Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-30 / 39. szám
ÚJ SZÚ 19 79. iY in Nincs ma fontosabb világpolitikai céi, mint a fegyverkezési hajsza megfékezése. A kérdés: vagy tovább megy a világ késlekedés nélkül a leszerelés útján, vagy a nukleáris katasztrófa szakadékénak szélére Ikerül. Tizenöt gramm robbanóanyag elegendő egy emberélet kioltásához. A hetvenes évek elején már olyan nagy volt a felhalmozott nukleáris töltetek romboló ereje, ihoigy — hagyományos robbanóanyagra átszámítva — 15 tonna trinitrotoluol jutott a föld minden egyes lakosára. Azóta a nuik- ■ leáris fegyverkészletek minimálisan háromszorosra nőttek. S ha ehhez még hozzászámítjuk a hagyományos fegyverfajitákat, amelyekkel sok állam fegyverraktárai zsúfolásig megteltek, akikor a bolygónkon felhalmozott robbanóanyagok összpotenciája ma meghaladja a 60 000 megatonnát. Az összehasonlítás kedvéért emlékeztetünk rá, hogy a második világháború alatt valamennyi hadviselő ország együttesen 6 megatonna (azaz 6 milliő tonna) robbanóanyagot használt fel. 'Hat és hatvanezer! Az összehasonlítás önmagáért beszél. Nem egészen négy évtized alatt az emberiség tízezerszeresre növelte gyilkos készleteit. Az elmúlt évtizedek folyamán mindemkor az 'Egyesült Államok militarista körei szabták meg a fegyverkezési verseny ütemét. Indok gyanánt a „szovjet háborús fenyegetésre“ hivatkoztak. Merőben légből kapott minden olyan állítás, amely a Szovjetuniót agresszivitással vádolja. A világ első szocialista államának már csak társadalmi rendszerének jellege folytán sem lehetnek agresszív szándékai: az országban nincsenek olyan emberek, akik nyerészkednének a gyilkoló és romboló fegyverek gyártásán, akik számára a fegyverkezési verseny gazdasági vagy politikai szempontból előnyös lenne. Sőt az államnak, amely új úton haladva, minden erejét megfeszítve, következetesen építi az emberiség történelme során eddig ismeretlen, új társadalmat, szilárd, stabil békére, nem pedig háborúra van szüksége. És végül, a szovjet emberek — mind az ország vezetői, mind az egyszerű állampolgárok — meggyőződéssel vallják, hogy a nukleáris korszakban a világháború (ma pedig minden olyan háború, amelyben részt vesznek a nagyhatalmak, elkerülhetetlenül világháborúvá válik), mint a politikai célok elérésének eszköze, abszurdum. A Szovjetunió számára sohasem volt öncél a hadsereg szervezése és fenntartása, a fegyvergyártás. A Szovjetuniónak minderre csak önmaga és szövetségesei védelme érdekében van szüksége. Idézzük fel emlékezetünkben a történelmet. A Vörös Hadsereg a fasiszta ifenevad gerincét megtörve Ny ugat-Európa segítségére sietett. A világ azokban az években csodálattal teli figyelemmel kísérte a szovjet emberek hősi harcát, tisztelettel adózott harcművészetüknek ... És nem firtatta, ki a felelős a Szovjetunió elszigetelésére, katonai tömbökkel való bekerítésére irányuló politikáért, ki bújtogatta a náci Németországot a Szovjetunió elleni támadásra. A szovjet népnek pedig húszmillió emberéletbe került ez a támadás! Elhallgattak az ágyúk, a háború véget ért, s azok, akik tegnap még a Szovjetunió szövetségesei voltak a Hitler-ellenes koalícióban, s akik oly sokat köszönhettek neki, isimét a régi nótát fújták. Churchill ismét „keresztes hadjáratot hirdetett Oroszország ellen“. A Pentagon az atombombával próbálta zsarolni a Szovjetuniót. „Az Egyesült Államoknak készen kell állnia arra — mondta a Pentagonnal egy húron pendülve J. F. Dulles, az Egyesült Államok akkori külügyminisztere —, 'hogy tömeges atomcsapást mérjen ott és akikor, ahol és amikor szükségesnek tartja ezt.