Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-04 / 44. szám
A Ml feltve, emlékezzünk a mohra A Német Szövetségi Köztársaság különböző részeiből érkezett mintegy harmincezer főnyi tömeg tüntetett ez év júniusában Majna-Frank- furtban az újnáci párt, az NPD tervezett gyűlése ellen lyek életre hívták Hitlert, és a fasiszták kezébe adták a hatalmat. Az embereknek sohasem szabad elfelejteniük: Hitler és a német fasizmus a német imperializmus terméke. Csakis itt kell keresni a nácizmus gyökereit és lényegét. A megtorlást senki sem kerülheti el A fasizmus és birodalma sok nép közös erőfeszítéseinek eredményeképpen összeomlott. A náci főbűnösök bíróság elé álltak, elnyerték büntetésüket. A Hitler-ellenes koalíció és nürnbergi per történelmi szempontból roppant nagy fontosságú. Megmutatták, hogy különböző társadalmi rendszerekre osztott világunkban a népek összefoghatnak a veszély láttán, kollektíván szembeszállhatnak azokkal, akik kezet emelnek a békére és az emberiség jólétére. Fontos, hogy ma is ébren tartsuk az antifasiszta harc szellemét, s ne engedjük meg, hogy a reakció elaltassa a népek éberségét, elfeledtesse velük a múltat. A nyugatnémet burzsoá irodalom újra meg újra hadjáratokat indít a nürnbergi per ellen. Rendszerint úgy érvelnek, hogy ez a per nem volt más, mint a győztesek bosszúja a legyözöt- tön. A bosszú pedig káros ösztön, nincs létjogosultsága a népek érintkezésében. Ebben az esetben szándékosan ösz- szekevernek két fogalmat: a bosszút és a megtorlást. A bosszúról el lehet mondani minden rosszat, amit csak akarnak. De a megtorlás az emberek törvényes, teljes humánus joga ahhoz, hogy megbüntessék a bűnösöket. A megtorlás lecke és figyelmeztetés. Arra hivatott, hogy elejét vegye az újabb bűntetteknek. A jőakaratú emberek éppen ebben látják a nürnbergi per humanista lényegét. Azok, akik azt szorgalmazzák, hogy a népek bocsássanak meg a hitlerista hóhéroknak, igyekeznek fehérre mosni a fasizmust, s egyszersmind csökkenteni a népek éberségét. Nem véletlenül mondogatják, hogy a fasizmus örökre a múlt ködébe tűnt, s egyáltalán nem kell úgy gondolkodni róla, mint napjaink politikai realitásáról. Az effajta állításokat maga az élet cáfolja meg. Róma és Milánó utcáin bombák robbannak, s a tettesek a fe- keteingesek, a fasiszták; horogkeresztet viselnek, náci karlendítéssel üd- vözlik egymást és fajgyűlölő beszédeket tartanak. Londonban a fasiszta banditák felgyújtják az antifasiszta szervezetek helyiségeit. A nyugatnémet hadsereg fiatal tisztjei „zsidőégetést játszanak“. Ezt a felsorolást hosszan folytathatnánk. De napjainkban a fasiszták egyes terrorakcióinál dermesztőbb dolgok is előfordulnak. Máig is léteznek olyan diktatórikus államrendszerek, amelyek a német nácik módszereit másolják. És olyan nagy fasiszta és neofasiszta pártok működnek, amelyek a hatalom megszerzésére törnek. Az NSZK-ban körülbelül 150 fasiszta szervezet és csoport tevékenykedik, s ezek több száz sajtóterméket jelentetnek meg. Az egyik ilyen szervezetnek — „az egykori SS-katonák segélyegy- leté“-nek — mintegy 300 ezer tagja és több külföldi testvérszervezete van. Könnyen elképzelhető, milyen virágzásnak indulnának a nyugatnémet és más fasiszta szervezetek és egyesületek, ha nem vennénk fel a harcot velük. Szeretnénk hinni, hogy a reakciós erők akciói áttörhetetlen antifasiszta falba ütköznek, hogy a mai nemzedék megőrzi éberségét. VSZEVOLOD JEZSOV, professzor, a történelemtudományok doktora (NOVOJE VREMJA) A 71 mondták, a