Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-16 / 50. szám
1979. XII. 18. ja akkori illegális vezetőségének ott raboskodó tagjait mindarról, amit a hadseregről tud. Félévi romániai kiküldetése megszakítja részvételét a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében, de 1944 júliusában — idejében — ismét idehaza van. Életének egyik legemlékezetesebb fejezete részvétele a felkelésben. Kitörése első napjaitól mindvégig, beleértve a partizánharcot is. Kapitányi rangban vette át szeptember elején a parancsnokságot a stratégiai szempontból rendkívül fontos Certovica—Kráfová Lehota védelmi szakaszon, amelynek fedőneve a Nőszirom volt. Három évvel ezelőtt Töretlen nőszirom címmel megjelent könyvében naplószerüen, tartózkodó fegyelemmel .írta meg egysége harcos, hősi hónapjainak krónikáját. Ö mindig a háttérben marad. Pedig otthonában ma csehszlovák és szovjet háborús kitüntetések sora tanúskodik érdemeiről. A naptár 1944 szeptember másodikát vagy harmadikét jelezte — pontosan már nem emlékszik erre —, amikor felvették a kommunisták pártjának soraiba. Viszont az új esztendő első napjára, amikor csaknem háromszáz harcosa. Losakov szovjet százados mintegy nyolcvan partizánjával, a kijevi Partizán Főparancsnokság jóváhagyását követően, a Sztálinról elnevezett partizánbrigádban egyesült — jól emlékezik. — Losakov úgy akarta, hogy én legyek a parancsnok, hiszen törzskapitány vagyok — októberben kaptam meg ezt a rangot — és négyszer any- nyi a harcosom, mint neki. Nem egyeztem bele, mondván, hogy ejtőernyős partizánjai már két éve harcolnak és vele együtt több tapasztalatra tettek szert ebben a harci modorban. „Ha én leszek a parancsnok, akkor te leszel a brigád komisszárja“ — válaszolta Losakov. Így is lett... Az 1. csehszlovák hadtest 4. dandárjának zászlóaljparancsnoka, amikor az európai hadszíntéren véget ért a világháború. Harmincegy éves korában, 1945 júniusában, már alezredesi rangban, Bratislava helyőrségi parancsnoka. Elvégzi Prágában a Katonai Főiskolát, több vezető katonai beosztáson megy át, amikor az ötvenes évek legelején harmadszor kerül konfliktusos helyzetbe. Koholt vádak alapján leszereltetik és elveszíti párttagsági könyvét is. Éveken át munkás, karbantartó, szerelő, kotrógép-, földgyalu- és darukezelő. De nem roppan össze, s megéri, hogy 1964-ben teljes mértékben rehabilitálják, visszaadják a becsületét. Ismét tagja lesz a pártnak, majd négy évre rá Martin Dzúr nemzetvédelmi miniszter ezredesi ranggal visszahívja a hadseregbe. Felelősségteljes posztokat tölt be hét évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig, de szerződéses alapon mindmáig munkatársa Bratislavában a Hadtörténeti Intézetnek. Tiszti pálya, tiszti élet — roppant nehéz években. Nem is lehetett buktatók nélküli, töretlen ívelésű. De ő maga, minden viszontagság ellenére, töretlen maradt. Épp úgy, mint a felkelésben helytálló egysége. GALY IVAN óvodát, sportpályát és strandfürdőt, valamint állami beruházással egy 12 lakásos házat építünk. Jól tudják a csíziek, hogy meg kell fogniuk a dolog végét, ha céljukat el akarják érni. Az elmúlt évek eredményei azt igazolják, hogy a település lakosai helyt tudnak állni. Tavaly 11960 óra társadalmi munkát végeztek, a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére tett 318 900 korona értékű kötelezettségvállalásukat október végéig 106,6 százalékra teljesítették — December 18-án ünnepeljük községünk felszabadításának 35. évfordulóját — mondja Tóth Sándor tanító, a hnb képviselője, a pártalapszervezet és a polgári ügyek testületének elnöke. — A felszabadulás óta településünk és az utóbbi években a fürdő is sokat feljödött. A szóban