“ A Szovjetunió határainak közelében úgy szaporodtak az amerikai katonai támaszpontok, mint eső után a gomba. Sürgősen megszervezték a szovjetellenes agresszív tömböket — a NATO-t és a többit. Mit tehetett a Szovjetunió ilyen körülmények között? Kénytelen volt fegyverkezni! Az Egyesült Államok „atommonopóliuma“ három évig tartott, „termonukleáris monopóliuma“ pedig nem egészen egy esztendeig, és semmilyen politikai előnyhöz sem juttatták az Egyesült Államokat. Ezt követően pedig a Szovjetunió már egyetlen állam mögött sem maradt el katonai tekintetben; mozgósította a szocialista gazdaság tartalékait, s levonta a tanulságokat abból, hogyan kezdődött a fasiszta Németország elleni háború. Naiv ábránd lenne elvárni a Szovjetuniótól és szövetségeseitől, hogy egyoldalúan kezdjenek hozzá védelmi erejük csökkentéséhez. ■ -■ r i r| r* r w ■ u vi!qö nPttPIPPn Az Egyesült Államok által ránk kényszerített fegyverkezési verseny szükségessé tette, hogy országunk megfelelő ellenintézkedéseket tegyen biztonsága védelmében. Hiszen minden szuverén államnak, az ENSZ alapokmányában rögzített joga, hogy készen álljon az agresszió visszaverésére. De a Szovjetunió véleménye szerint a saját biztonságával és más országok biztonságával összefüggő problémák radikális megoldását nem a fegyverkezési verseny hozza meg, hanem a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerének átalakítása a békés egymás mellett élés elvei alapján. A Szovjetunió a többi testvéri szocialista országgal együtt ezért küzd olyan állhatatosan a nemzetközi helyzet normalizálásáért, s tesz meg minden tőle telhetőt, hogy az enyhülés visszafordíthatatlan folyamattá váljon. Széles körben ismert az a béke- program, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresz- szusa (1971) dolgozott ki, majd pedig a XXV. pártkongresszus (1976) továbbfejlesztett. Ez a komplex, minden területre kiterjedő program elsősorban a nukleáris fegyver minden fajtája gyártásának megszüntetését, a tömegpusztító fegyverek minden más fajtájának eltiltását, a nagy romboló erejű hagyományos fegyverek új fajtáinak kifejlesztésére irányuló munkák leállítását irányozza elő. Van-e akár csak egyetlen nyugati hatalomnak is ehhez hasonló programja? E program végrehajtása során az SZKP XXV. kongresszusa óta eltelt három év alatt a szovjet kormány több konkrét javaslatot terjesztett elő, javasolta a többi közt, hogy az államok kössenek szerződést a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról; tiltsák meg újabb tömegpusztító fegyverfajták és ilyen új fegyverrendszereik kifejlesztését és gyártását; az érdekelt államok minél előbb kössenek egyezményt valamennyi vegyi, fegyverfajta kifejlesztésének, gyártásának és fel halmozásának hatékony megtiltásáról; tiltsák meg a természeti környezet katonai célú, valamint a nemzet közi biztonság megszilárdításának, az emberek 'jóléte és egészsége biztosításának érdekeivel összeegyeztethetetlen célokból történő befolyásolá sál; az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai csökkentsék katonai költségvetésüket 10 százalékkal, és az így megtakarított összeg egy rá szével nyújtsanak segítséget a fejlő dó országoknak; hívjanak össze leszerelési világkonferenciát; az államok kössenek világszerződést arról, hogy nem alkalmaznak erőszakot a nemzetközi kapcsolatokban; az érdé kelt államok kössenek nemzetközi konvenciót a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok biztonsága garanciáinak megszilárdításáról... Van-e még egy kormány, amely az utóbbi három évben ennyi, a béke ügye szempontjából hasznos kezdeményezést tett? ... Mindezeket a kezdeményezéseket újból megerősítették a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1978. november 22—23-i moszkvai ülésén. A Szovjetunió egyszersmind további erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy gyorsítsa a fegyverkezési verseny megszüntetéséről folytatott kétoldalú, regionális és nemzetközi szintű tárgyalásokat. Ez elsősorban a hadászati fegyverzetek korlátozásáról az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokra vonatkozott. A világ ma jól tudja, milyen sokat tett a Szovjetunió azért, hogy ezek a tárgyalások sikerrel záruljanak. A SÁLT-II egyezmény megkötése ugyanakkor — a Szovjetunió véleménye szerint — arra hivatott, hogy lehetővé tegye a leszerelési probléma több más vonatkozásának perspektivikus rendezését, és igazi fordulatot hozzon ?. katonai enyhülés irányában. Máskülönben — vélekednek a Szov jetjuniűban — a folytatódó fegyverkezési láz hatástalanná teszi a már leg levő eredményeket is. A békeprogram megvalósításáért folytatott fáradhatatlan harc, amelyet a Szovjetunió vív, mélységes megelégedéssel tölt el minden békeszerető erőt. Ám olykor efféle hangok hallatszanak: egyáltalán elérhe- tők-e ezek a célok? Lehetségese a valóban tartós és szilárd béke? A szovjet emberek véleménye szerint ezek a célok elérhetők, a tartós és szilárd béke lehetséges. Ehhez csak az kell, hogy valamennyi állam keresse a kölcsönösen elfogad ható megegyezést, amely szigorúan abból az elvből indul ki, hogy a felek biztonsága nem szenvedhet kárt. Ez a kiinduló álláspont teszi lehetővé a továbbhaladást. Ez az álláspont nem csupán igazságos, hanem reá 1 i; is. Ami pedig a Szovjetuniót illeti, a tényekből kiindulva senki sem vethet olyasmit a szemére, hogy bármikor is, nem volt hajlandó kölcsönösen elfogadható egyezményt kötni az egyenlőség alapján a leszerelés sei összefüggő bármely kérdésben. Nyugaton mégis bizalmatlanságot próbálnak szítani a szovjet politikával szemben, széliében terjesztik a szovjet fenyegetésről szóló koholmányt. Milyen célból teszik ezt? Nem nehéz kitalálni. Leonyid Brezsnyev ezzel kapcsolatiban kijelentette: „Ezt az indokot használják fel akkor is, amikor el akarják fogadtatni a magasabb katonai költségvetést, s ebből a célból megnyirbálják -a szociális célokra szánt kiadásokat, akkor is, amikor kifejlesztik « gyilkos fegyverek új fajtáit, s akkor is, amikor igazolni próbálják a NATO katonai aktivitás át.'* Igen, a militaristák, amikor a szovjet háborús fenyegetéssel kürtőnk tele a világot, mesterségesen szítják a háborús hisztériát, s ezzel az ürüggyel egyre újabb milliárdokat fordítanak a fegyverkezési hajszára. Ám amikor így tesznek, -a tűzzel játszanak; napjainkban a fegyverkezési verseny olyan katasztrofális következményekkel fenyegeti az egész emberiséget, hogy a leszerelésnek nincs ésszerű alternatívája. Csak egy választás lehetséges: a fegyverkezési verseny megállítása. Mégpedig késle kedés nélkül. |,A legfontosabb — mondta Leonyid Brezsnyev —, hogy a nemzetközi biztonságot ne a fegyverkezési versenyre, hanem a leszerelésre alapozzuk, s hogy ne csak szavakban, hanem tettekkel is minden állam szigorúan tartsa tiszteletbe valamennyi ál,am és nép szuverén jogait. Akkor megnyílnak a békés együttműködés újabb távlatai mind az európai kontinensen, mind az egész világom, és a béke épülete szilárdan fog állni.“ i BORISZ KROTKOV (A Mirovaja Ekonomika i Mezs- dunarodnije Otnosenyija és a Mezsdunarodnaja Zsizny című folyóiratok anyagai alapján) 1977 májusában Genf ben 33 állam képviselője írta alá a környezet katonai célú megváltoztatását célzó egyezményt, amely Gromiko szovjet külügyminiszter (a felvételen balra) szerint „újabb lépás a népek békéjének és biztonságának megszilárdítása, az emberi környezet megvédése felé“. A Szovjetunió volt az, amely javasolta a kérdés napirendre tűzését az ENSZ-ben (Teiefoto — CSTK) AZ ENYHÜLÉSNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA
