Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-07 / 40. szám
ÚJ szú 5. 1 . Szeipsi (Moldav-a aad Bodvou) szeptember elsejétől gazdagabb lett. Tizenkilenc millió 'korona beruházással a Jednota Fogyasztási Szövetkezet egy korszerű, szép 'kivitelezésű üzletházat nyitott meg itt. Bizony szükség volt már erre az áruházra, hiszen Szepsi napról napra nö. És ez nemcsak szólam! Egy fél évvel ezelőtt 5836 lakosa volt, ma pedig 6144. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a most épülő Béke-lakónegyedben további 1200 lakás vár majd új lakókra, akkor valószínű, hogy 1983-ig az állandó lakosok száma eléri a tízezret. De ez csak Szepsi. Vásárolni a Bódva-völgyi falvaikból is ide járnak az emberek. Évekkel ezelőtt jómagam is többször megfordultam itt és jól emlékszem azokra a hosszú sorokra, amelyek például tanévnyítás előtt az egyetlen papírüzlet előtt kígyóztak. Persze sokszor a régi családi házakból átalakított többi üzlet előtt is ez volt a helyzet. 2. Az áruház főbejáratánál egy bronz dombormű hosszabb ideig fogva tartja a tekinteteimet. Népviseletbe öltöztetett parasztlegény egy mézeska- lácsszívet nyújt át a kedvesének. Tetszik nekem ez az alkotás. Afféle jelképnek érzem. Mint tudjuk, a Jednota már hosszú évtizedek óta legfontosabb feladatának tartja, hogy szoros szálak fűzzék a lakossághoz, mert annak igényeit csak a kölcsönös és jó ismeret alapján lehet kielégíteni. (Maga a Jednota Fogyasztási Szövetkezet elnevezés is a Kassa [Kosice]-vidéki járásban született meg, s fogadták el később egész Csehszlovákiában.) Nos, a domborművet nézve azt érzem: ennek az áruháznak az elárusítói nyilván megpróbálják olyan kedvességgel, olyan szeretettel kínálni áruikat, mint ahogy ez a parasztlegény nyújtja át a imézeskalácsszívet. 3. Tágas, nagy ajtó nyílik az áruházon. Egy fiatal ember személykocsival jön ki rajta — persze, csak játékautóval. Egy szép, nagy kék kocsival, amibe bele is lehet ülni és pedálokkal mozgásba hozni. — Kinek vette ezt a kocsit? — szó Htom meg a fiatal embert. — A fiamnak! — mondja. — Már régen kerestem, de valahogy eddig sehol sem tudtam megkapni. A kis Jancsi meg nem hagyott békét! Május elsején látott egy ilyen autót, itt Szepsiben. — Ma jár először ebben az áruházban? — Nem, a megnyitáskor is itt voltam. Akkor cumit és néhány apróságot vettem, ugyanis három héttel ezelőtt kislányunk született. — Szepsiben laknak? — Zsarnói vagyok. Hat kilométernyire van ide a falu. — Hogy tetszik az áruház, a kiszolgálás? — Nagyon szép és jó. Csak ilyen is maradjon! — Elárulná a nevét! — Kulcsár János vagyok. 4. A darabáruk részlegén szintén egy fiatalembert szólítok meg, aki puló verek között válogat. — Tetszenek? — kérdezem tőle. — Igen. Bő a választék, de azért a feleségem véleményét is meghallgatom. — És a felesége? — Itt van a pult másik oldalán, ő az elárusító — mutat egy mosolygó asszonyra. — A szélesvágányú vasúton, Hanis- kán dolgozik a férjem. Géplakatos. Az első napon nem tudott eljönni, mert munkában volt délelőtt — mondja most már a feleség a férje helyett. —■ örülnek az új áruháznak? — Persze — mondják szinte egy szerre, majd miután a nevüket is megmondták — Szopko Bertalanná, folytatja tovább: — Igaz, a kezdés most még elég nehéz, mert egy műszakban dolgozunk. Én például reggel fél léptekor jövök el Csécsből és csak este hat után megyek haza. A három gyerekkel a nagyszülőknek és a férjemnek kell foglalkoznia. Persze, ha két műszakban fogunk dolgozni, ez a probléma megszűnik. A piperecikkek részlegén ^gy látom, egy kicsit fellélegezhet Molnár Istvánná pénztárosnő, mert mqst kevesebben válogatnak a polcokra rakott áru között. — Mennyi volt ezen a részlegen a tegnapi forgalom? — kérdezem tőle.