Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-11-04 / 44. szám

d 197t. XI. 4. SZÜKSÉG VOLT ÉS VAN GONDDEUIMSM A KEZDÉS NEHÉZ ÉVEI • MEGOLDJÁK A LAKÁSKÉRDÉST • JÖ­VŐRE ÚJABB GYERMEKINTÉZMÉNYEKET ADNAK ÁT Árva lakosainak életéban a felszabadulás majd az államosítás határkövet jelentett. Vala­mikor, ha ezt a tájat emlegették, az emberek képzeletében a vö’gyekben meghúzódó apró faházak, a derékszíjnyi, nehezen művelhető szántók és a gyönyörű, de ajándékaiban fös­vény természetet meghódító szorgos nép je­lent meg. A szocializmus építésének megkez­désével párhuzamosan fejeződött be e terület­ről a tengerentúlra való kivándorlás. A kez­deti nehézségektől nem mentes iparosítás meghozta a várt eredményt: a dolgos kezek hazai ö'dön is találtak munkát és megélhe­tést. Ebben a kezdeti időszakban alapították az első árvái Szemet, amely egyben a kétéves tervben felépített első szlovákiai gyár volt. \ Dolny Rubin i Elektrotechnikai Üzem az idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Nemcsak munkát, jobb életet is jelent Stefan Litva, az üzemi pártbizottság elnöke a szó szoros értelmében már az alapok leté­telekor bekapcsolódott az üzem létesítésébe. — Nem volt könnyű a dolgunk — emléke­zett vissza. — Az emberek nagy része nem tudatosította, mit jelent majd számúikra az üzem. Ma már mosolyogva gondolok arra, hogy az este kimért telekről reggelre sokszor eltűntek a cölöpök, pedig akkor mennyire bosszantottl Néhány kommunistával együtt kézbe vették a szervezést, járták a nyomorgó falvakat, mun­kalehetőséget kínáltak a férfiaknak az épít kezésen, együtt hordták a téglát, a maltert, majd amikor az épületek elkészültek, a nőket hívták dolgozni. Az addig csupán földműve­léssel foglalkozók számára nagyon nehéz volt megszokni a gyári környezetet, a nyolcórás munkaidőt. Fokozatosan tanulták meg a gépek kezelését. A munkások egy része egy hasonló csehországi üzemben tanulta a szakmát. — üzemünk 1600 dolgozójának többsége nő — mondotta a pártelnök. — A férfiak több­nyire a járás gépipari üzemeiben találtak mun­kát, ott volt rájuk szükség. Éppen az a tény, hogy az üzemben lányok, asszonyok dolgoznak, arra késztette az üzem vezetőségét, hogy széles körű szociális progra­mot dolgozzanak ki és valósítsanak meg. Első­sorban gyermekintézményeket kellett építeni, hogy minél több nőt kapcsolhassanak be a termelésbe. Az üzem bölcsődéje és óvodája a járásban az első ilyen létesítmények közé tartozott. Az üzem fejlesztése és bővítése elképzelhe­tetlen volt a dolgozók lakáskérdésének megol­dása nélkül, hisz nemcsak a városból, hanem a közelebbi-távolabbi falvakból is egyre többen jöttek dolgozni a gyárba. Hajadonoknak és nőtleneknek az üzem munkásszállójának 48 As üzen vezetősége sokat tesz a dolgozó nők munkafeltételeinek javításéért. Felvételünkön Mária FerianCíkové a műanyagpréselő részleg dolgozója egyszobás lakása nyújtott és nyújt egy Időre otthont, de a fiatal házasok lakásproblémáját is sok esetben átmenetileg ily módon oldották meg. Az üzem közel 250 lakást adott dolgozói­nak. De nemcsak a kiutalt lakások száma mu­tatja az üzem gondoskodását. A családi házak építéséhez csupán az utolsó kilenc évben 716 ezer korona kölcsönt adtak. A lakberendezés­re adott kölcsönök összege 181 ezer koronát tett ki ugyanebben az időszakban. Üdülnek, kirándulnak a dolgozók Azzal, hogy az üzem dolgozói a város mo­dern lakótelepeire költöztek, lehetőség nyílt számukra a sokrétű kulturális és sportéletre. A városi rendezvények látogatásán kívül szá­mos kirándulást szervez az üzem. Jól kihasznál­ják saját autóbuszukat. Hetente egyszer a Tur- cianské Teplice-i fürdőbe viszik egésznapos kirándulásra az érdeklődőket. Rendszeresen járnak az olomoucí Flora virágkiállításra. A dolgozók gyermekeinek kedvenc kirándulóhe­lye Bojnice, elsősorban az állatkert miatt. S ha már a gyermekekről van szó, megemlítjük, hogy közel 100 gyermek tölti a szünidő