Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-09 / 49. szám
három évtized A TRANSZFÚZIÓS OSZTÁLYON FELELŐSSÉGTELJES MUNKÁT VÉGEZNEK # EGYRE TÖBB VÉRRE VAN SZÜKSÉG • ELISMERÉS AZ ÉRDEMEKÉRT Szinte naponta kapunk hírt, tudósítást, hogy vállalatok dolgozói, tömegszervezetek tagjai térítésmentesen adtak vért. Szocialista egészségügyi ellátásunk mindenki számára hozzáférhető, s a gyógyításban egyre nagyobb szükség van e sokszor életet jelentő folyadékra. Ma már a hatékony felviiágosító-nevelő munka eredményeképp, és nem utolsósorban az önmagunkkal és embertársainkkal szemben érzett kötelességtudatunk alapján sokan rendszeres véradók. — Mint minden kezdetnél, ezen a területen is nehezek voltak az első lépések — emlékszik vissza Mitacz Károly, a losonci (Luőenec) kórház hematológiai és transzfúziós osztályának főorvosa a 30 évvel ezelőtti eseményekre. Ekkor kezdték ugyanis Szlovákia-szerte megalakítani a vérátömlesztő állomásokat, az egészségügyi dolgozókra pedig a véradás megszervezésének komoly és nehéz feladata várt. — Most már néha el is mosolyodom, ha vissza - emlékszem az első évekre — folytatja a főorvos. — Űj osztályt szerveztünk, szinte saját belátásunk szerint, mert nem volt példa, vagy minta a hogyanra. De ez még mindig könnyebben ment, mint az emberek meggyőzése a véradás nemes és humánus cselekedetére. Nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy legyőzzük a falvak lakossága körében elterjedt hiedelmeket. Mi orvosok rendszeresen jártuk a falvakat a vöröskeresztes nővérekkel együtt. Amíg az emberek megértették, hogy az orvosokat a jő szándék, a segíteni akarás vezényli, alapos munkára volt szükség. S az eredmény nem mutatkozott meg egyik napról a másikra. A véradók száma csak nagyon lassan növekedett. A felvilágosító munkán kívül még valami nagyon fontosról nem feledkezhettek meg az egészségügyi dolgozók: a példamutatásról. Ezért nem csoda, ha az első térítésmentes véradók épp az ő soraikból kerültek ki. Nőhányan vissza is éltek az orvosok bizalmával. Az alapos kivizsgálás után, mely minden véradást megelőzött és -ma is megelőz, amikor megtudták, hogy egészségesek, megköszönték a kivizsgálást (vagy még azt sem) és elmentek. — Az igényes laboratóriumi munkát is el kellett sajátítanunk — kapcsolódott a beszélgetésbe Mócz Edit, az osztály főnővére. Ö is kezdettől ezen az osztályon dolgozik. Nagy felelősséggel, odaadással végzi munkáját, s a többi nővért és laboránst is ilyen munkára ösztönzi. Az osztályon az abszolút pontosság elkerülhetetlen követelmény. Valamennyien tudják, hogy a legkisebb tévedés is emberéletbe kerülhet, s ez nem akármilyen felelősségérzetet alakít ki az osztály dolgozóiban. A főorvos meg is jegyezte: — A mi osztályunkon csak olyanok dolgozhatnak, akik szívügyüknek tekintik, amit csinálnak. A főnővér nagy gonddal és hozzáértéssel foglalkozik a fiatalokkal. A munkaszeretetre és a precíz munkára neveli őket. Az a tapasztalat, hogy a felületesek inkább továbbállnak. — Ma már összehasonlíthatatlanul jobb körülmények közt dolgozunk — fordította jelen időre a szót a főorvos. — De ez nem jelenti azt, hogy munkánk zökkenőmentes. Még napjainkban is nagy szükség van a felvilágosító munkára. Hányszor kell még most is hangsúlyoznunk, hogy nem az osztálynak adományozzák a vért! Bizonyára sokan megváltoztatnák véleményüket, ha például lehetőségük nyílna, hogy egy hétvégét a sebészeti osztály ügyeletén töltsenek. Hogy miért? Az autók és a sebesség korát éljük (de ehhez ide kívánkozik, hogy a figyelmetlenségét is). Szinte nincs baleset nélküli hétvége. A súlyosabb sérüléseknél legtöbb esetben vérre van szükség. A lehető