Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-07-08 / 27. szám

feltámadást ígérő manő- • valamennyi fénye egy- dt, a kazánok újra do- égboltján felragyogtak a ál latoik tetemei alá'buk- s a konyhákban éktelen és és finom 'babérmártás s a holdfényes fedélzet- a zenekar tubája és a Iból az úton lobbant sze- szíwerése, őt azonban tte még a felgyülemlett n kábította el a miegha- Tította meg a csoda, ha- iltökéltséggel hajtogatta én megmutatom nekik, i istenit, most megmuta- :hogy félreállt volna, ne- az a behemót masina, el­vezni, mert most majd eg én, csak mutatta az a hajónak, míg annyira jngedelmességéről, hogy a mólóhoz vezető trány- i thatatlan csatornából, és engeri birkát vezetne pó- alu fényei felé vette üt­és a világítótorony fény- r fittyet hányó hajót, : másodpercenkénti vil- már nem láthatatlanná, mmá vált, és lám, amott irajzolódni a templom ak nyomorúsága, az illú- e jött utána, követte őt minden, ami rajta volt, vő kapitány, a viador bi­kák a kamrák jégvermében, a kórház­ban a magányos beteg, a ciszternákban az árva víz, a menthetetlen kormányos, aki bizonyára mólónak vélte a szirt.fokot, mert abban a pillanatban felsüvöltött a hajókürt hatalmas hangja, egyszer, s öt elöntötte a lezúduló gőz zuhanya, még egyszer, s a lopott csónak kis híján fel­fordult, és még egyszer, de már késő, már ott voltak a parti csigák, az utcakö- wek, a hitetlenek kapui, a rettenthetet­len gőzös fényárjában úszó egész falu, s éppen csak annyi ideje maradt, hogy félrehúzódjon, utat engedjen a katakliz­mának, teli torokból kiabálva a jajve­székelés közepette, most megkaptátok, rohadékok, alig másodperccel előbb, hogy a rettenetes acélszörny kerékbe törte a földet, és felhangzott a ki- lencvenezerötszáz pezsgőspohár sikolya, ahogy egymás után összetörtek a hajó orrától a tatig, és lón fényesség, s már nem az a márciusi hajnal volt többé, ha­nem parázsló szerda dél, s ő nagy-nagy elégtétellel láthatta, hogyan bámulják a hi'tetlenkedók tátott szájjal a világ és a túlvilág ilegniagyobb óceánjáróját, amint a templomtéren megfen ekük, fehérebben, mint bármi más, hússzorta magasabban a templomtoronynál és mintegy kilencven- hétszer hosszabban a falunál, oldalán vasbetűkkel a neve, Halálcsillag', és bordáiról még egyre csordogált a halál tengereinek ősi, langyos vize. DELY ISTVÁN fordítása * Ez magyarul van a spanyol eredeti szövegbenI illusztrációja BETTES ISTVÁN ÉNEK A PARTON a versben ki mit miért hogyan csinál kevésbé érdekel tudom dölyfös fény gubbaszt virágoskertemen te hallgatsz tökéletesen értesz anyanyelveden minden neszt zörejt suttogást s riaszt minden mi nem igaz harmónia panaszt nem teszel palackot sodor lábadhoz az ár mi bánthat még oly kevés befagy oszthatatlan hullámok törnek át álmodon VERES GÉZA 4# ■ m 4% CANTATA PROFANA: jelzi a költő jeltelenül, babonásan, a mélybe indul víg-katonósan, s hegedül a sírban, vonója lángban — áttépi a kínt oly hirtelenül. ANYAFÖLD Született létünk, titkolt magányunk - itt indulhat meg szívünk, halálunk. KI? Ha a halál Megálljl-t kiált, ki méri meg érverésem? Elernyedt hullámverésből ki méri fel tévedésem? MÁZIK ISTVÁN ESTI VERS A lázas napkorong könnyedén hull ide a domb mögé a fölém égboltozódó alkonyatból, és amott túl, lemerül egy mély gödörbe a fürjhangú feltámadásig. Nézd, az égre kúszik a hold, ég, lobog kelet felől a