egy részét a hazai vagy a külföldi pionírtáborok­ban. Viliam Gonda, az üzemi szakszervezeti bi­zottság elnöke örömmel beszélt a kirándulá­sok, üdültetések szervezéséről, hisz évről évre nő azoknak a dolgozóknak a száma, akiknek az üzem ily módon nyújt lehetőséget pihenés­re, új tájak megismerésére. — A belföldi kirándulásokra ebben az évben is jelentős összeget fordítottunk — mondotta. Marianské Láznéban, Magas-Tátrában és ha­zánk más gyönyörű helyein jártak dolgozóink. Évente 35—40-en külföldön, többnyire Bulgá­riában, Jugoszláviában és Magyarországon töl­tik szabadságukat. Az üzemi orvos javaslatára gyógykezelésre is elküldjük az arra rászoru­lókat. Az üzem öt nyaralójában, melyek Osádkán és az árvái vízduzzasztónál vannak, a dolgozók családjaikkal két hétig ingyen nyaralhatnak. A közeljövőben szeretnék megoldani az üdülők fűtését, hogy télen is kihasználhassák azokat. Segítséget nyújtanak a nőknek Természetesen kezdettől fogva nagy gondot fordított az üzem vezetősége arra, hogy a nők­nek minél jobb munkafeltételeket teremtsen. A kisgyermekes anyák munkaidejét módosí­tották, vagy lehetővé tették, hogy csupán a délelőtti műszakban dolgozzanak. Ha nehézsé­gek merülnek fel, a szakszervezeti bizottság­gal közösen keresik a megoldást, hogy ne kelljen a nőknek otthagyniuk a munkahelyü­ket. Megszervezték a dolgozók étkeztetését is. A tízórait a műhelyekbe hordják, hogy minél kevesebb legyen az időveszteség. Nemcsak a délelőtti műszakban dolgozók étkezhetnek, délután is meleg ételt főznek. Két büfé van az üzem területén, amelyekben igen gazdag az áruválaszték. Tudjuk, hogy a dolgozó nőknek mennyi ide­jükbe kerül a bevásárlás — magyarázta Gonda elvtárs. — Ezen legalább úgy enyhítettünk, hogy a helyi üzletek vezetőivel együttműködve állandósítottuk a gyümölcs-, illetve a zöldség­árusítást az üzemünkben. A jövőben bővíteni akarjuk a félkész ételek választékát is. Figyelemre méltó és jól bevált a Szlovákiai Nőszövetség alapszervezetének kezdeményezé­se. Már hosszabb ideje kapcsolatot tartanak a trenőíni hudotex vállalattal, amely rendszere­sen árusítja az üzemben termékeit. A nőszö­vetség szervezete egyébként nagyon jól dol­gozik. — Elmondhatom, hogy sokat tettünk már eddig is a dolgozókról való gondoskodás te­rén, de nem akarunk megállni — folytatta a szakszervezeti bizottság elnöke. — A kö­vetkező évben szeretnénk átadni az új üzemi bölcsődét és óvodát, melyekben több mint száz gyermekről gondoskodnak majd, amíg a szülők a munkahelyükön lesznek. A gyermekek szál­lítását a távolabbi lakótelepekről az autóbu­szunkkal oldjuk meg. Nagyobb kapacitású konyhát és éttermet is építünk, mert tervbe vettük dolgozóink számának növelését. Van saját szakmunkásképzőnk is, melyből az el­múlt tíz év alatt 322 fiatal került az üzembe. • • • Ma már nem kell a falvakat járni, agitálni. Árvában meghonosodott az ipar. A fiatalok szívesen maradnak szBlűfűldjükön, mert ott munkalehetőség nyílik számokra. DEÁK TERÉZ Milyen lehet egy tapasztalt, megbízható, jó munka­erőnek tartott egészségügyi nővér? — ezen töp rengtem, s próbáltam magam elé képzelni az isme­retlent, útban a Komáromi (Komárno) járási Egész­ségügyi Intézet igazgatóságáról a pszichiátriai ren­delő felé. Talán a jelzők sugallták, hogy idős, szi­gorú, fehér bóbitás nővér képe alakult ki bennem, de helyette egy kedves, bizalmat keltő mosolyú, fe­hér köpenyes, középkorú asszony nyitott ajtót a ren delében. Csaknem egy óráig kattogott az írógép, s kérdés kérdést követett, amíg LeSSo Alojzia elkészült a so­ron levő páciens „kihallgatásával“, s a terjedelmes kórlajjpal. — ül páciens volt, azért tartott egy kicsit tovább —- magyarázta —, habár még így is aránylag gyorsan végeztünk. Ez a páciens az elmondottakból ítélve nem lesz a mi betegünk, csak a komplett kivizsgálás keretében küldte ide is az üzemi orvosa. Ezt 12 éves tapasztalattal könnyűszerrel megállapít­ja. Ennyi ideje dolgozik