Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-12-16 / 50. szám

CSODATEVŐ KAMERA Még a nyáron történt. Egy, a teherszállítással kapcsolatos tévériporton dolgoztam. A forgatásra meghívtunk két közlekedési rendőrt is. Miután befejez­tük a tehergépkocsi-vezetők faggatását, hogy mit szállí­tanak, hová szállítanak stb., úgy határoztunk, hogy be­térünk egy közeli vendéglá­tóba, üdítőre. A kiszemelt kocsma előtt több teherszállító gépkocsi vesztegelt. Délután egy és két óra között ez fölöttébb gyanúsnak tűnt. De végül is ez adta az ötletet a követ­kező kísérlethez. Szóltam kollégáimnak (az operatőrnek és hangmér­nöknek ), hozzák magukkal felszerelésüket. A két rend­őr is velünk jött a vendég­lőbe, ahol, egyetlen üres hely sem akadt. Kapásból úgy 150 főre saccoltam a jelenlevők számát. Többsé­gük kék munkaruhában volt, a ruhára száradt mész- foltok azt is elárulták, hogy az ipar melyik ágazatát képviselik. Az asztalokon, az üres söröskorsók mellett, frissen csapolt sörrel teli korsók sorakoztak. Itt valami készül, gondol­hatták velünk kapcsolatban az emberek. Es pillanato­kon belül érdekes dolgok történtek. A csapos mintha tovább tartotta volna a kor­sót a csap alatt. A terem­ben pedig, mintha áramütés érte volna az embereket, egyszerre csend lett. Majd többen az illemhelyre siet­tek. Ügy tíz perc múlva már csak mi voltunk az üres­ségtől kongó teremben, a félig kiivott söröskorsók között. En is kimentem az illemhelyre, de láss csodátl, nemhogy tumultust, de egyetlen lelket sem láttam ott. Vajon mi lelhette eze­ket az embereket? Hová tűnhettek? KESZELI BÉLA MiBtt. BEszaenDNK-BUNA? A tv-híradó sok-sok év előtti megújulása óta a kedves közönség szemtanúja, amint az asz­talnál ülő emberek az adás utolsó másodper­ceiben összepakolják a holmijukat, addig fe­gyelmezett arcvonásaikat nem átallják mosoly­ra húzni. Láthatóan csevegnek. Láthatóan, de nem hallhatóan. Ügy látszik, ez a némajáték felkeltette a nézők kíváncsiságát, mert töb­ben Is kérdezték tőlem, „játsszuk“ ezt a ké­szülődést, netán kiosztják a szerepeket? Má­sok egyenesen azt kérdezték, miről beszélge­tünk ilyenkor. Hát kérem, nem játszunk szerepet, bár tud­juk, hogy a kamera figyelő szeme még rajtunk van, s azért ehhez kell igazítani a viselkedé­sünket. Amiről pedig beszélgetünk, az már „privát“ téma, de rendszerint a „lement“ hír­adóval kapcsolatos. Az arcokon látható derű, mosoly (elvétve röhögés) a koncentrált fe­gyelem oldódásának jele, s a megkönnyeb­bülés szinte minden alkalommal magával hoz­za a beszélgetés ironikus hangnemét Is. Amit elmondtam, meglehetősen általános, legfeljebb arra jó, hogy a különböző találga­tásokat egy irányba terelje — a valóságos hangulatot nem tudta megidézni. Ennek érzé­keltetésére megpróbálom rekonstruálni egy híradó-zárás utolsó másodperceit. Szereplők balról jobbra haladva: Ipper Pál, kül-műsorvezető, rendszerint a pipáját veregeti és rendszerint a tő­lem kért cigarettára gyújt rá. En, a névtábla tanúsága szerint Varga József bel-müsorvezető, a földön heverő táskám után kotorászom. Szűcs Ferenc sportszerkesztő, fiatalos farmerját