Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-30 / 39. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA (Gyökere* György felvétele) HÓM MEGY EZ 0 RENGETEG VONAT?... __csakugyan, hová? Többsxör megálltam Bratislavában a Prágai utca kaptatóján, és tűnődve néztem a Főpályaudvarba torkolló tengersok sínpárt, a szinte percenként jövő-menő személy, és tehervona- tokat. Nemegyszer megfordult a fejemben a gondolat: ennyi sínpárról talán nem is lehet mindent tudni. Mórminthogy hová vezetnek, milyen vonat gördül át rajtuk! Pedig a vasutasok — akik minden év szeptember 27-én ünnepelnek — mindent tudnak a vágányokról és a vonatokról, s ráadásul keveslik a sínpárok számát! A szlovák főváros fő- és rendezőpályaudvarára éjjel-nappal, vasárnap és ünnepnapon úgy jönnek a vonatok, mintha egy feneketlen zsákból varázsló döntené őket a sínekre. A pályaudvaron rövid pihenő következik, s míg az érkező személyeket üdvözlő s a távozókat búcsúztató csókok elcsattannak, egy vasutas hosszú nyelű kalapáccsal jókat odasóz a kerekekre. Persze, nem kedvtelésből „harkályko- dik“, hanem szakmai okokból: a fémek „csókolózásakor“ keletkezett hangból állapítja meg, nincs-e ^ repedés vagy törés a ki tudja már hány millió kilométert megtett kerekeken? A vasút pedáns szervezet, munkáját talán egy elkoptatott meghatározás jellemzi legpontosabban: úgy működik, mint egy finoman dlajozott gépezet. Mivel azonban a tempó áillandó fokozását a gőz-, Diesel- és villamos vontatású vasút őse: a legjobb lő sem bírná örökké, így csúszik itt-ott hiba ennek a gépezetnek a munkájába is. — Főleg pedig azért — mondja fán Bilik, a Keleti Vasútvonal bratislavai aligazgatóságának személyes teherforgalmi parancsnoka —, mert jelentős munkaerőhiánnyal küzdünk. Forgalmisták, váltókezelők, tolatok kellenének nagyobb számban. Mivel azonban évente több ember morzsolódik le, mint amennyi kikerül az iskolákból és a helyükbe lép, így egészségtelen túlórázásokkal pótoljuk a hiányt. Nyilván a vasút munkáját, szervezeti felépítését nem ismerő olvasót 'is mellbe vágja a szám nagysága, ha kimondom: az idén a mi pályakörzetünkben — a nyugat-szlovákiai kerület és a közép-szlovákiai kerület egy része — a túlórák száma túlhaladta a száz- ötvenezret. Ez persze nem mentség, inkább magyarázat arra, miért késnek olykor a vonatok, a vállalatok miért kapják meg határidő után a fontos nyersanyagokat, alkatrészeket és arra is, miért szállít el késve a vasút olyan termékeket, melyek gyors továbbítást igényelnek. Nem mondok vele újat, de a témához való szoros kötődése szükségessé teszi: az utóbbu három évtized folyamán rendkívül sok és nagy ipari üzem épült. Ezek nemcsak rengeteg munkaerőt kötnek le, hanem munkahelyi komfortban is túlnövik a vasutat. — Pedig — mondjuk negyven-ötven évvel ezelőtt — mi vittük a prímet — mondja Frantisek Pola kouic, az aligazgatóság káder- és személyzeti osztályának vezetője. Főleg létbiztonságot adtunk az embereknek. A gyér számban előforduló kisebb-nagyobb üzemek dolgozói a múltban sohasem tudhatták, mikor kerülnek az utcára, akit viszont a vasút alkalmazott, a jövőjét illetően nyugodt lehetett. így volt. A két világháború között nem riasztott el senkit a kínálkozó munkaalkalom elvállalásától az a mai ember számára már elképzelhetetlen kö rülmény, hogy mondjuk tíz-tizenkettő, vagy még több kilométert kellett gyalogolnia, míg eljutott a munkahelyére. Ma az autóbuszok és a villamosok a gyár kapujáig szállítják a dolgozókat. Egyes helyeken azonban a pályakarbantartó tűző napon és hófúvásban gyalogszerrel vagy kerékpáron juthat e! a munkahelyére, és ez máris komforttalanság. Vannak egyéb negatív tényezők is: gyakran kell szombaton és vasárnap dolgozni — a túlórákról már szóltunk —, úgyhogy sok kicsi sokra megy-alapon ezek a dolgok billentik a mérleg serpenyőjét az iparvállalatok javára. /Folytatás a 6. oldalon/