hold, házak süveges teteje felett, bedugult kocsmák felett a hold, ég, lobog a nesztelen hold. Elnémul körülöttem minden: a szánalmas és ravasz alakok hümmögése, az ünnepi harangszó, kacaj és ujjongás, a temetők gyászbeszéde . Szobámban állok, talpam alatt az éj pezseg, hallom: az ablakon besúgva elszunnyadnak a tengerek. Látom a fény és árnyék csöndes változását, párhuzamokat látok Európában, Ázsiában és Afrikában. Faragott kő a homlokom, akaratos anyag a vérem, mosolyomban kikeményített krisztusok fekszenek két földrész között e parányi sarokban, ahol öröm a halál és mindenki egyforma. Nézd, az égre kúszik a hold, ég, lobog kelet felől a hald, házak süveges teteje felett, bedugult kocsmák felett a hold, ég, lobog a nesztelen hold .. . igyni az ttevéssel szociális om,hogy tg: 1. el- 3. taka­1 később n ne, ha a nők k, majd l is jár­tok alá­— Olyan vagy, mint egy tehetet­len vén ember! Minden kiesik a ke­zedből. Nem szégyelled magad? — Neked kellene szégyenkezned — erősködtem —, mert kihasználod a jérjedet! Nyomban hozott egy kampós rudat, amivel kihúztam a vödröt. Fellázad­tam! — Az egyezség ilyen jeltételt nem tartalmaz. Húzd ki a vödröt magad! Kiabált, de nem csinálhatott mást. Két óráig tartott neki a művelet, míg ítéltével kihúzta a vödröt. Ekkor kitűnő ötle­li. tem támadt: ha vízért kell majd iláírtam. mennem a kútra, mindig bedobom a lyütt él- vödröt, húzza ki maga az asszony, iheteink Meg is tettem. m volt Végül is Haszibe nem bírta tovább it telje- és azt mondta: on aluli — Többé nem kell vizet hordanod, rni. Tel- elengedem neked. — Jó hangosan jel my. sóhajtottam. Egy kötelességgel keve­írvényes sebb. De mit tegyek a többivel? ... és nem Ismét óriási ötletem támadt: a taka­rításnál összetöröm a lámpát, majd a vázát — és lassan minden a feje te- t fárad- tejére áll. Meg is tettem, kamban Haszibe őrjöngött. Egy hó- — Tegyél mindent rendbe, úgy > pedig ahogy volt! — sipítozott. Szétártam a karom: tlsz? —. — Az egyezségben nincs ilyen jel­tétel. Ha akarod, menj és panaszkodj i. Majd a bíróságon! •r vizet És így Haszibe elengedte a taka­lör lent rítást is. Mosogatnom viszont még rohant mindig kellett. Egyszer elment sétálni. Elégedet­ten tért vissza, de azonnal veszeked­ni kezdett velem. A kapuban ültem kötényben, hálósapkában, és moso­gattam. Elmosom a tányért... hozzá­ütöm a kőhöz. Azonnal összetörik. Elmosom a csészét — puff a járdára. Cserépdarabok repülnek minden jelé. Mellettem egy poros kutya nyalogatja a száját. Összefutottak a környékbeli emberek. Nevetnek, beszélgetnek. A szakállas őr majd megszakad a ne­vetéstől és közben kiabál: • Ali, Ali, Allahra esküszöm úgy gazdálkodsz, mint a feleségem! — A feleséged biztosan hárpia, hogy így kihasznál téged. Vakulna meg! — kiabál az öreg szomszédasz- szony. Haszibe nekem állt: — Mit csinálsz itt? Nem szégyel­led magad?! Nézem őt és félvállról visszajele­lek: — Miért szégyelljem magam? Hi­szen az egyezséget betartom ... — Ilyen munkával csak szégyent hozol rám! — Hogy én hozok rád szégyent! Kellemetlen ez neked? Ha jól tu­dom, az egyezségben nincs megálla­pítva, hogy hol mosogassak. Ott csi­nálom, ahol nekem tetszik ... Látod azt az öreg házat ott a sarkon a mal­mon túl? Az a bíróság épülete. Bizony a bíróságé! — Azonnal szedjél össze mindent, és vidd be a házba! — mérgelődött Haszibe. — Micsoda? Hisz a kötelességemet