igazgatja, majd beletúr kelle­mesen ősz hajába: Egressy István hírolvasó, nedves zseb­kendőjét hajtja össze, végigtörölve előbb a lámpák által felfűtött tarkóját. Takács Marika hírolvasó belép kihűlt cipőjébe, s mintha valami kellemes do­log jutna eszébe, felnevet: Takács: Hihil Ipper (Takács felé fordulva): Mit nevet? Takács: Azt nevetem, hogy a kommentárjánál későn adták be a térképet. Ipper: nagyon zavaró volt? Takács: Csak annak, aki észrevette. Egressy: Ki veszi észre ilyen zseniális szöveg­nél! Viszont Józsikám (ez a célpont én va­gyok), ez az alkoholellenes kommentá­rod ... Hogyhogy te ilyen tájékozott vagy szeszben? Varga: Igazam volt, vagy nem volt igazam? Egressy: Arra már nem emlékszem. Szűcs: El voltál foglalva azzal a cseh—lengyel határátkelőhellyel. Varga: Azt aztán meg nem találják, ha úgy keresik, ahogy a Pista ejtette. Egressy (Szűcshöz): Mondd már el a Vargá­nak még egyszer, hogy hol áll a Dózsa, mert csak a negyediket hallotta. Szűcs: Sajnos, Józsikám, még eléje kell tenni egy tízest. A tizennegyediken ... (Közben már állunk, elindulunk a kijárat felé. A folyosón Ipper rágyújt a cigarettámra. Egressy továbbtörölgeti a tarkóját, Marikát újra szorítja a cipő. Szűcs kihúzza farmeres derekát, én pedig elköszönök a Kedves Néző­től: Viszontlátásra! VARGA JÓZSEF A csehszlovák televízió szom­batonként sugá­rozza Jaroslav Dietl Kombájno- sok cfmű új so­rozatát, mely- netét idézi fel­nek egyik jele- vételünk (Vlastimil Malaska felv.) A magyar és a csehszlovák te Ievfzióban nemrégiben láthattuk Koncz Zsuzsa műsorát. Az énekesnő jövőre két tévéfelvételre uta­zik az NDK-ba, és egy másikra Monte-Carlóba (Módos Gábor felvétele) MERTEKIARTAS - „KESZKfNdNVI EBEN AZ ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR TÉVÉVÁLTOZATA Lidércnyomásos képzetek társulnak a tévések tudatában a forgatásra kész állapot — filmes nyelven dreh- fertig — beálltához. A tervben meg­határozott forgatási Időt mindenáron be kell tartani, az időzavart feltét­lenül el kell kerülni, nehogy az utol­só napokra torlódjon össze a forga­tandó anyag nagyobbik része. A gyártás követelményei szigorúak: szinte még be sem fejezik a munkát, megjelennek az ácsok, díszletberen­dezők, kiürítik a stúdiót, hogy egy éjszaka, esetleg szombat, vasárnap folyamán rendezzék be a következő tévéjáték kellékeivel. Megesik, hogy egy-egy alkotást nem néhány hetes rohammunkával készítenek, nem kell félni az időzavartól, megvan a lehe­tőség arra, hogy ne csak jól kivite­lezett mestermunka, de igazi műal­kotás szülessék. Csaknem egy évvel ezelőtt adott hírt a sajtó arról, hogy befejezésé­hez közeledik a Sütő András művé­ből készülő Anyám könnyű álmot ígér című tévéjáték forgatása. Mivel az optimista szemleíró már a kará­csonyi ünnepekre beharangozta a premiert, az olvasó hétről hétre leste a tévéműsort, majd lassan el is fe­ledkezett az egészről. Most, hogy há­romnegyed éves késéssel sikerült vé­gül Is a „képernyő keszkenőnyi egé­re“ fölvetíteni a könyv szereplőinek sorsát, a néző örömmel nyugtázza, hogy a „csúszás“ nem ártott a da­rabnak. Sőt. Jó tévéfilm készítéséhez jő műalko­tás