Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-14 / 41. szám
MEGAKADALYOZHATO A KATASZTRÓFA? Az ökológia * hatékonyságáról A környezettan napjainkban a tudományágak komplexuma • Felmérhetetlen éghajlati változásokat idézhet elé a légkor szeny- nyezettsége • Távlatilag gondolnunk kell az emberiség jövőjére A varsói Kultúra című folyóirat munkatársa, W. Osiatinski, lapiának idei 20. számában interjút közölt Merkuri Szergejevics Giliarov neves szovjet biológussal, a Szovjet Tudományos Akadémia tagjával a környezetvédelem sajátos fontosságú kérdéseiről. Az alábbiakban kissé rövidített formában ismertetjük ezt a rendkívül érdekes beszélgetést. KULTÚRA: Tulajdonképpen mivel foglalkozik az ökológia? Rendszerint ugyanis főleg — esetenként kizárólag — az ember természeti közegének védelmével hozzák kapcsolatba. M. SZ. GILIAROV PROFESSZOR: A környezetvédelem a környezettan, az ökológia egyik legfontosabb területe, de csak kis része e tudomány széles szférájának. A környezettan fogalmán azonban általában az olyan tudományágak komplexumát kell értenünk, amelyek a szervezettség egyének fölötti szintjén vizsgálják az életet. Ez annyit jelent, ihogy az ökológia figyelmének homlokterében elsősorban azok a törvények állnak, amelyek meghatározzák az egyének kölcsönös kapcsolatait és viszonyait az adott fajon vagy népesedésen belül, az egyes fajok között, valamint az élő világ és az élet- folyamatok élettelen közege között. KULTÚRA: Vajon meghatározhat óak-e bizonyos törvények, amelyektől függ az élet különböző formáinak kölcsönös kapcsolata a környezettel? M. SZ. Giliarov: Ogy tűnik, a legegyszerűbb törvényszerűség az, hogy a fejlődő életformák döntő többsége rendkívül erőteljesen hatott környezetére, s ennek következtében egyes szervezetek, sőt életközösségek kipusztultak. Gyakorlatilag ez ügy történt, hogy bizonyos fajok csaknem eszményi módon alkalmazkodtak az adott környezethez. Idővel kihaltak, és helyükre új fajok léptek, amelyek képesek voltak jobban alkalmazkodni a megváltozott környezet új feltételeihez. KULTÚRA: Miben rejlenek tehát az emberi faj sajátosságai? Hiszen mi is tevékenységünkkel megváltoztatjuk a környezetet. Vagyis ugyanolyan lesz a sorsunk, mint az egyéb fajok többségének? M. SZ. GILIAROV: Léhet, hogy igen, de ennek nelm kell így lennie. Ugyanis legalább három lényeges különbség van az ember és a más élettani formák környezetre gyakorolt hatása között. ,Az első összefügg a változások gyorsaságával. A természetben ezek a folyamatok nagyon lassúak. Az ember •viszont igen gyorsan változtatja a környezetet így például az emberi tevékenység következtében 1900-től 1950-ig a 'levegőben kétszeresére növekedett a széndioxid mennyisége, míg azelőtt, évmilliók leforgása alatt, lényegesen nem változott a légkör vegyi összetétele. iA második különbség a tevékenység kiterjedése. A biológiai szervezetek általában bizonyos körülhatárolt területen élnek. Mihelyt számukra az adott hely feltételei ellfogadhatatlanokká válnak, máshová települhetnek vagy telepíthetőek, ahol jobb feltételekre találnak. 'Ez vonatkozik a növényekre is, amelyeknek magvai a természeti erők hatására vagy állatok közvetítésével eljuthatnak máshová. Ezzel szemben az ernlber ma már egész bolygónk méreteiben tevékenységet fejt ki. Ha a feltételeket olyannyira megváltoztatja, hogy azok létezését nem teszik lehetővé, nagyon nehezen talál másutt menedéket. A legfontosabbnak tűnik azonban a harmadik különbség. A természetben ugyanis az említett folyamatok spontán módon mennek végbe. Egyetlen faj sem gyakorolt tudatos befolyást arra. bogy milyen módon változtatja meg a környezetet