Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-10-07 / 40. szám

ÚJ szú 5. 1 . Szeipsi (Moldav-a aad Bodvou) szep­tember elsejétől gazdagabb lett. Ti­zenkilenc millió 'korona beruházással a Jednota Fogyasztási Szövetkezet egy korszerű, szép 'kivitelezésű üz­letházat nyitott meg itt. Bizony szükség volt már erre az áruházra, hiszen Szepsi napról napra nö. És ez nemcsak szólam! Egy fél évvel ezelőtt 5836 lakosa volt, ma pedig 6144. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a most épülő Bé­ke-lakónegyedben további 1200 lakás vár majd új lakókra, akkor valószí­nű, hogy 1983-ig az állandó lakosok száma eléri a tízezret. De ez csak Szepsi. Vásárolni a Bódva-völgyi fal­vaikból is ide járnak az emberek. Évekkel ezelőtt jómagam is többször megfordultam itt és jól emlékszem azokra a hosszú sorokra, amelyek pél­dául tanévnyítás előtt az egyetlen papírüzlet előtt kígyóztak. Persze sokszor a régi családi házakból át­alakított többi üzlet előtt is ez volt a helyzet. 2. Az áruház főbejáratánál egy bronz dombormű hosszabb ideig fogva tart­ja a tekinteteimet. Népviseletbe öl­töztetett parasztlegény egy mézeska- lácsszívet nyújt át a kedvesének. Tetszik nekem ez az alkotás. Affé­le jelképnek érzem. Mint tudjuk, a Jednota már hosszú évtizedek óta leg­fontosabb feladatának tartja, hogy szoros szálak fűzzék a lakossághoz, mert annak igényeit csak a kölcsö­nös és jó ismeret alapján lehet ki­elégíteni. (Maga a Jednota Fogyasz­tási Szövetkezet elnevezés is a Kas­sa [Kosice]-vidéki járásban született meg, s fogadták el később egész Csehszlovákiában.) Nos, a dombor­művet nézve azt érzem: ennek az áruháznak az elárusítói nyilván meg­próbálják olyan kedvességgel, olyan szeretettel kínálni áruikat, mint ahogy ez a parasztlegény nyújtja át a imézeskalácsszívet. 3. Tágas, nagy ajtó nyílik az áruhá­zon. Egy fiatal ember személykocsi­val jön ki rajta — persze, csak já­tékautóval. Egy szép, nagy kék ko­csival, amibe bele is lehet ülni és pedálokkal mozgásba hozni. — Kinek vette ezt a kocsit? — szó Htom meg a fiatal embert. — A fiamnak! — mondja. — Már régen kerestem, de valahogy eddig sehol sem tudtam megkapni. A kis Jancsi meg nem hagyott békét! Május elsején látott egy ilyen autót, itt Szepsiben. — Ma jár először ebben az áru­házban? — Nem, a megnyitáskor is itt vol­tam. Akkor cumit és néhány aprósá­got vettem, ugyanis három héttel ez­előtt kislányunk született. — Szepsiben laknak? — Zsarnói vagyok. Hat kilométer­nyire van ide a falu. — Hogy tetszik az áruház, a ki­szolgálás? — Nagyon szép és jó. Csak ilyen is maradjon! — Elárulná a nevét! — Kulcsár János vagyok. 4. A darabáruk részlegén szintén egy fiatalembert szólítok meg, aki puló verek között válogat. — Tetszenek? — kérdezem tőle. — Igen. Bő a választék, de azért a feleségem véleményét is meghallga­tom. — És a felesége? — Itt van a pult másik oldalán, ő az elárusító — mutat egy mo­solygó asszonyra. — A szélesvágányú vasúton, Hanis- kán dolgozik a férjem. Géplakatos. Az első napon nem tudott eljönni, mert munkában volt délelőtt — mondja most már a feleség a férje helyett. —■ örülnek az új áruháznak? — Persze — mondják szinte egy szerre, majd miután a nevüket is megmondták — Szopko Bertalanná, folytatja tovább: — Igaz, a kezdés most még elég nehéz, mert egy mű­szakban dolgozunk. Én például reg­gel fél léptekor jövök el Csécsből és csak este hat után megyek haza. A három gyerekkel a nagyszülőknek és a férjemnek kell foglalkoznia. Persze, ha két műszakban fogunk dolgozni, ez a probléma megszűnik. A piperecikkek részlegén ^gy lá­tom, egy kicsit fellélegezhet Molnár Istvánná pénztárosnő, mert mqst ke­vesebben válogatnak a polcokra ra­kott áru között. — Mennyi volt ezen a részlegen a tegnapi forgalom? — kérdezem tőle.