kell. Nem Is akármilyen színvo­nalú. Nem árt ezt felemlíteni olyan időszakban, amikor forgatókönyvírók, dramaturgok, vagy rendezők szere­pelnek — és milyen sokszor — iro­dalmi alapanyag szerzőiként. Sütő András könyve egy évtizede jelent meg, osztatlan sikerét és el­ismerést aratva az olvasók, kedvező visszhangra találva a kritikusok kö­rében. A gyönyörű, ízes nyelven meg­írt keserves-szép vallomás szülőföld­jéről, a mezőségi székelyek alig más­fél százra tehető pusztakamarási kis­közösségéről: a hetvenes évek egyik legjobb magyar könyve. Üzenet min­denkinek, a világnak a sanyarú­sovány, dimbes-dombos földből iszo­nyatos erőfeszítéssel kenyeret kisaj­toló földijeinek életéről, küszködésé­ről. Oda az emberi tisztaságról, be­csületről, földhöz, néphez, nyelvhez, önmagukhoz való hűségről. Látszólag egyszerű volt az alkotók dolga: képernyőre adaptálni egy nagy sikert aratott kitűnő müvet. Az Anyám könnyű álmot ígér azonban nem regény, önvallomás, szociográ­fia, visszaemlékezések, gondolatok, helyzetjelentések, levelek, családi események tárháza, amelyet egyedül a szerző személye foglal keretbe, aki szinte naplószerű pontossággal jegyzi le az eseményeket, fogalmaz kom­mentárokat. A mű dramaturgjának (Katona Márta) nagy érdeme, hogy nem engedett a csábításnak, nem „dramatizálta“, regényesítette, „tévé- sítette“ a könyvet. Az irodalmi alap­anyag laza szerkezetének megbontá­sa csak károkat okozhatott volna. Szerencsés ötletnek bizonyult a té­véjáték elején fölolvastatni az írót megszemélyesítő főszereplővel (Győ­ri/ Emil) a megfilmesítés alkalmából elküldött levelet: Sütő hátborzonga­tóan szép írása nemcsak az írói levél kihalófélben levő műfajának remek­beszabott példánya, de bevezette a nézőt a mű hangulatába. Soltész Endre jelzésszerűen elhe­lyezett díszletei, háttérben a stúdió világoskék vászon-panorámájával csak az első pillanatra tűntek meg­hökkentőnek, a csodálatos muzsikájú szavak, az egyes emlékképekből ösz- szeálló küzdelmes emberi sorsok plasztikusan illeszkedtek a puritán háttérbe, hogy a néző hamarosan kezdeti értetlenségén csodálkozott. A rendező Sík Ferenc mindenfajta művészkedéstől mentesen mindössze az írót, alkotót kívánta szolgálni, ezt a szándékát csak segítették Nagy József operatőr mértéktartó képei. A szereplők talán túlzottan is a csodás veretű, fenyvesek aljából zú­gó székely nyelvezet hatása alá ke­rültek, és egy kivétellel, nem nyúj­tottak kimagasló alakítást. Páger An­tal nagyapója minden dicséretet meg­érdemel. Szerepében egy nagyszerű színész minden kvalitását csillogtat­ta. A sok vihart megélt öregember bölcs belenyugvásával, széteső emlé­keivel, a család összetartására tett tétova kísérleteivel a mondabeli Fa gyökerére emlékeztetett, amely szi­lárdan rögzíti a törzset a földhöz és óva inti a sarjadó ágat, ne próbáljon a fától, törzstől, gyökértől elszakadni, mert menthetetlenül elpusztul. Mes­teri alakításával híven közvetítette az író intését: rajtatok a sor, hogy cse­lekedjetek, hűségesek legyetek, mert csak így lehet könnyű az álmotok. 0. E. 1979. XII. 19. 14 ozsrn * M

Next

/
Thumbnails
Contents