-- Több, mint tizenkétezer korona — mondja gondolkodás nélkül, s azt is hozzáfűzi: — Az első nap .túlléptük a tizenhatezret. — ön szepsi lakos? — Nem, de nemsokára az leszek. Háromszobás lakást ígérteik. Most a férjem szüleinél lakunk, Buzitán. — Mióta dolgozik a kereskedelemben? — Most kezdtem. Három évig gyermekgondozási szabadságon voltam, azelőtt meg a Kelet-szlovákiai Vasműben dolgoztam, minőségi ellenőrként. — Mennyi lesz itt a fizetése? — Nem tudom még. Gondolom, la Ián figyelembe veszik, hogy gimnáziumot végeztem. Máskülönben nem is ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy szép itt minden és jól érezzük magunkat. 6. Az áruház igazgatója, Herczeg Imre negyvennyolc éves és már har- ’mincegy éve dolgozik a szakmában. Tizenhét évesen kezdte, akkor még tanoncként, magánkereskedőknél. A személyazonossági igazolványában még csak egy pecsét van — ez pedig a Jednotáé. Mielőtt kinevezték volna igazgatónak, osztályvezetőként dolgozott a járáson. Az ellenőrző osztály munkáját vezette becsületesen, kommunista odaadással. Gazdag tapasztalatokkal rendelkezik és Jó szervező. De nézzük csak, milyen áruházat bíztak a gondjaira? — A raktárterületünk 1144 négyzetméter. Az élelmiszerrészlegen, az iparáruk részlegén, a textilkonfek- ciö-cipő részlegen az eladási terület meghaladja az 1229 négyzetmétert. A vendéglőnkben, amelynek alapterülete 204 négyzetméter, 120 vendéget tudunk egyszerre kiszolgálni — mondja az igazgató, s kérdés nélkül így folytatja: — Legnagyobb gondunk ez idő tájt a szakképzett dolgozók biztosítása. A terv 83 elárusítót irányoz elő, s mi alig vagyunk hetvenen. Legalább még tíz emberre lenne szükség ahhoz, hogy áttérhessünk a kétműszakos munkavégzésre. Természetesen olyan jelentkezőket várunk, akik értő módon, kulturáltan tudnak bánni a vevőkkel. Tetszenek nekem az igazgató szaval és lám, igazolják is azt a gondolatot, amit a dombormű váltott ki bennem. Reméljük a Jednota Fogyasztási Szövetkezet szepsi áruházából mindig elégedetten távoznak majd a vásárlók. SZÁSZAK GYÖRGY A Jednota új áruhálában gatdag as áruválassték (Berenhaut felvételei) 1979. X. 7. A Hyrow-hegy csúcsán — Ezért kapta a 4. hadiikeresztet? — Igen. Dukláért, konkrétan a Hy- row-hegyért. A fasiszták onnan lőttek bennünket, ágyúval, aknavetőkkel. Aki kidugta a fejét, (biztosan életét vesztette. Elrendeltem, hogy senki sem hagyhatja el az árkokat. Tudtuk azonban, hogy a csúcs elfoglalása nélkül nem nyomulhatunk tovább előre. A támadást a harckocsik indították el. 25 perccel előbb, mint ahogy kellett volna, a gyalogsáig támogatása nélkül. Megriadtam. Talán rosszul hangolták egybe az órákat. Ennek borzalmas következményei ilehetnek. Láttam, hogy az ellenség már eltalálja h-arckocsiain- kat. Tudtam, ha várunk, az összesét elpusztítják. Támadásba lendültünk. Harminc méterre tőlem egy német golyószóró volt. Kézigránátot dobtam a go- lyószórófészeklbe. 