és arra sem, 'hogy íenn- marad-e avagy kipusztul. Viszont az ember tudatosan hathat környezeti viszonyaira. Ezért van fölényben a biológiai világ többi része fölött, és ez táplálja faji túlélésének reményét. KULTÚRA: Ez az ember valamilyen sajátos élettani tulajdonságainak kö szűnhető? M. SZ. GILIAROV: Nem a biológiai, hanem a társadalmi adottságoknak. Egy-egy szervezet nem élhetne sok olyan közegben, amelyben egész közösségek élnek. A társadalom ugyanis az ember számára elfogadható életfeltételeket teremthet szinte mindenütt. KULTÚRA: Még a világűrben is? M. SZ. GILIAROV: A világűrt illetően jómagam nem vagyok túl nagy optimista. Az emberi ifaj itt a Földön s nem másutt alkalmazkodott a létfeltételekhez. De nem is arról van szó, hogy az emberi faj alkalmazkodjon a Hold vagy a Mars életfeltételeihez. Inkább arról, hogy az emberi társadalom képes az odairányított expedíciók számára olyan jó feltételeket teremteni, hogy ezek a „küldöttek“ ott hosszú ideig tartózkodhassanak s ne pusztuljanak el. Az ember már jelenleg néhány hónapig élhet a 'Föld határain túl. Az egész emberi faj vagy nagy csoportjai világűrbe való tartós áttelepítésének lehetőségét fantáziának tartom. KULTÚRA: Tehát az emberi faj térhódítását korlátozni fogják Földünk határai? M. SZ. GILIAROV: Már korlátozták is. A térhódítás minden kétséget kizáróan az ember élettani és társadalmi fejlődésének törvénye volt. Sok minden ugyanis erőteljesen ösztönzött arra, hogy az emberiség tágítsa létközegét. Első volt az a törekvés, hogy az élethez új, megfelelő helyet találjon, a második pedig az ember számára szükséges új anyagi eszközök, elsősorban a megélhetést nyújtó föld és később a nyersanyag- és energiaforrások elnyerésének törekvése volt. Végül pedig az embert jellemző megismerési vágy, amely arra késztette, hogy új utakra vállalkozzon és új területeken éljen. Az ember gyakorlatilag uralja már egész bolygónkat és szinte nincs hová áttelepülnie. Mindenütt él, ahol csak élhet. KULTÚRA: Es miért kellene áttelepülnie? M. SZ. GILIAROV: Akért, hogy elkerülje az önmaga által kialakított veszélyeket. Az ember fejlődése óriási veszteségekkel jár. Elsősorban a környezet negatív változásaival. Említettem már a légkör rohamos toeszennyeződését a széndioxiddal, ami előidézheti az éghajlat gyökeres és előre nem 'látható változásait. De ez a veszélyeknek csak a kis része. Marx helyesen állapította meg, hogy a nem tudatosan, hanem ösztönösen tevékenykedő civilizáció sivatagot hagy maga mögött. Ez a sző szoros értelmében megtörténik. Például Afrikában, ahol valaha nagy birodalmak voltak, most sivatag van. Vagy nálunk, Közép-Ázslában. Egyiptomban hajdanában kisebb kiterjedésű volt a sivatag. Ott ugyanis, ahol kiirtják a trópusi erdőket, a földre hat az erózió, s ennek 'következtében felbomlanak az életközösségek. A föld tönkretétele az élet kihalásához vezet, és az ilyen terület sivataggá váljk. Az ember csaknem minden tevékenysége nagy károkat idéz elő. így például nálunk már évtizedek óta 'hatalmas vízi erőműveket építünk. Ezek több energiát szolgáltatnak, de az energiatermelés meggyorsítása érdekében nagy kiterjedésű, jó termőtalaj került viz alá. Ez óriási veszteség. A folyókbói kezdtek kipusz tulni a halak és más értékes állatok. Mindig választani kellett tevékenységünk hozama és a jónak feláldozása között. KULTÚRA: Illetve védeni kell azt a jót ... M. SZ. GILIAROV: így igaz. Ebben rejlik a környezettannak és általában a környezetvédelmi mozgalomnak jelentősége. Jó dolog az, hogy az emberek világszerte tudatosítani kezdik ennek a védelemnek nélkülözhetetlenségét. A tudomány sohasem