-- Több, mint tizenkétezer korona — mondja gondolkodás nélkül, s azt is hozzáfűzi: — Az első nap .túllép­tük a tizenhatezret. — ön szepsi lakos? — Nem, de nemsokára az leszek. Háromszobás lakást ígérteik. Most a férjem szüleinél lakunk, Buzitán. — Mióta dolgozik a kereskedelem­ben? — Most kezdtem. Három évig gyermekgondozási szabadságon vol­tam, azelőtt meg a Kelet-szlovákiai Vasműben dolgoztam, minőségi ellen­őrként. — Mennyi lesz itt a fizetése? — Nem tudom még. Gondolom, la Ián figyelembe veszik, hogy gimná­ziumot végeztem. Máskülönben nem is ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy szép itt minden és jól érezzük magunkat. 6. Az áruház igazgatója, Herczeg Imre negyvennyolc éves és már har- ’mincegy éve dolgozik a szakmában. Tizenhét évesen kezdte, akkor még tanoncként, magánkereskedőknél. A személyazonossági igazolványában még csak egy pecsét van — ez pedig a Jednotáé. Mielőtt kinevezték volna igazgatónak, osztályvezetőként dolgo­zott a járáson. Az ellenőrző osztály munkáját vezette becsületesen, kom­munista odaadással. Gazdag tapaszta­latokkal rendelkezik és Jó szervező. De nézzük csak, milyen áruházat bíz­tak a gondjaira? — A raktárterületünk 1144 négy­zetméter. Az élelmiszerrészlegen, az iparáruk részlegén, a textilkonfek- ciö-cipő részlegen az eladási terület meghaladja az 1229 négyzetmétert. A vendéglőnkben, amelynek alapterüle­te 204 négyzetméter, 120 vendéget tudunk egyszerre kiszolgálni — mondja az igazgató, s kérdés nélkül így folytatja: — Legnagyobb gon­dunk ez idő tájt a szakképzett dol­gozók biztosítása. A terv 83 elárusí­tót irányoz elő, s mi alig vagyunk hetvenen. Legalább még tíz emberre lenne szükség ahhoz, hogy áttér­hessünk a kétműszakos munkavég­zésre. Természetesen olyan jelentke­zőket várunk, akik értő módon, kul­turáltan tudnak bánni a vevőkkel. Tetszenek nekem az igazgató sza­val és lám, igazolják is azt a gondo­latot, amit a dombormű váltott ki bennem. Reméljük a Jednota Fo­gyasztási Szövetkezet szepsi áruházá­ból mindig elégedetten távoznak majd a vásárlók. SZÁSZAK GYÖRGY A Jednota új áruhálában gatdag as áruválassték (Berenhaut felvételei) 1979. X. 7. A Hyrow-hegy csúcsán — Ezért kapta a 4. hadiikeresztet? — Igen. Dukláért, konkrétan a Hy- row-hegyért. A fasiszták onnan lőttek bennünket, ágyúval, aknavetőkkel. Aki kidugta a fejét, (biztosan életét vesz­tette. Elrendeltem, hogy senki sem hagyhatja el az árkokat. Tudtuk azon­ban, hogy a csúcs elfoglalása nélkül nem nyomulhatunk tovább előre. A tá­madást a harckocsik indították el. 25 perccel előbb, mint ahogy kellett vol­na, a gyalogsáig támogatása nélkül. Megriadtam. Talán rosszul hangolták egybe az órákat. Ennek borzalmas kö­vetkezményei ilehetnek. Láttam, hogy az ellenség már eltalálja h-arckocsiain- kat. Tudtam, ha várunk, az összesét el­pusztítják. Támadásba lendültünk. Har­minc méterre tőlem egy német golyó­szóró volt. Kézigránátot dobtam a go- lyószórófészeklbe. 