­csak az egyéni gondokkal kell megküzdeniük, hanem a közös problémákkal is. Egyelőre a fő­iskola befejezését tekintik a legfontosabbnak. Ebben fogják egymást kölcsönösen segíteni. DEÁK TEREZ 1979. UJSZO P *£ LET © © <D > © O N cn »-) u» © N O O N * __ C c "05 o M »T“ a <S Cl «0 'Qí QJ A; o> Xto 3 aT C3 íí N © Aé 5

Next

/
Thumbnails
Contents