leggyorsabban. Ha a kórházban van elegendő a szükséges vércsoportból, azonnal segítenek. De ha nincs? Ilyenkor nehezebb az orvosok dolga. Bár a kórházak szükség esetén kisegítik vérrel egymást, a szállítási idő sorsdöntő lehet a beteg számára. — Természetesen nekünk is vannak nyilvántartott, megbízható véradóink, akik bármikor hajlandók hívásunkra a kórházba jönni és vért adni, de több ilyen lelkiismeretes, öntudatos emberre van szükségünk — mondotta a főorvos. — Azt kellene elérnünk, hogy minden egészséges ember életében legalább egyszer adjon vért. Mitacz Károly főorvos a véradás előtt alapos kivizsgálást végez Ehhez azonban jobb hozzáállásra van szükség. Nem elég a Vöröskereszt áldozatkész tagjainak a munkája. Elsősorban a vezető beosztásban dolgozók példa- mutatása és megértése hiányzik. Megtörténik, hogy a vállalatok, üzemek vezetői neiú támogatják a nemes kezdeményezőket, sőt egyenesen nem adnak lehetőséget arra, hogy a dolgozók elmehessenek vért adni. Megfeledkeznek arról, hogy a munkaadó köteles elengedni és a munkabérét megtéríteni a véradónak. Elgondolkoztató az alábbi tény is, melyről a főorvos beszélt: a véradónapok mindig sikeresebbek vidéken, mint a járási székhelyen. A falusi emberekben nagyobb az embertársak iránti felelősségtudat, más a közösségi szellem, mint a városban a saját, elkülönített életét élő emberek között. — Annak viszont örülünk, hogy egyre több a fiatal véradó — jegyezte meg a főnővér. — Hogyan szervezik a vérvételt és mi ezenkívül az osztály dolgozóinak a feladata? — kérdeztem. — A Vöröskereszt járási bizottsága egész évre kidolgozott egy ütemtervet, mely szerint hetente egyszer tartunk vérvevő napot. Egy-egy ilyen alkalomkor átlagosan 60 személyt tudunk fogadni. Sürgős esetekben azonban bármikor veszünk vért. Osztályunkon a vérvételen kívül kezeljük a nyilvántartott vérbetegeket is. A főorvos és a főnővér három évtizeden át hű maradt az osztályhoz, a felelősségteljes munkához. Pedig az egészségügy e területén dolgozók nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a betegekkel, nem végeznek hagyományos gyógyító munkát. De átvitt értelemben igen. Má már a gyógyítás több betegség esetében elképzelhetetlen vér nélkül. S ez az életet adó folyadék épp az ő munkájuk révén kerül azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A három évtized alatt sokan dolgoztak az osztályon, de csak ők ketten tartottak ki. S az elismerés? A vérátömlesztő állomások megalakulásának 30. évfordulója alkalmából mindkettőjüket kitüntették. Mitacz Károly főorvos A szocialista egészségügy fejlesztésében szerzett érdemekért emlékérmet, Mócz Edit főnővér pedig Az egészségügy példás dolgozója címet kapta meg. DEÁK TER&Z Pontosságot, felelősségtudatot követel munkájuk (Lóska József felvételei) NAPONTA SZAZNEGYVENEZER UTAS Jó harminc évvel ezelőtt egészen más volt a világ, mint ma. Akkor nem mindennapi eseménynek számított, ha a parasztember felment a városba. Egy-egy útra a lovakat Is gondosan fel kellett készíteni, no és a szekeret is rendbe rakni. Hát még a szegényebbek, akik gyalog vágtak neki a 30—50 kilométeres utaknak, ha csizmát, ruhát akartak venni télire ... Autóbuszjárat? Ugyan, ki gondolt abban az időben ilyesmirel — Bizony, Kelet-Szlovákia közlekedése a felszabadulás előtt nagyon elmaradott volt — mondja Vasil Sott, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat kelet-szlovákiai kirendeltségének műszaki igazgatóhelyettese. — A helyzet csak ott volt valamivel jobb, ahol felépült a vasút, de hát akkor még abból is kevés volt. Kerületünkben 1945-ben mindössze 17 autóbusz volt és ezek hat útvonalon közlekedtek. Persze