52 katonám, a 2. zászlóalj maradványa hatalmas hurrá­val rontott az ellenséges hadállásokra, amelyekben mintegy 900 német volt. Három ellentámadást vertünk vissza. Jelentettem a parancsnoknak, hogy a magassági pontot elfoglaltuk. Nem akarta elhinni, csak amikor három zöld rakétát bocsátottunk fel, győződött meg róla. -MaOpfcnvev marsall, az 1. ukrán front parancsnoka és Svoboda tábornok, hadtestünk parancsnoka gra­tulált nekem a közeli megfigyelőpont­ról. „A harcoknak éppen eme döntő fá­zisában — írja Ludvík Svoboda —, e végtelennek tűnő percek alatt, amikor a gyalogság hősiesen küzdött a Hyrow- hegy birtoklásáért, Arnost Steiner had­nagynak sikerült alaposan meglepnie az ellenséget. Ötvenkét géppisztolyosát észrevétlenül felvezette a hegy csúcsá­hoz, ahol a legnagyobb meglepetéssel vette észre, hogy az ellenség hátába került. Élt az alkalommal. A „sebezhe- tetlen“ hadnagy katonái tétovázás nél­kül csaptak rá az ellenségre, kézigrá­nátokkal és géppisztolyaik sorozatával kaszálták le a megzavarodott hitleris­tákat, akik fefveszetten futottak, amer­re láttak. Ez éppen abban az időpont­ban történt, amikor az arctámádásunk sikere kibontakozóban volt. A hegyet így mihamar elfoglaltuk. Az ellenség néhány elkeseredett ellenlökéssel meg akarta fordítani a helyzetet, de minden kísérlete hiábavaló volt. Katonáink sö­tétedéskor már szilárdan a kezükben tartották a Hyrow-hegyet. Ez a hegy volt az utolsó, legnehezebb akadály a határhoz vezető úton.“ Az 5. csehszlovák hadi-keresztet Ar­nost Steiner szintén -a duklai harcok­ban tanúsított hősiességéért, pontosab­ban a csehszlovák határhoz legköze­lebb eső lengyel falucska, Zyndranowa közelében folytatott -harcokért kapta. 1945. január 18-án indult el az Om- d-avától az 1. csehszlovák hadtest az ellenség üldözésére. Két nap alatt 41 községet, Bardejov és Zborov városokat szabadították fel, és ezzel jelentős mér­tékben hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet hadsereg felszabadíthatta Pre- sovot és Kosicét. Január 27-én meghoz­ták a szabadságot Levocának, majd Kezmaro-knak. Arnost Steiner .ezekben a harcokban való részvételéért kapta a 6. hadikeresztet, a 7-et pedig a Lip- to-vsky Mikulásért folytatott harcokért, ahol az 1. csehszlovák brigád 2. zász­lóaljának vezérkari főnöke volt. Nyugalom és bátorság Ezzel véget is ért a duklai harcokra való visszaemlékezés. Minket azonban még iaz is érdekelt, milyeh tapasztala­tokat szerzett a fronton a „sebezhetet- len“ Arnost Steiner mint parancsnok. — A legfontosabb mindig az első harc. Ha valaki a legjobbak közé tar­tozott az altiszti va-gy tiszti iskolában, az még nem jelentette, ’hogy a harcban is élen jár majd. Rendkívül fontos, hogy az első ütközetben önbizalmat gyűjtsön az ember. Ennek feltétele a jó idegzet, a nyugalom és a megfontolt­ság. A parancsnok nyugalma az egész csapatot befolyásolja. Ha a katonák látják, hogy a parancsnok nem veszti el a fejét, magilk is megnyugodnak, az egész egység jól harcol. Azt mond hatom, -hogy minél nagyobb veszély fe­nyegetett, annál nyugo-dtabb voltam. Tud-t-am, mit kell csinálni. Sok esetben kerültünk nehéz helyzetbe, az ellenség gyűrűjébe, és éppen annak köszönhet­tem, hogy katonáimmal megmenekül­tünk, hogy nem vesztettem el a fejem. Mindig van kiút, csak meg kell találni. Persze- ezenkívül minden ‘katonának ki­tartónak, fegyelmezettnek kell lennie. És még valami. A parancsnok legyen igényes, -követelje me-g a szigorú fe gyeimet, de ugyanakkor viszonyuljon atyailag beosztottjaihoz. Ebben Ludvík Svoboda volt a példaképem. Végül még ki kell emelnem: az e-m barnek -mindig tudnia kell, miért bar col. Engem az egész háború alatt a fasizmus gyülö-'.ete fűtött. Meggyilkol­ták -anyámat és testvéremet. Amikc-r a németek foglya voltam, mindig mon­dogattam, ha újból fegyver lesz a ke zembe-n, megbosszulom őket. Ezt a fegyvert a Szovjetuniótól kaptam. A szovjet csapatok siettek a Kárpátokon keresztül a Szlovák Nemzeti Felkelés megsegítésére, és ezért örökké hálás leszek és velem együtt egész népünk a Szovjetuniónak és hadseregének. KAREL KROUPA 9

Next

/
Thumbnails
Contents