52 katonám, a 2. zászlóalj maradványa hatalmas hurrával rontott az ellenséges hadállásokra, amelyekben mintegy 900 német volt. Három ellentámadást vertünk vissza. Jelentettem a parancsnoknak, hogy a magassági pontot elfoglaltuk. Nem akarta elhinni, csak amikor három zöld rakétát bocsátottunk fel, győződött meg róla. -MaOpfcnvev marsall, az 1. ukrán front parancsnoka és Svoboda tábornok, hadtestünk parancsnoka gratulált nekem a közeli megfigyelőpontról. „A harcoknak éppen eme döntő fázisában — írja Ludvík Svoboda —, e végtelennek tűnő percek alatt, amikor a gyalogság hősiesen küzdött a Hyrow- hegy birtoklásáért, Arnost Steiner hadnagynak sikerült alaposan meglepnie az ellenséget. Ötvenkét géppisztolyosát észrevétlenül felvezette a hegy csúcsához, ahol a legnagyobb meglepetéssel vette észre, hogy az ellenség hátába került. Élt az alkalommal. A „sebezhe- tetlen“ hadnagy katonái tétovázás nélkül csaptak rá az ellenségre, kézigránátokkal és géppisztolyaik sorozatával kaszálták le a megzavarodott hitleristákat, akik fefveszetten futottak, amerre láttak. Ez éppen abban az időpontban történt, amikor az arctámádásunk sikere kibontakozóban volt. A hegyet így mihamar elfoglaltuk. Az ellenség néhány elkeseredett ellenlökéssel meg akarta fordítani a helyzetet, de minden kísérlete hiábavaló volt. Katonáink sötétedéskor már szilárdan a kezükben tartották a Hyrow-hegyet. Ez a hegy volt az utolsó, legnehezebb akadály a határhoz vezető úton.“ Az 5. csehszlovák hadi-keresztet Arnost Steiner szintén -a duklai harcokban tanúsított hősiességéért, pontosabban a csehszlovák határhoz legközelebb eső lengyel falucska, Zyndranowa közelében folytatott -harcokért kapta. 1945. január 18-án indult el az Om- d-avától az 1. csehszlovák hadtest az ellenség üldözésére. Két nap alatt 41 községet, Bardejov és Zborov városokat szabadították fel, és ezzel jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet hadsereg felszabadíthatta Pre- sovot és Kosicét. Január 27-én meghozták a szabadságot Levocának, majd Kezmaro-knak. Arnost Steiner .ezekben a harcokban való részvételéért kapta a 6. hadikeresztet, a 7-et pedig a Lip- to-vsky Mikulásért folytatott harcokért, ahol az 1. csehszlovák brigád 2. zászlóaljának vezérkari főnöke volt. Nyugalom és bátorság Ezzel véget is ért a duklai harcokra való visszaemlékezés. Minket azonban még iaz is érdekelt, milyeh tapasztalatokat szerzett a fronton a „sebezhetet- len“ Arnost Steiner mint parancsnok. — A legfontosabb mindig az első harc. Ha valaki a legjobbak közé tartozott az altiszti va-gy tiszti iskolában, az még nem jelentette, ’hogy a harcban is élen jár majd. Rendkívül fontos, hogy az első ütközetben önbizalmat gyűjtsön az ember. Ennek feltétele a jó idegzet, a nyugalom és a megfontoltság. A parancsnok nyugalma az egész csapatot befolyásolja. Ha a katonák látják, hogy a parancsnok nem veszti el a fejét, magilk is megnyugodnak, az egész egység jól harcol. Azt mond hatom, -hogy minél nagyobb veszély fenyegetett, annál nyugo-dtabb voltam. Tud-t-am, mit kell csinálni. Sok esetben kerültünk nehéz helyzetbe, az ellenség gyűrűjébe, és éppen annak köszönhettem, hogy katonáimmal megmenekültünk, hogy nem vesztettem el a fejem. Mindig van kiút, csak meg kell találni. Persze- ezenkívül minden ‘katonának kitartónak, fegyelmezettnek kell lennie. És még valami. A parancsnok legyen igényes, -követelje me-g a szigorú fe gyeimet, de ugyanakkor viszonyuljon atyailag beosztottjaihoz. Ebben Ludvík Svoboda volt a példaképem. Végül még ki kell emelnem: az e-m barnek -mindig tudnia kell, miért bar col. Engem az egész háború alatt a fasizmus gyülö-'.ete fűtött. Meggyilkolták -anyámat és testvéremet. Amikc-r a németek foglya voltam, mindig mondogattam, ha újból fegyver lesz a ke zembe-n, megbosszulom őket. Ezt a fegyvert a Szovjetuniótól kaptam. A szovjet csapatok siettek a Kárpátokon keresztül a Szlovák Nemzeti Felkelés megsegítésére, és ezért örökké hálás leszek és velem együtt egész népünk a Szovjetuniónak és hadseregének. KAREL KROUPA 9