múlt a jövő tükre. Ebből a szempontból érthető, hogy a Szovjetunióban és a fasiszta agressziótól sújtott többi országim is aggódva kísérik figyelemmel azokat a jelenségeket, amelyek arra utalnak, hogy Nyugaton megpróbálnak hangulatot kelteni Németország múltja, a nácizmus és a vele kapcsolatos történelmi események mellett. Hiszen a fasizmus számára nincs felmentés, kompromisszum sem a fasiszta múlt megítélésében. Az engesztelhetetlen harc programja A nyugati országokban természetesen jelentős társadalmi rétegek határozottan elítélik a nácizmust, józanul ítélik meg a történelmet. A kommunistáknak, a szociáldemokratáknak és a haladó szellemű liberális köröknek a fasizmus leleplezésére és elítélésére irányuló erőfeszítései fontos szerepet töltenek be a széles néprétegek tudatának formálásában. A kommunisták kezdettől tisztában voltak a fasiszta veszély súlyosságával. A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága egyik ülésén már 1933-ban rendkívül tömören és egyszersmind átfogóan definiálta a fasizmust, mint a tőke legreakciősabb, legsovinisztább imperialista elemeinek terrorista diktatúráját. Két év múlva, a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán a kommunisták kidolgozták és elfogadták a fasiszta veszély elleni harc programját. És nem rajtuk múlt, hogy akkor nem sikerült megteremteni a szilárd antifasiszta frontot. A német kommunisták, és más politikai irányzatokhoz tartozó antifasiszták, azok a bátor németek, akik nem hajtottak fejet a nácik előtt, keserű és fájó szívvel emlékeznek a múltra, de emelt fővel néznek mindenki szemébe, mert ők harcoltak a fasizmus ellen, hozzájárultak a népek közös győzelméhez. Tévedés és tudatos hazugság Velük szemben azonban hatalmas erők állnak, amelyek arra törekszenek, hogy igazolják, sőt, megszépítsék a fasiszta Németország történetét, s azt a gondolatot szuggerálják, hogy Németország fasiszta múltja nem is volt olyan rémes. Az effajta törekvés nagyon is kapóra jön a neonáciknak és más jobboldali elemeknek, különösen Straussnak és környezetének. Ezek a körök úgy vélekednek: nincs miért szégyellni a múltat, hiszen az Németország nagyságának, a német nemzeti szellem és nemzeti öntudat virágzásának kora volt. Azt persze elhallgatják, milyen árat fizettek ezért a „nagyságáért, és „öntudatáért a szomszédos országok és népek, és maga a német nép. Alkalmam volt megtekinteni számos, a fasizmusról készített olyan dokumentumfilmet, amelyet nyugati filmesek forgattak, és mutattak be az NSZK számos filmszínházában, valamint a nyugatnémet tévéhálózatban. A legtipikusabb alighanem az a csaknem négyórás film, amelyet „Adolf Hitler — egy karrier története“ címmel vetítenek. A film alkotói az objektivitás igényével ábrázolják a fasizmus úgymond minden oldalát, a führer tevékenységét, és nem hagyják említés nélkül a nácik bűneit sem. De a filmet úgy készítették, hogy a néző emlékezetében nem a bűntettek maradnak meg, hanem a végeláthatatlan díszszemlék, az ünnepi felvonulások, a harsonák, a zászlók, a fáklyák, a hatalmas terek, amelyeken annyian gyűltek össze, hogy egy tűt nem lehetett leejteni... Hitler beszédei, amelyekre visszhangként harsog a fanatizált tízezrek diadalordítása .. . Aztán Hitler bevonulását mutatják Párizsba, az egyik európai állam megszállását a másik után .. . Egy nyugatnémet kommunista, aki a múltban illegalitásban harcolt a fasizmus ellen, s az egyik hitleri koncentrációs tábor foglya volt, keseredve mondta, hogy az effajta filmek