Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-18 / 46. szám
Gály Iván riportsorozata 2. Csónakkal lótuszmezőkön A Szovjetunió Minisztertanácsa kerek tíz éve hozta meg első határozatát a Kaspi-tenger vize védelméről. Ezzel egyidejűleg alakult meg, asztra- háni székhellyel, a Kaszpronadzor — a talajjavító és vízgazdasági minisztérium kötelékébe tartozó s jelenleg 300 alkalmazottat foglalkoztató szervezet. Igazgatója, Ny. Sz. Vahromov, száraz adatokkal, tényekkel, de azért hangjában itt-ott palástolatlan büszkeséggel vázolta az azóta elért eredményeket. A fő feladat az, hogy 1985-ig teljesen meggátolják a jelenleg mintegy 390 ezer négyzetkilométernyi tenger vizének szennyezését. Az asztraháni terület már elérte célját. Innét lényegében egyetlen köbméternyi szennyvíz sem jut a tenger vizébe. A kazahsztáni partvidéken is javult a helyzet, jóllehet a szennyvizek egy részét még mindig a sztyeppébe vezetik el s annak bizonyos hányada az Ural folyóba kerül. A dagesztáni köztársaság három nagyobb városában elkészültek és működnek a víztisztító állomások, két továbbiban pedig 1982-ig felépülnek. Kevesebb jót mondhat a kőolajat termelő Azerbejdzsánról, de biztató körülmény, hogy 1970. óta a tenger olajszennyezettsége egytizedére csökkent. — Feltehető tehát — derűlátóan nyilatkozik az igazgató —, hogy az említett jő jeladatot már 1983-ig teljesítjük. Mit tesznek ennek érdekében? Elsősorban laboratóriumaik ökológiai szempontból rendszeresen ellenőrzik a vízszennyező ipari és mező- gazdasági létesítményeket. Részt vesznek az üzemtelepítés helyének megválasztásában. Hatáskörükhöz tartozik javasolni a környezetvédelmi követelményeknek meg nem felelő üzemek jelszámolását. Törődnek azzal, hogy a folyami és a tengeri hajók se szennyezzék a vizet. („Most már a múltté az, hogy halak pusztultak el ilyen fegyelmezetlenség és lelkiismeretlenség következtében“ — halljuk a kommentárt. Szorosan együttműködnek a népi ellenőrző szervekkel és — büntetnek is. Mahacskovban nemrég egy üzemet 30 ezer rubelre büntettek meg, de egyetlen tonna tengervízbe zúdított olajért a bírság elérheti a 75—80 ezer rubelt. Sőt, kirívó esetekben vádat emel az államügyész és a bírósági ítélet felső határa két év szabadságvesztés lehet. A bírságok természetesen a vezetőket is sújthatják, de: — Alig akad már nálunk olyan vezető, aki ne fogná fel a környezetvédelem jelentőségét... A Kiró* Hajógyárban Hatalmas üzem, folyami és tengerjáró hajókat egyaránt épít, illetve javít. Minket azonban főleg egyik különleges gyártmányuk érdekel. Szűk hajópallón libasorban lépünk a Volga egyik ágának, a Boldának vizén lágyan ringó, alig tizennyolc méteres kis hajó fedélzetére. A korszerűségnek nem a csúcsa, hiszen már vagy tizenkét éve gyártják, pillanatnyilag sorrendben a harminchetediket. Megtalálható nemcsak a Szovjetunióban, hanem ennek a negyven tonna vízkiszorífású tisztító hajónak néhány példánya az NDK, Magyarország, Lengyelország és Bulgária vizein is betölti hasznos küldetését. A. G. Szvetcov főkonstruktőr magyarázza, hogy a két személy által kezelt úszómű egyszerű fizikai törvény —■ a víz és az olaj különböző fajsúlya — alapján a folyőfelületről eltávolítja a durva szennyeződést és az olajat. Az utóbbit különleges tartályokban összegyűjtik, majd eljuttatják a tisztító állomások egyikébe. Halak paradicsomában Ezzel is védik a tengernek és a beletorkolló folyamoknak értékes halállományát, főleg az íváskor a folyókban felfelé vándorló tokféléket. Persze a halakat nemcsak védik, hanem szaporítják is. Erről meggyőződhetünk Asztrahántól huszonöt kilométernyire, a Bertyul folyó partján létesített haltenyésztő üzemben, a terület hét hasonló üzemének egyikében. Sajnos idény végére érkeztünk, amikor már leengedték a mesterséges halivadéknevelő medencék vizét, amelyekben áprilistól szeptember végéig a felnőtt példányok ikráiból az inkubátorokban, az ívatókban szaporított halakat tartják. J. A. Makarov főmérnök elkalauzolt bennünket az elő- nyújtő- és a nyújtőtavakhoz is, ahol kifejlődnek a fiatal, továbbtenyésztésre szánt halak. — A kiengedett halegye- dek száma itt 8—9 millió. Ebből évek múltán hozzávetőleg egy százalékuk kerül ipari feldolgozásra — tájékoztat bennünket. Kusalijev Aruh Huszajnovicstól, az inkubátorok részlege kazah vezetőjétől — az asztraháni területen szép számban élnek kazahok és tatárok is — megtudom, hogy itt a folyóból kiEgymés mellett «órakornak az asztrahíni Kirov Hajógyárban készfiit tisztító ószóművek halászott legnagyobb viza súlya 450 kilogramm volt, de tízévenként akad nyolcszáz kilogrammos példány is. Egy-egy vizából átlag 60—70 kilogramm ikrát nyernek tenyészcélokra, a 20—30 kilogrammos tokhalakból pedig 5—7 kilogrammot. Itt tenyésztik különben büszkeségüket, a tokhalnál nagyobb és gyorsabban fejlődő, Bester elnevezésű keresztezett hibridhalat is. — Csak az asztraháni területen — egészíti ki a képet A. L. Kravec, a területi lap nagy halbarát helyettes főszerkesztője — évente 55 millió tokegyedet tenyésztünk ki a hét üzemben. S most épül egy ilyen új létesítmény, amelynek 33 millió egyed lesz a teljesítménye ... A lenini „zapovednyik” A Szovjetunió sorrendben első és egyik legszebb védett területe, a LeSzeptember végi utolsó vendégváró lótuszvirág... ninről elnevezett Asztraháni Állami Rezerváció felé repít bennünket a Volgán egy amolyan miniszárnyashajó. A mintegy nyolcvanöt kilométeres utat másfél óra alatt tesszük meg. Szűkülő folyóágakba vágunk át és már menet közben itt-ott belepillantunk a 3—4 méter magas sással szegélyezett, festői szépségű, parti sávok gazdag flórájába és faunájába. Fölöttünk darvak húznak zárt alakzatban, fekete gólyák nyugalmát zavarjuk meg, a napsütötte, csillogó, sima vízfelületet néhány pillanatra felfodrozzák a felszökkenő karcsú, ezüstös pikkelyű haltestek ... Nemsokkal az októberi forradalom után, 1919 tavaszán jött létre ez a „zapovednyik“. A deltavidéknek három különálló, összesen 62,5 ezer hektárnyi területét és ezen kívül még húszezer hektár környező védősávot foglal magába ez a birodalom, amelyet féltve őriznek a civilizáció káros hatásaitól. Nem is csoda! A. P. Averjanov igazgató elmondja, hogy ezen a területen nem kevesebb mint 260 madár-, 56 hal- és 31 emlősfajta él, köztük igen értékes, korábban pusztulásra ítélt fajok. A kis természetrajzi múzeumban, amelyet évente négy és fél ezer ember keres fel — érthető oknál fogva nem is nagyon törekednek a rezerváció látogatói számának növelésére — varázslatos képe tárul elénk ennek a gazdag növényi és állatvilágnak. Megcsodáljuk a különben Brehm által „egyenesen csúf jelenségnek“ tartott, de rendkívül érdekes Saiga tataricát, a tatárantilopot, a pelikánokat, a tokhalak válogatott és változatos kitömött példányait. Kissé meglepődve veszünk tudomást róla, hogyha nem is ezen a területen, de a Kaspi-tengerben még tízezrével él egy fókafaj is. — Százötven alkalmazottunk, dolgozónk van — újságolja közben az igazgató. — A segédszemélyzeten kívül 40—40 ember foglalkozik természetvédelmi, illetve tudományos-kutatási feladatokkal. Van itt ornitológus, ichtiológus, hidrológus, botanikus és sok más szakember is. Számos tudományos értekezés lát ilyen módon nyomdafestéket és tulajdonképpen ű közvetlen természetvédelem, valamint az ismeretterjesztés mellett ez a fő feladatunk. Tündérrózsák között Motoros ladikkal indulunk Poszto- voj szigete felé, ahol még hatvan évvel ezelőtt kitárult volna előttünk a látszólag parttalan tenger. Most további ötven-hatvan kilométernyire van innét, mert a harmincas évektől két méterrel csökkent a szintje és évente egy kilométert „hátrál“ jelenleg is. — Fenyegetően nagy gond ez — magyarázza az igazgató. — A tudósok a megoldáson már régen fáradoznak. Eddig három elképzelés született: az első az, hogy az északi irányú szibériai folyókat dél felé „tereljük“, a Kaspi-tengerbe. A másik, elszigetelni a tenger északi részét, ahol a legnagyobb a víz elpárolgása. A harmadik pedig az, hogy a Fekete-tengerből csatornán vezetnék ide a vizet... A sziget környékén a zeg-zugos folyamágak szélesebb vízfelületbe torkollnak. Ott vár bennünket a meglepetés. Sekély vízben, ameddig a szem ellát, a védett terület legnagyobb lótuszmezeje. A rózsás virágú, pajzslevelű indiai tündérrózsa már világszerte nagyon kevés helyen, a Szovjetunióban pedig csak itt és távol-keleti részében található meg. Szerepel az ún. Vörös Könyvben, vagyis a kipusztulóban levő növényfélék jegyzékén. A rezervációban is már alig-alig fordult elő, s most kétezer hektárral büszkélkedhetnek. Az ősi Kínában számos gyógyszer készült ebből a gyönyörű virágból. Itt egyelőre csak a megtartására és a szaporítására törekednek, de tulajdonságai élénken foglalkoztatják a tudósokat is. — Augusztusban virágzott... Elképzelhetetlenül szép látvány ez olyankor — igyekszik elénk varázsolni a szeptember végére immár eltűnt képet ladikunk kormányosa, Sztyepán Sztyepánovics Kuzacsenko, aki már 39 éve dolgozik a rezervációban. De a természet mégsem fukar. A lótuszmezőn felfedezünk két-három, piros szirmokkal hívogató ékes virágot, a nyár utolsó üzenetét. A csónak orra a széles levelek rengetegébe fúródik és a vendég, ugyan rendkívüli igazgatói engedéllyel, de valahogy mégiscsak bűntudattal, leszakíthatja a felkínálkozó csodát. Szép, emlékeztető ritkaság lesz a magánherbáriumban is ... GÄLY IVÄN (Következik: Bányával, kohóval fegyverben áll) ^ . • - "j. Ss. Ss. Kazactenko a* elvirigzott lófarok rengetegében (Olga Vavrová és FrantiSek Belug felvétele) TERNE5ZETVH1ELEN-SZOVJET NŐDRE
