Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-28 / 43. szám
A SZOCIALISTA HUMANIZMUS ES A VALLAS A reneszánsz és a felvilágosodás előkészítette annak az ú], a XIX., különösen a XX. században megteendő döntő lépésnek az előfeltételeit, amely az emberi tudatot megszabadítja a bálványoktól és a fétisektől s a vallási elidegenedéstől általában. A modern ateizmus istentagadást és emberigenlést jelent, ebben van humanista jelentése. Tudatában vannak ennek az ateizmus ellenfelei is. Az ateizmusról beszélni egyet jelent ,j azzal, hogy az ember valós helyzetét értékeljük, mert „az ateizmus az ember szívét átjáró értékek rendszere, s a rendszer nem semmisíthető meg anélkül, hogy előbb át ne éljük ezeket az értékeket“. Jean Lacroix neves katolikus filozófus szavai ezek. Figyelemre méltó, hogy az ateizmus ellensége olyan könyvet ír, amelyben az Istenlétet tagadó felfogás mar nem kerül egy kalap alá az antl- krisztussal vagy a gyehenna tüzével, hanem a tudományos, a politikai és az etikai humanizmussal egy sorba állítják. Az ateizmus értékeinek elfogadása e nézetrendszer humanista kiindulópontjának elismerésével egyértelmű. Aki ezzel egyetért, nem hajlandó a vallásos hitben kiváltó okot vagy motívumot látni, amely indokolná az emberen uralkodó valaki vagy valami létezését. A modern ateizmus legfőbb érdeme, hogy az emberiség szellemi erejére támaszkodik és elutasít mindenféle bálványt. Jelentősége abban j áll, hogy korántsem elvont konstruk- ' ! ciő, hanem az emberek konkrét helyzetének közvetlen visszatükröződése. A Jelen tudományának fejlődése túllépte azokat a szűk határokat, amelyeket a régebbi korok szabtak meg számára, és arra késztette az embert, hogy új módszerek segítségével kutassa saját természetét, vagyis olyasmivel foglalkozzék, ami korábban a filozófia és a vallás kiváltsága volt. A tudomány többé nem szorítkozik a leíró módszerekre, hanem megmagyarázza a tárgyakat és a jelenségeket, megnöveli annak lehetőségét, hogy az emberek a dolgokat saját érdekükben felhasználják. Napjaink tudománya lehetővé teszi, hogy a világot saját törvényszerűségei alapján magyarázzuk, és ne folyamodjunk természetfeletti okokhoz. Ezért válik az ateizmus a világ felfogásának természetes formájává, s gyakorol vonzerőt a legkülönbözőbb mai tudományos rendszerekre. Korunk tudománya — állapítja meg Jean Lacroix — új szellemi beállítottságot, teljes fogékonyságot hoz magával, amely kedvez az ateizmus-; nak, vagyis az aktív, nemcsak szemlélődő, a környező világot megérteni és meghódítani képes gondolkodás- módnak. A természet titkainak mélységeibe hatoló és azt feltáró emberi értelem egyben azt is bizonyítja, hogy nincs szüksége az isten létének feltételezésére. Korunk embere gyakran érzi, hogy a tudomány és a technika segítségével hozzáadhat valamit a természethez, részt vehet fejlődésében ős a természet történetét emberi történelemmé alakíthatja át. A vallásos hit védelmezői számára azonban a legfőbb veszélyt nem any- nyira a technika és a természettudományok előrehaladása jelenti, mint inkább a humán tudományok fejlődése, amelyek felfedve a megismerés és a cselekvés belső egységét, még inkább megszilárdítják az ember abbeli meggyőződését, hogy jogában áll teljes felelősséggel vállalni saját sorsának irányítását. A társadalmi és politikai humanizmus mint radikális humanizmus még erőteljesebben hangsúlyozza az ateizmus szerepét a ma emberének életében. Ha felmerül is benne az isten létének kérdése, az gyakorta gazdasági és társadalmi köntösben jelentkezik. Az igazságosság igénye nem távolít .el az ateizmustól, ellenkezőleg, közelebb visz hozzá. Az ateizmus jellemző vonása a politikával és a gazdasággal való kapcsolata. Az ateizmus istentagadása annak feltárásában rejlik, hogy az isteneszme alapját az ember gazdasági és politikai létének feltételei alkotják és ezek vezetnek elidegenedéshez. Hiszen a kapitalizmus, akárcsak a vallás, az embert a maga alkotta dolgok rabjává teszi. A marxizmusban az ateizmus pozitív értelmet nyer, az ember emberségének közvetlen és konkrét Igazolásává válik. A munka az embert önmaga alkotójává teszi és a természettel vívott harcban az ember megleli saját lényegét. Az emberben megjelenése óta benne szunnyad az ateizmus már az által is, hogy a munkafolyamatban és a világ átalakításában önmagát megteremti. Az ateizmus problémája a szabadság és a munka végső értelmének kérdése. Minden humanizmus feltételezi a szabadságot, mindenekelőtt az alkotás szabadságát, és alapvető célkitűzése, hogy növelje az emberek alkotókészségét, és egyéniségekké formálja őket. Az embereket antagonisztlkus osztályokra osztó magántulajdon megszüntetése aláássa az isteneszme társadalmi alapjait. A marxista ateizmus nem