forgó idő alatt felépült 46 új családi ház, s legalább 53- at átépítettek. A polgári ügyek testületé 1977-ben a második, tavaly pedig az első lett a járási versenyben. A település lakosai két kezük munkájával segítik elő lakóhelyük fejlesztését, azt, hogy a faluból mielőbb fürdőváros legyen a szó szoros értelmében. Hosszú évtizedekbe tellett, amíg a csízi forrás gyógyhatását felismerték és jó néhány évbe az is, amíg az illetékesek végre döntöttek jövőjéről, de a község lakossága ma már bizakodva tekinthet a századforduló elé. NÉMETH JÄNOS O laj és víz. Két elem, melyet az utóbbi években mind sűrűbben emlegetnek politikai, gazdasági és egészségügyi szempontból. Olaj, mely energiát ad, mely viszont oka sok viszálynak, szegénységnek és gazdagságnak. Szemben vele a víz, mely pótolhatatlan szükséglet az élet minden területén, mely eloltja az emberiség szomját, melyben az egyik leggyakoribb táplálékunk, a halállo mány él és gyarapodik, mely energiát termel, közlekedést bonyolít le, földet öntöz és kenyeret biztosít. Két létfontosságú elem, mégis „ellenségek". Mint ahogy a benzin nem bírja a vizet, úgy a víz se bírja a benzint. Külön-külön mégis mindkettőre szükségünk van. Van megoldás, hogy e két élet- szükséglet békésen éljen egymás mellett? Az olajtól a vizet el lehet választani, de megoldható-e a víz olajtól való védelme? Ezek a kérdések jóformán naponta hangzanak el szakmai értekezéseken, tudományos munkákban, a gazdaság fejlődésének latolgatásánál és a nem szakértő, de sokszor e problémák ártalmaitól szenvedő lakosság körében is. A válaszok kezdenek kialakulni és olyan nézetek formálódnak, melyek szerint a probléma megoldható. Sajnos az idő és az olajipar fejlődése gyorsabban haladt, mint a vízvédelem, vagy a vízvédelmet nem értékelték eddig kellőképpen. Ezért a lemaradás, ezért kell még sokat tenni nemcsak a műszaki fejlesztésben és az anyagi ráfordításban, hanem az embereknek a vízvédelemhez való hozzáállásában is. ÉVENTE 2 MILLIARD TONNA KŐOLAJ Az utóbbi évtizedek ipari fejlődésében nagyarányú előrehaladás volt a' kőolajiparban, mely a felszíni és felszín alatti vizeknek egyik legkomolyabb szennyező, illetve veszély- forrása. Ez az aránylag fiatal, de rohamos tempóban .fejlődő ágazat lényegesen befolyásolja a vizek minőségét az olaj kitermelésével, szállításával, vagy feldolgozásával kapcsolatban. Földünkön jelenleg évente kb. 2 milliárd tonna kőolajat termelnek és ez a mennyiség évente átlag hat százalékkal növekszik. Ha ebből a mennyiségből csak egy ezrelék kerül veszteség formájában felszíni és felszín alatti vizeinkbe, ami bizonyított tény, ez évente 2 millió tonna kőolajat vagy kőolajszármazékot jelent. Az olajszennyezés veszélye tehát fennáll az olaj kitermelésénél, szállításánál, feldolgozásánál, tárolásánál és felhasználásánál. A veszélyeztető tényezők közül a szállítás a legváltozatosabb. Az olajat, vagy a kész termékeket hajón, vasúton vagy távvezetékeken szállítják. Az olajszeny- nyezés veszélye és a kárelhárítás módszere más a felszíni és más a felszín alatti vizeknél, a folyó- és állóvizeknél. Az olaj vagy olajszármazékok veszélyessége a víz szempontjából nagyon sokrétű. Az emberi érzékszervek pl. olajszennyezést észlelnek már egy az egymillió arányú keveredésnél is, tehát már akkor is, ha egymillió liter vízbe egy liter olaj, vagy származéka kerül. AZ OLAJSZENNYEZÉS KÖVETKEZMÉNYEI Olajtól szennyezett víz ivásra nem alkalmas, de nem használható az élelmiszeriparban, a vegyipar egyes ágazataiban, a mezőgazdaságban, haltenyésztésben, és természetesen für dési, vagy sportolási célokra sem. Ezen kívül a felszíni vizeknél az olaj bizonyos koncéntrációnál takarót képez