vonzzák a fiatalokat. Az ilyen filmek készítői kihasználják a fiatalok történelem iránti érdeklődését, s így igyekeznek felszítani bennük a nacionalizmust: lám, ilyen nagyok és hatalmasak voltunk, így reszketett tőlünk a világ. S innen már csak egy lépés a neonácik követelése: teremtsünk kemény kézzel rendet ebben a „rothadt demokráciában“. A sokat megért, becsületes német aggodalma érthető. Ö tapasztalatból tudja, mire képes az emberi elmék manipulálása, milyen félelmetes a nacionalizmus és a sovinizmus mételye, amikor céltudatosan és óriási adagokban lopják be az emberi elmékbe és szívekbe. A szégyenoszlopnál A Nyugaton azért igyekeznek felkorbácsolni a szenvedélyeket Hitler személye körül, hogy zavaros, kusza képet alakítsanak ki a múltról, elleplezzék a fasizmus osztálylényegét. Ez már a nürnbergi perben elkezdődött. Sok vádlott ügyvédjeivel együtt arra próbálta alapozni a védelmet, hogy mindenért Hitler a felelős, ők csupán végrehajtói voltak a mindenható führer utasításainak és parancsainak. Ez az álláspont a következő években nagyon is divatba jött: a náci fejvadászok nagy hadserege ily módon próbált menekülni a megtorlás elől. Lám, milyen egyszerű a dolog: mindenért egy ember felelős, vagy legfeljebb még egy-két tucat ember annak közvetlen környezetéből. A hóhérok és a közönséges gyilkosok pedig, akik tudatosan és többnyire szadista kéjjel folytatták sötét üzelmeiket, csupán a bűnös parancsok ártatlan áldozatai ... De ez csupán egyik oldala a kérdésnek. A múlt néhány nyugati kutatója Hitler alakja mögé próbálja rejteni azt a társadalmi réteget, amely életre hívta magát Hitlert, s egészében a nácizmust. Hitler, mondják ők, démonian erős egyéniség, aki megteremtette maga körül a teljes alárendeltség légkörét, és ebbe belefojtotta mások tudatát és akaratát. Hitler teremtette meg a fasiszta mozgalmat —. mondják — Hitler juttatta hatalomra ezt a mozgalmat, s Hitler szabta meg, amire azután sor került. Ha nem lett volna Hitler, mondják, nem lett volna horogkereszt, nem lettek volna leigázott népek, haláltáborok, és a németek egész történelme másként alakult volna. Ezek a kutatók tudatosan megkerülik azt a tényt, hogy a német fasizmus, miként általában a fasizmus, osztályjelenség. Hitlert a német imperializmus hívta életre. Az akkori Németország hatalmasainak választása nem hirtelen, egyik napról a másikra esett Hitlerre és pártjára. Eleinte figyelmesen vizs- gálgatták a nácizmust, mérlegelték lehetőségeit. S miután döntöttek, munkához láttak: a fasiszta párt kasszájába özönlöttek a milliók, szolgálatába állították az elmék „megdolgozásának“ összes eszközét. Hitlert és cinkosait úgy juttatták hatalomra, hogy terrort indítottak mindenki ellen, aki útjukban állt. Hitler személyes bűne kétségtelenül óriási. A történelmi objektivitással kerülne szembe az, aki kisebbíteni próbálná Hitler felelősségét, amely a fasiszta gaztettekért reá hárul. Az őrülettel határos bestialitása, a humanizmus, az igazságosság teljes elutasítása és semmibevevése, minden képzeletet felülmúló álnoksága, ami egyébként saját népével szemben is megnyilvánult, még sokáig megrendítő hatással lesz az emberek millióira. De senkinek sincs joga ahhoz, hogy Hitler személye mögött elrejtse azoknak az erőknek történelmi bűnét, ameAdolf Hitler és náci főkolomposai fényképeiben zavartalanul „gyönyörködhetnek“ a nyugat-berlini járókelők a Deplhi filmszínház kirakatai előtt, ahol a „Mein Kampf“ című filmet mutatták be (CSTK-felvételek) 1979. XI. 4.