más, mint a vallásra megsemmisítő csapást mérő humanizmus, a kommunizmus pedig a magántulajdont felszámoló gyakorlati humanizmus. A szocializmusban annak ellenére, hogy a múlt maradványai még éreztetik hatásukat és megmaradnak bizonyos ellentmondások, az eszménynek nincs szüksége ködösítésre, hiszen az eszmény maga a valóság egyik oldala. A kommunizmus olyan társadalmi rendszer, amelyben nincs helye semmiféle misztifikálásnak. Az új típusú személyiség sem a dogmatikus gondolkodás, sem a társadalmi gyakorlattól elszakadt mitológiai szülémé' nye. Ez a személyiség teljességgel megfelel az új társadalom lényegének és távlatainak. A szocializmus embereszménye a gyakorlat és a kultúra közös terméke. A szocializmus történelmi hivatása a teljes humanizmus megvalósítása. Éppen ezért a szocialista társadalom egész gyakorlatát az új típusú ember kialakításának szolgálatába kell állítani, a társadalmat egy sajátos, óriási laboratóriummá kell tenni, amely nemcsak anyagi javakat termel, hanem az emberi tudatot formáló szellemi értékeket is teremt. Ahhoz azonban, hogy az új ember eszménye ne maradjon a meghatározatlan jövőre szóló tervezet, az szükséges, hogy élet- feltételei összefüggésükben olyan pszichológiai légkört alkossanak, amely elősegíti az ember tökéletesedését, a sokoldalúan fejlett személyiség kialakítását. Az optimizmus, az őszinteség és a magabiztosság légköréről van sző, amelyben helye van olyan álmodozásnak, amely nem menekül a valóságtól, nem tagadja és nem mond le a kritikai szellem ről, a tisztánlátásra törekvésről. Milyen lehet az az ember, akinek a szocializmust meg kell valósítania? Mit nevezhetünk embert alakító környezetnek? Olyan környezetre gondolunk, amelyben nyilvánvalóvá válik, hogy tarthatatlan a régi humanistáktól ránk maradt embereszmény. Nem az ígéret földjén élünk, ahol önmagától megszűnik az embertelenség és az elidegenedés mindenfajta megnyilvánulása, hanem olyan világban, ahol az ember első ízben léphet teljes tudatossággal, alkotó alanyként saját igazi történelmébe, amikor végbemegy az áttérés a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába. Ennek az engelsi megfogalmazásnak semmi köze azokhoz az utópisztikus elképzelésekhez, amelyek a szocializmust valami földi paradicsomnak tüntetik fel. A szocializmus radikáliI * san megváltoztatja az embert s életének anyagi és szellemi feltételeit ab- ■ ban az értelemben, hogy az ember | világa mindinkább az igazi szabadság világává válik. Ezek az átalakulások 1 azonban nem az égből pottyannak, I nem isteni adományok, hanem harcok, győzelmek és vereségek révén a szellemi téren és a konkrét társa- [ dalmi gyakorlatban egyaránt megtett óriási teremtő erőfeszítés árán valósulnak meg. A társadalmi-gazdasági gyakorlat ! mellett a humanizmust alakító kör- I nyezetben fontos helyet foglal el a i kultúra, amelynek keretében rendkívül világosan kifejeződik az ember alkotó lényege, jelentős helyet foglal el a kultúra az ember helyzetének ; megváltoztatásában és abban, hogy az emberi eszménykép megszabaduljon a ránehezedő misztikus lerakodásoktól. A szocializmus elméleti és gyakorlati megoldást ad az embert lét alapvető ellentmondásaira, amelyek a tudatosult emberi erő és an- , nak megvalósítása között feszülnek. A szocialista kultúra nem az elvont emberi lényeget fejezi ki, hanem az emberek valós világát, annak minden megnyilvánulásával. Az ember éppen történelemalkotó tevékenységével kapcsolódik be a valóságba és lép fel benne mint ember. De az ember felülmúlja ezt a valóságot, hiszen új realitást kínál, amely nem másolja azt, ahonnan kiindult, hanem a reális és az ideális szintézise, az eljövendő emberi lét megsejtése. Az ember csak a valóságostól az eszményi felé vivő szüntelen, soha véget nem érő folyamatban talál önmagára. A haladás, a megismerés és az alkotás útján megtett minden lépés közelebb viszi az eszményképhez. a zoknak a változásoknak, ame- A lyeket az új társadalom az emberben előidéz, ki kell terjedniük a lét és a tudat minden részletére. E változások hatékonysága az emberi viszonyok természetének humanizálására való törekvésben, olyan új emberi ideál megteremtésében rejlik, amely nem nihilista (a sátánban megtestesített egyetemes tagadás szellemében), és nem apologetikus (a vallási értékek abszolút tekintélyének szellemében), hanem mindannak a szintézise, ami az ember valójában, amivé válhat és amivé válnia kell, mert az új társadalom meghirdette kommunista cél nem más, mint az eszménnyé emelt és az életben fokozatosan valóra váltott emberi lényeg. V. KRIZSEVSZKIJ (APN) MUNKA KÖZBEN A Kelet-szlovákiai Vasmű egyik nagyolvasztóján a küzelmáltban generál javítást régeitek. Képűnkön: az ostraral hegesztők (A. Haáöák — CSTK (elvétele)