a víz színén. Ez a réteg megakadályozza a víz oxigénigényének utánpótlását és ezzel megbénítja, vagy teljesen kipusztítja a vízben levő életet, kezdve a halaktól egész a szabad szemmel nem látható élőlényekig. Nagyobb olajszennyezésnél, amelynél az olajtakaró vastagsága a víz felszínén több centiméter, megszűnik a víz felszínén lévő élet is, pl. a vízimadaraké vagy más állatoké, melyek léte a vízzel szorosan összefügg. A víz olajtól való szennyezésénél nemcsak a felszínen úszó olajtakaró okoz problémát. A vízben oldott olajszármazékok pl. hatással vannak a víz vegyi összetételére és egyes olajszármazékok bizonyos koncentrá cióban mérgező hatásúak minden élőlényre a vízben. Az esetleges túlélők húsa viszont ehetetlenné válik. A felszíni vizeknél az olajszennyezés aránylag jól és gyorsan észlelhető, és a károk elhárítása is elég rövid időn belül megoldható, bár a következmények hosszú lejáratúak. Nagyobb a probléma a felszín alatti vizeknél. Az olajtermékek mozgása a szennyeződést könnyen áteresztő kőzetben függőleges irányú és csak ha az olaj részben folyadékrekesztő vagy késleltetve áteresztő rétegbe kerül, vagy 'eléri a talajvíz szintjét, gyülemleni kezd és a terjedése, illetve mozgása vízszintes irányúvá válik. Ha az olajtermékek hosszabb ideig maradnak a kőzetben, mozgásuk bonyolultabb. Ezt a komplikációt előidézheti például a talajvíz szintingadozása. A víz szintjének csökkenésénél az olaj is függőleges mozgásba kerül, de egy része a kőzetben marad. A talajvízszint emelkedésénél az úszó olaj egy része a víz szintje alatt marad. A felszín alatti vizek szennyezése szempontjából a legkárosabbak az oldoitt olajtermékek. Ezek terjedésére elsősorban a víz áramlása van hatással. Az olajszennyezésnek ez a fajtája általában a legnagyobb területi kiterjedésű és a felszín alatti víz áramlásával ellentétes irányban is terjed, ami diffúzióval magyarázható. Mindennemű olajszennyezések még egy kellemetlen utóhatása van. Ha sikeresen el is távolítják az . olajat vagy származékait a felszíni vagy felszín alatti vizekből, eddig még kiszámíthatatlan ideig szennyezett ma rad a környezet, melyben a víz for galma lebonyolódik. Szennyezett marad a folyó medre a felszíni vizeknél és szennyezett marad a kőzet, melyben a felszín alatti vizek találhatók. Tehát ez a szennyezett környezet még sokáig szennyezi a már megtisztított vizet, és mivelhogy az olaj biológiai bomlása, tehát a víz olajszennyeződéstől való öntisztulása komplikált folyamat, ez a szennyezés évekre, de gyakran évtizedekre használhatatlanná teszi a vizeket. A SZENNYEZÉS MEGAKADÄLYOZHATÖ A mi viszonyaink között, tekintettel a szerény olajkitermelésre, a problémák a szállításnál kezdődnek és a felhasználással végződnek. Vízvédelmi szempontból tehát lényeges, hogy a szállítás, tárolás és feldolgozás olyan területen történjen, mely vízgazdaságilag neon különleges értékű. Lényeges, hogy a szállítás, akár nyersolajról, akár a származékokról van szó, a vízgazdaságilag értékes területen kívül történjék. Ha ez elkerülhetetlen, úgy ki vannak dolgozva azok a műszaki létesítmények, amelyek minimálisra csökkentik a víz esetleges szennyezésének lehetőségét. Hasonló alapelvek érvényesek az olaj vagy származékainak tárolására, vagy feldolgozására. A feldolgozó üzemekben pl. két lényeges veszély- forrás van. Olajszennyezés az üzem területéről, amennyiben az üzem alatt értékes felszín alatti víz található, és a felszíni vizek szennyezése, ha ebbe a technológiai folyamatból származó szennyvíz kerül megfelelő tisztítás nélkül. A megoldás látszatra egyszerű. Az üzem területén garantáltan veszteségmentes csatornahálózatnak kell lennie, szivárgásmentesnek