láthatja előre tevékenységünk minden következményét. Sohasem mondhatja meg, mit kell tennünk, hogy megelőzzük a veszélyt, a kedvezőtlen következményeket. Például minden ipari létesítményt átépíteni a víz és a gáz körforgásának zárt rendszerére, hogy ne szennyezze a vizet és a levegőt. S ha ez lehetséges, helyre kell billentenünk a megbomlott ökológiai egyensúlyt. Például megtisz títani a szennyezett folyókat és tava kát, 'újra termővé tenni a terméketlenné vált föld óriási területeit, hogy megművelésre alkalmassá váljon stb. KULTÚRA: S miért nem teszik ezt? M. SZ. GILIAROV: Még nemrég ez szinte senkit sem nyugtalanított. A Földet óriási kierjedésűnek, készleteit kimerithetetlennek tartották. Minden döntés rövid távra szólt, és senkit sem foglalkoztatott a következő nemzedék sorsa. KULTÚRA: Ezen túlmenően, véleményünk szerint, a termelésnövelés hozama elég gyorsan gyarapodik és a szennyeződés veszélyei távolinak tűnnek. M. SZ. GILIAROV: Ez kissé a do hányzáshoz hasonlítható. Nem tűnik tragikusnak, amíg az .ember egészséges. Szerencsére manapság mind töb ben kezdenek rádöbbenni arra, hogy a világot kór fenyegeti, s ezt igyekeznek meggátolni. Már tesznek is egyet és mást. Lehet, hogy ez nem elég, de a múlthoz képest mégis jobb a helyzet. KULTÚRA: Ügy véli, ezek a szándékok megalapozzák annak reményét, hogy végül is valamiképp megbirkózunk ezzel a kérdéssel? M. SZ. GILIAROV: Nem vagyok benne biztos. Hiszen itt nemcsak tudatlanságról van szó, hanem elsősorban igen jelentős érdekekről. Sok országban a legnagyobb hatalommal rendelkező emberek arra törekednek, hogy gyorsan haszonra tegyenek szert és ennek feláldozzák az általános érdeket. KULTÚRA: S ahol nincsenek ilyen érdekeket képviselő csoportok? * M. SZ. GILIAROV: Ott könnyebb a tervszerű védekezés. Csakhogy láthatja, 'hogy a környezetvédelem világprobléma, és nem lehet részben megvalósítani, például néhány országban vagy bizonyos területen. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok és az NSZK iparilag rendkívül fejlett ©gyes területei a bolygónk más részeiben „produkált“ oxigént használják fel. Hasonló a helyzet a folyók, a tengerek, az óceánok szennyezésével is. Ha a Rajna 'felső folyásának gyárai továbbra is szennyezik a vizet, akkor a hollandok minden törekvésük ellenére rossz Ivóvízhez jutnak. Egyszóval a 'környezetvédelem r.em lehet olyan művelet, amelyet csak a világ egyik részében valósítanak meg KULTÚRA: Vagyis ez elsősorban politikai kérdés? M. SZ. GILIAROV: Igen. S véleményem szerint, tekintettel a jelenlegi hatalmi viszonyokra és az önző érdekekre, nem sikerül megoldani, amíg nem jön létre az osztályok és az osztálykoníliktusok nélküli társadalom. Ha világszerte létezni fog ilyen társadalom, akkor min den probléma megoldhatóvá válik. KULTÚRA: Nézete szerint ez automatikusan bekövetkezne? Akkor is, ha ez az osztály nélküli, tervező emberi tár sadalom továbbra is a legmagasabb rendű értéknek tekintené az anyagi javak szüntelen gyarapítását, függetlenül altól, amit ezért majd a távoli jövőben kell fizetnie? Nem szükséges az, hogy a társadalmi és a politikai változásokat változások kövessék az emberek tudatában és az emberi értékekben is? M. SZ. GILIAROV: Természetesen ez szükséges. S az utóbbi változásoknak előbb kell tekövetkezniük. Ügy hiszem, h-gy a tudat gyökeres átalakulása híján semmiképpen sem lesz lehetséges az ilyen társadalom létrejötte. Ehhez feltétlenül szükséges az új emberisé get úgy nevelni, hogy ne gondoljon csak az anyagi sikerekre, s ugyanolyan jelentőséget tulajdonítson az élet szellemi és erkölcsi értékeinek is. (Könözsi István felvétele) 1979. X. 14.