ugyanis a pszichiátriai ren­delő szociális nővéreként. Egészségügyi múltja, ahogy ő mondta, jóval régibb. — Magamnak is szinte hihetetlen, de már har­minc éve dolgozom nővérként. Jóformán gyerekfej­jel, a polgári elvégzése után kerültem a fogászatra. Miért éppen az egészségügyet választottam? Nem azért, mert ez volt a célom, inkább azt mondanám, ez adódott. Akkor még határozott elképzelésem sem volt, mit is szeretnék tartósan, egy életen át csinál­BIZALMAT KELT, TANÁCSOT AD ni. A fogászati munka azonban nem tudott lekötni, sem kielégíteni. Körzeti orvos mellett is dolgoztam, hat évet pedig belgyógyászati rendelőben. Tulajdon­képpen ott nőtt a szívemhez a munkám. Közben el végeztem az egészségügyi szakközépiskolát Érsekúj­várban, s csak annyit hagytam ki, amíg a fiammal és a lányommal szülési szabadságon voltam. 1967-töl pedig ezt a munkát végzem. Ennyi röviden a har mine év — mosolyodik el. — S mi a különbség az egészségügyi nővér és a szociális nővér között? — A különbség a munkakörből ered. A rendelői munka csak egy része a feladatunknak. Nekünk a rendelőn kívül is törődnünk kell a páciensekkel, úgynevezett terepmunkát is végzünk. Meg kell is­mernünk a betegek otthoni környezetét, kórházi ke­zelés után segítenünk kell újra beilleszkedniük az otthoni és a munkakörnyezetbe. Ha szükséges, új munkahelyet kell számukra keresnünk. Nehéz lenne, s hamarjában talán nem is tudnék mindent felso­rolni, hiszen minden páciens esetében más és más a tennivaló. Sokrétű a tennivaló, s jócskán nehezíti, hogy a pszichiátria szót csaknem mindenütt előítélettel fo­gadják az emberek. Pedig a pszichiátriai kezelés korántsem azt jelenti, hogy a páciens elmebeteg. — Bosszantó, sőt sokszor dühítő az emberek kor­látoltsága. Különösen, ha a rosszindulatú előítélettel ott találkozunk, ahol annak egyáltalán nem lenne szabad előfordulnia. Például a munkahelyeken. Még ha én érzem, az hagyfán, de ha a gyógyult, ám an nak ellenére érzékeny és sebezhető illető, annak rossz következménye lehet. — Nem bánta-e meg, hogy annak idején a bel gyógyászatot nehezebb munkahellyel cserélte fel? — szögeztem neki a kérdést. — Nem is nehezebbnek, inkább igényesebbnek mondanám ezt a munkát. Igényesebbnek, mert ahhoz, hogy valamit is tehessünk itt, elsősorban meg kell nyerni az emberek bizalmát, mert ez a gyógyulás forrása. Ha én vagyok itt és velem találkozik először a beteg, akkor elsőként ezt nekem kell megpróbál­nom. Amit előttem eltitkol, azt elmondatja vele a dok­tornő. Őszintén, bizony eleinte nagyon nehéz volt. Nemegyszer előfordult, hogy ki kellett mennem, mert elsírtam volna magam a beteg előtt. Azzal, hogy a rendelő ajtaját becsukjuk, a problémát nem tudjuk lezárni. Állandóan bennem van, vajon jó tanácsot adtam-e ennek vagy annak, nem inkább másképpen kellett volna-e. — Különösen igényes ez a munka olyannak, aki mint LeSSóné is teljes szívvel csinálja — szólt közbe az utolsó szavakat hallva Viera Lehotská doktornő, a járás pszichiátere. — Előtte mondom, mert tudja, hogy ez a véleményem róla, hiszen 12 éve a jobb kezem. Sokszor mondom, hogy a lelkiismeretessége, a humánussága a saját rovására megy. Az is igaz, hogy igazán jól ezt a munkát csak így lehet végezni. Nemcsak én, hanem a feletteseink is ezért tartják a járás, sőt a kerület egyik legjobb szociális nővé rének. Tudását, tapasztalatait — 1973-ban kétéves tovább­képző tanfolyamon beosztásához szakképesítést is szerzett — szívesen megosztja másokkal is. Tagja a Vöröskereszt járási plénumának, a járási szociális bizottságnak. Szívesen tart előadásokat az önkéntes gondozónőknek. — Talán mindenki azt mondja, aki szereti a mun­káját, de valóban nem tudom, képes lennék-e már mást csinálni. En ebben találtam meg, amit — ezzel nem akarom azt a munkát lebecsülni, hiszen az ér­téke annak is nagy — a fogászaton a saját mun­kámból hiányoltam: az értelmet. flórian marta

Next

/
Thumbnails
Contents