kell lennie az olaj vagy termékei raktározásának ugyanúgy, mint az egyes feldolgozórészlegnek, főleg a lepárlóegységeknek és töltőállomásoknak. Az olajtól szennyezett vizet pedig megfelelő minőségűre kell tisztítani, mielőtt a befogadókba kerül (vízfolyások, tavak, tengerek). Mindezekhez a vízvédelmi létesítményekhez szorosan kapcsolódik a technológiai fegyelem megtartása, az egyes üzemrészek szabványos üzemeltetése, ami nemcsak az üzemeltetők szakmai tudásától függ, de a vízvédelmi és általában környezetvédelmi hozzáállásuktól is. A vízvédelemmel kapcsolatos beruházások nem olcsó berendezések, mégis szerves részei az üzemeknek. Az ipari fejlődés felelőseinek tudniuk kell, hogy egy ipari vállalatnak a gyártórészlegen kívül szüksége van energiára, kommunikációra, vízellátásra és nem utolsósorban olyan berendezésekre, amelyek a vizek védelmét biztosítják, még akkor is, ha ezek a berendezések a vállalatnak nem a nyereségét növelik, hanem a kiadásait. Ugyanis népgazdasági szempontból ezek a látszólag veszteséges berendezések nagyon is aktívak és nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági szempontból is értékesek. Ezeket a következtetéseket konkrét példákkal lehet bizonyítani. Nemrég például kiszámították: ha szennyezés miatt ki- használhatatlanná válna a Csallóköz területe alatt lévő vízbázis, mely az SZSZK lakosságának 36 százalékál lesz hivatva ellátni minőségileg kiváló ivóvízzel, ez a népgazdaságnak 11 milliárd korona többlet beruházást jelentene más, műszakilag nagyon nehezen megoldható vízforrások kihasználására. Az üzemeltetési többletköltség pedig az ilyen pótmegoldás esetében évi 600 millióval kerülne többe. A VÍZVÉDELMI BERENDEZÉSEK NÉLKÜLÖZHETETLENEK Visszatérve tehát a feldolgozó- üzemekhez, feltétlenül szükséges minden vízvédelmi berendezés létrehozása akkor is, ha pl. az olajfeldolgozó üzem hatásos szennyvíztisztítója több mint egymilliárd koronába kerül ami nem ritkaság a gyakorlatban. Persze egy új üzem létesítésénél meggondolandó az üzem telepítése olyan helyre, amely vízgazdaságilag különlegesen értékes. A törvényszerű olaj- veszteség a felszíni és felszín alatti vizekbe jut, és ez aláhúzza annak az elvnek a helyességét, mely az ilyen üzemek létesítését kizárja olyan területekről, amelyek fontos vízbázisok. Ezt az elvet hangsúlyozza az a tény is, hogy a törvényszerű veszteségeken kívül számolni kell az üzemzavar miatti szennyezésekkel és természeti katasztrófákkal is. Ebből kiindulva tehát lényeges, hogy az olaj- szállítással, tárolással és feldolgozással összefüggő létesítmények az ilyen területen ne épüljenek, vagy ha már felépültek, telepítsék át olyan területre, ahol nem veszélyeztetik vagy kevésbé veszélyeztetik a vizeket és a környezetet. Talán érdemes megemlíteni, hogy Moszkvából például az utóbbi években 108 ükemet telepítettek ki a városán kívülre, főleg környezetvédelmi szempontok miatt. Összegezve az olaj és víz problémáját, a békés egymás mellett élés nemcsak szükséges, de megoldható is. Mivelhogy az SZSZK-ban a szerény olajforrások közvetlenül nem veszélyeztetik a vizek minőségét, a legfőbb figyelmet a szállításnak és feldolgozásnak kell szentelni. Mindkét probléma megoldható a szállítás megfelelő útvonalának helyes kiválasztá sával, vagy a feldolgozó üzem helyes lokalizálása során a vízvédelmi szempontok és területek figyelembevételével. Ezen kívül természetesen megfelelő vízvédelmi berendezéseket kell létrehozni és üzemeltetni. Ilyen szempontok figyelembevételével nincs akadálya az olajipar fejlődésének, a vizek kihasználásának fejlesztésével párhuzamosan. ELEK TIBOR BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ELES...