teljesítem. Elmosogattam. Az edényt cipelni nem az én dolgom. — Meg­töröltem a kezemet és bementem a házba. Haszibe sírva jutott utánam, meg­kereste az egyezséget és apró dara­bokra tépte. Ezután egész nap hara­gudott rám, majd este megint sírt. Odaléptem hozzá, megöleltem, meg­simogattam — és kibékültünk. Azóta úgy élünk, mint a galambok. MOZGAY BÉLA fordítása * * Mai török elbeszélő. — Nyikolajevics! Az igazgatóhoz! — szólt be a 'titkárnő és már el Is tűnt. Az igazgató engem hívat? Miért? Talán valamit rosszul csináltam? Vagy tán jeles­kedtem valamiben? Dehogy, biztosan valami baj van ... — Ä, Nyikolajevics! — fogadott zajosan az Igazgató. — Gyere, már várlak. Foglalj helyet! Nézzük csak, gondoltam magamban, mi­lyen kedves ma. — Igazán sajnálom, hogy szomorúságot kell okoznom neked, de közölnöm kell ve­led, hogy... 'A szívem egyre gyorsabban vert. Létszámkorlátozás, villant át az agyamon. — A házkezelőségről telefonáltak — hal­lottam valami álomszerű transzban. — Be­törtek a garázsodba és ellopták az autódat. De ne nyugtalankodj, a 'házk-eizelőiség már jelentette az esetet a rendőrségnek. A szívem isimét nyugodtan vert, a pulzu­som is normális volt. — Ez nem lehet 'igaz — mondtam nyu­godtan. — Az én autómat nem leihet ellop­ni, mert be sem lehet gyújtani. Amióta megvan, nekem még egyszer sem sikerült elindítanom. — És ennyi ideig még a szerelőknek sem mutattad meg? — csodálkozott az igazgaó. — Dehogynem. A legborsosabb árakat ké­rő maszekokat hívtam. De mindnyájan csak bólogattak: gyári selejt. Annyi pénzt köl­töttem a javításra, hogy azért egy egész évig taxin járhatnék. Az igazgató asztalán feilterregett a tele­fon. — Igen? — mondta az igazgató. — Máris oda,küldöm. Aztán diadalittasan fordult felém: — Már meg is találták az autódat! A tol­vajt meg elfogták! — Ez nem lehet igaz! — mondtam. — Az én autómat nem lophatták el. Hiszen be sem 'lehet gyújtani. A rendőrségen úgy fogadtak, mintha a névnapomat ünnepelném. Megmutatták a megtalált autót. Ugyanolyan volt, mint az enyém. De az enyémet nem lophatta el sen­ki, mert azt be sem lehetett gyújtani. Megmutatták a rendszámot. Az én kocsim rendszáma volt. De még mindig nem hittem a dologban. A rendőrparancsnok paprikavörös volt. — Egy pillanat! — imondtam. — Rögtön minden ki der ül. Kinyitottam a 'kocsi ajtaját. A kesztyűtar­tóból kivettem az anyósom fényképét. Ne­kem ajándékozta, hogy a kocsi jól startol­jon. — Most már minden világos! — mond­tam. — A kocsi valóban az enyém, de csak úgy lophatták el, hogy fejtették egy teher­autóra. — Az autó a saját kerekein távozott — mondta a felügyelő. Helyére illesztette a slusszkulcsot, egyet fordított rajta, a motor máris berregett. — Hozzák ids a tolvajt! — üvöltöttem olyan hangon, mit aki 'eszét vesztette. Behoztak egy nagyhajú fiatalembert. A rendőrök — minden eshetőségre szá­mítva — lefogták a kezeimet. De én kisza­badítottam magam és rohantam a tolvaj felé. Megöleltem, megcsókoltam őt. — Drága barátom! — mondtam megin­dultam — Add meg a címedet, ha legköze­lebb szükségem lenne rád. Hiszen te meg­csináltad azt, amit a legjobb maszek sem volt képes megcsinálni. Megjavítottad a gyári selejtet. Aztán gyorsan elővettem a pénztárcáimat és húsz rubelt adtam az autótolvajnak ... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Avtandil Adeisvili

Next

/
Thumbnails
Contents