az igazsághoz tartozik, hogy az utak állapota is szinte katasztrofális volt. — A felszabadulás után természetesen sokat változott a helyzet. — Főleg 1948 után. A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat 1949-ben alakult meg. Az azóta eltelt harminc év alatt óriási fejlődésen mentünk keresztül. Kelet-Szlovákiában már közel 700 kilométer első osztályú, 1500 kilométer másodosztályú, 2000 kilométer harmadosztályú út van. Autóbuszainkkal több, mint 700 útvonalon — 19 ezer 500 járattal — naponta 540 ezer ember szállítására vagyunk képesek. Kelet-Szlovákiában már szinte egyetlen olyan község sincs, mely ne lenne rákapcsolva a hálózatra. A kerületben egyébként 13 üzemünk van és ez idő tájt 10 060 embert foglalkoztatunk. Autóbuszparkunkból 340 autóbusz Európa különböző országaiba is szállítja a turistákat. Magyarországra, a Szovjetunióba és Lengyelországba pedig naponta rendszeres járatunk indul. — Vállalatuk nemcsak a személy- szállítást biztosítja, hanem a teherforgalom lebonyolításából is részt vállal. Erről az ágazatról is ilyen pozitív fejlődés mondható el? — Tervfeladatainkat még minden évben teljesítettük. Három évtizeddel ezelőtt 227 teherkocsival kezdtünk. Ma már tízszer több áll a rendelkezésünkre, nem beszélve arról, hogy a teljesítményük is megnövekedett. Teherautóink évente átlagosan 830 millió kilométert futnak le és 30 millió tonna árut szállítanak. Arra is ügyelünk, hogy minél kevesebb legyen az üresjárat. Ilyen szempontból tavaly teherautóink 61,03, az utánfutók 52,47 százalékra voltak kihasználva. Az idén ez a szám minden bizonnyal tovább nő. összehasonlítási alapként azt is megemlítem, hogy míg 1963-ban az egy dolgozóra eső munkatermelékenység 65 470 korona volt, tavaly már elérte a 115 257 koronát. — A gépjárművezető-szakmát nem a legkönnyebb foglalkozások között tartják számon. Vannak-e munkaerőgondjaik? — Sajnos, vannak. Évente körülbelül ezer sofőr cserélődik nálunk. Igaz, jelenleg- jó a helyzet, mert csak 30 gépjárművezetővel van kevesebb a tervezettnél. Hogy mi a fluktuáció oka? Nézze, én megmondom őszintén: hozzánk sokan azért jönnek, mert úgy tudják, hogy jól lehet keresni. Nos, ez így van, csak azt is tudni kell, hogy - nálunk is az elvégzett munkáért fizetünk! Máskülönben sok jó dolgozónk van, amit az is bizonyít, hogy 56-an magas állami kitüntetésben részesültek, nem beszélve a reszortkitüntetésekről és az egyéb elismerésekről. 310-en pedig már harminc éve a vállalatunk alkalmazottai. Dolgozóink nagyobb része egyre jobban akar dolgozni, sok esetben helyesen mutatnak rá a hiányosságokra, a tartalékokra. A szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyeréséért dolgozóink 33,9 százaléka 327 kollektívában versenyez. Gépjárművezetőkről lévén szó, azt is megemlíteném, hogy vállalatunkból eddig 595-en vezettek baleset nélkül egymillió kilométert. Juraj Chejn és Stefan Malik pedig már több mint kétmillió baleset nélküli kilométert hagyott maga után. — Az elkövetkező időszakban vállalatuk vezetősége milyen feladatokat tart a legfontosabbaknak? — Az eddig felsorolt eredmények ellenére nem vagyunk elégedettek. Az általunk nyújtott szolgáltatások minőségét minden területen tovább szeretnénk javítani. Fontos kérdésként. kezeljük az autóbuszok és a teherkocsik műszáki állapotának javítását, valamint az üzemanyagtakarékoskodást. A közelmúltban Preäovon, Kassán, Poprádon és Nagykaposon építettünk korszerű autóbuszpályaudvart. A jövőben Tőketerebesen, Vra- novban, Bardejovban, Humennében és Michalovcén építünk hasonlókat. Tennivaló tehát lesz bőven. — Köszönjük a tájékoztatást. SZÁSZAK GYÖRGY 1979. XII. 9 ÚJ SZÓ
